10+1 magyar játék, amit anyukák találtak fel
A sikeres játék valamilyen olyan igényből született, ami a gyerekekkel kapcsolatos... Egy biztos, hatalmas szeretettel fejlesztették az anyukák és végig az lebegett a szemük előtt, hogy gyermekük, és persze más gyerekek is, ettől boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak és kreatívabbak lesznek. Ezek azok a valódi értékek, amit mi szülők is imádunk.
Nagyon örülök, hogy egyre több az olyan fejlesztő játék, ami 100% -ban magyar és a legtöbb esetben egy anyuka fejéből pattant ki a gondolata. Én is egy ilyen anyuka vagyok például a Jógakalanddal, de ehhez a tartalmas poszthoz gyűjtöttem még jó pár szuper ötletet, hiszen együtt csak erősítjük egymást és a tudatos szülők táborát.
1. Gyereknevelést segítő játékok - Plukkido
A Plukkido mágneses táblajátékait már több mint 4000 család használja. A dackorszaktól az agresszió kezeléséig, minden hétköznapi nevelési helyzetben segítséget nyújtanak, használatukkal elkerülhető a kiabálás és a büntetés.
A mesevilág és a pozitív kommunikáció segítségével, játékosan oldják meg a nevelésben előforduló konfliktusokat a kisgyermekes családokban és intézményekben. A mese alakulása és egyben a játékban való előrehaladás, a mágneses figurák mozgatása mindig a felnőtt és gyermek együttműködésének függvénye. A gyerekek a játék szereplőitől, a manóktól kapnak rendszeresen üzeneteket, melyekben mindig valamilyen jó cselekedetre kérik őket.
A játékainkkal lekerül a fókusz az ellenkezésről, a büntetésről, mert például a reggeli készülődés, az esti lefekvés, a testvérek megegyezése nem ellenállást szül, hanem egy játék és kaland része lesz. Azoknak a felnőtteknek ajánljuk, akik a körülöttük élő kisgyerekekkel szeretnének türelmesebben, és a játék erejét kihasználva eredményesebben kommunikálni.
- meséli Táncsics Judit, az egyik alapító és tulajdonos.
2. Kinyitható mesevilág - Mesebőrönd
Horváth Zsófi kislányának szerettet volna Karácsonyra egy hordozható babaházat, de nem talált olyat, ami igazán tetszett neki, így, mivel akkor már évek óta horgolt, elkészítette neki ezzel a technikával. A Mesebőrönd tehát egy horgolt hordozható játék, amivel bárhol lehet játszani. Sokféle készült már belőle, kislányoknak és kisfiúknak is!
Igyekszem a legapróbb részletekig kidolgozni és rengeteg kiegészítővel telepakolni, hogy kifogyhatatlan játékforrás legyen. Ha kinyitja a gyermek, egy kis mesevilág tárul a szeme elé. Semmit sem rögzítettem, így a matatásnak és kreativitásnak semmi sem szab határt.
3. Élj bátran, játssz vidáman - Jógakaland
Ha szeretnél a gyermekeddel együtt mozogni, közös kalandokat megélni, és sokat nevetni, akkor próbáld ki a Jógakaland játékait, amik abszolút egyedülállónak számítanak itthon! Mesekönyvük, társasjátékuk, kártyajátékuk és a legújabb párosító kirakójuk, a mozgás szeretete mellett minél több pozitív energiával, önbizalommal, és sikerélménnyel inspirálja a legkisebb jógikat fejlődésük útján.
A PandArte blog mellett másik nagy szenvedélyemmé vált a jóga. Amikor terhes voltam, megfogalmazódott bennem egy gondolat... Azt szerettem volna elérni, hogy a kisfiamnak átadhassak egy olyan szemléletmódot, ami a gyerekkorát izgalmassá, játékossá teszi, felnőtt korára pedig jó alapot biztosít a nyugodt és kiegyensúlyozott élethez.
Megalkottuk a Jógakaland világát, amit együtt fedezhet fel szülő és gyermek, közösen élhetik át a mesés kalandokat, miközben segít is a kicsiknek a testi-lelki fejlődésben. Kisfiam Ármin már magától hozza a mesekönyvünket, hogy jógázzunk ez elképesztően jó érzés, akár csak az, hogy szépen növekszik a Jógakaland közössége, több ezer gyerkőc próbálta már ki valamelyik játékunkat.