Vilmos herceg is megjelent a TikTokon, már az első videója sikert aratott
Az Earthshot-díjat 2020-ban alapította a herceg. Célja, hogy rövid időn belül a legrangosabb környezetvédelmi díjként emlegessék. Sokan már most a „környezetvédelmi Nobel-díjnak” nevezik a programot, mely összesen 5 millió angol fontot (2,4 milliárd forint) ítél oda a következő tíz évben a bolygónk legégetőbb környezeti problémáinak megoldására.
Az első díjkiosztót Londonban rendezték tavaly. A pénteki bostoni gála egyúttal azt is jelenti, hogy Vilmos és Katalin nyolc év után először látogat az Egyesült Államokba. A hercegi párt a városházán fogadják, majd megismerkednek azokkal a bostoni projektekkel, melyek a klímaváltozás problémájának megoldásán dolgoznak.
A tervek szerint Vilmosék még aznap találkoznak a környéken tartózkodó Joe Biden amerikai elnökkel is, de szinte biztosan kizárható, hogy időt szakítanak az országban élő Harry herceg és Meghan Markle meglátogatására.