KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Még mindig sok a tévhit a mellrákkal kapcsolatban - vasárnap ismét rózsaszínbe borul a Lánchíd

Már 15 éve szervezi a figyelemfelkeltő rózsaszín lánchídi sétáit az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen.

Link másolása

A rendezvény célja, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa a betegségre és a szűrővizsgálatok fontosságára. Idén az ismert magyar divatmárka, a Cango&Rinaldi rózsaszín karkötőkkel állt a kezdeményezés mellé.

A 2016-ban megújult összefogás célja ugyanaz maradt, mint a kezdetekor, ám tevékenységei az idők során kibővültek.

A 23 kisebb és nagyobb partnerből álló szervezet azon dolgozik, hogy Magyarországon minél többet tudjanak a nők az emlőrák betegségről, a korai felismerés létfontosságú szerepéről és a korai felismerés életkor és rizikófaktorok szerinti módjáról.

„Magyarországon minden nyolcadik-kilencedik nőt érint az emlőrák az élete valamelyik szakaszában. A legnagyobb tévhit az emberekben, hogy a mellrák megelőzhető, pedig ez nem igaz, viszont a betegség korai felismerése létfontosságú. Az edukációs programok mellett azon is dolgozunk, hogy a diagnózis és a kezelés közötti várakozási idő rövidüljön, és megfelelő minőségbiztosítással a megfelelő centrumokban gyógyítsák a betegeket” - mondta el Jó Mariann, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen vezetője.cangorindali_alapitvany

A nemzetközileg ismert magyar divatmárka, a Cango&Rinaldi minőségi alapanyagokból készített rózsaszín karkötőkkel állt a kezdeményezés mellé, hogy részvételükkel segítsék az Összefogás munkáját, és felhívják az életmentő szűrővizsgálatokra a magyar nők figyelmét.

„Mind Magyarországon, mind külföldön a munkatársaink nagy része nő, célközönségünk pedig az a korosztály, aki a leginkább veszélyeztetett. Örömmel támogatjuk ezt a kezdeményezést” – mondta Csángó Tamás, a divatmárka alapítója.

A mellrák ellenes hónap első napján, október elsején vasárnap 16:00-tól fontos előadásokkal és beszélgetésekkel várják a szervezők az érdeklődőket Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián.

A rendezvény kiemelt célja, hogy tisztázza azokat a téves információkat, amelyek a médiában szárnyra keltek, és amelyek próbálják lebeszélni a nőket arról, hogy részt vegyenek a szűrővizsgálatokon, hiszen így egy kialakuló betegség esetén létfontosságú időt veszíthetnek a gyógyulásban.

A mellrákban érintettek is hallhatnak a betegségükkel kapcsolatosan fontos tudnivalókat. Mivel ez idén az Egészség Hídja közösen kampányol a Movember Magyarorszég – Ments Manust! Mozgalommal, ezért

szó lesz a prosztatarák szűrésével kapcsolatos tudnivalókról is, illetve a média szerepéről az egészséggel kapcsolatos információk közlésében.

Az Egészség Hídja Összefogás számára a rendezvényen adománygyűjtés is lesz. A helyszíni adományozók a készlet erejéig megkapják ajándékba a Cango&Rinaldi rózsaszín Swarowsky köves karkötőjét.

Az előadásokon a részvétel ingyenes. 18:30 -tól pedig kezdetét veszi a figyelemfelhívó séta a rózsaszínre és kékre kivilágított Lánchídon keresztül. A sétát követően pedig Kozma Orsi ad koncertet a Pontoon bárban a Lánchíd pesti hídfőjénél, melyen a részvétel ingyenes.

További részletek ITT.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk