GASZTRO

Jövőre ismét Magyarországon rendezik a Bocuse d'Or európai döntőjét

Budapest 2016-ban adott először otthont a világ egyik legrangosabb főzőversenyének, amelyen akkor magyar győzelem született.

Link másolása

2022 márciusában Budapest ad otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének - jelentette be pénteken a Magyar Bocuse d’Or Akadémia.

Mint írták, nemcsak a hazai gasztronómiának, hanem az egész országnak nagy eredmény, hogy Magyarország ismét egy olyan nemzetközi esemény házigazdája lesz, amely óriási érdeklődésre tart számot szerte a világon. Az Akadémia szerint az elmúlt évtizedben a magyar gasztronómiai élet hatalmas fejlődésen ment keresztül, ami számos nemzetközi eredményben is megmutatkozott.

"Óriási megtiszteltetés és érdem, hogy 2016 után újra fővárosunkban gyűlnek össze Európa legismertebb séfjei, és mi adhatunk otthont a Bocuse d’Or európai döntőjének, amelyre 20 országból érkeznek majd csapatok. A zsűri tagjai Budapesten választják majd ki azokat az európai országokat, amelyek részt vehetnek a Bocuse d’Or 2023-as lyoni világdöntőjén" - írták.

2016-ban, a budapesti rendezésű világdöntőn hazai győzelem született: Széll Tamás és csapata történelmet írt azzal, hogy megnyerte a finálét, ez ugyanis korábban még egy magyar séfnek sem sikerült.

„Megnyerni ezt a versenyt, fantasztikus és felejthetetlen élmény volt. Remélem, hogy a hazai versenyen újabb magyar séfnek lesz lehetősége bemutatkozni az európai mezőnyben. Ráadásul fiatal magyar séfek százai nézhetik majd a legjobbakat, és ismét megismerhet hazai alapanyagokat az európai nagyközönség” – nyilatkozta Széll Tamás, minden idők eddigi legsikeresebb magyar Bocuse d’Or versenyzője.

A világ egyik legrangosabb főzőversenyének európai döntőjét ezúttal is a Sirha Budapest keretében rendezik meg 2022. március 22–24. között, az azóta immár a teljesen megújult Hungexpo egyik újonnan épült pavilonjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Cheddaros, kesudiós spirál
Ez a finomság olyan egyszerű, hogy akár egy váratlan vendég felbukkanásakor is elkészíthetitek.

Link másolása

A cheddar aromája és a kesudió teszi különlegessé ezt a spirált, ami tökéletes kiegészítője egy pohár bornak, baráti sörözgetésnek vagy a gyereknek tízóraira. Pillanatok alatt elkészül és nem biztos, hogy elég lesz egy tepsivel... ;)

Hozzávalók

1 csomag leveles tészta

8 dkg kesudió

5 dkg cheddar sajt

1 db tojás

1 evőkanál tej

törött bors

sajtos3

Elkészítés

A kesudiót késsel durvára vágjuk, összekeverjük a tojásfehérjével, sóval, borssal ízesítjük. A kinyújtott tésztát megkenjük a tejjel elkevert tojássárgával. Felére rákenjük a kesudiós masszát.

elk1

elk2

Ráreszeljük a sajtot, majd ráhajtjuk a tészta másik felét, kissé összenyomkodjuk. A tésztából 1,5 centis csíkokat vágunk. Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk őket úgy, hogy kettőt csavarunk rajtuk.

Lekenjük a spirálokat a maradék tojásos keverékkel, majd 200 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük őket.

elk4

sajtos2

Nyomj egy lájkot, ha szívesen kipróbálnád!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk