KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Játszva gondolkodni és tanulni közösségi térben – beszélgetés Bartha Álmos kocsmakvízmesterrel

A nagy fotelkvíz című könyv szellemi csatákra hívja a családokat.

Link másolása

A játék az emberi élet nélkülözhetetlen eleme, és az emberek évezredek óta szeretik a játékos agytornákat. Nem véletlen, hogy már az ókori mitológiákban is szerepelnek találós kérdések, később a népmesékben is visszatérnek, nemegyszer, mint komoly következményekkel járó próbatételek. Ugyancsak jól ismert a társasjátékok közösségformáló ereje, és tudunk a 20. század történelméből olyan eseteket, főleg fogoly- és koncentrációs táborokból, amikor a túlélés eszközei voltak. Nem is szólva a játszva megszerzett tudás öröméről.

Ezek a gondolatok munkáltak bennem, amikor Bartha Álmossal, a kocsmakvíz hazai meghonosítójával találkoztam új könyve, A nagy fotelkvíz megjelenése alkalmából. Ez a kötet kifejezetten családoknak szól, hogy szellemi csatákkal színesítsék összejöveteleiket, akár már a közelgő ünnepek alkalmával.

Bartha Álmos hétfői kvízeinek, a Quiznightnak terézvárosi helyszínén fogadott és betekinthettem a csapatversenyek lebonyolításának menetébe, miközben belekóstolhattam az egyes kérdéssorokba, és bizony, olyan kérdéseknél is előfordult, hogy rossz választ adtam, amelyeknél első látásra úgy tűnt: biztosan tudom.

E játék titkairól, a magyar kocsmakvíz születéséről, az általa adott élményekről beszélgettünk a 35 éves kvízmesterrel.

– Gyerekkoromban, a 60-as évek első felében is voltak már tudás alapú társasjátékok. Emlékszem például város- és országismereti vagy irodalmi kártyákra. Neked mik voltak az első ilyen élményeid?

– A 90-es években megjelentek a különböző kvízek kérdéscsomagjai, bejött az activity és én nagyon szeretem scrabble-ozni. Valószínűleg ezért is kerültek be az én kvízembe a nyelvi játékok, az anagrammák. És már mentek a tv-s kvízek, a Legyen ön is milliomoson nőttem fel. Ezek adták az első ihleteket. Aztán egy idő után zavarni kezdett a tv-s kvízekben, hogy nem az volt a lényege, hogy az ember gondolkodva rájöjjön a válaszra, hanem az, hogy tudja vagy nem tudja.

– Egy sanghaji kocsmában az úri közönség nem verekszik, hanem kvízt játszik. Hogyan kerültél Kínába és miként élted meg ezt a már-már rejtői szituációt?

– Legalább ennyire rejtői, hogy latint tanítani mentem Kínába. 2007-ben már külkeres voltam, egy évvel a pekingi olimpia előtt minden Kínáról, a jövő első számú nagyhatalmáról, a Nyugat legyőzőjéről szólt. Ez nagyon izgalmas közeg volt egy huszonéves fiatalnak. Kimentem és ott beiratkoztam a sanghaji egyetemen egy kínai nyelvi előkészítőre. Osztálytársaim főleg olyanok voltak, akik Európából ki akarták magukat másutt is próbálni a tanulmányaik közben beiktatott egy éves szünet, a Nyugaton már nagyon elterjedt „gap year” során. Nagyon hasznos, mindenkinek ajánlom, hogy a 6 éves kora óta tartó folyamatos tanulásban tartson pihenőt, lásson világot, találja ki önmagát... De voltak afrikaiak, ázsiaiak, akik ott akarták folytatni tanulmányaikat. Több mint 30 országból jöttünk össze, óriási élmény volt! Kellett azonban valami esti program. Egy multinacionális cég amerikai vezetője nyitott egy bárt meghirdette, hogy hétfőnként táncbajnokság, keddenként snooker, csütörtökönként pedig kocsmakviz van, ahol mindenféléket lehet nyerni. Elmentem és nagyon megtetszett. Éppen azért, mert a kérdések gondolkodásra serkentettek. Voltak persze olyanok is, amelyek megválaszolásához amerikainak kellett lenni. Akadt viszont egy kérdés, amire egyedül én tudtam a választ: feltettek egy magyar bélyeget és az volt a kérdés, hogy melyik országból való... Azon folyt egy kis vita, hogy a magyar forradalom 53-ban vagy 56-ban volt-e...

– Összekeverték a berlini felkeléssel...

– Szoktam iskolákban is kvízt tartani, és sokat beszélgetünk arról, hogy van-e értelme még a lexikális tudásnak. Szerintem nagyon fontos, például segít a ránk zúduló információáradatban utat találni, de a kombinációs képességekben is, hogy össze tudjuk kapcsolni a dolgokat és lássuk az összefüggéseket. Szerencsére manapság oktatásban a számonkérés is a komplexebb gondolkodás felé halad. Ugyanakkor az én játékaimban is fontos, hogy egy-egy csapat tagjainak fejében komoly lexikális tudás adódjon össze.

– Amikor itthon meghonosítottad ezt a műfajt, féltél attól, hogy a „kocsma” kifejezés negatív asszociációkat ébreszt az emberekben. Holott a kocsma ősidők óta a társadalmi érintkezés fontos színhelye, saját tapasztalatom szerint sok értelmes emberrel lehet ott összejönni, akik ráadásul az áltagosnál toleránsabbak egymással szemben.

– A kocsma nagyon fontos eleme, hogy oda mindenkit beengednek, nincsenek előírt viselkedési normát, legfeljebb azt várják el, hogy az emberek egymást tolerálják. Jó közeg arra, hogy ismeretlen emberek is párbeszédet folytassanak egymással. Ezért is tudott meghonosodni a brit pubokban. És így működik nálunk is. Más kérdés, hogy a kocsmáról a sörszag, az alkoholizmus jut sokaknak eszébe. Vendéglátó partnereim ugyan kifogásolják, hogy itt kicsi a fogyasztás, de az emberek nem azért jönnek, hanem azért, hogy jól érezzék magukat.

– Hogyan született meg a Quiznight?

– Abszolút saját szórakoztatásomra kezdtem csinálni, először a barátaimat hívtam meg. Mivel szentendrei vagyok, itt indult el a Kedves kávézóban. A harmadik alkalommal már telt ház volt. Aztán híre ment a határon túlra is. Már játszanak a Vajdaságban, és onnan vitte ki valaki Dublinba a Kőrösi Csoma program keretében. Grazban egy az ottani egyetemen tanító barátom indította el, első kvízmestere az ott tanuló öcsém lett. Ők vitték ki Kolozsvárra is. Elindult online-ban is, ahová Ausztráliából, Amerikából, Hollandiából is bejelentkeztek, miközben számomra is kinyílt a világ.

– A tévés kvízek láttán nekem mindig az jut eszembe, hogy a kvízmester nem tudhat ennyi mindent, biztosan van egy jó csapat mögötte. Nálad is így működik?

– Bár kérdésíróként nem, de a szervezésben Darvas Gábor barátommal egy nagyon egységes, stabil csapatot alkotunk. Többször is volt már jó csapat mögöttem, de egy idő után mindenki kihullik a hétről hétre folyó kérdésírásban. Végül is ez az én gyerekem, ez az életem, hogy működjön és jó legyen. Nálam nem volt olyan, hogy nem csinálom meg. Erre valószínűleg szükségem is volt, mert hajlamos voltam korábban tologatni a dolgokat. Ezért is találtam ki ezt a durva határidőt, hogy minden hétfőre el kell készülnöm komplex, új, átgondolt anyaggal. Előfordult, hogy vasárnap este még nem volt szinte semmi ötletem. Immár 14 éve csinálom, máig megvan az összes anyagom. Néha belenézek a régiekbe és elszörnyedek, hogy milyen kérdéseket mertem feltenni. Az lett az alapelvem, hogy

az a jó kérdés, amiről az is tud gondolkodni, aki életében először látja. Mindig úgy vallottam, hogy az az igazán okos ember, aki rendelkezik egy mély alaptudással, de ezekből új dolgokra is képes rájönni.

– Egy ilyen játék vezetése egyben nagy felelősség is.

– Nagyon komoly felelősség. Az emberek azért jönnek, hogy jól érezzék magukat, hogy fair legyen a verseny, nem szabad kedvezni egyik csapatnak sem, még akkor sem, ha a visszajárókról tudom, milyen kérdéseket szeretnek. Nagyon kell vigyázni arra, hogy a kérdések ne legyenek félrevezetőek, lehetnek „trükkösek”, de ne nagyon.

– Nyilván nálad nem jönnek elő olyan szempontok, mint egy tv-show-ban, ahol a szponzor, a hirdető beleszól...

– Időnként belefutok ilyen „megrendelésekbe”, és elég rosszul viselem. Ez szerintem jellemző az ilyen „self-made” emberekre, mint én, aki ezt a játékot kitaláltam. A szabályokat a kereslethez igazítom, és nem ahhoz, hogy ki mit engedhet meg magának. Szerintem bármilyen téma beleférhet, amiről egy kocsmában beszélgetni lehet. Sőt, lehet ezeket a határokat feszegetni is...

– Ezekből a kvízekből rengeteget lehet tanulni, még a kvízmester is tanulhat a válaszokból. A megszerzett tudás sikerélménye jót tesz az ember lelkének, még inkább, ha ez egy közösségi térben történik. Gyógyírt jelenthetnek-e az ilyen játékok a krónikussá váló tömeges elmagányosodásra és a globális médiabutításra?

– Igen, valódi jó az elmagányosodás ellen, erre jó példa volt a Covid. Akkor sem hagytam abba, hanem folyamatosan online csináltam. Mindenki jól járt: nekem nem kellett abbahagynom a munkát és nagyon sokat segítettem a bezártság ellen, a csapatok legalább virtuálisan össze tudtuk ülni és megmaradt a hétfői esti program. Kikapcsolódtunk a járványból, megint úgy érezhettük, hogy a valóságról beszélgetünk. A kérdésekben próbáltam pozitív történeteket hozni. Erre is használom fel a kvízt, hogy az élményeit el tudjam mondani az embereknek.

Emellett valóban szükség van arra, hogy megértsük: mi az igaz a mai világban, és mi nem az, és miért ilyen.

– Korábban közgazdász végzettséggel energetikai szaktanácsadóként dolgoztál. Ma már főállású kvízmester vagy.

– Egy napelem-park volt az utolsó munkám. Akkor 7-8 éve folyamatosan foglalkoztam a kvízekkel, és kiderült, hogy ebből meg tudok élni. Nem tudom, lesz-e még az életben olyan lehetőségem, hogy a hobbim a hivatásom, abszolút szabad kézzel. Ez egy isteni csoda, amit ki kell használni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívmelengető videó egy kamionosról, aki igazi hősként viselkedett
Amíg vártak a zöld lámpára, a fülkéjéből vette észre a motorost, aki azonnal kapott a felajánlott segítségen.

Link másolása

Egy igazán szívmelengető videót küldött be a Bpiautósok.hu egyik olvasója.

A piros lámpánál készült felvételen látszik, hogy a Könyves Kálmán körút-Gyáli útnál lévő lámpánál egy motoros futár és egy kamion várt a zöldre. A motoros folyamatosan dörzsölgette a hideg miatt elgémberedett kezét. Ezt a kamionos a fülkéjéből észrevette és a zöld lámpára váltás előtt lehúzta az ablakot és leadott egy pár kesztyűt a motorosnak.

“A sok anyázás és gyűlölet között néha azért történnek a fővárosban igazán szívmelengető, léleksimogató dolgok is, a valódi hősök pedig köztünk élnek! Ez esetben a kamionsofőr, aki megajándékozta a szegény, fázós kezű kajafutárt egy pár kesztyűvel a -3 fokban”

– írta az olvasó.

VIDEÓ: Ez a kamionos egy VALÓDI HŐS! Ez 2022 legcukibb videója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A szülés után tudta meg, hogy áttétes rákos, három hetet adtak a fiatal ausztrál anyának
Végül még másfél évig élt, kislánya első születésnapját is megünnepelhette a 39 évesen elhunyt nő.

Link másolása

Rákban halt meg egy 39 éves ausztrál édesanya, aki éppen azután tudta meg, hogy négyes stádiumú, áttétes emlőrákkal küzd, hogy megszülte a babáját - írja a Daily Mail.

A brisbane-i Karyn Love a terhessége 29. hetében járt 2021 májusában, amikor sürgősségi császármetszéssel világra hozták a kislányát, Billit. Elviselhetetlen hátfájással küzdött, amiről azt hitte, hogy a várandósság okozza. A vizsgálatok során viszont az orvosok más választ találtak a fájdalmaira: sajnos rákban szenvedett, amely ráadásul már átterjedt a csontjaira, a májára és a szemére is.

Állapota miatt csak három hetet adtak az akkor 37 éves, újdonsült anyukának. Ő viszont az esélyekre rácáfolva még másfél évig élt a szörnyű diagnózis után.

Karyn már a terhessége alatt érezte, hogy valami nem stimmel, attól félt, hogy elveszítheti a gyermekét. A szüés után is mindent megtett, hogy meggyógyuljon: naponta kemoterápiára járt, hormonblokkoló és számos más gyógyszert szedett, holisztikus kezeléseken vett részt, de meditációval és lúgosító étrenddel is próbálkozott. Eközben próbált minél több időt tölteni a kisbabájával, aki koraszülöttként a születése után két hónapig még kórházban volt.

Az anya alig várta, hogy hazavihesse a kislányt. Felcsillant számára a gyógyulás reménye, amikor számos daganata zsugorodni kezdett, és a májműködése is újra normálissá vált. Amikor végre a kis Billi is elég jól volt ahhoz, hogy elhagyhassa a kórházat, Karyn nem is lehetett volna boldogabb.

Nem volt számára könnyű a rák elleni kemény küzdelmet összehangolni az anyasággal, de szerencsére voltak, akik segítettek neki ebben. Természetgyógyásza adománygyűjtést indított Karyn számára, amely során több mint 200 ezer dollárt adakoztak neki. Ezt az összeget az anya a kórházi költségekre költötte, és ebből fizette azt a bébiszittert, aki az első néhány hétben besegített neki a baba körüli teendőkben éjszakánként.

Idén májusban anya és lánya már a kicsi első születésnapját ünnepelhették meg együtt. Karyn akkor ezt írta Instagram-oldalán:

„Micsoda megtiszteltetés, hogy megünnepelhetem a lányom első születésnapját és magát az életet. A szeretetet választottam a titkos fegyveremnek. A kislányom iránt érzett szeretetet, a saját életem iránt érzett szeretetet. Azt a szeretet, amit egy nagyobb közösségtől kaptam. A rák iránti szeretetemet. Mindig is hittem abban, hogy érezni kell a gyógyuláshoz. Én határozottan éreztem fájdalmat és szomorúságot, de örömet és a tiszta jelenlétet is. Ez az, amire mindannyian vágyunk. Jelen lenni és hálás életet élni. Az élet ajándék, én pedig tárt karokkal fogadom ezt az ajándékot.”

A 39 éves nő végül december 12-én hunyt el. A szomorú hírt Instagram-oldalán közölték a szerettei:

„Mosolyogjatok értem, már szabad vagyok. Köszönöm a szereteteteket és a kedvességeteket az utam során. Emlékezni fogok rátok.”

Az anya utolsó posztja egy videó volt, amin az látható, milyen boldogan öleli meg a kislányát, miután hazatért Németországból Ausztráliába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elnézést kért a mentőktől egy mozgássérült nő, mert kiabált velük fájdalmában
A mentősök a közösségi oldalukon osztották meg a történetet, és azt is megírták, mit reagáltak rá.

Link másolása

Szükségtelenül kért elnézést a mentőktől egy mozgássérült nő - írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Posztjuk szerint egy nő levelet írt neki:

"Levélben kért elnézést egy nő, aki fájdalmában és kétségbeesettségében kiabált az őt ellátó mentőkkel.

Mivel eleve mozgássérült vagyok, várható volt a valamilyen esésem - írta, de erre a helyzetre lehetetlen volt felkészülnie. Olyan szerencsétlenül esett el, hogy lábszártörést és bokaficamot is szenvedett.

A mentők perceken belül helyszínre értek és csillapították a nő hatalmas fájdalmát, addig azonban elhangzott pár válogatott indulatszó, amit a tapasztalt életmentők kellő rutinnal kezeltek.

Helyszíni ellátást és végtag rögzítést követően, a sérültet stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink.

“Bocsánatot és elnézést szeretnék kérni a csütörtökön történt esésem miatt történő kiabálásomért a mentősökkel... Előre is köszönöm szépen, ha elfogadják a bocsánatkérő levelem!"

- írta Adrienn.

A mentősök pedig azt válaszolták neki:

"Kedves Adrienn!

Megkeresését továbbítottuk bajtársainknak, akik szükségtelennek érzik a bocsánatkérést és az Országos Mentőszolgálat nevében is mielőbbi felépülést kívánnak!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Könnyekig hatódott az anya, amikor meglátta, milyen cetliket tett a férje a gyerekeik uzsonnás dobozaiba
Az amerikai gyerekek minden üzenetet megőriztek, amit az ebéd mellé csomagolt az apukájuk.

Link másolása

Teljesen meghatódott egy amerikai feleség azon, amit a gyerekei asztalfiókjában talált, írja a Daily Mail. Sabrina Clendenin a fiókokban megtalálta az összes cetlit, amit a férje írt a gyerekeknek az uzsonnás doboz mellé arról, hogy mennyire büszke rájuk.

A 33 éves asszony videóját már kétmilliónál is többen látták a TikTokon. A felvételen látható, ahogy két asztalt is telerakott a színes papírfecnikkel. A Good Morning Americának a háromgyerekes anyuka elmondta, hogy

nemcsak azon sírta el magát, amiket a férfi írt a gyerekeknek, hanem azon is, hogy a kicsik egytől egyig mindent megőrizték.

Az asztalokra kipakolt cetlihalom azonban nem is az összes, ami a fiókokban lapult. Az anyuka szerint valójában elképzelhetetlen mennyiségű üzenetet talált a gyerekeknél. Szerinte mindennél többet jelent az, hogy az apjuktól kapott kis üzeneteket a lányok nem dobták ki.

Sabrina elmondta, hogy férjével korábban is hagytak üzeneteket a gyerekek uzsonnás dobozaiban. Azonban nemrég felfigyelt arra, hogy Jordan milyen kreatív lett az utóbbi időben.

A férfi időnként a szövegek mellé kis rajzokat is készít, vagy találós kérdésekkel szórakoztatja a gyerekeket. A lényeg az, hogy folyamatosan bátorítja és biztatja őket.

Az asszony szerint az ilyen ösztönzésre pedig minden gyereknek szüksége van a felnőtté váláshoz.

@sabrinamatata Why am I crying ? he was meant to be a girl dad #lucky #bestdad #girldad #lovehim #luckywife #dadlife #pickedawinner #lunchnotes ♬ what falling in love feels like x turning page - alex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk