hirdetés

IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés

Hasznos és szép mesekönyv: egy kisfiú és kutyája mesél az epilepsziával élő gyerekek életéről

„Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg” - árulta el a szerző, Sárvári Töttős Györgyi.

Link másolása

hirdetés

A Napokban jelent meg a Centrál Kiadó gondozásában Sárvári Töttős Györgyi új mesekönyve a Valentin és Mázli címmel. Ezúttal is "segítő" könyv született, most az epilepsziával élők életét mutatja meg meseformában. Egy kisfiú és kutyája történetén át megismerhetjük a betegséget is, de segít abban is, hogyan reagáljon helyesen a környezet, ha egy ilyen betegséggel élővel találkozik. A könyv végén pedig az is kiderül, hogy bizony a történelemben számos híresség is együtt élt ezzel a problémával, mégis nagyot tudtak alkotni.

A mesekönyvről, a szereplőkről és a saját élményeiről is mesél nekünk a meseíró pszichológus, Sárvári Töttős Györgyi.

- Honnan jött az ötlet a könyv témájához?

- Dr. Altmann Anna, a Budai Gyerekkórház Gyermek Epilepszia Központjának vezető főorvosa régóta szerette volna egy segítő könyvvel is kiegészíteni gyógyító eszköztárát. Egy hozzá járó anyuka mesélte nekem, hogy érdemes lenne találkoznom Annával. Altmann doktornő lendülete és elhivatottsága hamar magával ragadott engem is. Az ő szakmai támogatásával néhány hónapig bejártam az osztályra, ahol lehetőségem volt beszélgetni orvosokkal, nővérekkel, pszichológusokkal, érintett családokkal, és persze magukkal a gyerekekkel. A beszélgetések alatt nem volt más dolgom, mint azon agyalni, miként lehetne ezt gyereknyelvre fordítani.

A gyerek nyelve pedig a mese és a játék. A főhős és terápiás, rohamjelző uszkár kutyája egy szerepjáték keretében mesélnek és játszanak, pont úgy, ahogy tenné azt bármelyik hasonló korú kisgyerek.

- Miért fontos, hogy mese szóljon a gyerekeknek az epilepsziáról?

hirdetés

- Nagyon meglepett, hogy milyen nagy létszámban érintettek a gyerekek! A gyerekpopuláció 5%-a valamilyen módon kapcsolódik az epilepsziás rohamok valamelyikéhez és 1% az, aki epilepsziával él. A betegség van, hogy még ma is stigma.

Nagyon szíven ütött, hogy hallottam olyan nagyszülőről, aki egy rohamot látva nem ölelte meg többé az unokáját, mert úgy vélte, az ördög szállta meg.

Ha csak egy gyerek lesz, aki hasonló traumától megmenekül, már meg kellett írni ezt a könyvet. Sok tévhit tartja magát a mai napig, pedig egy sem igaz. Az epilepszia NEM zenész betegség, NEM a zsenik sajátja, NEM alakul kis azért, mert egy ijesztő kutya megugatta a gyereket és végképp NEM szállta meg őt az ördög!

- Kiknek ajánlott ez a könyv?

- Elsősorban az érintett gyerekeknek, hisz ők találják szembe magukat egy-egy roham után a csodálkozó, szörnyülködő szempárokkal. De fogódzó a szülőknek és a családnak is. És nagyon remélem, hogy iskolai közösségekhez is eljut, ahol nincs ott anya meg a nagyi, hogy segítsen, de rengeteget számít, hogy a pedagógus és a többi gyerek tudja, hogyan, miként reagál.

- Miért lett ez a két főszereplő?

- Valentin neve adta magát, hisz a 3. században élt pap, Szent Valentin nemcsak a szerelmesek, de az epilepsziával élők védőszentje is. A kutyája Mázli nevét az én régi, hűséges négylábú barátomról kapta, aki tíz évig volt mellettem. A jellemét és a fajtáját azonban egy valódi rohamjelző kutya hívta életre, aki egy kislány életét teszi könnyebbé évek óta. Engem meglepett, hogy az uszkárok ebben ilyen jók. A labrador sztereotípia élt a fejemben, mint segítő kutya.

- A mese elérhető volt az interneten már korábban. Milyen visszajelzéseket kaptál?

- Mivel két éve ilyentájt kezdtem az osztályra járni, pont mire meglett a mese, a világ kifordult a négy sarkából, és mi életünk első karanténjában csücsültünk, teljes bizonytalanságban, így a hogyan tovább kilátástalan lett. Viszont egy csodás emberi történet elkezdődött. Lakatos Júlia, honlaptervező mellénk állt és gyönyörű honlapot varázsolt a mesének, és Berecz Zsombor, a szentendrei Izbégi Általános Iskola tanulója az online oktatás kihívásai mellett megrajzolta a főbb karaktereket.

Így született, önkéntesen és szívszerelemből a mese első verziója, a honlap.

1600 látogatója volt amúgy az elmúlt másfél évben.

- Hol lehet hozzájutni a könyvhöz, illetve a neten elérhető-e most is?

- Már kapható a könyvesboltokban, online bárhol megrendelhető. Érdemes a könyvet választani, mert Balázs Eszter Anna csapata a Centrál Médiánál nagyon sokat hozzátett a szöveg minőségéhez és Endrődi Kata rajzai lenyűgözőek lettek. A kedvencem a könyv végén az általa illusztrált Arcképcsarnok, ahol epilepsziával élő hírességekkel ismerkedhetünk meg. Hogy csak pár példát említsek:

Neil Young, a világ egyik legjobb gitárosa, Julis Caesar világrengető hadvezér és a krimikirálynő Agatha Christie is érintett.

- Előző mesédet a YouTube-on is meg lehet nézni, hallgatni. Lesz-e ebből a könyvből is hasonló képes mesélés vagy esetleg animációs verzió?

- De jó lenne! Hátha épp ez a cikk hoz össze egy rajzfilmes szakemberrel, aki lát lehetőséget Valentin és Mázli történetében.

VIDEÓ: Sümi nem adja fel

- Az oldalad szerint meseíró pszichológus vagy. Mit jelent ez? Mi volt előbb, a mese vagy a pszichológia és hogy kapcsolódott össze a kettő?

- Eredetileg magyar szakos diplomát szereztem, és csak utána mentem pszichológia szakra. A gyerekeim születésével ért össze a két terület, ami valójában sosem volt különálló, hisz az irodalom és a pszichológia fókuszában is az ember áll. Akkor kezdtem írni, amikor a legtöbbet éjszakáztam a srácaim mellett. Én sem értem miként, de az írás klassz énidőnek bizonyult és egyik történet hozta a másikat.

- Mit gondolsz a mese szerepéről? Miért fontos a gyerek, a család, de a felnőttek életében is?

- Mert összeköt, mert megéljük, hogy nem vagyunk egyedül. Hogy ez megtörtént mással is, és általa láthatunk egy addig talán ismeretlen új utat, ami a megoldás felé visz. Ha meg nem vagyunk érintettek, az érzelmi intelligenciánkat pallérozza, hisz valaki más szemszögéből láthatunk, élhetünk át dolgokat.

Hiszem, hogy az olvasás gyógyít. Csak kapcsolatokban gyógyulunk és a könyv egyfajta kapcsolat.

Döbbenten szembesültem a ténnyel, hogy a magyar lakosság mindössze 12%-a olvas rendszeresen (hetente!) könyvet, pedig rég tudjuk, aki többet olvas, jobban eligazodik az élet nagy dolgai közt. Tizenöt éve ez az arány még 25% volt.

- Neked is vannak gyerekeid. Nekik milyen meséket szoktál olvasni, mi a mostani kedvenc?

- A fiaim öt-, hét- és kilencévesek. Nincs este összebújós mese nélkül. Most épp Roald Dahlt olvassuk, egyiket a másik után. Közös nagy családi kedvencünk a Levél a Királynak. Tiuri történetét szerintem minden kisfiúnak ismernie kell. Szinte alig lehet amúgy választani, annyi a jobbnál-jobb kortárs mese. Szeretem az új nemzetközi népmesegyűjteményeket is, és egy régi gyerekkori kedvencem is most került elő, Mosonyi Alíztól a Pimpalin köpenye. Emlékszik rá valaki? Gyűrött, kopott, de csak a könyv. A történet pont olyan szép és aktuális, mint negyven évvel ezelőtt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés
Kiteregették a királyi Dallas szennyesét – elolvastuk A szabadság nyomábant
Az igazság feltárása helyett inkább önsajnálatba mártott dicshimnuszt kapunk az év egyik legjobban várt könyvétől.

Link másolása

hirdetés

Már a megjelenése előtt az év bestsellereként beharangozott A szabadság nyomában úgy esik majd azok számára, akik szomjazzák a brit királyi családdal – és főleg a Megxittel – kapcsolatos pletykákat, mint egy korty kristályvíz. Megtudhatjuk belőle, hogy Harry szereti a szellem emojit, és Meghan többek közt azzal vette le a herceget a lábáról, hogy Afrikában a bokorba járt pisilni, módjával, és kissé egyoldalúan azt is, mi folyik a királyi kulisszák mögött, a beharangozott Nagy Igazságot viszont nem.

Csupán egy meglehetősen elvakult védőbeszéd két olyan újságíró részéről, akik nyíltan kiállnak a pár mellett.

Bár a brit királyi családdal kapcsolatos sztorikat bármikor, bármilyen mennyiségben el lehet adni, a legnagyobb adu mostanság Meghan Markle és Harry herceg botrányos kiválásáról könyvet írni. A királyi család történetében még 2016-ban indult egy egészen újkeletű valóságshow, amikor Harry herceg egy hollywoodi színésznőre vetett szemet, aki nemcsak félvér volt, de még elvált is, a botrányra éhes brit bulvársajtó és az ilyen termékek iránt fogékonyabbak pedig perverz örömmel figyelték, hogyan kezdi majd ez ki a monarchia idealizált képét.

Az epizódokat pedig tempósan adagolva kaptuk: meglehetősen gyors ütemben jutottak el a megismerkedéstől az eljegyzésig, az esküvőig és az első gyerekig is – kevesebb mint három év alatt hozták össze mindezt. Közben a brit bulvársajtó élvezettel és sokszor elég gonoszan lubickolt a hercegi pár életében naponta több tucat cikket lehúzva olyan témákról, minthogy Markle éppen miért mocskos állatgyilkos, amiért avokádót eszik, vagy éppen hol tart a cicaharca Katalin hercegnével. Aztán erre a katyvaszra, ahol már senki sem tudta, ki a jófiú, és ki a rossz, dobták rá Molotov-koktélként a hírt, hogy a valóságshow főszereplői távoznak, elegük van. Az évadzáró a márciusi hivatalos események egész sora volt, ahol ismét lehetett cikkezni a hercegi pár bosszúruháiról, arról, hogyan ültették be őket a szamárpadba, és a hasonlóan eget rengető horderejű mozzanatokról.

hirdetés

A történet igazi kincsesbánya, a kérdés pedig csak az volt, kinek sikerül odatartania éhes kis mancsát, és mit hoz ki belőle. Az Omid Scobie & Carolyn Durand-páros lett a nyerő, a két újságíró évek óta árnyként követi a királyi családot – Scobie 8 éve tudosít a királyi családról a Harper’s Bazaarnak, Carolyn Durand majdnem két évtizede bejáratos a palotába, többek közt az Elle-nek és Oprahnak szállít sztorikat, emellett Emmy-díjas producer.

A könyv azt ígéri, hogy elmondja a történet egyetlen, igaz és kíméletlenül őszinte olvasatát, mivel véleményük szerint eddig csak a bulvármédia határozta meg, ki mit gondoljon az ügyről. Scobie és Durand képében azonban most igazi felszabadító zsoldosokat kapott a hercegi páros, akiknek azonban mégsem annyira az objektivitás a cél:

a szerzők egyértelmű szándéka sokkal inkább az, hogy piedesztálra emeljék Meghan Markle-t, a párból pedig áldozatot kreáljanak.

A kezdő forgatókönyvírók lázasan jegyzetelhetnek, hogyan mutassunk be hőskaraktert a lehető legszájbarágósabb és egydimenziósabb módon, Scobie-ék ugyanis a csúcsra járatják mindezt. A könyv Meghanja egy olyan földöntúli szupernő, akinek már gyerekkorában is Diana hercegné volt a jele az oviban, a felkelés után madarak fonják be a haját, a reggeli avokádós pirítósa előtt megment három rászorulót, letol négy inspiráló beszédet fiatal nőknek, és még a királynő híresen agybajos kutyái is megszelídülnek a jelenlétében. Még ha mindez így is van, egy idő után elviselhetetlen az a nyálrengeteg, amit a szerzők a hercegné köré vonnak, nem mulasztják el például azt sem, hogy néhány oldalanként egy szigorúan titkos forrás elmondja: Meghan a lehető legtökéletesebb lény a kerek világon.

Amikor már tényleg azt hiszi az ember, hogy ebből a nőből lesz a Marvel legújabb szuperhőse, az egyik – szokás szerint titkos – forrás megjegyzi: igen, Super Megnek szoktam őt hívni.

A kötet egyoldalúságát tovább fokozza, hogy az egész konfliktusban minden hófehér vagy éjfekete. A piros sarokban Meghan és Harry, az elszenvedő hősök, és a róluk csak szépeket mondó barátok, a kékben a palota, a PR-osok, a sajtósok, Vilmos hercegék, a dadusok, az újságírók, de még az utolsó palotaszolga is szemét, undorító dög, akik viselkedésükkel és a támogatás hiányával űzték el a párt, akire a szerzők szerint a monarchiának a legnagyobb szüksége volt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés
A Bölcs kérdez, a válasz bennünk van – Popper Péter Hogyan választunk magunknak sorsot? című előadás-gyűjteményéről
Egyenesen hátborzongató, amikor azt írja, hogy „a társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak csalhatatlan jele, hogy nem az észszerűség szerint él, hanem mítoszok alapján”.

Link másolása

hirdetés

„Soha nem hagyod abba a kérdezősködést?” „Soha”. „Pedig választ sem fogsz kapni soha.” „Néha az a benyomásom, hogy a kérdések fontosabbak, mint a válaszok.”

Ez a kedvenc párbeszédem egyik kedvenc filmemből, A hetedik pecsét című Ingmar Bergman-remekműből. A Halál és az őt sakkjátszmára kihívó Antonius lovag között zajlik. A Halál eljött a lovagért, de ő a sakktábla mellett megpróbálja kicselezni, de legalábbis a játszma során megérteni az élet titkait. Mi köze Bergmannak és ennek a misztikus-filozofikus filmjének Popper Péterhez? Több mint gondolnánk.

A 2010-ben elhunyt pszichológus egyetemi tanár, fáradhatatlan spirituális utazó azon modern bölcsek közé tartozott, aki mint a régiek, tisztában volt azzal, hogy „minél többet tud, annál jobban rájön: nem tud semmit”, mert minden megválaszolt kérdés mögött ott van a következő.

Az az ember, aki dolgozott gyermek- és börtönpszichológusként, előadott Amerikában és a keleti lélek titkait kutatta egy indiai asrámban, sőt, még miniszterelnöki tanácsadó is, vélhetően azért is tett szert rendkívüli népszerűségre könyveivel és előadásaival, mert, ahogyan az igazán nagy tudású és műveltségű emberek, „nem osztotta az észt”, inkább gondolkodásra serkentett. Nem adott azonnal használható válaszokat, inkább sokszor kegyetlen kérdésekkel és nem kevésbé kíméletlen iróniával mutatott rá mindennapi gyarlóságainkra, de közben önmagát sem kímélte.

A másik párhuzam pedig a sakk, amely számára valóságos életvezetési játék, a másik ember iránti empátiától a döntéseinkig. Mint ismert, a sakkban nincs lehetőség „passzolni”, az ellenfél (az élet, a körülmények, a történelem, a nem kívánt szó törlendő) lépésére válaszolni kell, és hogy mit lépünk, rajtunk áll, és a mi felelősségünk. Ahogyan egy valódi sakkjátékos sem háríthatja vereségét a kibicre, az életben sem vitethetjük el a balhét másokkal, ha az adott esetben mi voltunk döntési helyzetben. És ha tettünk egy rossz, át nem gondolt, vagy felesleges lépést, utólag sírhatunk, átkozódhatunk, de meg nem történtté nem tehetjük. Sem a sakkban, sem az életben.

Popper Péter ugyan szintén elvesztette a maga sakkjátszmáját a Halállal, szerencsére gondolatai itt maradtak velünk. Felesége, Zolnay-Lackó Katalin hűségesen elkísérte őt előadásaira, fel is vette azokat. Így született meg a Kulcslyuk Kiadó gondozásában a Hogyan választunk magunknak sorsot? című kötet, amelynek gerincét a nyomtatásban eddig meg nem jelent előadások alkotják.

hirdetés
Az utolsó címadó éppen az, amelyben a sakké a főszerep, amelyet a szerző beavatási folyamatnak, az indulatok korlátozása, a figyelem, az emlékezés és az előrelátás képesség-fejlesztésének tekint. „Ismerd meg önmagad” – idézi többször is az ókori delphoi jósda feliratát.

Elgondolkodtat bennünket arról az örök filozófiai-etikai problémáról, hogy döntéseink és választásaink mennyiben függnek tőlünk és mennyire determináltak körülményeink, születésünk, természeti és más külső erők által. Pellengérre állítja az idegennel, az ismeretlennel szembeni bizalmatlanságunkat (milyen jó a magyar nyelv „idegenkedés” szava!), előítéletünket és ebből fakadó gyűlöletünket, gyávaságunkat, amelynek legcsúfabb formájának azt tartja, amikor önmagunktól félünk, önmagunk elől menekülünk és önmagunkkal vagyunk gyávák szembenézni. Nem hagy nyugton olyan, már-már megválaszolhatatlan kérdésekkel, hogy mi a „jó” és mi a „rossz”.

Némi vitám is lenne a Tanár úrral, amikor a nemzedékek felelősségéről szól, hiszen az én szüleim korosztályát, amelybe ő is beletartozott, nevezi „első műveletlen nemzedéknek”, mert hiányzott náluk történelmi okokból „a tehetség lépcsőzetes kiművelése”, és a származás, a megbízhatóság fontosabb volt, mint a tudás, a szakmai rátermettség. Őket követte az én generációm, a „rendszerváltóké”, amely többségének „a kultúra inkább csak információ volt, mint élmény”. Popper erre vezeti vissza a közélet mai állapotát. Kétségtelen, hogy mindkét nemzedék életéből hiányzott az általános vitakultúra, ellenben jócskán lehettek tapasztalataik pitiáner hatalmaskodókkal és gátlástalan köpönyegforgatókkal. De azért ne legyünk igazságtalanok, csak gondoljunk bele: e két korosztály micsoda elméket, írástudókat adott Magyarországnak, a világnak – igaz, többségük túllépett a mindenkori „korcsmákon”.

Annál inkább helyeselném azt az általa javasolt módszert, hogy amikor elénk tesznek egy választási listát, először azokat ikszeljük be, akiket szívesen látnánk családunkban vagy baráti körünkben. Tartok tőle, hogy elég kevesen maradnának…

Az pedig egyenesen hátborzongató, amikor azt írja, hogy „a társadalom torzulásának és a beteg társadalomnak csalhatatlan jele, hogy nem az észszerűség szerint él, hanem mítoszok alapján”. Ennek bizonyítására nem kell mást tenni, mint elővenni Magyarország legutóbbi 100 évének történetét…És az is biztos, hogy Popper Péternek fölöttébb lesújtó véleménye volt napjaink agyongyorsult életmódjáról.

Az előadások nagy varázsa az is, hogy egy-egy megjegyzés, idézet kapcsán az ember szívesen előveszi az emberiség kultúrkincseit a Bibliától Lao Ce-ig, Senecától Sartre-ig, Freudtól József Attiláig, és újraolvassa azokat a sorokat, amelyek megszólítják, eligazítják útkeresésében.

Talán egyetlen hiányossága van a kötetnek: nem derül ki belőle, hogy melyik előadás mikor, hol, kik előtt hangzott el. Ez ugyanis támpont lehetne Popper Péter gondolati fejlődéséhez, egy adott társadalmi miliő megvilágításához. Nem mintha ezek bármilyen hiányt jelentenének tartalmi szempontból, de az elmúlt évtizedek viharainak ismeretében egyáltalán nem mindegy, hogy egyik-másik eszmefuttatás mondjuk a 80-as években, vagy 2000 után hangzott-e el.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés
„Nem voltam humoromnál, és mémeket küldtetek” – itt az új Lackfi-vers járvány idejére
Megihlette a költőt a bezártság.

Link másolása

hirdetés

"Magányos voltam,

és videóchaten hívtatok.

Elfogyott az ennivalóm,

hoztatok, és letettétek az ajtóm elé.

Járvány idején

hirdetés

veszélyeztetett voltam,

és nem látogattatok meg,

én meg dühös voltam,

hiába, hogy miattam teszitek."

Így kezdődik Lackfi János új verse, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé. A költő témája mi is lehetne más, mint a járvány, és a karanténban sínylődő ember számkivetettségének megéneklése. :)

A biblikus hangvétel egyszerre kölcsönöz komolyságot, és teszi ironikussá a költeményt, amelyet a bennünk élő kocsmairodalmár nagyjából így tudna összefoglalni: „nem annyira szar karanténban ülni otthon, ha vannak, akik elviselhetővé teszik, és van otthon elég wc-papír”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
IMÁDOK OLVASNI
A Rovatból
hirdetés
Jóbarátok-rajongóknak kötelező olvasmány: új könyv árulja el a sorozat kulisszatitkait
Hogy jött létre minden idők egyik legjobb sorozata, miért nem akarták a producerek Jennifer Anistont, és miként született a mára legendás főcímdal? Ez mind kiderül A Jóbarátok generáció című könyvből.

Link másolása

hirdetés

A XXI. Század Kiadó gondozásában jelent meg Saul Austerliz A Jóbarátok generáció – Mi zajlott a színfalak mögött? című könyve, amely azzal kecsegtet, hogy betekintést nyújt a legendás sorozat kulisszái mögé.

A szerző alapos munkát végzett, interjút készített az írókkal, rendezőkkel, producerekkel, stáb tagokkal, és ezek alapján írta meg minden idők egyik legnépszerűbb sitcomjának történetét.

Miután magam is humorral foglalkozom, természetesen a Jóbarátok alapmű számomra. És bár nem vagyok az a fajta „hard core fan”, aki álmából felébresztve is fújja az összes mellékszereplő nevét, és oda-vissza tudja az összes epizódot, az az érzésem,

ez a könyv még nekik is tartogat meglepetéseket.

Én például nem tudtam, hogy a Rosst alakító David Schwimmer a sorozat egyik kiemelt színészének számított, de amikor az első évad sikere után leültek vele, hogy gázsi emelést ajánljanak, olyat tett, ami Amerikában példátlan: rábeszélte a színésztársait, mondják meg egymásnak, ki mennyit keres, és lépjenek fel közösen a tárgyalásokon.

hirdetés

Úgy gondolta, hatan egyenrangú főszereplői a sorozatnak, igazságtalan volna, ha valaki kevesebbet kapna.

A javaslatba még Courtney Cox is beleegyezett, pedig ő már ismert színésznőként érkezett a stábba. Ez is jól mutatja, mennyire összekovácsolódott a csapat.

A könyv nemcsak a sorozat létrejöttét és későbbi alakulását írja le részletesen, hanem betekintést nyújt az amerikai televíziózás világába, megmutatja, mennyi stresszt kellett elviselni az alkotóknak már addig is, amíg egy-egy ötlet képernyőre kerülhetett. Előfordulhat, hogy a pilotadás után elmeszelnek valamit, de ha be is rendelnek egy sorozatot, általában csak fél szezont kérnek, ami után még mindig dönthetnek úgy, hogy nem tartanak igényt a folytatásra.

A sorozat megalkotói, Marta Kaufmann és David Crane az óriási tét ellenére mertek kockáztatni. Például amikor a producerek tiltakozásával dacolva ragaszkodtak Jennifer Aniston szerződtetéséhez.

A fiatal színésznő lenyűgözte őket, amikor meghallgatták Rachel szerepére. Csakhogy Anistonnak szerződése volt már a szintén készülőben lévő Muddling Through című sorozatra.

Ez azt jelentette, hogy ha az a produkció zöld jelzést kap, akkor a Jóbarátok elveszíti a színésznőt, és kidobhatják a vele felvett pilot epizódot.

Végül azonban rájuk mosolygott a szerencse: a Muddling Through sosem került képernyőre.

Természetesen nem akarok minden sztorit lelőni előre, ezért kedvcsinálónak legyen elég annyi, a könyvben olvashatunk többek között Mathew Perry alkohol- és gyógyszerfüggőségéről, egy emlékezetes perről, amely a maga sajátos módján a #metoo mozgalom egyik előfutárának tekinthető, és arról a dilemmáról, amely elé a 2001.09.11-i terrortámadások állították a sorozat íróit.

Ha van hibája a könyvnek, az az, hogy talán néha túlságosan is alapos akar lenni. Egy példa: miután a Jóbarátok fő helyszíne a Central Perk kávézó, az amerikai kávéházi kultúra boncolgatásában Austerlitz visszamegy egészen a Starbucks alapításáig.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: