Minden műtétre kiírt gyerek ajándékba kapja a könyvet, hogy ezzel készülhessen a számára ismeretlen kalandra. A szerző, Z. Kiss Adrienn maga is érintett édesanya, autista kisfiát vitte már altatásos fogászatra, fontosnak tartotta, hogy minden tapasztalatot átadjon.

– Szerintem még a felnőttek is rettegnek a fogorvostól, nem is beszélve a gyerekekről. Ön mit tapasztalt?

– Nekem két kisfiam van, közülük az egyik, a 11 éves Csongi, aki a legtöbb történetem megírására inspirált. Sajnos ő nem beszél, ADHD-t (figyelemhiányos hiperaktivitási zavart) és autizmust állapítottak meg nála. Amikor a fogával probléma volt, akkor a Bethesda kórházba mehettünk ellátásra, mivel ő nem alkalmas arra, hogy klasszikus gyerekfogászatra vigyük és beüljön a székbe. Nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy a Bethesdának van altatásos fogászata, ahol kifejezetten SNI-s, vagyis sajátos nevelési igényű gyerekeket látnak el. Végtelenül hálás voltam azért, amit akkor a kórházban tapasztaltam. Csonginak és nekem is rengeteget adtak az ottani szakemberek. Ezután még kétszer kellett vinni a fiamat valamilyen beavatkozásra, és azt tapasztaltam, hogy nagyon sok szülőtársamnak misztikum és rejtély, hogy mi történik a kórházban.

amiben a gyerekeknek is minden információt átadunk erről a napról, plusz a könyv végén egy összefoglalót írunk a szülőknek is, ahol őket is felkészítjük arra, hogy mi történik azon a napon. Pontosabban, hogy mire figyeljenek a műtét előtt, mit ehet, mit ihat a gyerek.

– Akkor ki lehet azt mondani, hogy a könyv megírásában "a fogorvos egy mumus" gondolat volt a motiváció?

– Kimondottan szerencsés vagyok, mert egész életemben nagyon jó fogorvosaim voltak, sosem féltem. A fiamnál sem úgy kell elképzelni, hogy volt egy rettegés a fogorvostól, hanem az egész folyamattól tartott. Ez egy annyira idegen környezet, és mivel a kommunikációjában a fiam akadályozott, ezért nem tudta a folyamatokat sem, hogy mi miért van, és meddig tart pontosan. Szóval nagyon nehéz nekik azt elmagyarázni, hogy most meg kell innod ezt a nyugtatót, mert majd utána mehetsz be a műtőbe, mi fog veled történni. Tehát ez az egész egy hatalmas félelem. Nem kifejezetten a fogászattól, hanem a kórházi léttől. És igazából nemcsak a gyereknek, hanem az őt kísérő felnőttnek is, mert mi szülők is rettegve lépünk be, hogy úristen, mi lesz.

– Érintett szülőként tartotta fontosnak, hogy átadja tudását másoknak?

– Én alapvetően pedagógus vagyok, de most otthonápolásin vagyok a gyerekemmel. 2019-ben jelentettem meg az első könyvemet, amit felnőtteknek írtam. Ebben az autizmus különböző oldalait próbáltam bemutatni. Kezdetben azt hittem, hogy a családomon kívül senkit sem érdekel az, hogy mi a hétköznapokat hogyan éljük meg, de addig győzködtek, amíg kiadtam. Utána jött egy mesekönyv, majd megint egy felnőtteknek szóló, aztán megint egy mesekönyv, és ez sorban az ötödik. De rólam azt nagyon fontos tudni, hogy mindegyik könyvem nonprofit céllal jelenik meg, és bármilyen haszon is van rajtuk, az mindig továbbmegy egy alapítványnak, egy bentlakásos intézménynek. Volt, hogy lovasterápiát támogattunk belőle. Ezeket nem azért mondom, hogy híres legyek, hanem, hogy segítsek. Hiszen én 0-24 órában benne vagyok ebben a folyamatban.

Így kerestem meg a Bethesdát és nyitott fülekre találtam. Szerintem egy ilyen mesét bárki meg tud írni. De az, hogy kifejezetten autista gyerekeknek íródott, és olyan aktuális napirend, eszközök, QR-kódok kerüljenek bele, ami célzottan a mi közösségünknek segítség – ez az, amit én érintett szülőként hozzátehetek.

– A könyv főhőse Tomi. Róla mit lehet tudni?

– Ő egy elképzelt figura. Az eddigi meséim főszereplői Csongi és Beni volt. Ők a két kisfiam, abszolút valósághűen őket ábrázoltam mindig. Tomi egy elképzelt beszélő autista kisfiú, aki egy nagyon egyszerű karakter. Próbáltam a könyvet úgy megírni, hogy az, akinek majd olvassák, könnyen be tudja fogadni. Épp ezért nagyon sokszor vannak szóismétlések. Arra törekedtem, hogy minél egyszerűbb és követhetőbb legyen a történet.