/kozosseg/alig-egyevesen-ket-het-alatt-vesztette-el-a-hajat-szemoldoket-es-szempillajat-is-kira/
hirdetés

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Alig egyévesen, két hét alatt vesztette el a haját, szemöldökét és szempilláját is Kíra

„Mindig az volt, hogy na majd most a doktornéni leveszi a vért, megtalálja a hibát és meggyógyít. És akkor mindig pofára esés lett a vége” – meséli az anyuka, aki már gyakorlott volt, mert Kíra egyik nővérével is ugyanez történt.
Fartek Patrícia - szmo.hu
2020. július 21.


Link másolása

hirdetés

Kíráról korábban már mi is írtunk. Ő az a kislány, akinek egy mondattal boldoggá tette a napját egy ismeretlen tinilány. Kíra és a nővére éppen edzésről tartottak hazafelé, amikor szembetalálkoztak egy 16-18 év körüli lánnyal és három fiúval Esztergomban a Palkovics pad környékén. A fiúk közül az egyik azt mondta: - Nézzétek, ott egy kopasz lány. Erre a tinilány csak annyit válaszolt: - De olyan szép!

Az esetet Kíra édesanyja, Andrea osztotta meg a közösségi oldalán, remélve, hogy jelentkezik a lány, aki ezzel az egy mondattal szebbé tette Kíra napját. Arról is beszélünk majd, hogy azóta sikerült-e megtalálni a tinilányt, aki nemcsak Kírát tette boldogabbá. Andrea ugyanis azóta rengeteg üzenetet kapott, sorstársak is írtak Kírának. De sokan erőt kívántak nekik, és azt, hogy a kislány gyógyuljon meg mihamarabb.

Kíra ugyanakkor nem beteg. Bár sokan valóban azt gondolnánk először, hogy a kopaszság mögött komoly betegség állhat, Andrea azt mondja, ők ezt inkább egy állapotnak hívják.

Kíra a 35. héten ugyan, de makkegészségesen látta meg a napvilágot 9 évvel ezelőtt. 13 hónapos volt, amikor elkezdett kihullani a haja. Andrea már tapasztalt volt, ugyanis Kíra nővére, Édua ugyanekkor veszítette el a haját.

hirdetés

“Kírának 13 hónaposan két hét alatt teljesen elment a haja, szemöldöke, szempillája. Már gyakorlott voltam, mert a testvérénél is ugyanez történt: Édua is 13 hónapos volt, amikor kihullott a haja. Aztán két és fél évesen elkezdett neki visszanőni. Kíránál ugyancsak, ő is két és fél éves volt, amikor foltokban elkezdett visszanőni a haja”

- meséli Andrea, aki azt is hozzáteszi, hogy az orvosok egyik lány esetében sem tudtak mit mondani a történtekre.

“Küldözgettek jobbra-balra, Pécsre, Szegedre, a budapesti Heim Pál kórházba. Az orvosok azt mondták, kenjem különböző szerekkel, adjak nekik ezt, azt, de nem lett javulás, semmi. Mindig vannak felvetések, hogy mi lehet ez, de amikor a nagyobbik lány 10 éves volt, akkor minden egyes orvoshoz járás külön remény volt.

Mindig az volt, hogy na majd most a doktornéni leveszi a vért, megtalálja a hibát és meggyógyít. És akkor mindig pofára esés lett a vége, amikor visszajött az eredmény, hogy hát ebben sincs eltérés, ez a véreredmény is jó, nem lehet gyógyulás már ebből, mert minden tökéletes. A lányom pedig már azt mondta, hogy ő nem akar reménykedni többet, hogy hagyjuk, mert minden így jó, ahogy van”

- mondja Andrea.

Édua most 11 és fél éves, foltokban van haja. Ráadásul annyi, amennyivel el is tudja takarni azokat a részeket, ahol kopasz maradt. Neki nincs más tünete. Kíra jelenleg teljesen kopasz, nemrég pedig inzulinrezisztenciát diagnosztizáltak nála. Andrea azt mondja, nem lehet tudni, hogy ez összefügghet-e Kíra állapotával.

Arra sem találtak még magyarázatot az orvosok, hogy miért hullott ki a két kislány haja. Andreának ugyanakkor van egy sejtése, hogy mi állhat a kopaszodás mögött. Kírának és Éduának ugyanis van két féltestvére, náluk viszont ez az állapot nem jött elő.

“Nem ugyanaz az apukája a négy lánynak, kettő-kettő megosztásban vannak. Amikor Kíra és Édua fogantak, nem tudom, hogy az édesapjuk mit szedett a testépítéshez. Az orvosoknak is említettem, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ennyi idő után már nem lehet kimutatni a szervezetükből, hogy valóban ez lehetett az ok.”

- fogalmaz Andrea. Az orvosok az édesanya megérzését máig sem erősítették meg, ennek ellenére Andrea a gyerekek apukájának azóta sem tudott megbocsátani.

“Én vagyok velük, én látom őket minden nap. És egy kislánynak gyönyörű hajkoronájának kellene lennie. Nálunk soha nem volt ez. Én haragszom, mert az édesapjuk hiúsága miatt vannak ilyen helyzetben. Még csak most kezdődik számukra az élet, a párválasztás, a barátok összeszedése. Elmegyünk valahova, akkor nehogy azt higgyék róluk, hogy rákosak, vagy fertőző betegségük van. Azért ez egy komoly kihívás, hogy tényleg boldog és kiegyensúlyozott gyermekeket tudjak nevelni”

- mondja az édesanya, aki azt is hozzáteszi, a lányok az állapotuktól függetlenül is nagyon boldog, teljes életet élnek.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk