FELFEDEZŐ

„A karma visszavág” – megfenyegette a pornókarrierbe kezdő tanárnő az őt lebuktató nőt

Férjével többek közt az iskolájukban is készítettek szexvideót, emiatt kirúgták őket. Az amerikai nő bosszút forral.

Link másolása

Bosszút ígér egy amerikai nő annak a nőtársának, aki leleplezte, hogy középiskolai tanárnőként erotikus tartalmakat gyárt az internetre - írja a UNILAD.

Samantha Peer történetéről tavaly novemberben számoltunk be. Az amerikai Arizona államban élő nő és férje is ugyanabban az iskolában dolgoztak,

mivel azonban nem tudtak megélni a pedagógusi fizetésükből, mellékesként szexvideókat és egyéb erotikus tartalmakat készítettek, amelyeket az OnlyFans fizetős tartalommegosztó oldalon kínáltak pénzért. Arra is volt példa, hogy az iskolában forgattak pornót - igaz, a nő állítása szerint hétvégén tették ezt, amikor egy diák sem lehetett bent.

A házaspár nem akarta, hogy kitudódjon a dolog, ezért az OnlyFans-profiljukat is úgy állították be, hogy Arizona államban ne lehessen látni. Ennek ellenére mégis lebuktak: valaki ugyanis értesítette a tankerületet. Peer szerint rosszindulatú kollégái szóltak a diákoknak az iskolában készített szexvideójukról, amely aztán terjedni is kezdett a tanulók körében.

Az iskola vezetősége végül a nőt és férjét is kirúgta. De ha ez nem lett volna elég, az OnlyFans is befagyasztotta mindkettejük fiókját, így ottani tevékenységükkel is fel kellett hagyniuk. Szerencsére jó pár hasonló oldal van még, ahol pénzért oszthatnak meg erotikus képeket és videókat, ezért nem is hagyták abba a meztelenkedést.

Samantha Peert azonban nem hagyja nyugodni, hogy valaki árulkodásának köszönhetően rúgták ki őket az iskolából. Tudja is, hogy ki tette ezt, most nyilvánosan üzent is neki:

„Novemberben a családunk egyik barátja úgy döntött, hogy kitálal rólam a sajtónak. Ma reggel rájöttem, hogy a férje és én ugyanakkor szoktunk edzeni. A karma visszavág, te rohadt köcsög!”

A kommentelők ezt nagyon izgalmasnak gondolták, többen is azt írták, hogy már alig várják, hogy kiderüljön, hogyan akar visszavágni a tanárnő a lebuktatásért. Sokan persze rögtön arra tippeltek, hogy Samantha biztosan el akarja csábítani a nő férjét, de gyorsan tisztázta, hogy nem ezt tervezi.

„Nem értem, hogy jelentheti a karma egyesek számára azt, hogy lefekszem egy másik férfivel? Már tíz éve ugyanazzal a férfivel szexelek, és fantasztikus. Azoknak, akik pedig el akarják rontani a meglepetésemet: az lett volna a bosszú, hogy megveszem tőle a nyavalyás ételbüfés kocsiját, ha becsődöl, kivisszük a sivatagba és abban forgatunk valamit.”

Remélhetőleg a célszemély nem látta ezt a Twitter-bejegyzést, különben biztosan nem adja el az extanárnőnek a büféskocsit. Persze az is lehet, hogy Samantha már egy másik ördögi tervet eszelt ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Garantáltan meghal valaki, ha felteszik a világ legszörnyűbb kérdését
Íme a borzasztó kérdés története, mely több mint 200 éve része a tengerészfolklórnak, és csak extrém helyzetben hangzik el. Kizárólag 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!

Link másolása

A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.

A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.

A 20 túlélő három kis evezős csónakban lelt menedékre, de jól tudták, nincs elég élelmük és vizük ahhoz, hogy mindannyian életben maradjanak, amíg elérik a szárazföldet.

Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.

Ám a túlélőknek hamarosan ismét élelemre volt szükségük, ezért kiválasztották maguk közül, hogy ki áldozza fel magát a többiekért – ezt a hátborzongató tengeri szokást azóta „kényes kérdésként” emlegetik.

A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.

Későbbi beszámolók szerint Pollard önként jelentkezett fiatal unokatestvére helyett, de Coffin nem fogadta el a kapitány önfeláldozását.

Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Elég nyomasztó üzenetet találtak egy piros kabát zsebében egy adományboltban
Úgy fest, a kabátot a tulajdonosa, aki korábban viselte, annyira megszerette, hogy magával akarta vinni a sírba.

Link másolása

Egy adományboltban talált piros kabát zsebében egészen bizarr, nyugtalanító üzenetet talált egy nő, aki a kabátot felpróbálta az üzletben, sőt, még fotót is lőtt magáról benne - írta a LADBible.

Ám ezután a kabát a zsebében egy cetlit talált, amire egy üzenet volt írva:

"Ebben a piros kabátban temessenek el"

Úgy fest, a kabátot a tulajdonosa, aki korábban viselte, annyira megszerette, hogy magával akarta vinni a sírba. Nos, ez láthatóan nem történt meg, viszont a kissé creepy üzenet, amely valószínűleg a rokonoknak szólt, megmaradt a zsebében:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Videón, ahogy rongybabaként dobálnak egy hajót az orkák Gibraltárnál
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a gyilkos bálnák által elkövetett támadások a hajósok ellen.
Fotó: Efraimstochter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.

A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:

„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.

Aztán elvesztettük a második kormányt is, így nem tudtuk kormányozni a hajót, a bálnák irányították azt úgy, hogy lökdöstek minket, mint egy rongybabát”.

Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.

A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:

idén kevesebb mint fél év alatt már több mint kétszer annyi, összesen 24 vitorlást kellett a partra segítenie, mint tavaly egész évben.

A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.

(Forrás: Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Teljesen kiakadt a nő, mert nem hajlandó elhagyni az Airbnb-lakását az ideiglenes bérlője
Egy lakástulajdonos elment nyaralni, és úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen, azonban elég balul sült el a történet.

Link másolása

A Twitteren írta meg a sajátos történetét egy Airbnb-tulajdonos: a nő teljesen kiakadt, hogy a bérlője nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig már a rendőrséget is bevonta az ügybe.

A 2RawTooReal nevű Twitter-felhasználó leírta, hogy amíg elment nyaralni, úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen: fel is adott egy hirdetés az erre szakosodott Airbnb oldalon, majd ki is adta az otthonát egy bérlőnek.

Miután visszatért a nyaralásából, a bérlő még mindig ott volt a lakásában, pedig már három napja el kellett volna mennie az ingatlanból.

Ezek után a tulaj felszólította, hogy hagyja el a lakását, mert nem szeretne ingyenélőkkel együtt lakni. Erre a bérlő csak annyit mondott, hogy ő nem megy sehova, hívja ki nyugodtan a rendőrséget.

A bérlő ráadásul rá is gyújtott a lakásban, erre még jobban felhúzta magát a tulaj.

A bejegyzés alatti kommentelők között volt, aki azt a tanácsot adta a pórul járt bérbeadónak, hogy egyszerűen riassza el az illegális lakót.

"Most jön az a rész, hogy lekapcsolod az áramot, elzárod a vizet, és kinyomod az internetet. Mintha az 1800-as években lennénk. Annyira kényelmetlenné kell tenni a lakást, hogy magától távozzon a bérlő"

- javasolt egy sajátos megoldást a hozzászóló.

Az ügy még valószínűleg nem ért véget, és valószínűleg a helyi rendőrség oldja majd meg a problémát.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk