GASZTRO

A tökéletes csirkepaprikás receptje

Aki szereti a jó magyar ételeket, annak biztosan előkelő helyet foglal el a szívében a paprikás csirke. Mutatjuk, hogy mi hogyan készítjük!
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. szeptember 11.


Link másolása

A csirkepaprikás ikonikus étel. A magyar éttermek étlapjairól éppúgy levehetetlen, mint a gulyás. De a legtöbbünknek gyermekkori nosztalgia is, mint a rántott hús uborkasalátával.

A 19. századból indul a gyökere, amikor a a pörkölt elterjedt étellé vált az alföldi parasztok között. A marha- és birkahús mellett terjedni kezdett a baromfihúsból készített verzió is, és innen már csak a tejfölös habarás hiányzott.

József nádor udvari szakácsa Czifray István művében, az 1830-ban íródott  "Magyar nemzeti szakácskönyv"-ben olvashatjuk először receptjét.
„Paprikás Tsirke (Tsibe, Pisellye). Végy két vagy több tsirkét, s vagdald darabokra. Izzasz rézlábasban egy darab vajat, vagy zsírt, vess bele paprikát, szegfűborsot, vöröshagymát, s fojtsd sárgásra – osztán az összevagdalt tsirkét vessd közibe, s ismét addig fojtsd, míg meg nem puhul, – hintsd be egy kalán liszttel, önts reá egy kevés hús-lévet, adj hozzá gondolatod szerint téjfelt, hogy a' mártása sűrű legyen – paprikázd meg 's add fel.”

A 19. században második felétől pedig már több külföldi utazó ajánlja a magyar konyhát ismertető leírásában a paprikás csirkét.

Szóval nem olyan régi, de annál intenzívebb karriert futott be ez az étel, és sokkal könnyebb elkészíteni, mint azt a kezdő szakácsok gondolnák.

Ráadásul egy apró trükkel extrán krémes is lesz az eredmény!

A tökéletes csirkepaprikás receptje

Hozzávalók:

1 kg csirke alsó- és felsőcomb

2 fej vöröshagyma

2-4 gerezd fokhagyma

1 db paradicsom

1 db tv-paprika

2 ek zsír

1-2 ek pirospaprika

2-4 ek tejföl

1-2 ek liszt

bors

+ annyi víz, amennyi ellepi

Elkészítés:

A hagymát, a paprikát és a paradicsomot vágjuk apró kockákra (előtte leszedhetjük a paradicsom héját). Egy lábasban forrósítsuk fel a zsiradékot, pároljuk meg rajta üvegesre a hagymát, nyomjuk hozzá a fokhagymát, és keverjük hozzá a pirospaprikát is. Jöhet a a csirke, amit kicsit pirítsunk oda, majd adjuk hozzá a paradicsomot, a paprikát és a fűszereket. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi ellepi, és főzzük fedő alatt közepes lángon, míg megpuhul a csirke.

A tejfölből és a lisztből készítsünk habarást, kicsit öntsük fel a paprikás csirke szaftjával, majd keverjük bele az ételbe. Forraljunk rajta egyet, és vegyük le a tűzről.

Ízlés szerint tejföllel és nokedlivel tálaljuk.

Pro tipp:

Tudom, hogy ez nem a hagyományos eljárás, de én úgy szeretem a paprikást, hogyha a szaftja selymes, és abszolút nem darabos. Ezért a habarást nem a szokásos módom adom hozzá. Amikor ez a rész jön, először kiveszem a szaftból a csirkéket (én ilyenkor a bőrüktől is megszabadítom őket), és leveszem a tűzről az egészet, majd a lisztes-tejfölös habarást egy botmixer segítségével elegyítem. Így a nagyobb hagyma, paradicsom és paprika darabok is teljesen eltűnnek, és csodásan sűrű és egynemű szaftot kapunk!

Kíváncsiak lennétek a tökéletes nokedli titkára is?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Cheddaros, kesudiós spirál
Ez a finomság olyan egyszerű, hogy akár egy váratlan vendég felbukkanásakor is elkészíthetitek.

Link másolása

A cheddar aromája és a kesudió teszi különlegessé ezt a spirált, ami tökéletes kiegészítője egy pohár bornak, baráti sörözgetésnek vagy a gyereknek tízóraira. Pillanatok alatt elkészül és nem biztos, hogy elég lesz egy tepsivel... ;)

Hozzávalók

1 csomag leveles tészta

8 dkg kesudió

5 dkg cheddar sajt

1 db tojás

1 evőkanál tej

törött bors

sajtos3

Elkészítés

A kesudiót késsel durvára vágjuk, összekeverjük a tojásfehérjével, sóval, borssal ízesítjük. A kinyújtott tésztát megkenjük a tejjel elkevert tojássárgával. Felére rákenjük a kesudiós masszát.

elk1

elk2

Ráreszeljük a sajtot, majd ráhajtjuk a tészta másik felét, kissé összenyomkodjuk. A tésztából 1,5 centis csíkokat vágunk. Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk őket úgy, hogy kettőt csavarunk rajtuk.

Lekenjük a spirálokat a maradék tojásos keverékkel, majd 200 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük őket.

elk4

sajtos2

Nyomj egy lájkot, ha szívesen kipróbálnád!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk