Film készül a beteg kisfiú és társai jótékonysági akciójáról
Korábban mi is írtunk Katona Mikiről, aki hosszú ideje küzd egy ritka betegséggel, ami minden nap szembesíti őt azzal, hogy bár korábban mozgékony kisfiú volt, testi lehetőségei egyre inkább beszűkülnek. 2016-ban egykori tanára, Nádudvari Péter gyógypedagógus, zeneterapeuta közbenjárására jelentős összeg gyűlt össze a kezeléseire, Péter ugyanis ultrafutó, akinek lefutott kilométereit örökbe lehetett fogadni.
Péter úgy döntött, segít Mikin úgy, hogy másokat is arra a döntésre sarkall, hogy segítsenek neki. Később Miki is úgy döntött, hogy segíteni szeretne, ős is lerója a kilométereket azért,
hogy az örökbe adott kilométerek bevételéből egyik sorstársa, Máté felépülését támogassák.
Nádudvari Péter, Jószolgálat-díjas gyógypedagógus és sportoló most megkeresett minket és elmondta: a Mikinek köszönhetően megalakult csapat azóta már a fiú egy másik sorstársán is segít , sőt, négy új taggal is bővült, akik futva, illetve kerékpározva támogatják a többi hasonló sorsú gyermeket.
A különleges kezdeményezésről Bárány Krisztián, több történelmi dokumentumfilm rendezője egy rövidfilmet forgat, így támogatva a csapatot.
"Szeretnénk, ha minél többen csatlakoznának hozzánk, hogy minél több beteg gyereken tudjunk segíteni" - mondta el Nádudvari Péter, a Team Miki ötletgazdája.