/budapest/kiderult-hogy-miert-leptek-el-felmeztelen-kepek-a-budapesti-metrot/
hirdetés

BUDAPEST
A Rovatból
hirdetés

Kiderült, hogy miért lepték el félmeztelen képek a budapesti metrót

A képeken semmilyen felirat nem utal arra, hogy kik és miért rakták ki.

Link másolása

hirdetés

Félmeztelen embereket ábrázoló képek jelentek meg a 2-es metróban, a mozgólépcsők mellett. Mivel felirat nincs rajtuk, így azonosítani sem igazán lehet őket, viszont az Indexnek feltűnt, hogy összetéveszthetetlenül hasonlítanak Koronczi Endre 1999-es, Testnyomatok című fotósorozatára. Koronczi szerint plágium történt, hozzá nem érkezett semmilyen megkeresés a képeivel kapcsolatban, a félreértés lehetőségét pedig gyakorlatilag kizárta.

A 24.hu azonban most kiderítette, mi áll az első pillantásra valóban lopásgyanús akció hátterében.

A Sloggi fehérneműmárka marketingigazgatójától úgy tudják, sem a magyar, sem a nemzetközi kampányuk készítői nem találkoztak Koronczi munkájával. Összehasonlításként hozzátette, hogy míg a Testnyomatok képein ruhadarabok és tárgyak lenyomatai láthatók a modellek bőrén,

az ő kampányuk lényege kifejezetten az volt, hogy a kényelmetlen fehérneműkre és az azok által okozott problémára hívják fel a figyelmet.m2 06 (Copy)m2 04 (Copy)m2 01 (Copy)

Fotó: Szeretlekmagyarország.hu

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk