„Odautazni drága, de ott nyaralni olcsó” – két magyar utazási tanácsadó Délkelet-Ázsiáról, amit kevesen ismernek jobban náluk
– Vannak olyan helyek, ahol otthon érzitek magatokat? Ahol tudjátok, hol a posta, hol a bolt, hol a helyi Marika néni...
Gábor: – A nagyobb városokban, mint Kuala Lumpur, Bangkok, hónapokat töltöttünk el. Vannak kedvenc helyeink, tudjuk, hol érdemes enni, és most már ezeket az információkat is megosztjuk az ügyfeleinkkel. Vannak olyan szolgáltatók, ahol kedvezményt adnak az utazóinknak, ha ránk hivatkoznak. Ezért nem kapunk jutalékot, baráti alapon segítjük egymást. Ezzel mindenki jól jár. A vendégeinktől olyan visszajelzéseket kapunk, hogy nagyon örültek nekik, amikor megtudták, hogy mi küldtük őket. Nagyon sok személyes kapcsolatot alakítottunk ki. Az is sokat segít, hogy valamennyire már beszélek malájul és indonézül.
Évi: – A helyi nyelv ismerete sok ajtót kinyit.
Az ázsiaiakról tudni kell, hogy nagyon vendégszeretőek. Ha beszélsz velük néhány mondatot, akkor meghívnak a házába, töltenek neked egy italt.
De ha már az ő saját nyelvén szólalsz meg, akkor egyszerűen megdöbbennek. Van egy terület Bali mellett, a Gili Air sziget, ami Lombokhoz tartozik. Nekik saját nyelvük van, a sasak. Gábor már nagyon jól beszéli, és az ottani emberekkel már annyira mély barátság alakult ki, hogy a leírásunkhoz fotót is mellékelünk, hogy az utazóink felismerjék, kit kell keresni.
Gábor: – Tényleg rengeteget számít a nyelvtudás, és nem csak azért, mert könnyebben boldogulsz. Thai nyelven tényleg csak nagyon alap dolgokat tudunk. Mégis, ha Thaiföldön thaiul megszólalunk, rögtön azt kérdezik, hogy mióta élünk ott, vagy melyik egyetemen tanítunk.
Indonéziában még inkább igaz ez. Ott ahány sziget, annyi nyelv, és ezek a nyelvek alapjaikban különböznek. A számok, a köszönés, a napszakok. Két sziget 30 kilométerre van egymástól, és már egészen más a nyelvünk. Tehát ha ott tudsz akár néhány szót is, akkor biztosra veszik, hogy odavaló vagy.
– Sajnos a legtöbb turista nem veszi erre a fáradságot, sokszor még a köszönéseket sem tanulják meg.
Évi: – Pedig Balin nagyon sok ember fordul meg, főleg a déli területen... De nem azért mennek oda, mert ott vannak a legszebb templomok, vagy nem az egyedi balinéz vallás miatt, hanem bulizni, szörfözni vagy szórakozni, és sajnos ezzel a közeget és a helyi embereket is megváltoztatják.
Gábor: – Mindenkit a környezet határoz meg. Például majdnem minden ázsiai országban van egy-egy olyan hely, ami teljesen orosz már. Vietnamban ez Nha Trang, Thaiföldön Pattaya vagy Phuket egyes részei. De azt úgy képzeld el, hogy ott már privettel köszönnek rád az utcán, az étlapok csak oroszul vannak kiírva, és az emberek már nem annyira kedvesek. Mintha Oroszországban lennél. Érzed, hogy ez már nem az eredeti, hanem ez egy oroszosított Vietnam vagy Thaiföld. Az ő nyaralási kultúrájuk olyan, hogy nem hajlandóak megtanulni semmilyen nyelvet (lehetőségük is kevesebb volt rá), nem úgy alkalmazkodnak, mint más turisták. Ezért kialakult az a fajta csoportos turizmus, ahol minden le van szervezve nekik az indulástól a hazaútig.
Évi:Egy jó példa: bementünk egy óceanáriumba, ami nagyon érdekes volt amúgy, de
azután megjött egy busznyi orosz, és az idegenvezetőjük megafonba üvöltve beszélt hozzájuk. 
– Ha arról beszélünk, hogy ázsiai nyaralás, mindenki legyint, hogy az a gazdagok kiváltsága.
Gábor: – Ázsiába utazni drága, de ott nyaralni olcsó, tehát összességében kiegyenlítődik.
Évi: – Szerencsére a nagy légitársaságok, akikkel dolgozunk, elég gyakran hirdetnek akciót. A szállások pedig elég olcsóak, több utazó is volt már, aki például Vietnamban nagyon meglepődött azon, hogy az alacsony árhoz képest milyen minőségű szállodákban helyeztük el őket. 3-4 csillagos szálláshelyeket szoktunk foglalni, de ott például teljesen természetes dolog, hogy szinte mindent márvánnyal borítanak. Náluk ugyanis nagyon sok van belőle, ezért egyáltalán nem olyan drága, mint nálunk. Éjszakánként akár 5-6000 forintért lehet szuper szállást kapni, és van, hogy reggeli is benne van.
– A másik kérdés a biztonság. Mennyire biztonságosak ezek a helyek? Gondolok itt akár a közbiztonságra, akár politikai feszültségekre. Mennyire kell bátornak lenni ahhoz, hogy valaki nekivágjon Ázsiának?
Gábor: – Mi mindent láttunk már. Voltak már nagy korrupciós botrányok Malajziában, Indonéziában, amikor ott jártunk. 2014-ben Thaiföldön leállítottak mindent, nem jártak a repülők, a buszok. Rengeteg ember ment az utcára. Olyan volt, mintha kitört volna a forradalom. Itt a médiában úgy számoltak be róla, mintha valami borzasztóan veszélyes dolog lett volna. Pedig erről szó sincs. Óriási buli volt, mindenki ült a földön, hallgatták a szónokokat, óriási kondérokban sütöttek az utcán, még egy ilyen „tüntetésen” is jól érezték magukat. Ha azt nézzük, itt, Európában is vannak botrányok, robbantások szerencsétlenségek. Semmivel nem veszélyesebb ott, mint itt.
Bangkok belvárosában nagyobb biztonságban érzem magamat, mint sok helyen.
Nagyon sok a rendőr, nagyon kedvesek, segítőkészek, mosolygósak, rendszeresen megkérdezik, segíthetnek-e valamiben.
– Következő aggodalom az egészségügy és a higiénia.
Évi: – Erre van egy nagyon jó példánk. Malajziában egyszer elkaphattam valami vírust, ment a hasam, és három nap után rászántuk magunkat, elmentünk a helyi kórházba. Nem vacakoltak azzal, hogy van biztosításunk vagy nincs. Be kellett fizetnünk körülbelül 7000 forintnak megfelelő összeget. Viszont utána 10 percen belül behívtak, vért vettek, teljes labort, EKG-t csináltak, és a végén egy gyors konzíliumot követően adtak recepteket is. Azzal átküldtek a szemben lévő patikába, ott kaptunk egy rakás gyógyszert. Ki akartuk fizetni, de csodálkozva kérdezték: hát a kórházban nem fizettek? Kiderült, hogy abban a kb. 7000 forintban már benne volt a gyógyszer ára is.
– Mi az, amire valóban nagyon kell vigyázni? Gondolok itt például arra, hogy bizonyos törvények, vagy akár szokások megsértését súlyosabb retorzió követhet, mint Európában.
Gábor: – Ha az emberek elmennek nyaralni, nem feltétlenül akarnak viselkedni. Nem tartják be azokat a szabályokat, amiket otthon elvárnak. Ezért kell nagyon szigorú szabályokat hozni. Jártunk már úgy, hogy Thaiföldön, egy piacon a barátunk el akarta nyomni a cigarettáját, de nem talált sehol hamutartót, ezért ahogy nálunk szokás, elnyomta és bedobta a csikket a csatornarácson át. Abban a pillanatban ott termett egy rendőr, és kérte, hogy menjen vele. Volt ott egy kis bódéja, odamentünk, és megmutatta, hogy a szemetelés törvénybe ütközik. Ez olyan 2000 baht büntetés lett volna, ami körülbelül 18 ezer forintnak felel meg. Csak az, hogy eldobtál egy csikket. De mondták, hogy mivel turista, és nem visszaeső, ezért csak 200 bahtot kérnek.
Tehát kedveznek a turistáknak, de a törvényeket azért betartatják.
Évi: – Ugyanakkor érdekes, hogy például a közlekedési szabályok sokkal lazábbak, mint nálunk. Náluk a piros csak addig piros, amíg nem jön senki. De ez azért lehet így, mert az emberek figyelnek. Nagyon ritkán történnek balesetek.
– Van kedvenc helyetek?
Gábor: Mindegyik országban van kedvenc helyünk, amihez kötődünk. Egyébként ez csalóka. Azt gondoltuk, milyen jó lehet a világ végén, a semmi közepén lakni egy kis szigeten. De amikor sokáig maradtunk egy szigeten, egy hónap után onnan is mehetnékünk volt.
Évi: – Az elején még hittünk benne, hogy majd találunk olyan helyet, ahol le tudnánk élni az életünket, de már rájöttünk, hogy nincs ilyen.
– Van olyan, amit nehéz volt megszokni? Ami furcsa volt európai szemmel?
Évi: – Nekem talán az öltözködés. Ezekben az országokban rendkívül vallásosak az emberek. Muszlimok, buddhisták, hinduk. Ezért például több helyen tilos (vagy legalábbis nem helyénvaló ) spagettipántos ruhát viselni. Olyan, mintha itt náluk bikiniben sétálgatnánk a belvárosban. Vagy Malajziában több helyen ki volt írva a vonaton, hogy tilos csókolózni. Sok turista össze-vissza tapogatja a szobrokat, amit megint csak nem szabad, hisz ezek többnyire szent dolgok.
– Mondjuk azt elvileg itthon sem illik.
Évi: – Igen, de ott mégis megfeledkeznek magukról.
Gábor: – Ez megint az, amiről már beszéltünk, hogy nyaraláskor az emberek sokkal jobban elengedik magukat. Itthon sem mászol fel a feszületre, csak mert ahhoz volna kedved, ott pedig felmásznak a Buddha-szobor mellé...
Évi: – ...megfogják a hasát, szelfiznek, vagy olyan lenge ruhában mennek be a templomba, ami nagyon nem odaillő. Ezek nagy sértésnek számítanak náluk.
Gábor: – Ezzel együtt a helyiek ezt nagyon jól kezelik.
Évi: – Senki sem ideges!
– Nem rontanak rá üvöltözve az emberre, hanem kedves, normális hangon elmagyarázzák.
Sok helyen van kölcsön ruha is, amit magadra vehetsz, és eltakarja a válladat és a térdedet.
– Azért utaztok máshová is, mint Ázsia?
Gábor: – Az az igazság, hogy nekünk már keletre húz a szívünk. Talán furán hangzik, de jobban ismerjük Ázsiát, mint Európát.
Évi: – Ár-érték arányban is sokkal kellemesebb keletre menni.
Gábor: – Mindig a fejletlenebb helyre érdemes utazni. Ha elmegyünk innen Nyugat-Európába, minden sokkal drágább, pedig itt sem olcsó az élet. Míg ha ezzel a nem túl jó háttérrel és magyar fizetéssel elmegyünk Ázsiába, akkor jól érezzük magunkat, mert ha nem is sokkal, de egy kicsivel minden olcsóbb, viszont jó minőségű.
Évi: – Főleg az ételek. Van egy barátunk Thaiföldön, kis étterme van három asztallal egy sikátorban. Visszatérő törzsvendégek vagyunk nála, és ő mesélte, hogy sokszor még a barátai, sőt, a konkurencia sem érti, miért foglalkozik annyit az étellel, miért díszítgeti. Mesélte, volt olyan, hogy egy turista közölte vele, gyorsan szeretne enni valamit. Ő higgadtan megmondta neki, hogy akkor menjen másik étterembe, mert nála gyorsan nem ehet, csak finomat.
– De ha Ázsiában dolgoztok, akkor hova jártok nyaralni?
Évi: – Nászútra elmentünk egy hétre Görögországba.
Gábor: – Igen. Hazajöttünk 6 hónap után Ázsiából. Akkor most menjünk vissza? Ezért elmentünk októberben Görögországba. Minket a tenger annyira nem mozgat meg, úgyhogy gyrost ettünk, autókáztunk, városokat néztünk.
– Hol érdemes kezdeni az ismerkedést Ázsiával? Mi a „kapudrog”?
Gábor: – Thaifölddel vagy Indonéziával, Bali környékével érdemes kezdeni. Ezek a területek már infrastrukturálisan is fejlettebbek, mivel régebb óta van ott komolyabb idegenforgalom, és közelebb állnak a megszokott nyugati normákhoz. Persze a világ másik fele, egész más a miliő, még a levegő is más, de azért már elég fejlett, hogy otthon érezd magad. Vietnamot vagy Malajziát az utazási lehetőségek és a különleges kultúra miatt is nehezebb feldolgozni elsőre.
Évi: Nagyobb a kultúrsokk.
– Mik volt a legfurcsább kérések az ügyfelek részéről?
Gábor: – Balin megismerkedtünk két hölggyel, akik az okostelefonon mutatták, milyen helyekre szeretnének elmenni. Azokról az unalomig ismert helyszínekről volt szó, ahol főként a fantáziátlan „influencerek” szoktak fényképezkedni. Azt tudni kell, hogy ezek a helyek nagyon jól néznek ki a képernyőn (és persze a valóságban is), de nagyon sok esetben 6-8 órán kell zötykölődni borzalmas minőségű földutakon, hogy odajuss, és elkészíthesd „azt” a fotót. Ráadásul ők néhány nap alatt szerették volna lezavarni az egészet, ami azt jelenti, hogy odamennek, fotó, és már rohannak tovább, mert ezek a helyszínek sokszor több napi távolságra vannak egymástól. De nekik ez volt a fontos. A fotókon olyan kalapban is szerepeltek, amire rá van írva angolul, hogy „Checked Out”, vagyis kb. „Kipipálva”.
– Mostanában felerősödtek a vallásokkal kapcsolatos előítéletek különösen az iszlám kapcsán. Van félnivalója például az európai hölgyeknek? Tisztelettel bánnak velük a muszlim férfiak?
Évi: – Iszlám területen sem ért minket atrocitás soha. Rendkívül kedvesek és tisztelettudóak. Az egyetlen furcsaság az volt eleinte, hogy amikor kezet akartam fogni a helyiekkel, akkor épp csak két ujjal fogták meg a kezemet, és félrenéztek. A muszlim férfiaknak ugyanis a vallás tiltja, hogy idegen nőkhöz hozzáérjenek. Viszont ha én kezet nyújtok neki, akkor nem akar megsérteni azzal, hogy nem fogadja el. Tehát az, hogy ilyen furcsán, de megfogta a kezemet, tulajdonképpen óriási megtiszteltetés.
Gábor: – Velem ugyanez volt, én alapból "vállveregetős" természet vagyok, és ha önkéntelenül hozzáértem mondjuk egy nő karjához, azonnal lefagytak. Persze rögtön bocsánatot kértem, és egy idő után már inkább a hátam mögé tettem a kezemet, csak hogy véletlenül se legyen gond.
Egyébként a muszlim vallással kapcsolatban sok téves nézet kering. A Korán azt tanítja, hogy nem veheted el más ember tulajdonát és életét, kizárólag ha ezzel a saját családod életét véded. Ezért az ő értékrendjük szerint annyit vehetsz el mindenből, amennyire szükséged van. Ha sétálsz az utcán, és meglátsz egy almafát, nyugodtan leszakíthatsz egyet vagy kettőt, hogy megedd. De nem pakolhatsz tele egy ládát, hogy eladd a piacon. Van egy ismerősünk Malajziában, aki levest árult, körülbelül 140 forintnak megfelelő áron. Mi kérdeztük, miért nem adja drágábban, hiszen még kétszer annyiért is olcsó lenne, és többet kereshetne. De azt felelte, ő kiszámolta, hogy ebből az összegből kijön az ő anyagköltsége és munkadíja. Mivel neki ennyi pont elég, ha többet kérne, úgy érezné, hogy megkárosítja a vásárlóit.
Egy régi földvár helyére építették, az egész vidéket védte
Károly nyaralóházai szépen eltartják a családot. Ebben a házban maga a király is megszáll időnként
A helyesírás változott ugyan az elmúlt 371 év alatt, de a lényeg változatlan
Gránitszilárdságú adósságlevél
Lostwithiel, az ősi főváros
Machu Picchu Fotó: Pixabay
Disneyland Fotó: Pixabay
