Megvan az év borásza: Áts Károly tokaj-hegyaljai bortermelőé az elismerés
Kitért arra, hogy a tavaly bevezetett zöldszüreti támogatás idén is igényelhető, ezzel a felesleges szőlőmennyiségek kivonása mellett biztonsági háló nyújtható azoknak a szőlőtermelőknek, akik nem tudják időben elhelyezni az idei termésüket. Hozzáfűzte, hogy a korábbi évek hozamait és az átlagos szőlőárat figyelembe véve a támogatás mértéke hektáronként 439 ezer és 968 ezer forint között alakul. A támogatási keret összege 5,1 milliárd forint.
Nagy István azt mondta, hogy döntés született a minisztériumban egy új támogatási formáról, amely kizárólag azoknak a jellemzően közepes és kisméretű borászatoknak szól, amelyek a saját maguk által megtermelt szőlőt dolgozzák fel.
Hozzátette, hogy ezt azért tartják kiemelten fontosnak, mert az elmúlt hónapok legnagyobb bevételkiesése éppen a közepes és kisméretű borászatokat érintette, amelyek leginkább a gasztronómiai szektorban, helyben, közvetlenül a fogyasztóknak értékesítik termékeiket.
Az év borásza Áts Károly tokaj-hegyaljai borász lett, aki saját bevallása szerint a szőlőben nőtt fel, és édesapjától leste el a fogásokat. Családi pincészetüket 2012-ben alapították Mád meghatározó dűlőiben. A termést tarcali pincékben dolgozzák fel - olvasható a pincészet honlapján.