BUDAPEST

Tűzfalra került Szinyei Merse Pál Léghajó című festménye Budapesten

Nemcsak a fővárosban, de országosan is egyedülálló, hogy egy híres festmény hiteles reprodukciója kerüljön fel egy tűzfalra. Az alkotók elárulták, hogyan készítették és honnan jött az ötlet.

Link másolása

Az idén 125. tanévét kezdő Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai mostantól a névadó egyik legismertebb alkotásának hatalmas méretű változatát láthatják majd nap, mint nap.

„A léghajó szimbóluma az emberi gondolatok szárnyalásának és a művészi szabadságnak, mely mégsem távolodik el kozmikus magasságokba, hanem az emberiség élettere, a föld közelében marad”

– olvasható Szinyei Merse Anna, a dédnagyapja életét és munkásságát feldolgozó könyvében a művész „talán legeredetibb, hetyke-tréfás”, 1882-ben készült festményéről.

A középiskola vezetősége régóta fontolgatta a belső udvaron lévő óriási tűzfal felület megfestését, dekorálását, amire a kerek évforduló tökéletes alkalmat adott. A VI. kerületi Önkormányzattal folyatott egyeztetések után pedig zöld utat kapott az elképzelés megvalósítása.

A Neopaint csoport festőművészei egyértelmű ajánlása volt a Léghajó megjelenítése. Ezt megelőzően több ötlet is volt arra vonatkozóan, hogy mi kerüljön fel a falra, de végül az iskola vezetősége teljes egyetértésben döntött a Léghajó mellett.

Óriási kihívás volt a 42x39,3 cm-es festmény megjelenítése egy ekkora felületen, mert az amúgy kisméretű kép számtalan apró részletet tartalmaz, amelyek felnagyítva előkerülnek, illetve Szinyei egyedi ecsetvonásait is ábrázolni kellett úgy, hogy az óriás festmény végül visszaadja a Léghajó valódi hangulatát.

Első ránézésre nem tűnik egy bonyolult alkotásnak, de jobban megvizsgálva láthatjuk, hogy egy igen aprólékos és teljesen egyedi ábrázolású képről van szó.

Az 500 m2-es falfestmény 2 hét alatt készült el a legnagyobb kánikula közepette, 5 festőművész közreműködésével.

A Neopaint Works csoport tagjai bíznak benne, hogy ez egy jó példa lehet arra vonatkozóan, hogy még több hasonló jellegű alkotás készülhessen országszerte, hiszen egy-egy ilyen falfestmény nemcsak turisztikai látványossággá, de egyfajta kultúrmisszióvá is válhatna.

„Ha tehetnénk, mi csak ilyen képeket festenénk, mert ennek célja és értelme van. Számunkra a legnagyobb dicséret az lenne, ha Szinyei láthatná, és azt mondaná rá: Ez igen, szép munka!”

– mondta el a Neopaint vezetője, Jankovits Barnabás.

A Neopaint Works csoport:

A festőcsoport 17 éves fennállása óta több 10.000 m2 falfelületre készített dekoratív falfestményeket, megteremtve ezzel hazánkban a tűzfalfestészet, a legális köztéri falfestészet kultúráját.

Az olyan monumentális alkotások, mint a Rubik-kocka, a 6:3 - Az Évszázad mérkőzése, a Sissy, Róth Miksa emlékfal, a Nemzet Színészei vagy a Klauzál téren lévő „zöldséges” mára Budapest nevezetességeivé és turisztikai célpontjaikká váltak, számuk meghaladja a 60 darabot. A grafikák témaköreinek megválasztásánál fontos szempont, hogy a vizuális élmény mellett a festménynek legyen tartalma is, hiszen így lesz teljes egy városdíszítő faldekoráció. Tevékenységük tehát nem sorolható be sem a graffiti sem a street art kategóriákba, mert nem saját stílusukat akarják megjeleníteni falfestményeinken, hanem figyelembe véve a felület környezetét, elhelyezkedését alakítják ki koncepcióikat majd legálisan, engedélyezések után valósítják meg terveiket.

Számtalan felkéréseik közül a Léghajó volt a legnagyobb megtiszteltetés és egyben a legnagyobb kihívás is, mert egy olyan projektet bíztak rájuk, ami nem mindennapi: egy kivételes festőművész alkotását lemásolni, megjeleníteni nagy kihívás, amihez maximális bizalom szükséges a megrendelők részéről.

A sok száz kisebb-nagyobb munka alatt szerzett tudásnak és gyakorlatnak, valamint az egyedi technikának köszönhetően jóformán bármilyen elképzelést, grafikai tervet meg tudnak valósítani.

A festőcsoport elsődleges célja, hogy minél több minőségi falfestmény készülhessen országszerte köztereken, valamint különböző közintézményekben.

VIDEÓ: A Léghajó készítéséről

Még több információ ITT

Íme egy régebbi alkotásuk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Budapest legizgalmasabb titkos parkja, az Epreskert télen is lenyűgöző
Szobrok, szobortöredékek és egy barokk kálvária: már ezekért megéri bekukkantani.

Link másolása

Az egyik legérdekesebb hely Budapesten kétségkívül az Epreskert. Évekig sétáltam el (vagy rohantam el) úgy mellette, hogy csak egy pillantást vetettem a kerítésre, megállapítottam, hogy milyen érdekes, nahát, micsoda figurák vannak állnak a kertben a bokrok és fák között, de mentem tovább. Néhány évvel ezelőtt viszont vettem a fáradságot és alaposan körbejártam a kertet.

A gyönyörű Epreskert értékét több dolog is emeli: az egyik az itt látható barokk kálvária az 1740-es évekből, Pest-Buda első kálváriaépülete, amit a józsefvárosi kálvária tér átalakításakor, a 19. század végén Stróbl Alajos mentett át. Elemeire bontva és újra felépítve került át az akkori művészeti akadémia kertjébe.

A másik a sokféle szobor, szobormásolat és szobortöredék, ami a kertben látható. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Festő, Szobrász és Látványtervező Tanszékeinek kertje egyfajta szabadtéri kiállítás.

A harmadik az időszakos kiállítóhelyiségként működő Parthenon-fríz Terem, ahol izgalmas installációkat, szobrokat láthatunk. Legutóbb a lenyűgöző "Nyári szobrok télen" című kiállítást nézhettem meg, amelyen a zalaszentgróti, nagyatádi, nyárádszentsimoni, tokaji és skóciai művésztelepeken készült hallgatói munkákból válogattak, és fotókat is láthattam a művésztelepek életéről.

Ha csak a kerítésen kukucskálsz be a Munkácsy utca és a Szondi utca felőli oldalon, már akkor érdekes dolgokat láthatsz:

Ha pedig éppen közönség számára is látogatható kiállítás van a Parthenon-fríz Teremben, a járdán végigsétálva élvezheted a szabadtéri tárlatot. Mivel ez egyetemi, oktatási terület, ha a kiállítás miatt bemehetsz, akkor se élj vissza ezzel. Ne kóborolj összevissza a kertben, mert az épületek mögött álló szobrokat az utcáról,a kerítés mögül is jól láthatod; semmilyen módon ne zavard azokat, akik a kertben dolgoznak, és ne tölts bent sok időt.

A másik lehetőség, hogy a különböző budapesti vezetett, tematikus séták egyikén vesze részt, és akkor hallhatod az Epreskert történetét, vagy olyan helyeken járhatsz, ahol egyébként hétköznap nem. A Budapesti Városvédő Egyesület például szokott egy-egy rendezvényt tartani Epreskerti Esték címmel; legutóbb szeptemberben szervezték meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Várkert rakparton áll Budapest legkeskenyebb háza
Budapest bővelkedik egyedülálló épületekben. Ezek között különleges helyet foglalnak el a város legkeskenyebb házai.

Link másolása

A rakparton - mind a pesti, mint a budai oldalon - több olyan épületet is láthatunk, amely a többinél karcsúbb.

A legkeskenyebb pedig a Döbrentei tér közelében álló Mandl-ház.

Gyakran sétáltunk el a mór és neogótikus elemeket egyesítő, valóban mutatós épület előtt. A 19 század második felében kialakult környék, különösen a Várkert rakpart (a háború után a foghíjtelkek és bombatámadásban elpusztult építmények helyére épült házakat kivéve) egységesen formált, harmonikus házsorából nem emelkedik ki túlságosan feltűnően a klinkertéglás épület.

Talán ez az oka annak, hogy csupán nemrég, a pesti oldalról átpillantva tűntek fel az arányai. Úgy döntöttünk, alaposabban is szemügyre vesszük.keskenyhaz_pest9

A telket két testvér, a Mandl Manó és Mandl Ármin kereskedő vásárolta meg az 1890-es évek második felében. A tervezést és a kivitelezést Weinréb Fülöpre és Spiegel Frigyesre bízták. 1898-ban készült el a kéthomlokzatú, háromemeletes, apró belső udvarral rendelkező ház. Az épület 22 méter magas,

a Várkert rakpartra néző homlokzata 6,2 méter széles, a Döbrentei utca felőli csupán 5,5.

Pár éve ingatlanhirdetésben is szerepelt az egyik három szoba hallos lakás.keskenyhaz_pest10

A ház tetőterét az 1930-as években építették be, a kivitelező Marafkó Ferenc építőmester volt. Az új lakást két szoba hallosra alakították ki, de gardróbszobát is terveztek hozzá.

A házban hírességek, nobilitások is éltek, például Tallatschek Ferenc bányaigazgató, Andrássy Antal, gróf Leiningen-Westerburg Ármin - egy vasúttársaság alelnöke -, gróf Bethlen Józsefné és gróf Bethlen Anna.

A 60-as években a Műemlék Felügyelőség az épületet védetté nyilvánította. Ráadásul az UNESCO védetté nyilvánította a budapesti Duna-partot, a házakkal együtt.keskenyhaz_pest11keskenyhaz_pest12

De nem a Mandl-ház az egyetlen, a többinél keskenyebb épület a Duna-parton. A Döbrentei tér és a Várkert rakpart sarkán álló ház, amely, mint azt egy 1900-as fotográfia is bizonyítja, a Mandl-ház után épült, a korábban ott álló építmények lebontásával.

Az épületben található az Építési vállalkozók Országos Szakszövetségének a székhelye.mandl1900_fszek

Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest gyűjteménymandl1900_fszek_reszletkeskenyhaz_pest6keskenyhaz_pest7

A másik két épület a Belgrád rakparton áll. Az egyik az évek óta üresen álló, nem olyan régen botrányos körülmények között átalakított épület. Egy vállalkozó megszerezte az épületet, és azzal a céllal, hogy szórakoztató-komplexumot hoz létre, ráépített két emeletet - engedély nélkül.

Bár nem kellett visszabontani a felhúzott szinteket, 2010-ben végrehajtók ürítették ki az ingatlant, mivel a tulajdonos nem tudta fizetni a hiteleit.

Lemértük, és bár első pillantásra nem látszik, nem sokkal szélesebb, mint a Mandl-ház.keskenyhaz_pest1keskenyhaz_pest4

Egy házzal arrébb figyelemre méltó a többinél keskenyebb, vörös téglás épület. Ezt Sós Aladár tervezte az 1920-as években, art deco és neobarokk elemek felhasználásával. érdemes arra sétálni és közelebbről is szemügyre venni. Bár a ház arányai és harmonikus kialakítású homlokzata a budai oldalról látszik jobban.keskenyhaz_pest3

Ismertek Budapesten extrém módon keskeny vagy éppen kis alapterületű önálló lakóépületeket? Ha igen, írjátok meg kommentben, hol találhatók!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk