KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Mantrával is gyógyítom az állatokat” – Nepálban volt önkéntes a magyar állatorvos

Váraljai Orsi azt mondja, minden állatorvosnak ki kellene próbálnia, milyen alkalmatlan eszközökkel, borzasztó körülmények közt segíteni.

Link másolása

Honnan jött az ötlet, hogy önkéntes állatorvosnak menj?

2011-ben végeztem az Állatorvostudományi Egyetemen. Elmentem dolgozni egy kisállat-rendelőbe, de egy év után azt éreztem, hogy be vagyok zárva. Fontos a gyógyítás, ezt akartam csinálni már gyerekkorom óta, de nem azt éreztem igazán, hogy gyógyítok, hanem azt, hogy „szolgáltatást” végzek. Az egyetemről kikerülve nem gondoltam végig, hogy ez valójában futószalag. Jönnek a kutyák, macskák, meg a gazdik, és mindenkinek igyekeztem persze segíteni, de egy idő után nekem ez már nem a gyógyításról szólt. Sok lett hirtelen, belefásultam.

Persze az is igaz, hogy épp ez a munka adott nekem egy nagy lehetőséget, hiszen az önkénteskedés azt is jelenti, hogy mindent magadnak kell állnod.

Mikor utaztál először?

Először 2013 augusztusában mentem Nepálba. Aztán 2015 augusztusában, legutóbb pedig idén január 4-én indultam.

De miért pont Nepál?

Nagyon szeretem a hegyeket, érdekelt a buddhizmus és Nepál valamiért különösen vonzott. Mindenképpen önkénteskedni akartam, kerestem a lehetőségeket, és a legtöbb szervezettől, amelyet megkerestem e-mailben, még csak válasz sem jött. Az első hely, ahonnan választ kaptam – három órán belül -, egy katmandui szervezet volt. Már aznap meg is vettem a repülőjegyet, és egy hónappal később indultam.

Mit tudtál arról, hová érkezel?

Semmit.

Megnéztem a honlapjukat, mindössze annyit tudtam róluk, amit a neten találtam, az nem volt túl sok. Megérkeztem - és sokkoló volt.

Miért?

Sohasem láttam még ekkora szegénységet, és főként ekkora szervezetlenséget. Megérkeztem, és napokig nem tudtam, hogy ki az önkéntes, és ki az, aki ott dolgozik. Ráadásul épp akkor költözött el a központ egy másik épületbe. Ezt úgy képzeld el, hogy a kutyák még ott voltak a régi helyen, de a gyógyszerek, már amennyi volt, már az új épületben. Ott az összes gyógyszert, tablettát, injekciót, mindent összeöntöttek egy dobozba, és így vitték át az új helyre.

Ahol persze így nyilván még nagyobb káosz lett. Egy hét telt el, mire először találkoztam a helyi állatorvossal, addig én voltam orvosként egyedül, sok lelkes, de képzetlen önkéntessel.

Tehát voltak melletted más segítők, önkéntesek is.

Igen, voltak közülük többen, akik, csakúgy, mint én, nem helyiek voltak. Hallottak arról, hogy itt szükség van a munkájukra, jöttek is: Amerikából, Európából, de ők sem orvosok, „csak” lelkes segítők voltak. Hetekig dolgoztam úgy az új helyen, hogy én voltam az egyedüli állandó állatorvos, csak hetente egyszer-kétszer nézett be a helyi kolléga.

Aztán szépen lassan beállt a rendszer. Mire a kutyák meg a gyógyszerek is egy helyen voltak végre, megszerveztük a napi munkamenetet.

Volt a szervezetnek egy kicsi teherautója, azzal mentek a sérült állatokért. Reggeltől estig hozták őket, de nekik sok más betegségük is volt. Gyógyítottunk, ahogyan tudtunk.

Csakhogy nemigen volt áram.

A városban minden kerületben napi 2-3 órát volt csak elektromosság, így, amikor nem volt, tiszta vizünk sem volt, hiszen a szivattyú sem működött. El tudod ezt képzelni? Rengeteg beteg vagy sérült állat volt a menhelyen, a higiéniai körülmények katasztrofálisak voltak.

Mégis, nagyon szerettem ezt csinálni. Sőt, azt gondolom, minden állatorvosnak meg kellene ezt egyszer tapasztalnia.

Pontosan mit?

Nincs áram, nincs víz, nincs fertőtlenítés, nincs semmi. Csak kihívások vannak. Be kell például rakni egy branült (a vénába vezetett tű – a szerk.) egy kutyába. De nem volt fertőtlenítőszer, sem vénaleszorító, sem semmi. És ilyenkor le is kell borotválni a szőrt az állatról ott, ahová be akarod vezetni. De meg kellett oldani.

A borotva az én kis rózsaszín borotvám volt, a fertőtlenítő a házipálinka, amit vittem magammal, a vénaszorító helyett meg egy piros cipőfűző, amit találtam.

Ez volt, így kellett megoldani.

Akkor neked ma itthon egy állatrendelőben dolgozni már nagyon könnyű lehet ezek után...

Persze. Egészen más. És nem csak emiatt. Rengeteg olyan betegséget láttam, amit itthon csak tankönyvben – ott meg gyógyítottam ezeket is. De azt is láttam, ami szívszorító, hogy azok vannak kevesebben, akik mentik az állatokat.

Rengeteg kutyát elütnek. Van, hogy megdobálják, megmérgezik vagy megskalpolják őket, mert nagyon félnek a veszett kutyáktól. Mi oltottunk, és igyekeztünk tájékoztatni a lakosságot. Kemény volt.

Mégis visszamentél...

Igen. Amikor volt ott a földrengés 2015-ben, azonnal tudtam, hogy ott a helyem, hiszen a mentők elsősorban az emberekkel foglalkoznak, az állatokkal nyilván senki. Menni akartam. Ilyen helyzetben nagyon nehéz eljutni egy ilyen területre, szóval próbáltam csatlakozni több, állatokat mentő nagy szervezethez, de elutasítottak, végül sohasem tudtam meg, hogy miért.

Állatorvos vagyok, volt tapasztalatom, mégsem kellettem. Rendben, nem kellek nektek? Akkor megyek egyedül – gondoltam.

Támogatást kezdtem gyűjteni interneten, két hét alatt összejött a pénz – nem csak a repülőjegyre. Közben folyamatos kapcsolatban voltam a szervezettel, ahol korábban voltam, megvettem a repülőjegyet is, de végül ők mondták, hogy ne menjek, mert reménytelen a helyzet. Jön a monszun, várjam meg a végét, ezt kérték...

Kihasználtam az időt, tovább gyűjtöttem adományokat, gyógyszert. Sokan segítettek, és végül fél évvel később újra elindultam. Akkor egy hónapot voltam ott, 30 kiló gyógyszert és kötszert, egyebeket vittem magammal.

Legutóbb pedig idén, immár harmadszor mentél Nepálba.

Ezúttal egy másik szervezethez mentem, és kivételesen nem dolgoztam, hanem szétosztottam az időközben összeszedett újabb nagy adag adományt. Gyógyszert, takarót, kutya- és macskakaját – mindent, amit kellett.

Az előző évek tapasztalataiból már tudtam, mire van szükség, így ezeket kértem az adományozóktól, illetve itthon megvettem, amit kellett. Amúgy sem szeretek pénzt adományozni. Tudom, hogy nagyon szeretik az állatokat, de lássuk be, óriási a szegénység, és biztos akartam lenni abban, hogy a pénz oda megy, ahová kell.

Említetted, hogy érdekel a buddhizmus. Így még jobban érthető, miért Nepált választottad. De Európában azért kevéssé ismert ez a vallás.

Ezzel nem teljesen értek egyet, szerintem egyre többen fordulnak a buddhizmus felé. De alapvetően engem nem is ez motivált, noha az érdeklődés megvolt bennem. Az is igaz, hogy végül azért

mégis kinn váltam buddhistává,

mégpedig a második utamon, amikor módom nyílt egy tíznapos elvonulásra egy buddhista kolostorba. Azt éreztem, megtaláltam, amit kerestem.

És hogyan hat ez a mindennapjaidra itthon, az állatorvosi rendelőben?

Sokkal tudatosabb, mélyebb az együttérzésem az állatok, meg a gazdáik iránt is. Nagyon sokszor nehéz kommunikálni velük, de most már türelmesebb vagyok. Akár egy állat kényszerű elaltatásához is másképp állok, mint előtte. Bár előtte sem tettem meg szívesen, de most még komolyabban mérlegem.

Kilógsz a szemléleteddel a rendelőben a kollégáid közül?

Nem, egyáltalán nem. Volt, hogy furcsán néztek rám, hogy mantrákat mondok az állatoknak, de aztán teljesen természetessé vált, hogy én így is gyógyítok.

Mit gondolsz, mi lenne az, amivel alapvetően javítani lehetne az állatok helyzetén Magyarországon?

El kellene terjednie annak a szemléletnek, hogy örökbe kell fogadni állatot, nem feltétlenül a fajtatiszta kutyákhoz, macskákhoz ragaszkodni. A menhelyek tele vannak tündéri állatokkal.

Azt tapasztalom, hogy az örökbe fogadó állattartók valahogy felelősebbek.

A másik pedig a nagyobb aktivitás: hogyha valaki tud arról, hogy egy állat szenved, például, mert rosszul tartják, vagy az út szélén lát egy rohanó kutyát, álljon meg, és tegyen valamit. Ne fordítsuk el a fejünket.

Mikor mész vissza legközelebb Nepálba?

Nem tudom még. Majd ha megint jön a belső indíttatás, hogy indulnom kell, megyek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk