UTAZZ

Egzotikus utak nyomában

Ha nyár, akkor nyaralás. Most összegyűjtöttünk pár olyan helyszínt, amik nagy slágerek az utazást kedvelők között. Olyan helyeket, ahová a sztárok is elutaznak a vakációjukon.

Link másolása

Ha valaki egzotikus utazásra vágyik, azt általában már időben elkezdi tervezni. Ezeket az utakat érdemes késő őszre vagy télre tenni, hiszen ezek a helyek általában a föld déli féltekéjén találhatók, ahol ott akkor van nyár. Valljuk be ezeknek a nyaralásoknak ez az egyik szépsége, hogy a hidegből menekülünk a melegbe. Sokan a hosszú repülőút miatt választanak más úticélt. Bár az élmény az kárpótolja az utazással elvesztegetett időt. Az utazás megtervezésének első fázisa a hova, vagyis hogy hova menjünk nyaralni.

Hol töltsük el a megérdemelt pihenést?

Érdemes ilyenkor jól tájékozódni. Az interneten már minden lehetőség adott ahhoz, hogy kiválasszuk a számunkra legmegfelelőbb úticélt. Érdemes megnézni a legtöbb egzotikus utat kínáló oldalt. A képek, a leírások alapján egészen biztosan találni olyat, ami szerelem első látásra. A gyönyörű tenger, vagy óceán part, a gazdag növény és állatvilág. Egy szállás, vagy program, ami a bakancslistán szerepel, támpont lehet. Ha valaki tisztában van azzal, hogy mit szeretne látni, hogyan szeretné eltölteni azt a pár napot, és, hogy mit szeretne ott csinálni, akkor azt is tudni fogja hova szeretne utazni.

Felkapott helyek

Minden évben vannak felkapott helyek, ahova az utazást szervezők már jó előre leszerződnek és így olcsóbban tudják ajánlani az utat. Pár évvel ezelőtt még Bora-Bora, majd a Dominikai Köztársaság volt a sláger.

Dominika

Pár éve mindenki Dominikára utazott, aki csak tehette. Valóban gyönyörű látványt nyújt a Karib-tenger, és ha valaki csak arra vágyik, hogy a tengerparton töltse a napjait, arra tökéletesen megfelel ez az utazás. Mivel nagyon egyenlőtlen a csapadékeloszlás így a sivatagtól, a szavannán át egészen a trópusi erdőig minden megtalálható. A part mentén kialakult lagúnákat és a nemzeti parkokat érdemes körbejárni. A látvány magért beszél.

Maldív-szigetek

Az elmúlt két év és talán még az idei év slágere a Maldív-szigetek. Államformáját tekintve Dominikához hasonlóan Köztársaság. Az Indiai-óceánon, India délnyugati csücskénél fekszik. A sziget sajátossága, hogy tengerszint feletti magassága csupán 2,5 méter. Kutatók szerint a globális felmelegedés miatt tartani kell attól, hogy a tenger egyszer csak elnyeli a csodálatos szigetet. A 19 szigetcsoportból álló Maldív-szigetek éghajlata trópusi, így a hőmérséklet csak éjszaka megy 25 fok alá. A kókuszpálmák mellett csavaros pálmák, és mangó is megtalálható a szigeteken. Ez pontosan az a hely, amivel könnyen el lehet adni egy egzotikus utat. Gyönyörű óceán, fehér homok, pálmafák és függőágy. Élményekben gazdag egzotikus utazásra vágyóknak, mindenképpen kihagyhatatlan lehetőség Costa Rica.

Costa Rica

Costa Rica, ahogy a neve is jelzi gazdag partot jelent. Közép-Amerika legbékésebb országa. Olyan természeti csodákkal várja az utazókat, amit csak kevés helyen kapnak meg. Tenger és óceán egy helyen. Keleti oldalán az aranyló homokpartokat a Karib-tenger mossa, nyugaton a végtelenbe nyúló Csendes-óceán határolja. Az érintetlen partszakaszok magukért beszélnek. Az őserdők mélyén színpompás madarak, majomcsaládok, a lombkorona közt araszoló lajhárok, színes pillangók, tarka békák, fürge gekkók, barátságos ormányos medvék élnek. Kihagyhatatlan az óriás teknősök látványa is. Ha valakinek nem lenne elég a tenger és az óceán, az esőerdők mélyén található patakokban és csodálatos vízesésekben mártózhat meg. Az itt élők egyetlen jelmondata Pura Vida, azaz a tiszta élet. Eszerint is élik mindennapjaikat. Ha valaki ide utazik, megtapasztalhatja milyen is az igazi karibi hangulat. Czanik Balázs aerobik oktató és párja Kriszta imádnak utazni. Balázs évek óta szervez edző táborokat külföldi országokba. Ciprus, Rodosz, Zanzibár, Srí Lanka, Dominika csak néhány azon helyek közül, ahol a táborozókkal megfordultak. Balázs a táborban eltöltött élményekről is mesélt AZ ÉV HOTELE műsor forgatásán.

Folytatódik AZ ÉV HOTELE verseny 5. évada az Alföld régióban.

AZ ÉV HOTELE című műsor legújabb évadának harmadik epizódjában Czanik Balázs capoeira aerobik oktató, és barátnője Kriszta a két szállodatesztelő. Balázs a forgatások alatt elmesélte idén októberben közkívánatra ők is a Maldív-szigetekre mennek több turnusban is edzést tartani. Balázs elmesélte, hogy miről szólnak ezek a táborok: napi szinten több edzést is tart a tengerparton. Ezeken a helyeken könnyű betartani az étrendet is, hiszen a nagy melegben sokkal kevesebbet esznek, mint általában. Az ételekben rengeteg zöldség és helyi gyümölcsök vannak, aminek kimondottan örülnek ilyenkor. Párja Kriszta is mindig elkíséri őt, így ha van szabad program, azt kedvesével tudja tölteni. Ha kíváncsiak vagytok még, hogy Balázsék, hogyan szokták eltölteni a nyaralásukat, valamint, hogy mely hotelek mutatkoztak be múlt vasárnap az alföldi régióban, akkor nézd vissza AZ ÉV HOTELE legutóbbi adását az RTL Most!-on. Balázsék hétvégéje azonban, nem csak a romantikáról és a pihenésről szólt közben két szállodát is kipróbáltak. Az első a Nyíregyházi Sziget Hotel****volt, ahol Balázs egy romantikus Velencei gondolázással lepte meg barátnőjét, Krisztát.

Sziget Hotel****, Nyíregyháza

A varázslatos Sziget Hotel az Erdélyi Major ölelésében, az Alföld északi részén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. A Major Nyíregyháza Oros városrészének szívében egy 10 hektáros területen helyezkedik el, a szálloda pedig egy horgász tó közepre, egy kis szigetre épült. A körpanorámás hotel összes szobájából kilátás nyílik a tóra. A természet közelsége, a romantika és a modern stílus ötvözetével találkozhatnak az ide látogatók. A kétszintes szálloda több fajta szobát, és lakosztályt kínál vendégei számára. Az standard szobáktól egészen a delux családi apartmanokig. A tó számos sportolási lehetőséget kínál a vendégeknek. Vizibicikli, evező sportszerek és Velencei gondola is bérelhető. Gyerekeket a játszótéren drótkötélpálya, mászófal, majom létra, csúszda és több fajta hinta is várja. Wellness részlegén szauna, jakuzzi, és a merülő medencék igazi felüdülés a szállóvendégek számára. A svédasztalos éttermében a több nemzet ételeit és italait kóstolhatják meg a gasztronómia szerelmesei.

További részletek ezen a linken!

Balázs és Kriszta Nyíregyháza után, Dunapatajon a Waterfront Lodge****-ban folytatták a szállodatesztelést. Balázsnak egy nap pihenés után már nagyon hiányzott a mozgás. Megkérte Krisztát, hogy béreljenek biciklit és tekerjék körbe a tavat. A kerékpártúra közben olyan meglepetésben volt részük, ami csak keveseknek adatik meg. A szerelmes pár Szelidi-tónál töltött nyaralását egy művész is megörökítette. A helyi festőművésznő ecsetet ragadott, és a tóparton ülve, egy csodálatos olajképet festett a párról.

Waterfront Lodge****, Dunapataj

A közelmúltban, modern stílusban átalakított Waterfront Lodge**** a Szelidi-tó partján, az Alföld déli részén, Dunapatajon helyezkedik el. A tó kitűnő horgászhelynek számít, mindemellett híres jótékony gyógyvizéről is. Környezete természetvédelmi terület, gazdag növény és állatvilággal, amit tanösvénye is jelez. A szabadidős tevékenységekben is gazdag déli part számos lehetőséget kínál a sportolásra vágyóknak. Vizisport eszközök, kerékpár, roller bérelhető közvetlenül a tó partján. Az elegáns egyedi stílusban berendezett szobákból nyíló jól felszerelt fürdőszobák a vendégek kényelmét szolgálják. A természet közelségét a tóra néző panorámás wellness részleg is jelzi. A Lodge belső wellnesse pedig igazi kikapcsolódást nyújt. Az étterem svédasztalos menüvel várja a helyi specialitások és a magyaros ízek kedvelőit. A kínálatban az ételek mellett saját készítésű dzsemmel, különleges házi felvágottakkal, sajtokkal, bor bárral és számtalan ételkülönlegességgel várják a szállóvendégeket.

További részletek ezen a linken!

Szavazz és nyerj wellness hétvégét minden héten!

Szavazatodat AZ ÉV HOTELE Facebook oldalán adhatod le, az adásban bemutatott szállodák valamelyikére most vasárnap délig. Ha voksolsz, nyerhetsz is egy-egy ajándék wellness hétvégét abba a szállodába ahová szavazatodat leadtad. Ha hétről-hétre megteszed ezt, akkor nő az esélyed arra, hogy elvidd a havi majd pedig az évvégi főnyereményt, ami egy teljes hetet jelent AZ ÉV HOTELE nyertes szállodájában.

Vasárnap egy összefoglaló adással jelentkezik AZ ÉV HOTELE

A műsor készítői ezen a héten az alföldi régió eddig látott összes szállodáját újból megmutatják nektek, egy adásban. Összesen hat szállodát láthattok majd, amelyben újra feltűnik Blága Tünde szépségkirálynő, Pál Tamás színész és Czanik Balázs. A hó végi összefoglaló adás most vasárnap lesz látható 12:00-kor az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE

Az RTL Klub műsorán futó, AZ ÉV HOTELE verseny lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe, hogy kipróbálják, hogy kipróbálják azokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
„Egy euróért vettünk házat Olaszországban” – ez történt utána
Három friss tulajdonos meséli el, hogy mi történt velük, miután szerencsét próbáltak és házat vásároltak Olaszország újjáéledő településein.

Link másolása

Mi is többször írtunk már azokról az olasz kisvárosokról és falvakról, melyek 1 euróért kínálnak festői környezetben álló házakat annak reményében, hogy az adott település és annak népessége az új lakóktól majd újult erőre kap.

Az ár azért ilyen alacsony, mert ezek az épületek általában jelentős felújításra szorulnak, ez pedig az új tulajdonos feladata.

Általában megszabják, hogy erre mennyi idő áll rendelkezésre, illetve azt is, hogy mennyi idő után lehet ismét eladni az ingatlant. Cserébe azonban sokszor nemcsak új ház, de "új élet" is jár, többnyire távol a nagyvárosok lelketlen mókuskerekétől.

Az első ilyen kezdeményezés 2008-ban, Salemiben volt, az akkor nem járt sikerrel, az önkormányzat csődje, a maffia felbukkanása és a házak igen rossz állapota miatt. Gangiban viszont működött a terv, száz ingatlanra ezren jelentkeztek és a felújítást követően a városka teljesen kivirágzott.

Az elmúlt évben Szicíliától kezdve az Alpokig számos település tett hasonló ajánlatokat annak érdekében, hogy új lakosokat vonzzon a haldokló közösségek újjáélesztésére és mindez felkeltette a média érdeklődését is, de sokakban megfogalmazódott az is, hogy "túl szép, hogy igaz legyen".

Vajon tényleg volt, aki nem csak álmodozott, hanem vásárolt is? És utána mi történt? Nem álltak útjába a bürokratikus akadályok, esetleg a nyelvi nehézségek, vagy épp a helyiek? Vajon nem bánták meg a vásárt?

A CNN ezért több olyan "1 eurós polgárt" is kikérdezett, akik éltek a lehetőséggel és vettek egy egy eurós ingatlant.

A 27 éves Morgane Guihot 31 éves férjével ugrott fejest a "dolce vitába".

Morgane, aki a franciaországi Nantes mellől érkezett, az első vásárlók között volt és Szicília szívében, Mussomeli ősi, kanyargós utcáiba szeretett bele.

A körülbelül egy kávé áráért vásárolt 50 négyzetméteres ház számukra második otthonná vált, melyet hamar fel is újítottak. Kifestették és a padlót is rendbe hozták, már csak a fürdőszoba befejezése van hátra.

"Mivel mindketten kézművesek vagyunk és értünk az ilyesmihez, a munka nagy részét magunk végeztük és nagyszerű volt látni, hogy a kétszobás házunk újra életre kel"

- mondja a büszke tulajdonos, a 15 négyzetméteres, panorámás teraszra pedig különösen büszke.

Ők két gyermekükkel nyaralóként fogják használni a házat a karácsonyi és nyári szünetekben.

Elmondásuk szerint a franciaországi árak után rögtön felkeltette az érdeklődésüket az itteni akció, de ami igazán megfogta őket, az a hely bája volt, illetve a helyiek kedvessége.

Annak is örülnek, hogy ez a város közel van sok csodás szicíliai látnivalóhoz és nincs úgy elszigetelve, mint sok kis település.

"Van itt minden, amire szükséged lehet, boltok, szupermarketek. Egy kellemes életmód vár rád, egyszerűen nagyszerű"

- mondják és szerintük nem is jött szembe semmiféle kellemetlen meglepetés.

Az ingatlaniroda dolgozói segítettek nekik a procedúrában és a fordításban is. A ház pedig alapvetően jobb állapotban volt, mint amire számítottak. Már azt is kitalálták, hogy a későbbiekben Mussomeli lehet a nyugdíjas mennyország számukra.

Míg sok vásárló szerelembe esett az egy eurós árakkal, néhányuk végül a drágább, jobb állapotban lévő házak felé mozdult el.

A Mussomeli 1 eurós épületeiben tett hosszú körút után Patrick Janssen belga üzletember magasabb áron választott egy „superior” házat, amelyet már majdnem teljesen felújított.

Akárcsak a legtöbb nézelődőt, úgy őt is a médiafelhajtás és az új élet ígérte csábított az olasz városkába.

"Őszinte leszek, nem vásároltunk 1 eurós házat. Megmutattak nekünk 25 olyan régi épületet, amelyek közül a legtöbb jelentős javításra szorul, így a végén egy 10 szobás épületet választottunk 10 000 euróért (~3 millió 350 ezer forint), és még több pénzt fektettem be a felújításba"

- meséli. Őt elsősorban nem az anyagiak, hanem az időfaktor tántorította el az 1 eurós vásártól.

Szerinte egy olyan épület felújítása éveket vett volna igénybe. Ráadásul így lett egy olyan háza, ami akár 20 év után is családi fészekként funkcionálhat majd 5 gyermekének. Egyelőre pedig nyaralóként használják, a hely szépsége pedig arra sarkallja Patrickot, hogy itt képzelje el idős éveit.

"A belga emberek nem pihennek. Az élet itt egyszerűbb, a város hangulatos és a környező természet vonzó. Ideális az 'akkumulátorok' feltöltésére és a méregtelenítésre.

Valójában nagyon meglepett, amikor azt tapasztaltam, hogy Szicíliában sokkal könnyebb házat vásárolni és felújítani, mint Belgiumban."

És van olyan is, akit valami erősebb dolog vonz Olaszországba az áraknál, például a DNS és az ősök.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk