KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Ha nem mentem volna ki Finnországba, akkor az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni"

Czibolya Viktória volt AFS cserediák a nagysikerű Álommeló című reality 4. helyét zsebelte be. Több ezer jelentkezőből jutott el idáig, mindössze 22 évesen. Kérésünkre örömmel adott interjút, melyben megosztotta velünk, hogy milyen változásokat hozott életébe a 10 hónapos külföldi tanulási program.

Link másolása

- Mesélj kérlek a korábbi AFS tapasztalataidról: mikor, hová utaztál és miért azt az országot választottad?

- A 2016-17-es tanévet töltöttem Finnországban az AFS szervezésében. Eredetileg az USA-ba vagy Új-Zélandra szerettem volna utazni, ezek a célországok az utolsó kiválasztáson már nem voltak elérhetőek. A 2 napos kiválasztáson, csapatjátékokon keresztül az AFS önkéntesei segítettek nekünk megformálni azt a gondolatot, hogy hova is szeretnénk utazni. A döntésemet egy álom segítette, ami azt sugallta, hogy Finnországba menjek.

Ez az álom annyira magával ragadott, hogy sikerült meggyőznöm Eriket - akit a kiválasztáson ismertem meg - és együtt indultunk el Finnországba. Bár egymástól igen messze voltunk, mégis sokat találkoztunk és támogattuk egymást a nehezebb időszakokban.

Erik Finnországban fejezte be a középiskolát, már egyetemi életét éli ott. Különösen jól esett legutóbbi telefonhívása, amiben megköszönte, hogy akkor rábeszéltem. Azt mondta, ha én nem vagyok, akkor soha nem ment volna Finnországba, így viszont teljes mértékben megváltozott az élete. Ez a mondata olyan boldogsággal töltött el, amit nehéz lenne szavakba önteni. Örülök, hogy valakinek segíthettem megtalálni az útját, a boldogságát. Mindemellett pedig hatalmas támasz volt ő is számomra a szebb és a nehezebb pillanatokban, amiért örökké hálás leszek.

- Milyen tinédzser voltál kiutazás előtt?

- Sosem voltam egy lázadó típus. Balettoztam, zongoráztam, önkénteskedtem, iskolai versenyekre jártam, mindemellett viszont megtaláltam az egyensúlyt a szociális élet és a tanulás között. Mikor kimentem, nagyon sok minden megváltozott bennem. Nem csak a közösségi médiában lettem aktívabb, minden hónap végén írtam egy lezárást magamnak. Megfogalmaztam az érzéseimet, amik változtak, kialakultak bennem, mióta egy másik országban éltem.

Rájöttem arra, hogy az általánosnak vett családi és baráti kapcsolatokat akkor tanulja meg értékelni az ember, mikor elveszíti azokat. 16 évesen ez volt az első alkalom, hogy több ezer kilométerre, család és barátok nélkül egyedül kellett megállnom a helyem. Idegen ország, idegen kultúra, idegen nyelvközeg.

Elképesztő mentális fejlődésen megy ilyenkor keresztül az ember. Megváltozik az életritmusa és sokkal határozottabban tud fellépni a céljait vagy akár az értékeit illetően. Teljesen más értékekkel jöttem haza és megtanultam az alapvető dolgokat értékelni. Nem csak a személyiségem, a szellemi tudástáram is bővítettem, hiszen az angol nyelvtudásomat a semmiből egy jó erős felsőfokra hoztam fel és a finn nyelvet is megtanultam.

Őszintén szólva, büszke vagyok magamra hogy belevágtam olyan kihívásokba, amik számomra is ijesztőek voltak elsőre. Az ismeretlen mindig félelmetes, legyen szó egy cserediák évről vagy az Álommelóról. Viszont amint az ember ezeket meglépi, újabb és újabb kapuk nyílnak meg előtte, és ha sikeresen végig is viszi azokat… na az az igazi boldogság!

- Hogy viszonyult a magyar családod a programhoz?

- Bár apukám engedett, anya kezdetben azt mondta, hogy a 10 hónapos programról szó sem lehet. Úgy neveltek, hogy bármi rosszat vagy jót csináltam, mindig el tudtam nekik mondani és meg tudtuk beszélni. Ahogyan szerencsére ezt is, és végül közösen útnak engedtek. Édesanyám orosz, az Északi-sarkról érkezett, én pedig nagyon szerettem volna átélni azt, amiről mindig mesélt.

- Mi volt a legnagyobb kihívás a program során?

- A magányosság. Az első fogadócsaládomban volt egy nagyon kicsi testvérem, az anyuka pedig nővérként sokat dolgozott éjszakai műszakban is. 4.30-kor keltem, hajnali busszal mentem az iskolába, mert nagyon messze volt. Délután pedig már haza kellett menni, mert nem volt több busz. Végül új fogadócsaládhoz kerültem, ahonnan az iskola is mindössze 3 km volt.

Ha megfordult a fejemben, hogy haza szeretnék jönni, mindig arra gondoltam, hogy ez az a lehetőség, ami soha többet nem jön vissza az életben. A régi körforgásba bármikor vissza tudok térni, a barátaim és a családom mellettem lesz. Ezt a finn évet viszont nem fogom tudni visszahozni soha.

- Mi volt a legnagyobb változás, amit a személyiségedben, a készségeidben tapasztaltál a program hatására?

- Sokkal higgadtabb lettem. A gimi alatt nagyon forrófejű voltam. Átvettem a finnek rendkívül nyugodt mentalitását, teljesen belassultam, hazatérve anyukám többször meg is jegyezte, hogy olyan vagyok, mint egy kis lajhár. Ha nem mentem volna ki Finnországba, vagy nem tapasztaltam volna meg egy teljesen más életkörülményt, akkor lehet, hogy az Álommelóban sem tudtam volna annyi szituációt nyugodtan lereagálni.

Sokkal megfontoltabb lettem, ráadásul rengeteg cserediákkal találkoztam, számtalan nézőpontot ismertem meg, ezáltal sokat szélesedett a látószögem. Bárkinek bármilyen gondolata volt, azt én úgy fogtam fel, hogy ma megint tanultam valami újat.

- Hol dolgozol most, hol tartasz a karriredben és milyen munkatapasztalataid voltak korábban?

- Már az AFS cserediák programja előtt önkéntesen tolmácsoltam. Később a reptéren dolgoztam, ahol a már a frissen szerzett finn és angol nyelvtudásomat is remekül tudtam hasznosítani. Mivel 12 éves koromtól kezdve diplomata szerettem volna lenni, zseniálisan mutat a CV-mben, hogy finn középiskolában tanultam. Bárhova megyek ez mindig is nagyon pozitív kicsengésű dolog lesz.

A covid időszakában muszáj volt olyat csinálnom, ami picit igénybe vette a kreatívitásomat, mert nem vagyok az a gép előtt ülős típus. Elvégeztem egy sminkes sulit, ezután pedig már az Álommelós etap következett, szeptembertől viszont külügyminisztériumban kezdek el dolgozni.

- Hű, nagyon izgalmasan hangzik a külügyminisztérium is, mesélnél erről egy kicsit? Van ennek köze az Álommelóhoz?

- A külügyhöz már az Álommeló kezdete előtt jelentkeztem. Egyszerre vagyok családcentrikus és karrierista is, azonban tisztában vagyok vele, hogy nőként nem könnyű diplomataként érvényesülni, összehangolni a munkát a családi élettel. Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de büszke vagyok magamra, hogy sikerült bekerülnöm a külügyhöz és izgatottan várom. Mindig is érdekeltek a különféle kultúrák, az hogy milyen gazdasági-, politikai- és egyéb más vonatkoztatásban tudok egy-egy országnak segíteni. Látszik is, hiszen ezért is mentem cserediáknak!

- Volt olyan szituáció az Álommelóban, ahol konkrét AFS tapasztalatot tudtál hasznosítani?

- Finnország elég sokszor feljön. Balogh Levente például imádta, hogy én Finnországban tanultam. Mindig meglepődött és kiemelte, hogy 16 évesen egyedül elindulni egy évre, az nem semmi. Az Álommelóban volt egy olyan szituáció, ahol Finn Nagykövetségen kellett prezentálunk és én ott is elmondtam, hogy cserediák voltam, annyira kapóra jött.

- Mit gondolsz, az AFS tapasztalatod milyen hatással volt a karrieredre?

- Mindenféleképpen pozitív. Pontosan emiatt, hogy amikor az ember 16 évesen megtapasztalja, hogy egyedül is meg tudja oldani azokat problémákat, amiket odáig a szülei oldottak meg helyette. Arról nem is beszélve, hogy itthon sokkal könnyebb megoldani ezeket a problémákat. Azóta bátran nézek szembe bármilyen feladattal.

Sokkal tudatosabb lettem és tényleg nagyon hálás vagyok azért, hogy az AFS lehetővé tette, hogy Finnországot válasszam. Persze voltak nehezebb időszakok, amiben legnagyobb segítségemre az ottani őrangyalom volt. Mindig fel tudtam hívni, mindig segített és megnyugtatott, nagyon sokat köszönhetek neki. Akár tudásban, nyelvtapasztalatban, élettapasztalatban, az AFS mindenben nagyon sokat hozzáadott a jelenlegi önmagamhoz.

- Mi kellett hozzá, hogy bekerülj az Álommelóba? Látsz-e összefüggést az AFS-es tapasztalataid és bekerülési kritériumok között?

- Rengetegen jelentkeztek és a négy körös interjú során sokat segítettek a nyelvi tapasztalatok és a higgadtság a nyomás alatti feladatok végrehajtásában.

- Milyen volt ez a szakmai reality? Hogy érezted magad, mi tetszett benne?

- Kapcsolati tőke szempontjából mindenképpen megérte. Ez is egy rendkívül értékes fejlődési folyamat, én szeretek új dolgokat kipróbálni, megismerni, tanulni. Visszanézve magamat a tévében, láttam, hogy mik azok a dolgok, amiken javítanom kell, de próbáltam átfordítani ezt is egy tanulási folyamattá, ahogyan azt a csereévem során is tettem.

Ez a hozzáállás sokat segített a műsor teljes ideje alatt. Megpróbáltató volt, de biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben még nagy hasznomra fognak válni az itt szerzett tapasztalatok.

- Milyen készségeid, képességeid voltak azok, amik ilyen sokáig juttattak az adásban?

- Erősségemnek tudom be, hogy nem nagyon volt olyan feladat, amire azt mondtam volna, hogy én ezt nem fogom megcsinálni. Voltak feladatok amik kevésbé mentek jól, de belevaló vidéki csajnak tartom magam, aki nem bújik ki semmilyen feladat alól!

- Mesélj milyen tapasztalásaid voltak, hogyan élted meg a műsort?

- Nagyon jó közösség alakult ki. Bár a versenyben ellenfelek voltunk, nap végén csapattársként tekintettünk egymásra.

Úgy gondolom, 22 évesen büszke lehetek magamra, hogy idáig eljutottam. Önmagamat adtam és próbáltam hiteles lenni. A kommentek között sokszor felmerült, hogy olyan, mintha álarcot viselnék. Ezt próbáltam megérteni, és arra jöttem rá, hogy az eddigi tevékenységeim - a balett, a zongora, a tolmácskodás - mind-mind egy baromi erős kontrollt kényszerít ki az emberből. Ennek hatására próbáltam mindig nagyon kimért lenni, emiatt tűnhettem úgy, hogy álarcot viselek.

Nem feltétlenül lovagolnám meg a celebkedést, abszolút nem az volt a célom, hogy a tv-ben szerepeljek, hanem az, hogy Balogh Leventét megismerjem és felmérjem a saját képességeimet. Kíváncsi voltam, hogy ha egyedül maradok egy adott szituban, akkor mire vagyok képes ennyi idősen.

- Nagy lépéseket tettél meg a választott utad során, legyen szó itt cserediák programról, Álommelóról, önkéntes munkákról, színpadi produkcióról.. Ehhez mindhez kell bátorság, és hogy ki merj állni és fel tudd vállalni magad. Mit tanácsolnál azoknak a középiskolásoknak, akik most vannak abban a korban, hogy cserediákként AFS programra jelentkezzenek?

- Azt gondolom, hogy a fiatalabb generációnak egyáltalán nem könnyű érvényesülni és ez a program egy zseniális fejlődési lehetőség. Jól mutat a CV-ben, ugyanakkor minél több élménnyel, tapasztalattal gazdagodik egy diák, az csak jól fog jönni a későbbiekben. Megtapasztalni egy másik kultúrát pedig olyan széles látószöget ad, ami egyszerűen fantasztikus.

A komfortzónát elhagyni nehéz és nagyon ijesztő tud lenni, viszont ha egyszer kilép valaki, utána úgy tud majd visszanézni, hogy “MEGTETTEM!” Nem kell félni, nincs mit veszíteni, mert ebbe a magyar életbe vissza fog jönni és aki fontos a számára és akinek a számára ő fontos, az meg fogja várni.

Történjen bármi, akár egy elsőre negatívnak tűnő élethelyzet, fontos, hogy mindig keressük meg a benne rejlő tanulnivalót és próbáljuk meg átformálni pozitív töltetűvé. Ez lehet a kulcsa egy boldogabb, teljesebb életnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk