Az ezermilliárd tonnás leszakadt jéghegy a tengerszintet nem emeli meg, de súlyos klímaproblémát okozhat – Vincze Miklós az Antarktisznál elszabadult jégtömbről
Elszabadult, leszakadt, megindult – ezekkel a szavakkal írta le a világajtó nagy része a Föld egyik legnagyobb jéghegyének mozgását. Az A23a névre keresztelt jéghegy közel ezermilliárd tonna tömegű és mintegy 4000 négyzetkilométer kiterjedésű. Ez a terület nagyjából megfelel Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megye méretének, vagy épp New York háromszorosának.
Érthető tehát, ha az emberek a hírt olvasva egészen baljóslatú forgatókönyvekkel is számolnak. De mi is történt pontosan, milyen problémát okozhat a jéghegy, és mit jelent ez a klímaváltozás szempontjából? Erről kérdeztük Vincze Miklóst, a HUN-REN-ELTE MTA–ELTE Elméleti Fizikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársát.
– Leszakadt a világ legnagyobb jéghegye az Antarktisznál – ez a mondat szerepelt a legtöbb hazai és nemzetközi hír címében. Ennek mindegyik része korrekt?
– A 4000 négyzetkilométer valóban nagyon nagynak számít. Fogalmazzunk úgy, hogy mióta műholdakkal meg tudjuk figyelni a jéghegyeket, ez a legnagyobb. Ez nem jelenti azt, hogy biztosan „a valaha volt”, de előkelő helyet foglal el a legnagyobbak között, amióta mérni tudjuk. Ezeket a mozgásokat elég nehéz megfigyelni, mert általában olyan helyen történnek, ahol senki nincs. A 70-es, 80-as évek óta van az a lehetőség, hogy az űrből rendszeresen monitorzzunk, és így meg tudjuk állapítani, mikor válnak le. Ilyen esetekben az is érdekes kérdés, hogy mi az, amit a leválás pillanatának lehet tekinteni. Ez a jéghegy már 1986-ban levált, és azóta ott maradt a Weddel-tengerben.
Általánosan elfogadott állítás, hogy olvadnak a jéghegyek, emiatt emelkedik a vízszint. Akár otthon is elvégezhetjük azonban azt az egyszerű, általános iskolás kísérletet, hogy fogunk egy vödör vizet, beledobunk egy jégdarabot, és megnézzük, hogy mi történik, miközben a víz tetején úszó jégdarab olvad. Megdöbbenve fogjuk látni, hogy nem változik a vízszint. Ennek magyarázata egyszerű: a jég sűrűsége kisebb, és úgy merül bele a vízbe, hogy pont annyi vizet szorít ki, mint amennyi bemerül belőle. Azaz, ha felolvad, a vízszint nem változik, csak jégnek a víz tetején lévő része eltűnik.
Ami ténylegesen növeli, az az a fajta jég, ami szárazföldi talapzatról olvad bele a vízbe. Klímaváltozás szempontjából tehát azok az érdekesebb jelenségek, amik a szárazföldi jégtakaró olvadásával kapcsolatosak.
– Ez akkor azt jelenti, hogy klímaváltozás szempontjából nincs mitől tartanunk?
– Sajnos nem. Az Antarktiszon leszakadt jégtakaró a közeljövőben kiszabadul a Weddel-tengerből, ami egy óriási, védett öböl, majd belekerül a legnagyobb vízhozamú, nyugatról kelet felé tartó antarktiszi cirkumpoláris áramlásba. Ott az óceáni áramlásokhoz képest iszonyatos sebességgel kezd majd sodródni kelet felé, de egyúttal észak felé is fordul majd. Ezen közben hetek, vagy talán inkább hónapok alatt teljesen felolvad majd. Mint mondtam, ez nem fogja emelni a vízszintet, mégis van egy kimérhető hatása a klímaváltozásra.
Ez egy úgynevezett pozitív visszacsatolás: ha melegszik a bolygó, megolvad a jég, csökken a fehér felület, vagyis a fényvisszaverő képesség, emiatt még jobban melegszik, és így tovább, beindul egy körforgás. Ennek a jelenségnek tehát a klíma szempontjából nem az az érdekes hatása, hogy növeli a vízszintet, hisz ezt nem teszi, hanem az úgynevezett jégalbedó-visszacsatolás – az albedó a fényvisszaverő képességet jelenti. A lényeg, hogy hiába vált már le ez a rész az összefüggő antarktiszi jégtakaróról 1986-ban, eddig az óceáni áramlások annak kedveztek, hogy ott tudjon maradni a védett öbölben. Ezek a leszakadások egyébként viszonylag gyakoriak: például idén januárban is leszakadt egy Budapest méreténél háromszor nagyobb jégtábla. Még azt sem mondanám, hogy a gyakoriságuk mostanában felgyorsult volna, és abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy ez a melegedés következménye, mert 40-50 évnél régebbről nincsen erről adatunk. Ilyen szempontból nagyon torzított a mérésünk.
– Tehát ami történt, annak nincs is köze a klímaváltozáshoz?
– Ezt kicsit nehezebb megmondani. Mivel a leválás 86-ban megtörtént, a Weddel-tengeren belüli áramlások a fő okai, hogy most jutott oda a helyzet, hogy a jéghegy elinduljon. Azt is meg kell jegyezni, hogy ott, délen évszak szerint is most kezd el melegedni az idő. Fogalmazhatunk úgy is, hogy mindig ilyenkor van a „szezonja” a jéghegyek leválásának. Valószínűleg így is legalább részben a klímaváltozás számlájára lehet írni a dolgot, mert tény, hogy egyre több ilyen leválást látunk az elmúlt két évtizedben. De tény az is, hogy túl rövid az adatsorunk, amiből dolgozhatunk. Az mindenesetre sokkal biztosabb, hogy érzékelhető módon visszahat a klímaváltozásra.
– Ahogy említette, ez a levált jéghegy heteken-hónapokon belül el fog olvadni. Addig okozhat még bármilyen szinten komolyabb problémát?
– Többféle gondot is okozhat. Egyrészt az olvadásával is megváltoztathatja a helyi viszonyokat, és ez például
Különösen nagy galibát tud okozni a jéghegy, ha itt nagyobb darabban, még az olvadás előtt jelenik meg. Másrészt egy hatalmas jéghegy valamennyire a hajózást is befolyásolja. Hála istennek navigáció szempontjából már jobb a helyzet, mint mondjuk 111 évvel ezelőtt, a Titanic katasztrófájának idején: minden hajó megkapja a műhold alapú update-eket, hogy hol vannak a nagyobb méretű jéghegyek. Ettől függetlenül a nagyobb jégdarabok jellemzője, hogy nem maradnak mindig ekkorák, folyamatosan feldarabolódnak, ami nem könnyíti meg a pontos helyek detektálását. Különösen azért, mert az óceáni áramlás tipikusan olyan, hogy attól, hogy két dolog egymáshoz közel belekerül a vízbe, azok nagyon másfelé tudnak elsodródni.
– Általánosan és globálisan mire figyelmeztethet az, hogy ilyen hatalmas jéghegyek elszabadulnak? Ez egy „normális” geológiai jelenség, vagy egyre több és nagyobb ilyenre számítsunk?
Az szinte véletlenszerű, hogy mekkora darabok szakadnak le, de a trend egyértelmű. Vagyis a Földnek a fehérrel borított része ez elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. Ennek az egyik megnyilvánulása ez.
