KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Óriási lakomát rendez a szomorú nagyapa, mindenkit meghívott

Néhány nappal azután, hogy bejárta a netet elkeseredett fotója, a történet váratlan fordulatot vett.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy elképesztő sikere lett a szomorú nagyapa sztorijának: eddig 175 ezren osztották meg az eredeti képet, ami persze a mémgyárosokat is megihlette. A főszereplő azt mondta: nem gondolta volna, hogy egyszer még ilyen híres lesz.

Az említett képet az egyik unokája, Kelsey Harmon készítette és tette közzé Twitteren szerdán este. A nagypapája egyedül ült és hamburgert evett. Mint kiderült, tizenkét adagot készített, hogy a hat unokáját ezzel vendégelje meg a születésnapján. Még jégkrémet is csinált nekik. Ám hatuk közül csupán Kelsey érkezett meg.

foto

Kelsey a Buzzfeednek elmondta, hogy a másik öt unoka, az unokatestvérei idősebbek nála, és nagyon nehéz összehangolni, hogy egy időpont mindegyikőjüknek jó legyen. Viszont aznap a nagyapjuk külön kérte, hogy mind menjenek át hozzá, hiszen a tavaszi szüneten voltak.

A nagypapa arra kérte a lányt, hogy várjanak a vacsorával, amíg mindenki megérkezik. Fél óra elteltével megevett a nagypapa egy hamburgert, azután tovább vártak - hiába. A nagypapán látszott a csalódottság, ezért döntött úgy a lány, hogy vele marad. Közben posztolta a képet Twitteren.

És egyszer csak ömleni kezdtek a lájkok és egyre többen osztották meg a bejegyzést. Ennyire megindította az embereket a csalódott nagypapa fényképe.

"Sírni kezdtem. Én meg fogom enni a hamburgeredet nagyapa. Nagyon szeretlek."

"Nem ismerem a nagypapádat, de megmondanád neki, hogy mi, az internet, szeretjük őt?

papanyito

És ezek után tudjátok, mi történt? Egy másik unoka már meg is írta: a nagyapa rengeteg hamburgert süt március 26-án szombaton, az ebédre pedig MINDENKIT szeretettel várnak az oklahomai Purcellben. Egy hamburger 2 dollár lesz, és a helyszínen pólót is árusítanak majd "Együtt hamburgereztem papával" felirattal.

A hatalmas lakomát 11 és 14 óra között rendezik, a család tulajdonában lévő bolhapiacon. "Papa ötlete volt, hogy süssünk a szabadban" - írta Brock. Nem akar mást, csak néhány hamburgerrel ünnepelni a friss hírnevét. "Soha nem gondolta volna, hogy egykor híres lesz."

Cd4FkOgUMAA62yb

oklahoma

A családnak egyelőre fogalma sincsen arról, vajon hányan mennek el a nagy szabadtéri hamburgerezésre. De már az Egyesült Államok szinte minden államából jelezték emberek, hogy ott lesznek.

(via Buzzfeed)

Ha tetszett a történet, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: