KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Hihetetlen, mit gondolnak bicikliútnak Magyarországon

A kérdés, ezek után fog-e bárki is biciklizni a körmendi bringaúton, vagy a mellette lévő járdát választják.

Link másolása

Körmenden végre átadták az oly régóta várt kerékpárutat, az örömbe azonban némi üröm is vegyült. A frissen átadott kerékpárútról a Szombathelyi Biciklisek klubja Facebook-csoport egyik tagja posztolt egy fotót a csoportba. A képet nem kell sokáig nézegetni, első látásra feltűnik, hogy valami nem stimmel rajta.

Az út melletti ingatlanokhoz, kapukhoz vezető lejárókat lejtősre építették, így hidalták el a köztük, és a kerékpárút között meglévő szintkülönbséget. Építőmérnök végzettség nélkül is megállapítható, hogy a kivitelezés nem tökéletes: a keletkező "hullámok" miatt a bicikliút ezen szakasza inkább hasonlít valamiféle akadálypályára. (Fotó: Kóbor Zoltán / Facebook)

bringaut

Bár van, aki szerint nem olyan vészes a dolog, mint amennyire a kép alapján látszik, és a bicikliút használható, a többség nem így látja:

"Szerintem arra amire csinálták tökéletesen megfelel, a munkások ki tudnak menni dolgozni, meg a szomszéd faluból is be lehet jutni a városba, azt nem mondom hogy 40-el kényelmes, de közlekedni jó."

"Persze, papíron elhiheted hogy minden rendben van, statisztikailag is .. de majd az első hó .. na meg az első baleset. Ahogy a zanati úti kerékpárutakon se nézik a jobb oldalról kihajtó autósok a bringást, úgy itt se fogják. De nem akarom az ördögöt a falra festeni..."

"Körmendi vagyok, ma reggel is erre futottam. Persze, elsőre vicces. De feltettem a kérdést magamnak, hogy vajon a szintkülönbséget hogyan oldottam volna meg és sajnos nekem sem jutott jobb az eszembe. Inkább hálás vagyok érte, hogy most már erre is járhatok az országútival és nem botlok meg futás közben a kátyúkban."

"Nincs ezzel baj, ha jelzik a bukkanót és kiírják, hogy ? % emelkedő :) "

"Ahogy elnézem esőben lehet rajta vízibiciklizni is"

"ez a »Hogyan újítsuk fel a járdát bicikliútra szánt EU-s pénzből úgy, hogy közben azt sem tudjuk, hogy mi lenne jó a bicikliseknek, de a lényeg az, hogy ne az úton tekerjenek, mert az csak az enyém« című sorozat újabb adása" :D

És végül a legnagyobb igazság: "Szerintem ezen senki nem fog biciklizni, hanem a mellette lévő járdát. Kvázi nem volt értelme."

Nem ez az első "unortodox kerékpárút" a közelmúltból: korábban Szombathelyen is és Budapesten is sikerült kreatív megoldásokat alkalmazni.

Oszd meg a faladon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk