FELFEDEZŐ

Orbán Ráhel most is úgy gondolja, hogy ők a férjével a saját lábukon állnak

A Mandinernek adott interjút a miniszterelnök lánya, ahol azt is elárulta, hogy a feltámadási misén találkoztak először Tiborcz Istvánnal.

Link másolása

Hosszú interjút adott a Mandinernek Orbán Ráhel. A magyar kormányfő lánya azt is elárulta, hol ismerkedtek meg Tiborcz Istvánnal, de megkérdezték a szaros pelenkáról és a saját lábon állásról is.

Ráhel az interjú első részében a gyerekkoráról, illetve a családjáról beszél. Itt többek között azt mondja, hogy

mindig jó kislánynak tartották a szülei,

illetve eloszlat egy városi legendát is, miszerint vallási megfontolásból választották a nevét. Arról hogy 30 évesen már háromgyerekes anya azt mondta, hogy bár az életében mindent megtervezett, a család nem ilyen volt. „Itt teljes mértékben a Jóisten tervezte” az útjukat.

Orbán Viktor legidősebb lánya azt is elárulta, hogy Tiborcz Istvánnal 2007 márciusában ismerkedtek meg. Egy közös barátjuk mutatta be őket egymásnak.

„A feltámadási misén találkoztunk, de egészen véletlenül másnap ismét összefutottunk. Akkor kezdtünk el beszélgetni.”

Ráhel azt mondta, hogy Tiborcz nagy hatással volt rá, ahogy fogalmazott:

„biztos voltam benne, hogy vagy nagyon sokáig leszünk együtt, vagy soha többet nem találkozunk”.

Az interjúban rákérdeztek arra az esetre is, amikor egy horvátországi parkolóban a használt pelenkát nem a szemetesbe dobta, hanem a földön hagyta. Ennek kapcsán azt mondta, hogy hibázott, és meg is büntették érte.

Előkerült az az emlékezetes Facebook-posztja is, amelyben azt írta:

„Férjemmel önálló családunk van, saját lábunkon állunk, saját erőnkből boldogulunk, saját életünket éljük.”

Mindezt akkor írta ki a Facebookra, amikor híre ment, hogy egy drága svájci főiskolára iratkozott be. Arra a kérdésre, megbánta-e, hogy válaszolt a kritikákra Ráhel azt mondta:

„Nem bánom, ma is reagálnék rá, és ma is ugyanezt gondolom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
11 gyereke 8 különböző apától született – érdekes magyarázata van erre az anyának
A kommentelők nem nagyon voltak elragadtatva az amerikai nő elméletétől.

Link másolása

Egy amerikai anyának 11 gyereke van nyolc különböző apától, de ő ezt egy cseppet sem bánja. Sőt, elég érdekes magyarázata van arra, miért alakultak így a dolgok.

Phi nemrég videót tett közzé a családjáról a TikTokon, és miután nagyon sok negatív kommentet kapott rá, egy újabb videóban reagált ezekre. Mint mondta, nem érdekli, ki mit gondol, sőt még több gyereket akar szülni. Videójában elmagyarázta, szerinte miért jó, hogy ennyi férfitől van gyereke.

„Ha van egy és abból elveszel egyet, akkor nulla marad, de ha nyolc van és elveszel belőle hármat, akkor is marad öt”.

Ezzel arra utalt, hogy ha csak egy apja lenne a gyerekeinek, és a férfi meghalna vagy elhagyná a családját, akkor a gyerekek apa nélkül nőnének fel. Ha viszont több apa is van, akkor erre kevés az esély, hiszen ha eltűnik az életükből egy, kettő vagy akár három apa, még mindig marad öt.

És mint kiderült, az sem biztos, hogy Phi megáll nyolc apánál, hiszen összesen 30 gyereket szeretne.

A kommentelőket viszont nem igazán sikerült meggyőznie ezzel az elmélettel. Valaki azt írta: "Haver, ők nem Pokémonok, nem szerezheted meg mind!”. Egy másik hozzászóló pedig azt is felvetette, hogy a hatodik, hetedik vagy a nyolcadik apa hogy engedhette meg magának, hogy beálljon a sorba.

@phieudoraa #answer to @kalasoo like duhhhh yall gotta do the math… #babydaddyproblems #babymamachallenge #babymamatiktok ♬ original sound - PhiPhi?

Forrás: Mirror


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk