A világhírű magyar tudós forradalmian új könyvet írt: Min múlik valójában a siker?
Álltál már értetlenül egy Oscar-díj vagy egy világhírű festmény sikere előtt? Elgondolkodtál már azon, miért ismeri mindenki Einstein nevét, miközben a relativitás elméletét nagyon kevesen értik? Előfordult már veled is, hogy a legidegesítőbb kollégádat léptették elő?
A neves hálózatkutató, Barabási Albert-László legújabb könyvében a reáltudományok előtt eddig ismeretlen, sőt kifejezetten gyanúsnak mondható területtel foglalkozik. Kutatócsoportjával a matematika nyelvén írja le azt a rejtélyes és sokszor érthetetlennek tűnő jelenséget, amit sikernek nevezünk.
Barabási meg akarja fosztani a sikert a titokzatosságától, és tudományos magyarázatokat keres azokra a folyamatokra, amelyek kiváltják és táplálják a sikert.
A képlet közérthetően, szórakoztató stílusban, tanulságos példákon keresztül, de érvekkel és adatokkal alátámasztva tárja fel a siker univerzális törvényeit.
Komoly segítséget nyújthat bárkinek, aki tudni szeretné, milyen viselkedési mintázatok és véletlenek határozzák meg a sikert, mi múlik rajtunk, és melyek azok a tényezők, amelyeket nem befolyásolhatunk.
A kötet bemutatóján a szerző hosszabban is mesélt arról, milyen előzményei voltak a könyv megírásának. Az alapkérdés az volt, mi is a siker definíciója. Ő sokáig pusztán teljesítményként fogta fel, úgy gondolta, az egyikből egyenesen következik a másik. Azonban fokozatosan rájött, hogy a teljesítmény csak egy szükséges, de egyáltalán nem elégséges feltétel.
Közel 20 évvel ezelőtt, 2000 körül kezdték el a siker kutatását, amihez érdekes módon épp egy kudarcélmény kellett: Barabási egyik diákja a katasztrófákat kutatta, de egy szakújság sem fogadta el a cikket, amit a témában készített. Ezután kezdett bele az új projektbe, amibe maga Barabási is beszállt.
"Nem gondolom, hogy bármelyik kollégámnál okosabb lennék. Inkább azon múlik a siker, hogy olyan területeket találjunk meg, amit mások eddig nem tekintettek tudománynak, nem próbálkoztak vele" – magyarázta, mitől számított hiánypótlónak az egész kutatás.
Elképesztően aprólékos munkát végeztek: a témában publikált első nagy cikkük megjelenéséig 5 év telt el, ebből 3 csak az adatfelvétel volt. A céljuk az volt, hogy a sikert matematikai problémaként fogalmazzák meg.
"Ez sem volt alapvetően más, mint szétszerelni egy biciklit, vagy a termodinamika törvényei segítségével kiszámítani a Nap hőmérsékletét. És ahogy kezdtük felismerni a siker mögött meghúzódó mechanizmusok működését, szép sorban meg tudtuk válaszolni azokat a kérdéseket, amelyekkel gyerekkoromban a szüleimet fárasztottam" – mesélte Barabási.
Az egyik legfontosabb tény, amire rájöttek, az volt, hogy nem a minőséget és a teljesítményt kell mérni, sokkal inkább az adott cikk, vagy kutatás fogadtatását. Ebből mérhető le legjobban, mi mennyire sikeres.
Hamar kiderült számukra az is, hogy a közkeletű vélekedés, miszerint 30 éves kor felett már nemigen születnek korszakalkotó felfedezések, egyszerűen nem igaz. A legtöbb zseni 30-40 éves kora körül éri el a legnagyobb áttörését – ebből következik, hogy a kreativitás nem csökken, maximum a produktivitás. Akinek viszont az utóbbi megmarad, és hozzá elég állhatatos, idősebben is simán tehet korszakalkotó felfedezést.
Tehát egyáltalán nem kötelező fiatalnak lenni. A Szilícium-völgyben is él ez a mítosz, de valójában a hatalmas techcégek alapítói és vezetői között ugyanannyira vannak huszonévesek, mint 60-asok, vagy akár 70-esek.
Érdekes kérdés az is, lehet-e a sikerből túl sok, van-e egy plafonja. A válasz pedig Barabási szerint az, hogy igen.
A tömegsiker ugyanis magával hozza a negatív kritikákat is, mivel olyan közegbe is eljut a mű, akiknek nem kéne olvasni, mert egyszerűen nem nekik készült.
"Amit a saját tudományos területemről megtudhattam, teljesen magával ragadott, és az is elég gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a siker alakulását ugyanezzel a megközelítéssel más területeken is megvizsgálhatnánk.
Vajon ugyanezek a minták érvényesek a sportban, a művészetben vagy az üzleti életben is? Vajon ugyanúgy meg tudjuk jósolni, hogy melyik televíziós műsorból vagy melyik könyvből lesz szenzáció, ahogyan azt is meg tudtuk jósolni, hogy az új tudományos felfedezések mekkora sikert aratnak majd? Vajon az üzleti életben ugyanúgy előre láthatjuk egy karrier valószínű alakulását, mint ahogyan arra az akadémiai pályafutások esetében már képesek vagyunk?
Mi van, ha azok a minták és szabályszerűségek, amelyeket a tudósok sikereinél és kudarcainál azonosítottunk, egyfajta mélyebb törvényszerűség megnyilvánulásai, ami mindannyiunk esetében tetten érhető? Mi van, ha a matematikai megközelítésünk valójában azt mutatta ki, hogy a siker mindenütt ugyanazon egyetemes törvényeknek engedelmeskedik?
Őszintén szólva ez igen kockázatos feltételezés volt. Ha csak rápillantottam a sikerrel kapcsolatos könyvekre, amelyek a kedvenc könyvesboltomban egy egész falat beborítottak, rögtön az jutott eszembe, hogy a témában született írások mind különböző lelkesítő üzeneteken és kétes igazságtartalmú anekdotákra alapozó „bizonyítékokon” alapultak. És ezek ugyebár igencsak messze állnak az egzakt definíciók, teorémák és a kőkemény empirikus adatok világától, vagyis a tudományos szakirodalomtól.
A rengeteg könyv viszont számomra azt sugallta: az emberekben nagyon is ott él a vágy, hogy megértsék a siker természetét. Ez a téma sokunkat magával ragad. És ez rendben is van így. Hiszen a siker nem csupán alapvető emberi tapasztalat mind gyakorlati, mind egzisztenciális értelemben, hanem gyakran a mérce is, amely alapján a saját életünket értékeljük.
Az, hogy az általunk választott szakmai karrierünkben vagy akár csak a hobbinkban sikeresek leszünk vagy kudarcot vallunk, óriási jelentőséggel bír. Ha valamit felfedezünk, ha létrehozunk egy műalkotást, vagy egy új kütyüt tervezünk, azt akarjuk, hogy annak hatása legyen a világra.
Nap mint nap felsejlik, milyen vékony a határvonal a siker és a kudarc között, amikor elgondolkodunk a jövőbeli pályafutásunkról vagy amikor a gyermekeinket elindítjuk az életbe. Ha számos területen rábukkannánk a siker mintázataira, akkor talán értelmet nyernének olyan jelenségek is, amelyek esetében ma még csak a véletlent emlegetjük."
A könyvbemutató beszélgetésen részt vett Winkler Nóra is, aki mostanában aukciók szervezésével és lebonyolításával foglalkozik. Ezen a területen szintén érdekes kérdés a siker, hiszen nem egyszer előfordult már, hogy egy alig ismert művész képe milliókért talált gazdára.
Szerinte viszont olyan nincs, hogy valaki a semmiből ugorja meg ezt a szintet, hiába tűnhet így, egy háttérstáb ekkorra többnyire már évek óta dolgozik a sikerén.
A dologhoz hozzátartozik, hogy az árverések világa eleve teljesen más, mint a piac: van benne egy egyedi "őrületfaktor", a terem hangulata nagyon sok mindent befolyásol.
Fontos az is, hogy a művészeti kincseknek kontextus nélkül nincs belső értéke, az feltétlenül szükséges hozzá, hogy vásárlóra találjanak. Például nem lehet egy üres ásványvizes palackot műkincsnek kikiáltani, hiszen önmagában ezért senki nem fog pénzt adni, csak ha ott van mögötte a kontextus, vagyis egy háttérsztori.
Palya Bea, aki szintén a meghívottak között volt, saját sikerének kulcsát egyrészt abban látja, hogy megtanult vezetni egy csapatot (a zenekarát), amelyben mindenkinek el kellett tudnia hagyni az egóját: „nagyon jó, ha valaki gyönyörűen szólózik perceken át, de hiába, ha ide nem az kell” – idézte fel az összecsiszolódás folyamatát.
Számára nagy tanulság volt, hogy létezik egy külső és egy belső siker is: az előbbit a lemezeladások, a koncertek nézőszáma és hasonlók adják, az utóbbi viszont csak attól függ, hogy harmóniában van önmagával és azt csinálhatja, amit igazán szeret. A kettő csak egy ideális világban következik egymásból, valójában mindkettőért ugyanúgy meg kell dolgozni. Valamint le kell mászni hozzá a lélek legmélyére, mert csak úgy lehet hiteles.
A képlet a világon először Magyarországon, a Libri Kiadó gondozásában jelenik meg, majd november elejétől az Egyesült Államokban is kapható lesz. Bővebb infót a megrendelésről IDE KATTINTVA olvashatsz.
