SIKERSZTORIK
A Rovatból

BioTechUSA-cégcsoport 8 millió forint adománnyal támogatja a férfiegészséggel foglalkozó MentsManust Mozgalmat

A felajánlott összegből jövő évben 800 fő számára fognak ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban.

Link másolása

A BioTechUSA-cégcsoport Légy tökös! figyelemfelhívó és edukációs kampányának keretén belül 8 millió forint adománnyal támogatja a férfiegészséggel foglalkozó MentsManust Mozgalmat, akik a felajánlott összegből jövő évben 800 fő számára fognak ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban.

A világszerte ismert Movember megmozdulás, amely minden év novemberében a prosztatarák megelőzésére hívja fel a figyelmet, jól illeszkedik a cégcsoport küldetéséhez, hiszen társadalmi felelősségvállalási programjának égisze alatt azokat a lehetőségeket keresi, amikor nemcsak adhat, de párbeszédet is kezdeményezhet.

A megelőzés, a rendszeres szűrővizsgálatok és az értékteremtés fontosságáról Honti Dániel, a mozgalom alapítója, Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA vállalati kommunikációs és CSR vezetője és a kampány nagykövetei, Kiss Jenő és Kathi Béla testépítők beszéltek bővebben.

Közös erővel a szűrővizsgálatok mellett

A tudatos életmód és a testépítés első számú hazai szakértőiként a cégcsoport először egyesíti két zászlóshajó márkája, a BioTechUSA és a Scitec Nutrition erejét, hogy közösen támogassanak egy, a férfiegészség köré szerveződő jó ügyet.

A Légy tökös! kampány során a márkák különböző platformokon sportolóik és nagyköveteik segítségével hívják fel a figyelmet az egészségtudatos gondolkodás, a megelőzés és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságára.

A kezdeményezés egy világszerte ismert megmozduláshoz, a Movemberhez kapcsolódik, ami olyan betegségeket állít a figyelem középpontjába, melyek gyakoriak a férfiak körében, azonban rendszeres szűrővizsgálatokkal időben felismerhetők és kezelhetők. Ilyen betegség többek között a prosztatarák, amely 45 év felett bárkinél bármikor megjelenhet, kialakulásának veszélye az életkor előrehaladtával egyre nő.

A cégcsoport kiemelt figyelmet fordít az egészségmegőrzéssel kapcsolatos ismeretek átadására és a prevencióra is, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a 100 millió forintos nagyságrendű éves keretösszegből gazdálkodó társadalmi felelősségvállalási programjának egyik legfontosabb pillére a különböző egészségügyi intézmények, egészségügyi célok támogatása. „Cégcsoportunk küldetése, hogy szakértői és termékei segítségével folyamatosan egy tudatosabb és sportosabb életre motiváljon. Arra bíztatunk mindenkit, hogy igyekezzen helyesen táplálkozni és rendszeresen mozogni, önmaga legjobb verziójává válni. Életmódunk kulcsfontosságú egészségünk megőrzésében, a BioTechUSA online Lifestyle Programja segítségével pedig bárki könnyűszerrel életmódot válthat, amennyiben megszületett benne az elhatározás, hogy változtatni szeretne. Felelősségvállalási programunkban elsődlegesen azokat a kapcsolódásokat keressük, melyek a legjobban illeszthetők össze márkaüzeneteinkkel. Kommunikációnk során nagy hangsúlyt fektetünk az egészségmegőrzéssel kapcsolatos információk szórakoztató, ugyanakkor közérthető, a hétköznapokban könnyen alkalmazható átadására, és figyelembe vesszük az emberek egészségműveltségének általános szintjét is” – mondta el Dr. Pintér Dániel Gergő, a BioTechUSA vállalati kommunikációs és CSR vezetője.

Az egészség nem magától értetődő

A MentsManust Mozgalom az ország legnagyobb férfiegészséggel foglalkozó szervezete, akik több mint egy évtizede azért dolgoznak, hogy a megfelelő tájékoztatás, az egészséges életvitel és a prevenció fontossága minél szélesebb körben ismertté váljon. „Egyesületünk célja, hogy minél több férfit elérjünk a mindössze két vércseppet igénylő PSA, azaz a prosztata specifikus antigén szűrővizsgálatunkkal, mely a prosztataszűrés egyik alkotóeleme. Ez a vizsgálat ugyan nem váltja ki a 45 év felett ajánlott rektális (tapintásos) és ultrahangos vizsgálatot, de a PSA érték megemelkedése jelzi, ha valami nincs rendben, ezt egy sárga jelzésnek tekinthetjük” – ismertette Honti Dániel, a MentsManust Mozgalom alapítója. Hozzátette, hogy „az egészség egyáltalán nem magától értetődő, és annak megtartásában óriási szerepe van a megelőzésnek, amelynek része a kielégítő táplálkozás, a rendszeres mozgás és a stressz megfelelő kezelése. A férfiakat különösen fontos meggyőzni, hogy a fizikai mellett a mentális egészségükre is szükséges figyelmet fordítani.”

Ingyenes és mobilisabb PSA szűrés

A BioTechUSA-cégcsoport a MentsManust Mozgalomnak idén 8 millió forintot adományoz, melybe Magyarország legnagyobb testépítő versenyének, a november 5-én megrendezett Scitec Superbody bevételének egy része is felajánlásra került. „Nagy öröm számunkra ez az adomány, hiszen ebből az összegből jövő évben 800 férfi számára tudunk ingyenes PSA szűrővizsgálatot biztosítani hazai nagyvárosokban. Ezenkívül létrehozunk egy online kézikönyvet, mely kérdések-válaszok formájában segíti majd az eligazodást a témában, továbbá a felajánlás egy részét egy mobil szűrőbusz megvásárlására fordítjuk. Utóbbi nagy előrelépést jelent, hiszen ezzel a járművel könnyebben fogunk mozogni országszerte, ráadásul a szűrésekhez nem kell helyszínt bérelnünk, elég lesz akár egy parkoló is” – vázolta fel az adomány jövőjét Honti Dániel.

Két csepp vér életet menthet

A Mozgalom fennállása óta országszerte több, mint 10.000 PSA-szűrést szervezett, mellyel számtalan életet sikerült megmenteniük. A BioTechUSA-cégcsoport felajánlásával ennek 8%-a teljesülhet 2023-ban, ráadásul Honti Dániel szerint „munkánk szélesebb körben való megismertetése nagyobb ívű célokat is segít elérni, például az egészségtudatos gondolkodást és a prosztataszűréssel kapcsolatos negatív gondolatok és félelmek eloszlatását. A Movember aktivitással nemcsak arra kérjük a férfiakat, hogy növesszenek vicces bajuszt, hanem hogy ismerjék meg az urológusukat és minden évben keressék fel, legyenek tájékozottak, és tartsák be a táplálkozással és mozgással kapcsolatos javaslatokat. Jelenleg a férfiak csupán 64%-a éli meg a 65. életévét, úgyhogy véleményem szerint éppen itt az ideje változtatnunk ezen a statisztikán!”

Nagykövetek a kampány élén

A Légy tökös! kampány keretein belül a prosztatavizsgálat kapcsán a férfiak fejében lévő félelmek eloszlatására egy szórakoztató, de informatív videót is készített a cégcsoport, melynek főszereplői a két kampányarc, Kiss Jenő és Kathi Béla testépítők, Magyarország “Arnold Schwarzeneggerei”. Magánemberként mindketten elkötelezettek a jó ügyek támogatása iránt, a felelősségvállalási program nagyköveteként Jenő már számos projekthez adta az arcát. Béla számára külön öröm, hogy a Superbody bevétele is a jótékony célt támogatja, kétszeres Superbody győzteséként ugyanis a verseny nagyon közel áll a szívéhez. A mozgalomhoz olyan további márkanagykövetek is csatlakoztak, mint Bohos Kornél, Novák Zalán, a női oldal képviseletében pedig Molnár Andrea és Kovács-Nyári Diána.

“Egészségügyi vonalon nagyon diverzifikáltak a kampányaink és komplexek a megoldásaink, igyekszünk olyan célokat választani, ahol hosszútávon tudunk hatással lenni a környezetünkre. Egyfelől rendszeresen támogatunk patinás intézményeket, ahol a kórházakban dolgozó orvosok, szakápolók immunvédelmét, a betegek felépülését és az intézmények felszereltségét segítjük, például vásároltunk már CTG-gépet vagy Inbody testelemző mérleget is. Másfelől olyan egészségügyi problémák elleni küzdelmet támogatunk és építünk köré társadalmi párbeszédet, mint az endometriózis vagy az evészavarok. Légy tökös! kampányunkban most először célzottan a férfiak egészségére fókuszálunk, kampányarcaink segítségével pedig azt is büszkén megmutathatjuk, hogy a testépítőknek nemcsak a bicepsze, de a szíve is nagy. Az aktivitásba az irodai dolgozóinkat is bevontuk, férfi kollégáink központunkban részt vehettek egy PSA szűrésen, illetve kihelyeztünk két fotófalat, ahol a munkatársak olyan képeket készíthetnek, amelyekkel saját platformjaikon ők is kiállhatnak a szűrővizsgálatok fontossága mellett” – avatott be Dr. Pintér Dániel Gergő.

Hogyan éljünk egészségtudatosabb életet? Gyakorlati tanácsok és bölcs gondolatok két ikonikus testépítőtől, Kiss Jenő jótékony nagykövettől és Kathi Bélától, akik hosszú évek óta erősítik a BioTechUSA, illetve a Scitec Nutrition sportolói csapatát.

Magánemberként mindketten elkötelezettek a jó ügyek támogatása iránt, nemcsak a bicepszük, de a szívük is nagy. Mindkettőjüket sok tízezren követik a közösségi médiában, rengeteg fiú és férfi példaképei. Fiatalon, aktív versenyzőként a sportcélok, a sikerek vezérelték őket, mostanra azonban már abban az életszakaszban vannak, ahol életmódjukkal és társadalmi szerepvállalásukkal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az egészség a legnagyobb érték.

Mit javasolsz, hogy tudunk egészségtudatosabbak lenni? Te mit teszel magadért?

Kiss Jenő:

A két legfontosabb dolog a mozgás és a táplálkozás. 36 éve foglalkozom sporttal, így volt időm kialakítani egy életmódot: míg korábban a sportcélok szerint étkeztem, most már a mostani igényeimnek megfelelően táplálkozom. Ez azt jelenti, hogy kevesebb húst fogyasztok, és sokkal több zöldséget, valamint nem eszem az emésztőrendszert megterhelő ételeket lefekvés előtt már néhány órával. Nagyon fontos számomra a mentális egészség megőrzése is, a stressz kezelése – erre is kiváló módszer a mozgás, valamint a célok felállítása nemcsak hosszú távon, hanem napi szinten is.

Kathi Béla:

Egy sportolónak muszáj tudatosan élni és példát mutatni. Szerintem a sport a legjobb módja a prevenciónak, amit jól kiegészít egy megfelelően összeállított táplálkozás, amely során komplex szénhidrátokat veszünk magunkhoz, figyelünk a rostbevitelre, mérsékeljük a cukor- és húsfogyasztást, több zöldséget, halat eszünk. A vitaminpótlás – főleg a C- és D-vitamin – nagyon fontos, ahogy az étrendkiegészítők helyes megválogatása is. Harmadik, de talán a legfontosabb, a mentális egészségünk megőrzése, ezzel nagyon sok dolga van még sokaknak.

Jársz rendszeres időközönként orvoshoz, illetve szűrővizsgálatokra?

Kiss Jenő:

Teljes vérkép vizsgálatra járok az ajánlásoknak megfelelően. Abban a korban vagyok, amikor ezen felül már más szűrések is fontossá válnak, ezért nagyon örülök, hogy részese lehetek a BioTechUSA-cégcsoport Légy tökös! kampányának – így már biztosan részt veszek idén egy prosztataszűrésen is.

Kathi Béla:

Sűrűn járok teljes vérkép vizsgálatra, rendszeresen adok vért, fél évente megyek szívultrahangra, idén a kampánynak köszönhetően ezek kiegészülnek a prosztatavizsgálattal is. Szomorú, hogy sokan még a vérnyomásukat sem mérik rendszeresen, pedig az egészségben előre kell okosnak lenni, és még az elején kell elkapni a problémákat, hogy minél tovább élhessünk.

Miért fontos számodra, hogy kiállj az egészségtudatos élet mellett?

Kiss Jenő:

Nagyon sokan nem foglalkoznak az egészségükkel és a helyes táplálkozással. Főleg a férfiakra jellemző, hogy nem figyelnek magukra, sokszor azt érzem, nem szeretik önmagukat. Pedig fontos, hogy őszinték legyünk saját magunkkal, ne fojtsuk el az érzelmeinket, tegyünk mindennap az egészségünkért és a jóllétünkért.

Kathi Béla:

Az emberek lusták sportolni, rendesen étkezni és nem mennek el szűrővizsgálatokra sem. Pedig, ha időben észreveszünk egy problémát, azzal éveket nyerhetünk! Szerintem az érettség része, hogy elkezdünk gondolkodni ezekről a dolgokról, és az a véleményem, hogy bizony hozzátartozik az intelligenciához, hogy az ember törekszik arra, hogy hosszú és egészséges életet éljen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk