hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Pattanásig feszült krimi Budapest angol szerelmesétől – beszélgetés Adam LeBorral, a Nyolcadik kerület írójával

Egy roma származású budapesti nyomozó a 2015-ös nagy migránsválság idején értesül egy gyilkosságról. Azonban hamarosan rá kell jönnie, hogy ennek az emberölésnek a szálai sokfelé vezetnek, az alvilágtól a legmagasabb körökig.
Szöveg és fotó: Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. május 01.

hirdetés

Erről szól a Nyolcadik kerület című krimi, amelynek szerzője Adam LeBor angol író. LeBor, aki a Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, jó ismerője és szerelmese fővárosunknak: az elmúlt 30 évben rengeteg időt töltött itt és Közép-Kelet Európában újságíróként, többek között a londoni Times-ot, az Independentet tudósította a kelet-európai rendszerváltásokról. A magyar kötődés kihatott írói munkásságára is: tíz évvel ezelőtt jelent meg a Budapest Protokoll című regénye. A Nyolcadik kerület magyar kiadása két évvel követi a nagy-britanniai megjelenést.

Az Íróval a könyvfesztivál helyszínén, a Millenárison beszélgettünk.

– Nem mindennapos, hogy egy angol író ennyire ragaszkodjon Budapesthez. Emlékszik még az első magyarországi élményeire?

– Igen, emlékszem. Először 1990. novemberében jöttem Budapestre, hogy egy utazási cikket írjak az Elle magazinnak. Tehát semmi történelem vagy politika. Életem egyik legizgalmasabb hetét töltöttem itt. Mindenki nagyon szívélyesen fogadott. A kalauzom egy olyan ember volt, akivel korábban sosem találkoztam. Egy londoni barátom barátja barátjának az unokatestvére látott vendégül otthonában és minden este elvitt valahová. Teljesen elbűvölt a város: a királyi vár (ezt Adam magyarul mondja!), a törökkori fürdők, a mesés templomok, a kommunista korból maradt irodatömbök, a szép 19. századi lakóházak – sokszor mindez egyetlen utcában! Londonnak nincsen ennyire sokféle arca. Pontosan emlékszem, amikor a Lánchídon mentem át a Gerbeaud-ba, és a köd felszállt a Duna felett…Európában voltam és mégis annyira más volt. És a nyelv, az olyan szavak, mint „viszontlátásra”. Kezdetben egy étlapon sem tudtam eligazodni, vagy a fodrásznak elmagyarázni, hogy milyen hajvágást akarok. Budapest akkoriban egészen más volt, mint manapság. Ma már nagyon fejlett, igazi európai főváros, valami eltűnt abból a titokzatos kalandból, ami bennünket, korábbi látogatókat úgy megragadott.

– Ön újságíróként éveken át követte a kelet-európai posztkommunista országok fejlődését. Nem gondolja, hogy ezeknek az országoknak a többsége utat tévesztett a rendszerváltások után – legalábbis ahhoz képest, amit reméltünk?

hirdetés

– Úgy gondolom, hogy a 90-es évek elején túlságosan nagyok voltak az elvárások. Sokan azt hitték, hogy vége a kommunizmusnak, itt a kapitalizmus, beköszönt a jólét, mindenkinek meglesz a maga hétvégi háza a Balaton, a Balti-tenger vagy a Fekete-tenger partján. Csakhogy szerintem ezt az átmenetet nem jól kezelték, az olyan külső erők sem, mint például a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Nem volt realitása annak, hogy azt mondták az egypártrendszerű államoknak: eddig tervgazdálkodás volt, most berobban a szabadpiaci gazdálkodás. Ezek a dolgok nem így működnek. Több nemzedékre van szükség, amíg egy ország megtanul kapitalista módon gondolkodni.

Az egész kommunizmus azon alapult, hogy az emberek azt tették, amit mondtak nekik, nem kellett kockázatot vállalniuk, és éppen ezért felelősséget sem. Aztán egyik napról a másikra azt mondták nekik, hogy kockáztatniuk kell, döntéseikért felelősséggel tartoznak, és nekik kell kitalálniuk, hogy működjön a rendszer.

Vagy vegyük például az észak-magyarországi acélgyárakat. Egyik pillanatról a másikra döntöttek a bezárásukról és az emberek ott maradtak munka nélkül. Persze ott volt a lehetőség a kisvállalkozásokban, de az egész átmenet túlságosan brutálisra sikerült. De azért volt a kommunizmus megszűnésének pozitív oldala is: a demokrácia, a szabadság, van lehetőség az anyagi gyarapodásra, közben ki lehet mondani bármit, el lehet utazni bárhová. Tehát a politikai átmenet igen sikeresnek mondható.

– Azért kezdetben lényegesen többet vártunk a demokráciától, például a parlamentarizmus, vagy a sajtószabadság terén.

– Ez is egy hosszú, lassú folyamat. Lehet, hogy sokan azt hitték, hogy rögtön olyan lesz a demokrácia Magyarországon, mint például Ausztriában vagy Dániában. Szégyen, hogy annyi tehetséges fiatal elhagyta Magyarországot, hogy Nyugat-Európában dolgozzon és ott is éljen, amikor még mindig nagyon sok a lehetőséget itt, és Budapest is sok mindent kínál.

– Beszéljünk a magyarul most megjelenő regényéről, a Nyolcadik kerületről, amely egy trilógia első kötete. Hogyan talált rá Kovács Baltazár figurájára?

– Budapesten játszódó krimit akartam írni, ehhez kerestem egy detektív-figurát, és hozzá egy háttértörténetet. A brit nagykövetség egyik fogadásán találkoztam roma rendőrtisztekkel. Kiderült számomra, hogy egyeseknek a foglalkozásuk miatt problémáik voltak a családjukkal, de voltak, akiket pedig saját rendőrtársaik nehezen fogadtak be. Megtanultam, hogy a cigány társadalomban a család az első, nagyon erősek ezek a kötelékek. Amikor a nácik elhurcolták a cigányokat, nem voltak hajlandók elválni gyerekeiktől, és Auschwitzban egész családok mentek együtt a gázkamrába.

Ebből táplálkozik a főszereplő belső konfliktusa: apjának és öccsének alvilági üzelmei vannak, ő azonban teljesíteni akarja rendőri hivatását, de állandóan visszahúzza őt a család iránti lojalitása.

– A regényben az ön meglátásai a magyar társadalomról és politikai életről annyira pontosak, hogy ha valaki nem ismeri az Önt és munkásságát, azt is hihetné, hogy a szerző született magyar.

– Szeretném leszögezni, hogy ez egy detektívregény, amelynek középpontjában Baltazár és családja áll, a háttere csupán fikció.

A szerző, középen, jobbról Iain Lindsay, az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, balról Andóni Csaba, a könyv fordítója

– Az egyik főszereplő, a főhős volt barátnője oknyomozó újságíró. Ez a figura azért is érdekes az olvasóknak, mert ez a fajta újságírás manapság elég komoly nehézségekbe ütközik Magyarországon.

– Azért választottam egy oknyomozó újságírót, mert olyan szereplőkre volt szükségem, akiknek oka és küldetése van arra, hogy bizonyos dolgokat csináljon.

Enikő hivatása jól ellensúlyozza a rendőr munkáját, ő feltehet olyan kérdéseket, amelyek egyes embereket kellemetlen helyzetbe hoznak.

Én úgy látom, hogy ma is létezik a tényfeltáró sajtó Magyarországon, számos internetes portálon és más kiadványokban jelennek meg oknyomozó cikkek.…Mindazonáltal Enikő figuráját a Baltazárhoz fűződő viszonya, illetve a sztori menete határozza meg.

– A könyvben az igazságügy-minisztert Bárdossy-nak hívják. A 40-es években volt egy ilyen nevű miniszterelnökünk, akit aztán háborús bűnösként kivégeztek.

– Igen, most már ismerem Bárdossy László történetét, de nem ismertem a részleteket, amikor a könyvet írtam. A nevet csak a hangzás miatt választottam. Az a baj, hogy amikor valaki külföldiként ír egy ilyen könyvet, a hazai olvasók minden mögött valami más értelmet keresnek. Ez egy krimi, nincsenek benne titkos kódok.

– Hogyan fogadták Nagy-Britanniában a Nyolcadik kerületet és mit vár a magyar kiadástól?

– Nagyon jó kritikákat kapott . Most jelent meg a második kötet, a Kossuth tér, amelyet a Times „a hónap krimijének” választott, és ugyancsak elismerően írt róla a Daily Mail. Remélem, hogy a magyar olvasók is izgalmasnak találják ezt a detektívsztorit, és az összetett jellemű főhőst, akinek több irányban kell egyszerre helytállnia. A harmadik résznek Margit-híd lesz a címe, de ez még egyelőre csak a fejemben állt össze.

Adam LeBor Nyolcadik kerülete a Kossuth Kiadónál jelent meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk