A Hírlapkiadó nem volt hajlandó reklámozni az “erkölcstelen” túrós rudat - a Túró Rudi története
A Túró Rudi első formába öntésénél bábáskodó vezető tejipari szakember, a már említett Mandeville Rudolf volt az Erzsébetvárosi Tejüzem művezetője. 1968-ban, a szovjet szabvány módosított változataként kezdték el gyártani az édességet, először a Budapesti Tejipari Vállalatnál. Azonban termelési nehézségek miatt hamar átkerült a Szabolcsi Tejipari Vállalathoz, ahol Nyíregyházán indult meg a próbaüzem, ám helyszűke miatt végül Mátészalkára vitték a túróüzembe, ahol a '80-as években már külön szekciót kapott. Eleinte naponta 36 000 darabot gyártottak belőle és 3 napig volt eltartható, amiből egyet a gyárban töltött, ezért szinte azonnal elkapkodták a boltok polcairól. Később már 300 000 darab gurult ki a gyárból naponta, és a szavatosságát is sikerült módosítani, így már kevésbé volt savanykás, mint a mai formája.
A tröszti szabvány alapján 1981-ben a nagybánhegyesi Zalka Máté Termelőszövetkezet (Zalkatej) tejüzemben is megkezdték a gyártását. Itt készült többek között a Kakaós Rudi, a Cinki és a Kalci Rudi, valamint a '90-es évektől egészségesebb összetételű variációkat is gyártottak, egészen 1999-ig. Itt gyártottak először diós és mogyorós verziót. 1984-ben azonban sikerült annyira silány alapanyagokat használniuk, hogy ez a fajta rudi jelentős minőségromlás áldozata lett, később komoly bírságot is kiszabtak az üzemre. Ekkor alakult ki a köznyelvben a “Csóró Rudi” kifejezés is, amivel később is illették a mindenféle, silányabb rudikat.
A rendszerváltáskor privatizált üzemek megvásárlásával a jogokat a Friesland-Campina nevű holland cég és a Danone szerezte meg. A Danone Túró Rudija 1995 óta viselte hivatalosan a nevet. Lengyelországban is forgalmazta Danio Batonik néven, a Friesland-Campina pedig Romániában és Szlovákiában Dots névvel. A rudi még Kínába is eljutott a Hello Kitty-re hajazó Túró Kitty néven, de végül nem sikerült beszerezniük a szükséges engedélyeket, és óriási bukta lett a sztori vége.
A kétezres évek közepe felé a Freisland-Campina is beletaposott a marketing gázpedálba, és beleverték egy egész ország fejébe, hogy a piros pöttyös az igazi. Ráadásul Mátészalkán még ugyanaz a hegedűhúr szabdalja a túrókígyókat, ami annak idején is tette, csak akkor még kézzel és szemmértékre. A recept alig változott, és ezt a vásárlók is nagyon jól tudják, a gyár ma már közel napi 1 millió rudit gördít ki a gyártósorról. Majdnem minden évben elő tudtak rukkolni az eredeti recepthez méltó újdonsággal, számos ízben és formában találjuk már meg a Pöttyös termékeit. Az utóbbi évek legnagyobb dobása tőlük pedig már a mai kor "diéta parájának" és cukorüldözésének is ellen tud állni, a Fitt termékcsalád szépen hozza a Túró Rudi esszenciáját csökkentett cukortartalommal is.
Bár nem az, sokunk fejében mégis igazi hungarikum a Túró Rudi. Ennek egyik oka az is lehet, hogy nem igazán tudott befutni nagy karriert olyan országokon kívül, ahol élénk túrókultúra van - és nem utolsósorban - külön szavunk van rá. Hiszen a legtöbb nyelven a túró sajtként van definiálva (hiszen az is), így a csokiba mártásától köszönik szépen, de tartózkodnak. Ezért néz ránk a külföldi turista kidülledt szemekkel, amikor elmagyarázzuk neki a “chocolate and cottage cheese” dolgot a Rudiról. Mindesetre nálunk és az oroszoknál, valamint a balti államokban a mai napig töretlen a népszerűsége, de - bár nyilván elfogult vagyok - a mi Pöttyösünk az baromira verhetetlen.