Siklóernyőzés, sziklamászás, vízisí – egy magyar érsek, aki az extrém sportok kedvelője
Nem éppen szokványos látni egy érseket repülni, vízisíelni, sziklát mászni, vagy bármi más bátorságpróbán rajthoz állni. Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita azonban ezeken már túl van. Az extrém dolgok iránti vonzódása gyerekkora óta tart, mindig szerette az új kalandokat.
— Honnan jön ez a különleges vonzódás a nem szokványos dolgok iránt?
— Már fiatalon is sziklát másztam és mindig is szerettem volna repülni. Ezek az élmények szerintem minden embert vonzanak, csak talán nem mindenkinek adatik meg, hogy ki is próbálja. Nincs bennem olyan törekvés, hogy extrém sportokat űzzek, de minden érdekel. Kipróbálnám szívesen a szabadesésugrást is (nem szeretem a
bungee jumping elnevezést).Egyszerűen z élet szeretete vezet, amikor beleugrok – néha szó szerint – egy-egy újabb dologba.
— Mit próbált ki legutóbb?
— A siklóernyőt. Egy ismeretség kapcsán csöppentem bele a dologba. Felmentünk Csobáncra, nagyon szép hely ott a Balaton északi részén, Keszthely fölött. A nővérem is kijött, hogy ott találkozzunk, aztán őt is sikerült bebolondítanom, hogy kipróbálja. Először teljesen megrémült a gondolattól, hogy repüljön, de végül kötélnek – illetve vitorlának – állt, és ő is nagyon élvezte. Lám, egyáltalán nem olyan extrém dolog ez. Nagyon is biztonságos. A mesterem, Dávid nem kockáztatott olyan dolgokat, amelyek veszélyesek lettek volna. Persze, kinek mi az ingerküszöbe. Egyszer azt is megkaptam, hogy ne focizzak, mert az is veszélyes.
— Az átlagembernek is nagy élmények ezek, de egy siklóernyőző érsek felettébb különleges. Szabad ilyen sportokat űznie? Nincs tiltás?
— Én egyszerű embernek tartom magam, bár igaz, azt kevésbé szoktam figyelni, hogy mit illik és mit nem. Diákkoromban is sok csínytevés színesítette az életemet. Abban hiszek, hogy nem az emberi elvárásoknak kell megfelelni, hanem a saját lelkiismeretnek. Az Isten előtt kell megállni, és azt kell tenni, amit ő jónak lát, azt
pedig kerülni, amit nem lát jónak. Az emberek ítélete ugyanis nem tévedhetetlen ezeknek az elbírálásában.
Kifejezetten tiltások vannak, ugye a papnak például kocsmát nem lehet tartania, vagy bizonyos mesterséget űznie, ezt az egyházjog írja elő, de a sportok nem tartoznak ezek közé.
— Csak a levegőben szeret lenni, vagy a földön is érez kihívást?
— Egyszer hőlégballonoztam is, akkor több diákot is sikerült ilyen élményhez juttatnom egy ifjúsági tábor keretein belül, aztán vízisíztem is, és részt vettem a tűzoltóság bátorságpróbáján is. Ezek nem a határokat feszegető dolgok, úgy gondolom, hogy minden vonz, ami szép, amihez bátorság kell. Nem volt félelmem sosem. Sziklamászáskor sem. Gyerekkoromban folyton fejlesztettem magam, azt hiszem 4 méter 20 centiméter volt a legmagasabb pont, amiről egyszer leugrottam.
— Mit üzenne azoknak, akik vágynak hasonló élményekre, de nincsen elegendő bátorságuk hozzá?
— Félni sosem kell szerintem. Egyrészt mindig a Jóisten kezében vagyunk, és aki mer, az nyer. Ez egy közhelynek tűnő dolog, de valóban a bátorság sokkal messzebbre visz bennünket. Vakmerőnek lenni bűn, de sokszor az életben is akkor tudunk nagyokat alkotni, hogyha merünk vállalkozni dolgokra. Ezt mindenképpen a keresztény hitemmel kiegészítem: a Jóisten még meg is áldja azokat a tetteket, amelyeket az ember jó szándékkal, az ő dicsőségére visz véghez.
