FELFEDEZŐ

A pink már 150 évvel ezelőtt is ultramenő volt!

A Zsolnayról sokunknak a gazdag ornamentikájú és a karakteres, csillogó eozinmázas dísztárgyak jutnak eszünkbe, de a pécsi kerámiagyár történetének van egy (talán) kevésbé ismert fejezete is.
Mayer Kitti cikke HYPE&HYPER oldalon - szmo.hu
2022. május 02.


Link másolása

A HYPE&HYPER egy közép- és kelet-európai design- és életmódmagazin, amely a régió innovációi és kreatív projektjei mellett üzleti, stratégiai és közéleti kérdésekkel is foglalkozik. Célunk összegyűjteni és bemutatni azokat az egyedi történeteket, vállalkozásokat és kezdeményezéseket, amelyek nemcsak a világnak ezt a részét alakítják, hanem globálisan is relevánsak lehetnek.

A Zsolnay porcelán pink korszakról mesél – igazán élvezetes formában – a nemrégiben megjelent „A rózsaszín Zsolnay” című könyv. Mi már beszereztük, s most meg is mutatjuk!

Március 31-én este mutatták be Winkler Barnabás Ybl-díjas építész új könyvét a FUGA-ban, s a kirakatot is pinkbe öltöztették. Korábban is született már könyv Winkler gyűjtőszenvedélyéről: a 2007-ben megjelent „Kezdetben volt a rózsaszín” címet viselő kötetben az akkor több mint 500 darabot számláló rózsaszín Zsolnay kerámiák kerültek terítékre. Mára ez a szám 1500-ra ugrott, az egyedülálló gyűjtemény pedig 2011 decemberében visszakerült „szülővárosába”, Pécsre, ahol állandó kiállítás formájában ismerkedhetünk meg a rózsaszín tárgyak garmadával – a kuglófsütőktől a boros-, sörös- és vizeskancsókon, kelesztőtálakon át az unikálisnak tartott ételhordókig.

Nagy bánatomra a FUGA-beli könyvbemutatón nem tudtam részt venni, de néhány nappal később az Írók Boltjában lecsaptam egy példányra – hajtott a kíváncsiság. Bennem is egy olyan kép élt a Zsolnayról, mint talán sokak fejében: csillogó mázas kisplasztikák, vázák túlburjánzó díszítéssel, már-már giccsesnek gondolt kivitelben. A Zsolnay-univerzum számomra egyetlen befogadható szereplői az épületdíszítő kerámiák, melyeket talán a dimenzióváltás miatt gondolok „könnyebben fogyaszthatónak” reprezentatív, vitrinlakó társaiknál.

A sajtóanyagban olvasott „Egy különleges kötet nem csak a kerámia szerelmeseinek” alcímet csupán hangzatos olvasócsalogató fogásnak hittem, de amint kézbe vettem a könyvet, bebizonyosodott, hogy az állítás igaz (nálam legalábbis működik). Persze, én magam is tagadhatatlan tárgymániás hírében állok, és bár a műanyag az én legnagyobb favoritom, Winklerék könyve egy szempillantás alatt az ujjai köré csavart.

A vaskos, közel 400 oldalas magyar-angol nyelvű kiadvány akár csalódást is okozhatott volna: születhetett volna egy száraz, iparművészettörténeti szempontból mindenképp kifogástalannak tartott, de talán kevésbé olvasóbarát kötet is. És készülhetett volna egy szentimentális történetekkel teletűzdelt színes-szagos képes album, amely nélkülözi a szakmaiságot és csak óvatosan sorakoztatja fel a legfontosabb adatokat és információkat a téma kapcsán. Szerencsére, „A rózsaszín Zsolnay” szerzői és szerkesztői sem egyik, sem másik hibába nem csúsztak bele, sőt hála Hübner Teodóra szakértelmének, vizuálisan is élvezetes kiadvány született.

A könyv kapcsán használt „különleges” jelző nagyon is indokolt. Jó érzékkel adagolja az ismeretterjesztő információkat és archív felvételeket, felvázolja a szövevényes Zsolnay-történetet, s benne az 1850-es évektől 1900-ig gyártott rózsaszín használati tárgyak keletkezésének históriáját. És még sok minden mást is. Mert ez a kötet nemcsak tárgyakról, de történetekről is mesél, olvasmányos és szórakoztató formában – ez a valódi szuperképessége.

Tudniillik az oldalak lapozgatása közben kirajzolódik előttünk a szenvedélyes gyűjtő, Winkler Barnabás személye, aki maga meséli el egy-egy tárgy megszerzésének kalandos, fordulatokkal teli vagy épp megható történetét. És milyen jó, hogy ez a nézőpont vállaltan jelenik meg ebben a kötetben! Hiszen egy tárgy nem csupán adatok halmaza (méret, technika, készítés ideje és helye, stb.), hanem megfejtendő rejtély, titok, hagyomány, amitől még értékesebbé válik az idő múlásával.

„A rózsaszín Zsolnay” hasábjain rengeteg ilyen történettel találkozhatunk: kiderül többek között, honnan került a gyűjteménybe az első kuglófsütő, mit tartogatott Brüsszel több száz négyzetméteres régiségboltjának egyik eldugott zuga Winkler számára, és hogy milyen tárgyat hagyományozott a gyűjtőre a Sopronban élő Lonci néni. De megismerkedhetünk az Ecseri piac öreg régiségkereskedőjével, Borisszal és a „vacak kis kancsó”, vagy épp az óriásként emlegetett harmincliteres „balatoni” bödön történetével is.

És természetesen Winkler azt is elmeséli, hogyan és melyik pink darabbal indult a gyűjtőszenvedély nála – elmondása szerint nem gyűjtött soha semmit, se bogarakat, se növényeket, de még bélyeget sem, a rózsaszín Zsolnay azonban valamiért mégis megszólította, és azóta sem ereszti.

A személyes hangvételű sztorik és visszaemlékezések mellett persze sok érdekesség is kiderül a rózsaszín kerámiákról. A paraszti használati edények adaptációjaként megszülető tárgycsoport nagy népszerűségnek örvendett a polgári otthonokban is, csodájára jártak az 1873-as Bécsi Világkiállításon. Hogy például mennyire más volt százötven évvel ezelőtt az emberek tárgyakhoz fűződő viszonya, a kötet erre is emlékeztet minket: egy-egy lábas vagy kancsó akkor még fontos volt, meg kellett menteni (hála a „drótostótoknak”), vidékiek és városiak egyaránt szeretettel használták, miközben óvták és védték a háztartási edényeiket. Az egyik család például bádogossal rézfedelet csináltatott a boroskancsóhoz, egy másik vasfedéllel zárta le a zsírosbödönt. Tanulság lehet mindez a mai kor embere számára, a slow life mozgalom tekintetében különösen, miközben a teljesen gyanútlan olvasó azt is megtudhatja, hogyan különböztethetjük meg egymástól (forma alapján) a boros- vagy épp vizeskancsót, mitől volt különleges a „Bartkopf” névre keresztelt söröskancsó, vagy hogy milyen ötletes megoldásokkal álltak elő az akkori mesterek, ha a vizeskancsó fülének kialakításáról volt szó.

A könyv kapható a FUGA-ban és az Írók Boltjában, és hamarosan a nagyobb könyvesboltokban.

Szöveg: Winkler Barnabás, Kovács Orsolya

Design és kép: Hübner Teodóra

Fotók: Hübner Teodóra, Polgár Attila, Bege Nóra

Szerkesztő: Gáspár Zsuzsa

Olvasószerkesztő: Sződy Macó

Angol fordítás: Bob Dent, Rácz Katalin

Kiadó: Hap Galéria, Budapest, 2022

Ha tetszett, amit olvastál, látogass el a HYPE&HYPER oldalára vagy keresd őket a Facebookon és az Instagramon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Garantáltan meghal valaki, ha felteszik a világ legszörnyűbb kérdését
Íme a borzasztó kérdés története, mely több mint 200 éve része a tengerészfolklórnak, és csak extrém helyzetben hangzik el. Kizárólag 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!

Link másolása

A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.

A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.

A 20 túlélő három kis evezős csónakban lelt menedékre, de jól tudták, nincs elég élelmük és vizük ahhoz, hogy mindannyian életben maradjanak, amíg elérik a szárazföldet.

Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.

Ám a túlélőknek hamarosan ismét élelemre volt szükségük, ezért kiválasztották maguk közül, hogy ki áldozza fel magát a többiekért – ezt a hátborzongató tengeri szokást azóta „kényes kérdésként” emlegetik.

A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.

Későbbi beszámolók szerint Pollard önként jelentkezett fiatal unokatestvére helyett, de Coffin nem fogadta el a kapitány önfeláldozását.

Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Videón, ahogy rongybabaként dobálnak egy hajót az orkák Gibraltárnál
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a gyilkos bálnák által elkövetett támadások a hajósok ellen.
Fotó: Efraimstochter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.

A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:

„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.

Aztán elvesztettük a második kormányt is, így nem tudtuk kormányozni a hajót, a bálnák irányították azt úgy, hogy lökdöstek minket, mint egy rongybabát”.

Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.

A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:

idén kevesebb mint fél év alatt már több mint kétszer annyi, összesen 24 vitorlást kellett a partra segítenie, mint tavaly egész évben.

A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.

(Forrás: Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Teljesen kiakadt a nő, mert nem hajlandó elhagyni az Airbnb-lakását az ideiglenes bérlője
Egy lakástulajdonos elment nyaralni, és úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen, azonban elég balul sült el a történet.

Link másolása

A Twitteren írta meg a sajátos történetét egy Airbnb-tulajdonos: a nő teljesen kiakadt, hogy a bérlője nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig már a rendőrséget is bevonta az ügybe.

A 2RawTooReal nevű Twitter-felhasználó leírta, hogy amíg elment nyaralni, úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen: fel is adott egy hirdetés az erre szakosodott Airbnb oldalon, majd ki is adta az otthonát egy bérlőnek.

Miután visszatért a nyaralásából, a bérlő még mindig ott volt a lakásában, pedig már három napja el kellett volna mennie az ingatlanból.

Ezek után a tulaj felszólította, hogy hagyja el a lakását, mert nem szeretne ingyenélőkkel együtt lakni. Erre a bérlő csak annyit mondott, hogy ő nem megy sehova, hívja ki nyugodtan a rendőrséget.

A bérlő ráadásul rá is gyújtott a lakásban, erre még jobban felhúzta magát a tulaj.

A bejegyzés alatti kommentelők között volt, aki azt a tanácsot adta a pórul járt bérbeadónak, hogy egyszerűen riassza el az illegális lakót.

"Most jön az a rész, hogy lekapcsolod az áramot, elzárod a vizet, és kinyomod az internetet. Mintha az 1800-as években lennénk. Annyira kényelmetlenné kell tenni a lakást, hogy magától távozzon a bérlő"

- javasolt egy sajátos megoldást a hozzászóló.

Az ügy még valószínűleg nem ért véget, és valószínűleg a helyi rendőrség oldja majd meg a problémát.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Összefogtak a szülők és az iskolák, hogy ne legyen a gyerekeknek okostelefonja a középiskoláig
„Okostelefon-mentességi kódexet” fogadtak el egy ír kisvárosban. Az egészségügyi miniszter az egész országra kiterjesztené a gyakorlatot.

Link másolása

Összefogtak az írországi Greystones városában élő szülök a helyi iskolákkal, és elfogadtak egy „okostelefon-mentességi kódexet”. Ennek értelmében a kezdeményezéshez csatlakozó szülők vállalják, hogy középiskolás korukig nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.

A paktumot a szülők kezdeményezték a múlt hónapban, mert sokan tartanak attól, hogy az eszközök segítségével a kicsik túl korán szembesülnek az életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal.

Reményeik szerint, ha az egész városban az iskolákkal közösen lépnek fel az ügyben, akkor egyik gyereknek sem kell magát „különcnek” éreznie, amiért neki nem lehet okostelefonja.

Az iskolák első körben felmérték a szülők igényeit, majd szerveztek egy gyűlést is, ahol a többség úgy döntött: az egész városra szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.

A kódex azonban nem kötelező érvényű. Ha egy szülő úgy dönt, továbbra is vehet okostelefont a gyerekének. Azonban a kezdeményezők azt remélik, hogy a többség példája jó hatással lesz, és idővel az válik normává, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen készülékük.

A városi iskolákban eddig is tiltották, vagy korlátozták a gyerekek okostelefon-használatát. Rachel Harper, a kezdeményezést vezető St. Patrick iskola igazgatója szerint azonban így is egyre fiatalabb korban kérték a gyerekek az okos eszközöket a szülőktől. Harper szerint azonban az egész városra kiterjedő szabály csökkenti az esélyét, hogy a diákoknak olyan társaik legyenek, akiknek van okostelefonjuk.

Ráadásul a szülők is könnyebb helyzetben vannak, hiszen így a gyerekek nem őket, hanem az iskolát hibáztatják, amiért nem kapják meg az áhított készüléket.

Az ügy felkeltette más írországi és nemzetközi szülői szervezetek, sőt a Greystones közelében élő ír egészségügyi miniszter figyelmét is. Stephen Donnelly azt is felvetette, hogy a gyakorlatot az egész országra is kiterjeszthetnék.

(Forrás: Telex, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk