Több száz Down-szindrómás gyerek szülője varratta magára ugyanazt a tetoválást
Különleges kötelék fűz össze mostantól egy csapat anyukát, akik Down-szindrómás gyerekeiken keresztül ismerték meg egymást. Mindannyian egy programon vettek részt a Ruby’s Rainbow nevű szervezetnél, amely Down-szindrómás betegeknek nyújt segítséget, például tanulmányi lehetőségeket kínálnak. Már találkozásuk előtt is sok közös volt az édesanyákban - a program során ez ki is derült, amikor megosztották egymással, hogy hogyan nevelték fel gyermekeiket. Egyikük azonban úgy gondolta, valamivel meg kellene pecsételni ezt a kis szövetséget.
„Együtt lógtunk és olyan izgatottak voltunk, hogy megtaláltuk egymásban magunkat, amikor találkoztunk. Életre szóló élmény volt" – mondta Mica May, egy háromgyerekes anya, akinek legidősebb fia, Jackson Down-szindrómásként született.
A tervezőként dolgozó nő volt annak az ötletnek a kezdeményezője, hogy ismeretségüket egy közös tetoválással ünnepeljék meg.
„Viccesen megemlítettem, hogy én soha nem terveztem, hogy tetoválásom lesz, amíg meg nem álmodtam egy tervet pár évvel ezelőtt – három fekete nyíl a karomon. Körülöttem mindenki elhalkult, aztán fellelkesültek: ’Igen! Ez az! Ezt meg kell csinálnunk!’ Sosem a Down-szindrómával kapcsolatban álmodoztam erről a tetoválásról, azt meg főleg nem gondoltam, hogy egy egész csapat viselni fogja, de aznap este megszületett valami, amely túlszárnyalta az álmomat” – írta az Instagramon, ahová feltöltötte a közös tetoválásról készült fotókat.
Ez a motívum mostantól a barátságukat és egyben a Down-szindrómát jelképezi. A három nyíl a három 21. kromoszómát szimbolizálja, valamint annak az üzenete is, hogy az anyák milyen messzire jutottak.
Az egyszerű, de annál nagyobb jelentéssel bíró kis minta azonban nemcsak a megálmodója képzeletét szárnyalta túl, ugyanis sok más hasonló cipőben járó édesanya is hallott a tetoválásról. Csak Kaliforniában több mint 260 Down-szindrómás gyerek szülője döntött úgy, hogy csatlakozik ehhez a különleges szövetséghez, mert úgy érezték, ez a szimbólum összeköti őket.
Az egyik ilyen szülő éppenséggel tetováló művész, aki nem csak feleségére, de más érdeklődőkre is felvarrta a három fekete nyilat. A tetoválás végül olyan népszerű lett, hogy a férfi egészen augusztusig be van táblázva olyan anyukákkal, apukákkal és más családtagokkal, akiknek valamilyen rokonuk Down-szindrómás.