„A pasim a nyaralásunkon rúgott ki – életem legklasszabb utazása lett, egyedül”

„Tíz nap után közölte, hogy még csak egy kontinensen sem akar velem lenni. Felrakott a vonatra, és akkor valami váratlan történt.”
Anita Senaratna/Huffington Post. A címkép illusztráció: Pexels - szmo.hu
2019. február 15.


Link másolása

Anita Senaratna, a fiatal ausztrál újságírónő a Huffington Post oldalán osztotta meg a sztoriját: hogyan fordította a javára élete legfájdalmasabb szakítását. Íme néhány részlet a valóban tanulságos írásból:

"A barátommal épp egy vidám, baráti kocsmázás után sétáltunk vissza a berlini hotelünkbe. Tíz napja érkeztünk meg Európába, és a párizsi landolás óta szinte végig azt éreztem, hogy mintha nem is lenne velem. Távoli volt, kelletlen, nyűgös. Igyekeztem jókedvre deríteni, sokat csacsogtam, viccelődtem. Azon a berlini estén tűnt először jókedvűnek, még a kezemet is megfogta. Amikor rádöbbentem, hogy tíz napja ez az első alkalom, hogy ezt megtette, csendben elsírtam magam. És akkor nekem támadt:

"Mindig ezt csinálod! A fenének jöttem el ide veled! Állandóan úgy viselkedsz, mint egy nyűgös kismacska! Egyszerűen nem bírom ezt tovább. Iszonyú ragadós vagy."

Ragadós. Teljesen lefagytam a szótól. "Ragadós, igen? Akkor figyelj!" - válaszoltam, majd intettem egy mellettünk elhaladó taxinak, beültem, és visszamentem a szállodánkba. Tudom, gyerekes ötlet volt, de legalább jólesett. Mikor ő is hazaért, már nyugodtan vártam az "ítéletet". Nem változtatott a döntésén, felsorolta az együtt töltött másfél évünk összes rossz emlékét, vagy inkább az én bűnlajstromomat.

Hogy állandóan bő ruhákban járok, ami nem nőies. Hogy ezt az utat is én erőltettem rá. Hogy tele vagyok bizonytalansággal, és nem is tudja, milyen a valódi énem. Szóval szakított velem.

Mivel már volt egy öt napos szobafoglalásunk Prágába, feltett a vonatra. Ő visszautazott Párizsba, hogy onnan hazarepüljön. Ültem a vonaton, még csak az ablakból se mertem rá kinézni. A telefonomat babráltam. Aztán elindultunk, én pedig az állomáson vett kis üveg fehérbort iszogattam, és a telefonomban a közös képeinket nézegettem. Fogalmam sem volt, mit tettem, amivel azt értem el, hogy már egy kontinensen sem akart velem lenni. Úgy éreztem, másfél évig támogató, szerető barátnője voltam. Nem hisztiztem, csak azt tettem néha szóvá, ha az utolsó pillanatban lemondta egy-egy közös programunkat, mert ez gyakran megesett. Nagyon elfoglalt volt. De szerettem a családját, sok közös élményünk volt, például imádta, amikor felolvastam neki otthon, este.

Aztán ott, a vonaton egyszer csak felnéztem. Ki, az ablakon. Gyönyörű volt a táj. A távolban hegyek, egy városka apró házai, mellettünk egy sötét vizű tó. És akkor történt valami. Elhatároztam, hogy azt a néhány hetet, amit még Európában töltök - ezúttal már szingliként - nem azzal töltöm, hogy a tönkrement kapcsolatom romjai fölött kesergek. Sokáig gyűjtöttem erre az útra, ki fogom élvezni minden percét.

Fantasztikus volt. Mászkáltam Prága kanyargós kis utcáin, rengeteg új barátot találtam a budapesti romkocsmákban, ahol a világ minden részéből hozzám hasonló utazók sereglettek össze, csaptam egy nagy curry-estét néhány londoni fiatallal, akiket a szállásomon ismertem meg, és elmentem egy Harry Potter-túrára.

Aztán hazarepültem. És rájöttem, hogy az a pár "szingli" hét Európában segített visszatalálni ahhoz a lányhoz, aki régen voltam. Aki bármit szívesen kipróbál, hogy aztán írhasson róla. Aki nem lesz folyton ijedt kismacska. Aki nem figyeli állandóan, hogy a pasijának mi a jó, mitől gurul be, vagy lesz rosszkedvű. Nyilván követtem el hibákat a kapcsolatomban, de ezen már kár keseregni. A válaszokat úgysem kapom meg soha.

Ez öt éve történt. Azóta persze már csak mosolygok az egészen. Vörösre festettem a hajam, nőiesebb ruhákban járok, és megtaláltam a hivatásomat: az írást. Sokat randizom, de nem köteleztem el magam. Kivárom azt, aki elfogadja, aki vagyok, aki tud szeretni egy lányt, aki egy óriási kudarc után építette fel újra önmagát, és aki többé senkinek nem akar megfelelni. A pasim egyébként utána még hónapokig írogatott nekem, hogy mennyire bántja a szakításunk, nem így akarta, stb. Egy szót sem válaszoltam neki.

Nem bántam meg semmit sem."

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Glad I’m not scared of heights #latergram #bonditocoogeewalk

Anita Senaratna (@anitasenaratna) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Garantáltan meghal valaki, ha felteszik a világ legszörnyűbb kérdését
Íme a borzasztó kérdés története, mely több mint 200 éve része a tengerészfolklórnak, és csak extrém helyzetben hangzik el. Kizárólag 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!

Link másolása

A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.

A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.

A 20 túlélő három kis evezős csónakban lelt menedékre, de jól tudták, nincs elég élelmük és vizük ahhoz, hogy mindannyian életben maradjanak, amíg elérik a szárazföldet.

Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.

Ám a túlélőknek hamarosan ismét élelemre volt szükségük, ezért kiválasztották maguk közül, hogy ki áldozza fel magát a többiekért – ezt a hátborzongató tengeri szokást azóta „kényes kérdésként” emlegetik.

A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.

Későbbi beszámolók szerint Pollard önként jelentkezett fiatal unokatestvére helyett, de Coffin nem fogadta el a kapitány önfeláldozását.

Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Videón, ahogy rongybabaként dobálnak egy hajót az orkák Gibraltárnál
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a gyilkos bálnák által elkövetett támadások a hajósok ellen.
Fotó: Efraimstochter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.

A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:

„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.

Aztán elvesztettük a második kormányt is, így nem tudtuk kormányozni a hajót, a bálnák irányították azt úgy, hogy lökdöstek minket, mint egy rongybabát”.

Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.

A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:

idén kevesebb mint fél év alatt már több mint kétszer annyi, összesen 24 vitorlást kellett a partra segítenie, mint tavaly egész évben.

A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.

(Forrás: Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Teljesen kiakadt a nő, mert nem hajlandó elhagyni az Airbnb-lakását az ideiglenes bérlője
Egy lakástulajdonos elment nyaralni, és úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen, azonban elég balul sült el a történet.

Link másolása

A Twitteren írta meg a sajátos történetét egy Airbnb-tulajdonos: a nő teljesen kiakadt, hogy a bérlője nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig már a rendőrséget is bevonta az ügybe.

A 2RawTooReal nevű Twitter-felhasználó leírta, hogy amíg elment nyaralni, úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen: fel is adott egy hirdetés az erre szakosodott Airbnb oldalon, majd ki is adta az otthonát egy bérlőnek.

Miután visszatért a nyaralásából, a bérlő még mindig ott volt a lakásában, pedig már három napja el kellett volna mennie az ingatlanból.

Ezek után a tulaj felszólította, hogy hagyja el a lakását, mert nem szeretne ingyenélőkkel együtt lakni. Erre a bérlő csak annyit mondott, hogy ő nem megy sehova, hívja ki nyugodtan a rendőrséget.

A bérlő ráadásul rá is gyújtott a lakásban, erre még jobban felhúzta magát a tulaj.

A bejegyzés alatti kommentelők között volt, aki azt a tanácsot adta a pórul járt bérbeadónak, hogy egyszerűen riassza el az illegális lakót.

"Most jön az a rész, hogy lekapcsolod az áramot, elzárod a vizet, és kinyomod az internetet. Mintha az 1800-as években lennénk. Annyira kényelmetlenné kell tenni a lakást, hogy magától távozzon a bérlő"

- javasolt egy sajátos megoldást a hozzászóló.

Az ügy még valószínűleg nem ért véget, és valószínűleg a helyi rendőrség oldja majd meg a problémát.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Összefogtak a szülők és az iskolák, hogy ne legyen a gyerekeknek okostelefonja a középiskoláig
„Okostelefon-mentességi kódexet” fogadtak el egy ír kisvárosban. Az egészségügyi miniszter az egész országra kiterjesztené a gyakorlatot.

Link másolása

Összefogtak az írországi Greystones városában élő szülök a helyi iskolákkal, és elfogadtak egy „okostelefon-mentességi kódexet”. Ennek értelmében a kezdeményezéshez csatlakozó szülők vállalják, hogy középiskolás korukig nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.

A paktumot a szülők kezdeményezték a múlt hónapban, mert sokan tartanak attól, hogy az eszközök segítségével a kicsik túl korán szembesülnek az életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal.

Reményeik szerint, ha az egész városban az iskolákkal közösen lépnek fel az ügyben, akkor egyik gyereknek sem kell magát „különcnek” éreznie, amiért neki nem lehet okostelefonja.

Az iskolák első körben felmérték a szülők igényeit, majd szerveztek egy gyűlést is, ahol a többség úgy döntött: az egész városra szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.

A kódex azonban nem kötelező érvényű. Ha egy szülő úgy dönt, továbbra is vehet okostelefont a gyerekének. Azonban a kezdeményezők azt remélik, hogy a többség példája jó hatással lesz, és idővel az válik normává, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen készülékük.

A városi iskolákban eddig is tiltották, vagy korlátozták a gyerekek okostelefon-használatát. Rachel Harper, a kezdeményezést vezető St. Patrick iskola igazgatója szerint azonban így is egyre fiatalabb korban kérték a gyerekek az okos eszközöket a szülőktől. Harper szerint azonban az egész városra kiterjedő szabály csökkenti az esélyét, hogy a diákoknak olyan társaik legyenek, akiknek van okostelefonjuk.

Ráadásul a szülők is könnyebb helyzetben vannak, hiszen így a gyerekek nem őket, hanem az iskolát hibáztatják, amiért nem kapják meg az áhított készüléket.

Az ügy felkeltette más írországi és nemzetközi szülői szervezetek, sőt a Greystones közelében élő ír egészségügyi miniszter figyelmét is. Stephen Donnelly azt is felvetette, hogy a gyakorlatot az egész országra is kiterjeszthetnék.

(Forrás: Telex, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk