JÖVŐ

A klímaváltozás megfékezése elsősorban a G20-akon múlik – hamarosan elkezdődik az ENSZ klímacsúcs

A klímatárgyalások fő tétje, hogy az országok növelik-e az éghajlatvédelmi vállalásaikat, hiszen a jelenlegi üvegházgáz-kibocsátási trendek mellett a század végére a 3 °C-ot is meghaladhatja a globális felmelegedés mértéke, ami katasztrofális következménnyel járna az egész földi élővilágra és civilizációnkra.
Szerző: Másfélfok/Lehoczky Annamária, címkép: Twittwer/Ed Hawkins - szmo.hu
2021. október 30.


Link másolása

Egy év kényszerkihagyás után október 31-én rajtol el az ENSZ 26. klímacsúcsa (COP26) Glasgow-ban. A klímatárgyalások fő tétje, hogy az országok növelik-e az éghajlatvédelmi vállalásaikat, hiszen a jelenlegi üvegházgáz-kibocsátási trendek mellett a század végére a 3 °C-ot is meghaladhatja a globális felmelegedés mértéke, ami katasztrofális következménnyel járna az egész földi élővilágra és civilizációnkra. Bár számos nagykibocsátó már kitűzött klímasemlegességi céldátumot, a konkrét vállalások még mindig nem elegek ahhoz, hogy 1,5 °C-nál korlátozzuk a felmelegedést. Pedig egy friss jelentés szerint, ha a globális kibocsátások háromnegyedéért felelős G20-ak összekapnák magukat, akkor ez a cél még tartható lenne. De vajon mit tesznek ennek érdekében a nagykibocsátók és hol húzódnak a fő törésvonalak? Három évtized látszólagos egy helyben toporgás után, mit könyvelhetünk el sikerként Glasgow-ban?

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) legfrissebb, kijózanító jelentése és a különösen szélsőséges időjárási eseményekkel és katasztrófákkal zsúfolt nyár egyre hangosabban kongatják a vészharangot: a klímaváltozást okozó üvegházgáz-kibocsátások azonnali, széleskörű csökkentésére van szükség ahhoz, hogy a földi éghajlat élhető és biztonságos maradjon.

Hat évvel ezelőtt a Párizsi Megállapodással a világ gyakorlatilag összes országa beleegyezett abba, hogy hajlandó mérsékelni kibocsátásait annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 2°C, de lehetőleg a szakértők által biztonságosnak ítélt 1,5 °C alatt korlátozza. Emellett a fejlett országok azt is vállalták, hogy támogatást nyújtanak a fejlődőknek kibocsátásaik csökkentésére és az alkalmazkodásra.

Az országok részesedése a közös kibocsátás-csökkentési célból és a klímafinanszírozás előteremtése a fejlődők számára már évek óta a klímatárgyalások két legnehezebb kérdése.

Ahhoz, hogy 1,5 °C-nál korlátozzuk a felmelegedés mértékét, 2030-ra az évi globális kibocsátásokat nagyjából a jelenlegi felére kell csökkenteni az IPCC 1,5 fokos jelentése alapján. 2050-re pedig nettó zéró kibocsátást kell elérni, vagyis a légkörbe bocsátott üvegházgázokat minimálisra kell szorítani, a maradék kibocsátást pedig „elnyelők” (például természetalapú megoldások, illetve szén-megkötő technológiák) révén ki kell vonni a légkörből.

Ehhez képest az ENSZ legutóbbi értékelő jelentése szerint az országok (július 30-ig benyújtott) hivatalos klímavállalásai, az ún. Nemzetileg Meghatározott Hozzájárulások, 2030-ra együttesen 16%-kal növelnék a globális kibocsátásokat a 2010-es szinthez képest. Ez nagyon távol van attól, amire az IPCC szerint szükség lenne:

a jelenlegi vállalások a század végére nagyjából 2,7 °C-os globális felmelegedést eredményeznének az ipari forradalom előtti időkhöz képest, ami majdnem kétszerese a még biztonságosnak tartott 1,5°C-os értéknek.

A globális kibocsátások trendje az országok jelenlegi klímavállalásai szerint (piros), továbbá a 2°C-os (sötétkék), illetve 1,5°C-os felmelegedéshez vezető kibocsátási pályák (világos kék) (Forrás: UNFCCC)

Ha a G20-ak felelősségükhöz mérten lépnének fel, a 1,5 fokos cél még tartható lenne

A világ népességének kétharmadát és a globális GDP 80%-át adó G20-ak felelnek a globális kibocsátások 75%-áért, ezért ezeknek az országoknak óriási szerepe van az éghajlatváltozás mérséklésében. A WRI és a Climate Analytics közös elemzése szerint, ha a hivatalos klímavállalások mellett figyelembe vesszük azokat az ígéreteket is, amelyeket a G20-ak már bejelentettek valamilyen formában (pl. az áprilisi New York-i klímacsúcson), de hivatalosan még nem nyújtották be az ENSZ felé, akkor a század végére 2,7°C helyett már „csak” 2,1°C-os felmelegedés várható.

Ha pedig az összes G20-tag nettó nulla kibocsátási célt tűzne ki a század közepére és 2030-ig az IPCC által szükségesnek ítélt kibocsátás-csökkentést vállalna, akkor 1,7 °C-nál korlátozható lenne a század végére várható felmelegedés.

Ez is jól illusztrálja, hogy pusztán néhány országnak milyen nagy szerepe van a klímacélok elérésében, és egyben a klímatárgyalások sikerességében is. Ahhoz pedig, hogy a kívánt 1,5 °C-os küszöbértéket tartani tudjuk, a G20-on kívüli országok részéről is ambiciózus hozzájárulásra van szükség, valamint a nemzetközi repülésből és hajózásból származó kibocsátásokat is jelentősen vissza kell fogni – az utóbbi szektorban már vannak célok, az előbbi még várat magára.

Jó hír – ahogy azt az IPCC legfrissebb jelentése is megerősítette –, hogy ha a kibocsátásokat sikerülne gyorsan és kellő mértékben csökkenteni, akkor fizikailag nincs korlátja annak, hogy a század végére 1,5 °C körül korlátozzuk a felmelegedést és stabilizáljuk az éghajlatot – ez csakis rajtunk múlik. A COP26-ra érkező döntéshozóknak és tárgyalóknak ennek fényében kellene vállalásaikat növelniük és terveiket részletezniük.

Összeszedik-e magukat a G20-ak?

A globális kibocsátás több mint feléért felelős 63 ország már megfogalmazott nettó nulla kibocsátási célt (politikai bejelentésként vagy már szakpolitikába és törvénybe is ültetve), köztük van számos fejlődő ország és néhány nagykibocsátó is, mint pl. Kína, az USA, az EU vagy Brazília. Mindezen hangzatos célkitűzések azonban csak akkor vehetők komolyan, ha részletesen kidolgozott, működőképes útitervvel támasztják alá őket, és nem klímapolitikai kreatív könyveléssel próbálnak kibújni a valódi cselekvés alól.

Jelenleg egyetlen G20-ország klímavállalása sem kompatibilis a 1,5 fokos küszöbértékkel.

A fenti elemzések publikálása óta Japán és Dél-Afrika állt elő magasabb vállalással, de ennél sokkal többre van szükség. Kína, India, Szaúd-Arábia és Törökország – amelyek együttesen a globális üvegházgáz-kibocsátás 33%-áért felelősek – a határidőig nem nyújtottak be frissített terveket,

pedig ha ezek az országok a Párizsi Megállapodással kompatibilis kibocsátás-csökkentést vállalnának 2030-ra, akkor már közel a fele meglenne a globális célnak.

Ha a G20-ak a 1,5 fokos küszöbértékkel kompatibilis vállalást tennének, akkor a még hátralevő kibocsátáscsökkentésből ekkora mértékben részesednének. Kína van a lista tetején, hisz még vállalása nagyon távol van a céltól, ezzel szemben UK vállalása már majdnem teljesíti a ráeső részt (Forrás: WRI)

Értelemszerűen, a világ legnagyobb kibocsátójának, Kínának az álláspontja sorsdöntő fontosságú a COP26 sikerét illetően, éppen ezért hónapok óta zajlanak a diplomáciai egyeztetések Hszi Csin-ping kínai elnök, valamint a másik két nagykibocsátó, az USA és az EU között. Kína 2060-ra nettó nulla szén-dioxid kibocsátást ígért, és a napokban közzétett hosszútávú stratégiája szerint várhatóan 2030-ra tetőznek majd kibocsátásai – azonban arra nem tértek ki, hogy pontosan hol van ez a tetőpont.

Ez alapján frissített hivatalos klímavállalásukat még be kell nyújtaniuk az ENSZ felé, lehetőleg a COP26 megkezdéséig. Ebben érdemes lesz odafigyelni arra, hogy erősebb 2030-as célt fogalmaznak-e meg és a szén-dioxidon túl más üvegházgázokra (mint például a metán) is kiterjesztik-e a célokat. Még kérdéses, hogy az elnök maga részt vesz-e a csúcson. Az azonban bizonyos, hogy

Kína magasabb kibocsátás-csökkentési vállalása nélkül szinte lehetetlen lesz a COP26 fő célját teljesíteni, azaz, hogy a 1,5 fokos küszöbértékkel kompatibilis pályára álljon a globális kibocsátás.

Az üvegházhatású gázkibocsátások radikális csökkentésére van szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5 °C-nál korlátozzuk. (Forrás: WRI – az IPCC Külön Jelentés adatai alapján, fordítás: a Másfélfok szerzője)

India, a világ negyedik legnagyobb kibocsátója az USA és az EU után, szintén fontolgatja a magasabb 2030-as célszámokat, amiben fontos szerepet játszana a 2030-ra kitűzött 450 GW megújuló energia kapacitás telepítése. Az Egyesült Királyság stratégiai kapcsolatukra építve igyekezte Indiát meggyőzni klímavállalásainak növeléséről és egy klímasemlegességi céldátum felállításáról.

Törökország 6 év után nemrég – utolsók között – ratifikálta a Párizsi Megállapodást, és ezzel párhuzamosan a török kabinet 2053-ra nettó nulla kibocsátási célt határozott meg, azonban ezt még hivatalosan is be kell nyújtaniuk az ENSZ felé. Oroszország 2060-ra kíván karbonsemlegességet elérni, de az eddig benyújtott 2030-as célja rendkívül gyenge, amit sürgősen felül kellene vizsgálnia.

A G20-ak között olyanok is vannak, akik ugyan frissítették vállalásukat, de abban nem növelték a 2030-as célokat (pl. Ausztrália és Indonézia), sőt, volt olyan ország, amelyik lazított azokon (pl. Brazília és Mexikó) – sokak felháborodására.

Még a jó példát mutatni akaró Európai Unió és az Egyesült Államok klímavállalása sem teljesen kompatibilis a Párizsi Megállapodással. Ennek egyik oka, hogy történelmi felelősségükhöz és gazdasági erejükhöz mérten nagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést kellene vállalniuk, másrészt pedig több pénzügyi támogatást kellene adniuk a szegényebb fejlődő országoknak klímaterveik finanszírozására.

Az EU esetében 2030-ig az 55% helyett legalább 58-70%-os kibocsátás-csökkentésre lenne szükség, emellett emelnie kellene hozzájárulását a közös klímaalaphoz. Magyarország az EU ernyője alatt vesz részt a tárgyalásokon, és az EU-n keresztül a G20-ba tartozik, így a fejlett világ felelőssége vonatkozik rá is.

A COP26 egyik sarkalatos feladata tehát, hogy a G20-ak a 1,5 fokos küszöbértékkel összhangban növeljék vállalásaikat, és az eddig késlekedők is kötelezzék el magukat.

A G20-ak legfrissebb klímavállalásai: zöld – magasabb, mint az előző; piros – gyengébb, mint az előző; narancs – változatlan; szürke – nem nyújtott be újat; évszám – klímasemlegességi céldátum (Forrás: WRI)

Klímafinanszírozás: áthidalja-e a COP26 a bizalmi szakadékot?

A fejlett országok még 2009-ben megígérték, majd Párizsban megerősítették, hogy legkésőbb 2020-ig évi 100 milliárd USD-t adnak be a közös klímaalapba (pontosabban „mobilizálják” ezeket a pénzforrásokat). Így a 2020-2024-es időszakra összesen 500 milliárd USD-nak kellene rendelkezésre állnia. Ehhez képest az OECD legfrissebb becslése azt mutatja, hogy 2019 végéig csak 79,6 milliárd USD gyűlt össze. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak 2023-ra lesz meg az összeg.

Mivel sok fejlődő ország a klímafinanszírozástól teszi függővé saját vállalásának mértékét, így a COP26 sikeréhez kritikus fontosságú, hogy a fejlett G20 országok – az EU-val és az USA-val az élen – biztosítsák, amit megígértek.

Az ígért összeg nem teljesítése miatt az elmúlt 1,5 évben egyre nőtt a bizalmi szakadék a fejlődő és fejlett államok között, ugyanis a fejlődők szerint nincs miről tárgyalni, ha a fejlettek nem fizetnek. A fejlettek azonban ezen források folyósítását átlátható, szigorú elszámolási rendszer felállításának fejében hajlandóak csak megtenni. Az elmúlt hónapokban úgy tűnt, sikerült valamelyest elmozdulni a holtpontról.

A szeptemberben tartott ENSZ közgyűlésen Joe Biden elnök bejelentette, hogy az USA ismét megduplázza hozzájárulását a klímaalaphoz, így 2024-re már évi 11,4 milliárd USD-t biztosítva. Ez már egy pozitív lépés, bár még mindig nem az USA-ra eső méltányos részesedés. Az EU évente 21,2 milliárd euróval járul hozzá a 2020-2024-re szóló alaphoz, de Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nemrégiben további 4 milliárd eurót ígért a 2021–2027 közötti időszakra.

Az azonban továbbra is tisztázatlan, hogy a fejlett államok – néhány kivételével – egyéni szinten pontosan mennyivel járulnak hozzá, milyen határidőkkel, és hogy 2025 után mennyivel emelnék meg ezt az összeget.

A fejlődő országok számára szintén kritikus kérdés – sőt, sok esetben egyenesen létkérdés – az, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásra és a károk enyhítésére dedikált pénzügyi és technikai támogatást kapjanak.

Ebben az ügyben különösen érezhető a fejlett és fejlődő országok közötti érdekellentét, ugyanis a fejlődő térségek elegendő erőforrás híján sérülékenyebbek és kiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás hatásaival szemben, míg ők járultak hozzá legkevésbé annak előidézéséhez.

Glasgow-n a világ szeme

A kibocsátás-csökkentési célok, az alkalmazkodás és a klímafinanszírozás részletein túl terítéken lesznek a Párizsi Megállapodás végrehajtását szolgáló szabálykönyv továbbra is tisztázatlan, de rendkívül fontos elemei, mint a karbonpiacok szabályrendszere, a klímavállalások közös időkerete, az átláthatóság és a haladás kiértékelését szolgáló globális leltár. Mivel a Párizsi Megállapodás végrehajtása 2020-ban elkezdődött, ezért ezen részletek véglegesítése sürgető.

A közvetlen a COP26 előtt Rómában rendezett G20 találkozó kiváló lehetőséget ad arra, hogy a gazdag országok bőkezűbb felajánlásokat tegyenek a klímafinanszírozásra és emeljék vállalásaikat. Christiana Figueres, a UNFCCC korábbi ügyvezető titkára szerint,

"az országoknak be kell látniuk, mennyire nem elegek a vállalásaik, és annak tudatában kell cselekedniük, hogy a klímakatasztrófa az egész emberiséget letörölheti a Föld színéről".

Laurence Tubiana, a Párizsi Megállapodás egyik megalkotója pedig Figueres után azt hangsúlyozta a COP26-ot megelőző háttérbeszélgetésen, hogy

"őszinteségre, világos és komolyan vehető vállalásokra" van szükség a COP sikeréhez.

Borítókép: A „klímacsíkok” a globális felmelegedést illusztrálják 1850 és 2020 között, valamint 2020 után két lehetséges jövőképet: 3 °C-kal vagy 1,5 °C-kal melegebb Földön szeretnénk élni – a választás a COP26 döntésein múlik (Forrás: Ed Hawkins)

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


JÖVŐ
23 százalékkal kevesebbet fogyasztanának az autók, ha 130 helyett csak 100 km/h-val mehetnének az autópályán
A Greenpeace Magyarország az autómentes nap alkalmából a klímajegyek bevezetését sürgette.

Link másolása

Szeptember 22-én van az európai autómentes nap, ami kapcsán a Greenpeace Magyarország összegyűjtötte miként lehetne radikális energiatakarékosság elérni a hétköznapokban, ezzel a közlekedésben felhasznált üzemanyag mennyiségét is csökkenteni.

A szervezet szerint a közösségi közlekedés a kulcs ahhoz, hogy mindenki fenntartható módon elégíthesse ki a napi közlekedési igényeit. Ennek eléréséhez azonban európai szinten kellene bevezetni a klímajegyeket a vasútra és más tömegközlekedési eszközökre. A cél nem lehet kevesebb, mint hogy senki ne szoruljon autó- vagy repülőgép használatra pusztán azért, mert az megfizethetőbb vagy könnyebben elérhető – olvasható bejegyzésükben.

A közlekedés reformjával és szigorúbb sebességkorlátozással is nagy mértékben, uniós szinten 13 százalékkal lehetne csökkenteni az energiaigényt. Az autósok számára a leglátványosabb eredmény az autópályákon mutatkozna meg, a sebességnek 130-ról 100 km/órára való csökkentése ugyanis kb. 23%-kal alacsonyabb fogyasztást eredményez.

Az autómentességet az otthoni munkavégzés támogatásával lehetne az egyik legkézenfekvőbb módon támogatni. Uniós szinten 27 és 47 százalék közé tehető a vizsgált országokban az aránya annak, amit naponta az összes megtett távolságból a munkába történő eljutás tesz ki. Erre megoldást jelenthetne, ha a kormányok folytatnák, vagy pedig újra bevezetnék azokat a szabályokat az otthoni munkavégzésre, amiket a koronavírus-járvány miatt egyszer már úgyis meghoztak. De akár az autók kihasználtságával is spórolhatnánk:

uniós szinten 1,45 utas használ átlagosan egy autót. Az autómegosztást olyan ösztönzők bevezetésével lehetne támogatni, mint az olcsóbb parkolás, vagy a buszsávok használatának engedélyezése olyan autók számára, amelyek tele vannak utasokkal.

Míg a városi közlekedés esetében a kibocsátásmentes közlekedési megoldásokat kellene ösztönözni, legyen az kerékpár, gyaloglás, vagy bármilyen más mikromobilitási lehetőség.

Az árucikkek szállítása is egy olyan terület, amely szinte teljesen az olajfelhasználásra támaszkodik. A cégeket adókedvezményekkel lehetne ösztönözni arra, hogy az utak helyett a vasutakat válasszak a szállításkor. Persze ahhoz, hogy ez itthon is reális megoldás legyen, természetesen jóval több forrást kellene fordítani a vasúti közlekedés fejlesztésére, mint jelenleg – írja a Greenpeace.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
JÖVŐ
A Rovatból
Gyorsabban süllyed több tengerparti város, mint a tengerszint emelkedése
Megdöbbentő adatok és okok, amelyek akár pár éven belül is igen komoly következményekkel járhatnak. Például Rio De Janeiro területének két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.

Link másolása

Számos tengerparti város gyorsabban süllyed, mint amennyire a tengerszint emelkedik állapította meg a szingapúri Nanyang Egyetem és a NASA közös kutatása.

A Nature Sustainability című tudományos lapban közzétett, műholdas felvételek segítségével készített és a világ legnagyobb városai közül 48-at vizsgáló tanulmánya 2014 és 2020 között elemezte a süllyedésüket – idézte a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál.

Korábbi tanulmányok szerint

a globális felmelegedés világszerte jégolvadáshoz vezet, ez pedig emeli a tengerek szintjét, fenyegetést jelentve számos tengerparti város számára.

Sok város azonban más gonddal is küzd: a talajvíz és vagy a földgáz elvezetése miatt süllyed, az épületek óriási súlya alatt tömörödik a talaj.

A többéves vizsgálat során azt figyelték meg, hogy minden városban - különböző mértékben - süllyedt a talaj, 44 településen pedig a süllyedés nagyobb mértékű volt a tengerszint emelkedésénél.

Az ezt megelőző kutatások szerint

a tengerek szintje az olvadó jégsapkák nyomán évente körülbelül 3,7 milliméterrel emelkedik, a most közzétett tanulmány pedig azt írja, hogy több város egyes részei évente 20 milliméterrel süllyednek.

A kutatás Ho Si Minh-várost és Rio De Janeirót is említi, az elsőben a süllyedés 16,2 milliméter évente, az utóbbinál pedig azt jelentették, hogy – amennyiben nem hoznak megfelelő intézkedéseket - a város területének mintegy két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
Elérkeztünk a fordulópontra: visszafordíthatatlanná válhat az amazóniai esőerdők pusztulása
Az esőerdők 20%-át már kiirtották, 6% pedig nagyon rossz állapotban van. Ha szavannává változik a terület, az beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót indíthat el az egész Földön.
Fotó: Wikimedia Commons - szmo.hu
2022. szeptember 18.


Link másolása

Évtizedek óta téma a „Föld tüdejének” tekintett amazóniai esőerdők esztelen irtása, amellyel a mezőgazdasági területek és a legelők terjeszkedését erőltetik, nem gondolva az ökoszisztéma végzetes felborításának veszélyére.

Most az amazóniai régió kilenc országának őslakos vezetői limai csúcstalálkozójukat adták le a legújabb vészjelzést: az esőerdők 26%-a máris elpusztult vagy súlyosan megrongálódott, és ha nem állítjuk meg az erdőirtási folyamatot, akkor a fennmaradt rész szavannává változik, előbb, mint arra a korábbi előrejelzések figyelmeztettek – írja a New Scientist.

A kutatók már régen felhívták a figyelmet arra, hogy ha az amazonasi esőerdők egy bizonyos aránya elpusztul, nem lesz képes az önmaga fenntartásához szükséges nedvességet magába fogadni és esőt generálni.

A világ legnagyobb esőerdőjének szavannásodása pedig beláthatatlan következményekkel járó láncreakciót válthat ki az egész Földön.

Egy 2018-as becslés ezt a bizonyos küszöböt 20-25%-ra tette, egy évvel később pedig megállapították, hogy az amazóniai medence elvesztette esőerdőinek 17%-át. A legújabb jelentés szerint pedig már át is léphették a küszöbértéket, mert az erdő 20%-át már kiirtották, és közel 6% állapota sokat romlott az elmúlt 35 évben.

Marlene Quintanilla és kollégái az amazonasi társadalmi-környezeti információs hálózatnál (Amazon Geo-Referenced Socio-Environmental Information Network - RAISG) az őslakos szervezetekkel együttműködve az erdő borította területekre vonatkozó adatokból kiindulva mutatták ki, hogy mennyi esőerdő veszett el 1985 és 2020 között. Megvizsgálták továbbá az erdők sűrűségét, a csapadékmintákat, és szénfelvevő képességüket is. Ez utóbbiak árulkodnak ugyanis az esőerdők túlélési képességéről, valamint az erdőtüzek lombozat alatti hatásáról, amelyet nem mutatnak ki a műholdas felvételek.

A jelentés megállapította: Amazónia 33%-a maradt meg ősállapotában és a térség 41%-ánál észlelhető enyhe pusztulás, amely önmagától regenerálódhat. 26%-nál azonban mindenképpen szükséges az emberi segítség a fennmaradáshoz.

„Megváltozott az erdő ökológiai válasza és elvesztette ellenálló képességét. A visszafordíthatatlanság pontjához érkeztünk” - mondta Quintanilla.

Amazónia 847 millió hektáron terül el, de tőle távoli régiók is nagy mértékben függnek tőle. Ha egy területen kipusztulnak az esőerdő fái, azt jelenti, hogy kevesebb lesz az eső, magasabb a hőmérséklet és kevesebb CO2-t tudnak elnyelni másutt is a fák. Ezáltal jobban fenyegetik őket az erdőtüzek, és kevésbé tűrik a klímaváltozást. Mindezek hosszú távon pusztuláshoz vezetnek.

Ez a változás már látható Brazíliában és Bolíviában, ez a két ország felelős az amazóniai erdőirtások 90%-áért.

Az elmúlt 20 évben a bolíviai részen 17%-kal csökkent a csapadék, a hőmérséklet pedig 1,1 fokkal emelkedett.

A korábban sűrű esőerdős területek szavannákká válnak, és az ország északi részén lévő gyümölcsfák már nem teremnek, holott ezektől függ a világtól elzárt őslakos közösségek táplálkozása.

A jelentés szerzői hangsúlyozzák: ha a mezőgazdasági terjeszkedést, a bányászatot és az erdőírtás más okait nem szüntetik meg, akkor ez a folyamat hamarosan más országokra is át fog terjedni.

Az erdőirtások 86%-a a nemzeti parkok és az őslakos rezervátumok területén kívül zajlott le, és miután Amazónia 48%-a nem védett terület, ezek az esőerdők megfelelő törvények híján végveszélybe kerülhetnek.

A bennszülöttek rezervátumai egy fokkal jobb állapotban vannak, mint a nemzeti parkok, annak ellenére, hogy kevesebb ott a kormánytámogatás. Éppen ezért a tanulmány szerzői szerint az esőerdők megvédésének legjobb módja a védtelen erdőket őslakos-területté nyilvánítása. Egyúttal komoly erőfeszítéseket kell tenni a súlyosan megrongált 6%-nyi esőerdő helyreállítására (54 millió hektáros területről van szó).

Carlos Nobre, a Sao Pauló-i egyetem kutatója három évtizeden át készített klímamodelleket, hogy kiszámítsa: mikor érkezhet el Amazónia a kritikus ponthoz. Rá kellett jönnie, hogy a korábbi modellek immár nem működnek.

Kiderült például Amazónia déli részéről, ahol az esőerdők egyharmada található, a száraz évszak ma 4-5 hónapig tart, legalább 5 héttel tovább, mint 1999-ben. Ha ez a tendencia tovább folytatódik, és eléri a 6 hónapot, nincs esély a túlélésére.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

JÖVŐ
A Rovatból
A globális felmelegedés tömeges fapusztulással fenyeget, már az ősfák sincsenek biztonságban
Az egymást követő aszályos évek a fák túlélését is veszélyeztetik, a klímaváltozás a Föld ősfáit sem kíméli. Afrikában például sorra pusztulnak a csodálatos majomkenyérfák.
Fotó: Flickr - szmo.hu
2022. szeptember 22.


Link másolása

Bár az elmúlt hetekben sok helyütt óriási felhőszakadások zúdultak Európára – Olaszország középső részén például több település is víz alá került – az idén nyáron pusztító hőségnek és aszálynak még komoly hatása lehet kontinensünk fáira.

A kutatásokból ugyanis az derült ki, hogy

a tömeges fapusztulás általában 1-2 évvel az aszályos időszak után jelentkezik

- írja a New Scientist című tudományos magazin.

Ezt erősíti meg a müncheni műszaki egyetem munkatársainak, Cornelius Senfnek és Rupert Seidlnek a kutatása is, akik kimutatták, hogy a 2018-as nagy aszályt az elmúlt 170 év legnagyobb fapusztulása követte. Igaz, az akkori helyzetet súlyosbította, hogy sok helyen már harmadik éve tartott a szárazság, emiatt az egyes száraz időszakok között nem volt ideje a természetnek regenerálódni.

A kutatók szerint több egymással összefüggő oka is van annak, hogy miért a szárazság utáni években lehet számítani a fák pusztulására. Egyrészt amikor kevesebb tápanyaghoz jutnak, a vízszállító szöveteik tartósan károsodhatnak. Másrészt sebezhetőbbekké válnak a kártevőkkel és betegségekkel szemben, így például könnyebben támadhatják meg a fákat különböző gombák, és nagyobb a szuvasodás veszélye is.

A globális felmelegedés miatt egyre több az aszályos év, és a fapusztulás Európában is egyre nagyobb mértéket ölt.

A Jan-Peter George vezette tartui kutatócsoport már tavaly arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 és 2020 között a norvég lucfenyők átlagosan 60%-kal nagyobb arányban pusztultak, mint 1995 és 2009 között. A skót fenyőnél 40%-kal, az európai bükknél 36%-kal, míg a tölgynél 3,5%-kal ugrott meg a fapusztulás mértéke.

A klímaváltozás még Földünk ősfáit sem kíméli. A New Scientist felidézi annak a zimbabwei majomkenyérfának a történetét, amely valamikor Kr.e. 500 körül sarjadt ki, azokban az időkben, amikor az ókori Rómában kikiáltották a köztársaságot. Túlélt királyságokat és háborúkat is. A Panke baobab 2010-ig a világ legidősebb virágzó fája volt. Akkor ledőlt és elpusztult. Sajnos nem ez volt az egyetlen tiszteletre méltó ősfa, amely erre a sorsra jutott.

Az elmúlt 12 évben Afrika 13 legöregebb majomkenyérfája elpusztult.

Pedig a majomkenyérfák a világ leghosszabb életű és legnagyobb virágzó fái. Tömegük elérheti az 500 köbmétert is. Elvesztésük katasztrófa az emberek és a vadon élő állatok számára egyaránt. Hatalmas koronájukkal menedéket, táplálékot, sőt, még vizet is adnak, mert a baobabok vastag törzse olyan, mint egy vízzel teli szivacs.

Az emberek szinte minden részüket felhasználják az ehető gyümölcsöktől a kérgükig és a gyökerekig, rostjaikból kötelet, kosarat fonnak, ruhákat szőnek. Még kulturális szerepük is van: az UNESCO világörökségébe felvett afrikai mesemondók sokszor a baobab köré gyűlteknek mondták el a sok generációra visszamenő történeteiket.

Thomas Pakenham brit történész-arbológus 2004-ben megjelent könyvében, A nevezetes baobab-ban még azt is leírta, hogy egy afrikai faluban külön temetési szertartással búcsúznak az elpusztult majomkenyérfáktól, amiket „mindannyiuk anyjának” hívnak.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk