UTAZZ

Főnök volt egy multinál, ma kádat sikál, és bejárja a világot

Kisgyörgy Éva - Travellina - jól fizető állását hagyta ott, hogy csak az utazásnak élhessen. Már 112 országban járt, kézikönyvet is írt azoknak, akik a nyomába lépnének.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. december 04.


Link másolása

Övé a legelső utazós blog Magyarországon: húsz éve indította, és azóta is folyamatosan frissíti, puszta szenvedélyből. Kisgyörgy Éva – vagy ahogy mindenki ismeri, Travellina – mára igazi fanatikus rajongótábort gyűjtött maga köré, Facebook-oldalát közel 15 ezren követik. Néhány éve felmondott stabil munkahelyén, azóta lakáskiadásból él és még többet utazik. Nemrég jelent meg Világutazók kézikönyve című műve, amiben egy helyre összegyűjtve lát el praktikus tanácsokkal mindenkit, aki hozzá hasonlóan útnak indulna. Ennek apropóján beszélgettünk.

– Emlékszel a legelső utadra?

– Egy alig néhány napos társasutazás volt, az akkor még csehszlovákiai Csorba-tóhoz vittek a szüleim 12 éves koromban. Ők is akkor jártak először külföldön.

"
Apukámtól ebből az alkalomból kaptam egy olcsó szovjet fényképezőgépet, amibe annyira belefeledkeztem, hogy nem sokkal megérkezés után el is keveredtem tőlük.

Volt egy kis pánik, aztán szerencsésen előkerültem, de ennek köszönhetően már itt rájöttem az egyedül utazás örömeire. Később többször is előfordult, hogy valakivel közös utat terveztem, de az illető az utolsó pillanatban lemondta, én viszont csak azért is elmentem. És egyáltalán nem volt rossz. Senkihez nem kellett alkalmazkodni, sokkal könnyebb ismerkedni más kultúrákkal, és még sorolhatnám.travellina2

Death Valley, Egyesült Államok
travellina7
Maldív-szigetek

– Mikor kezdted el intenzívebben járni a világot?

– Amint rendesen dolgozni kezdtem, az összes szabadságomat és spórolt pénzemet erre költöttem. Valahogy természetes volt, hogy mondjuk nem ülök ki a kertbe egy könyvvel, hanem mindig megyek valahová. Azóta pedig, hogy felmondtam – ennek most már 5 éve – még sokkal többet vagyok úton.

– Mennyire volt nehéz döntés otthagyni a stabil állásodat a bizonytalanért?

– A körülmények is úgy alakultak, hogy ez volt a logikus döntés: egyrészt megszűnt az addigi munkaköröm és sokkal rosszabb feltételekkel foglalkoztattak volna tovább, másrészt apukám is elég beteg lett. Tehát tulajdonképpen az élet hozta úgy, hogy végül eljöttem. Az elején azt hittem, hogy maximum pár hónap után találok egy másik fix munkát, hiszen világ életemben alkalmazottként láttam magam, így is terveztem nyugdíjba menni. A pár hónap aztán egyre tovább húzódott, és szép lassan rájöttem, hogy így is fenn tudom tartani magam. Most pedig már el se tudnám képzelni magam újra egy irodában.

– Hogy jött az ötlet, hogy rövidtávú lakáskiadással foglalkozz?

– Amikor eljöttem, a magas pozícióm miatt elég nagy összegű végkielégítést adtak, ezt mindenképp szerettem volna befektetni. Akkoriban még nem volt így felfutva az Airbnb, alig pár százan foglalkoztak vele Budapesten, de én láttam benne a potenciált. Vettem egy kis lakást, és mivel akkorra már rengeteget utaztam, pontosan tudtam, hogy kell minden igényt kielégítően berendezni. Gyakorlatilag a magam igényeire szabtam, amiről tudom, hogy elég nagy fedésben vannak a tipikus utazókéval. Központi elhelyezkedés, sok konnektor, gyors wifi, stb. Az egészet én menedzselem, takarítónőt se fizetek, magam cserélem az ágyneműt és sikálom a kádat.

"
A keresztszüleim – akik a legközelebbi élő rokonaim – eléggé kivoltak emiatt, hogy három diplomával ilyesmiből élek, de én nem így állok hozzá. Inkább a saját vállalkozásomként tekintek rá, ami szerencsére jól is megy.travellina8
Norvégia
travellina5
Madagaszkár

– Mennyire vagy tipikus turista? Inkább a kötelező látványosságokat nézed meg, vagy kevésbé látogatott célpontokat keresel?

– Mindkettő igaz rám. Eleve falra mászok a turista/utazó szembeállítástól, szerintem teljesen értelmetlen dolog lenézni a másik felet és ilyen skatulyákat gyártani.

Mindegy, valaki milyen módon, mennyi pénzből utazik, csak induljon el és lásson világot. Akár luxushajón, akár hátizsákos stopposként.

Én azért általában megnézem a híresebb helyeket, de új dolgokat is szeretek felfedezni.

– Mi volt az eddigi legkellemesebb élményed, amire nem számítottál előzetesen?

– Mindig meglepődöm azon, Magyarországon is mennyire sok olyan látnivaló van, ahol alig fordul meg valaki. Például a szatmári festett kazettás mennyezetű templomok elképesztően gyönyörűek, mégis konganak az ürességtől. Ez kicsit bántja az embert, és még rengeteg hasonló példa van országszerte. A nagyvilágban mindig az a legemlékezetesebb, ha egy fesztiválba, esküvőbe vagy más ünnepbe csöppen bele az ember váratlanul. Ilyen még a hegymászás is, amit alapvetően annyira nem szeretek, de amikor már ott állok a csúcson, szuper élmény letekinteni. Akkor mindig úgy érzem, hiába volt nehéz feljutni, abszolút megérte.

– Egyedül utazó nőként kerültél már veszélybe?

– Alapvetően nagyon óvatos vagyok, nem szoktam se stoppolni, se felmenni ismeretlenek lakására. Persze voltam már bajban, de az nem kimondottan azért történt, mert egyedül utaztam nőként. Valószínűleg bármilyen utazóval megeshetett volna. Az első nyugati utamon, egyetemistaként kiraboltak a metrón, a harmincas éveimben pedig kiszáradás miatt kórházba kerültem Tanzániában, ekkor több napig infúzión tartottak. Egyszer Írországban pedig bejött egy rabló a szobámba, mert a földszinten laktam és nem volt rendesen bezárva az ablak.

"
Arra ébredtem, hogy valaki a sötétben matat a dolgaim között. Szerencsére nem lett belőle baj, elkezdtem kiabálni és ijedtében üres kézzel elmenekült.travellina6
Madeira
travellina9
Alaszka

– Nagyon lelkes, kitartó követőid vannak. Hogyan alakult ki ez a tábor?

– Nekem 1996 óta van blogom, az elsők között indítottam Magyarországon. Utazós témában pedig abszolút legelsőként. Tulajdonképpen azóta folyamatosan növekszik az olvasottság: nem volt semmi kiugró momentum, amit például egy-egy cikk Index-címlapra kerülése, vagy egy hirdetés hozhat. Ilyesmivel soha nem éltem. Annyi biztos, hogy remek társaság gyűlt körém, csupa lojális, művelt és érdeklődő ember. Az a tapasztalatom, hogy belerakok egy egység szeretetet a blogba és cserébe visszakapok ötöt. Pénzt szinte egyáltalán nem keresek vele, de emiatt sokszorosan megéri csinálni.

Most például az új honlapomat is egy régi olvasó fejleszti nekem teljesen önkéntesen, jófejségből. A szponzorációim és barter-megállapodásaim szintén úgy jöttek, hogy az adott cégtől valaki olvasta a blogot, meglátta, mire van szükségem és magától megkeresett. Jó példa erre az, amikor Norvégiába utaztam:

"
elpanaszoltam egy posztban, milyen drága az ország, a wifi is egy vagyonba kerül, így valószínűleg az ottlétem alatt nem nagyon tudok majd hírt adni magamról. Ezt elolvasták a Telenor PR osztályán – ők ugyebár norvég cég –, és rögtön írtak nekem, hogy erről szó sem lehet.

Mármint arról, hogy ne posztoljak semmit, ha egyszer ott vagyok. Úgyhogy kaptam tőlük egy ingyenes roaming-csomagot. Ezek irtó jól eső dolgok, és még jó néhány hasonlót tudnék említeni.

– Miért döntöttél úgy, hogy könyvet írsz?

– Ez hosszan alakuló folyamat volt. A blogra már évek óta töltöttem fel cikkeket olyan praktikus, sok embert érdeklő témákról, mint például a repjegy- és szálláskeresés, a hatékony csomagolás, autóbérlés és hasonlók. Ahogy nőtt az olvasottság, egyre több kérdést kaptam, végül pedig eljutottam oda, hogy ez könyvalakban is remekül működne. Annál inkább, mivel a bejegyzések gyakran elég rövidek voltak, így többet is össze kellett fűznöm, hogy értékelhető hosszuk legyen. Nyomtatásban viszont nem probléma, ha sok 1-2 oldalas fejezet követi egymást. Nagyjából tavaszra készültem el vele, bár persze ebben a témában ezt sosem lehet kijelenteni, hiszen folyamatosan tanul az ember új trükköket. Még akkor is tettem hozzá valami kiegészítést, amikor már a nyomdában volt a könyv. Szóval nehéz volt elengedni, de megérte: az első adag rekordidő alatt elfogyott, azóta már utánnyomásra is szükség volt.travellina_tartalom

A könyv tartalomjegyzéke. Nagyobb méretért KATT IDE!

– Mi lehet a sikerének a titka?

– Egyrészt megint csak a szuper lelkes olvasóim, akik már előrendelést is hatalmas mennyiségben adtak le rá. Valamint az, hogy szerintem hiánypótló: nemhogy Magyarországon nem készült eddig ilyen jellegű kiadvány, máshol se nagyon. A kiadóval tervezzük az angol fordítást is, mert szerintünk nemzetközi piacon is megállná a helyét.

Manapság csomó ember nem azért nem utazik, mert nincs rá pénze vagy ideje, sokkal inkább félelemből. Megijed attól, hogy kell jegyet foglalni, mit kell bepakolni, milyen oltásokra van szükség stb.

A blogon is azt imádom legjobban, amikor valakinek én adom meg az utolsó lökést az útnak induláshoz. Rengeteg ilyen köszönőlevelet kaptam már, ezért éri meg leginkább csinálni így, hogy pénzt nem keresek vele. Remélhetőleg a könyv még több embert fog inspirálni, hiszen minden benne van egyben, ami az elinduláshoz kell.

– Az utazás mellett a gasztronómiában is otthonosan mozogsz. Ez hogy jött?

– A kiindulópontja az, hogy egyáltalán nem tudok főzni. Fel is vállalom, hogy egyáltalán nem szakértőként állok a kérdéshez, de mivel a barátaim közül én járok el legtöbbet enni a városban, mindenki engem kérdezgetett, milyen helyeket ajánlanék. Úgyhogy ebben a témában is elkezdtem posztokat írni, hangsúlyozottan laikus nézőpontból. Tehát tényleg nem azt hangsúlyozom ki, hol milyen textúrája van mondjuk ennek vagy annak az ételnek. Hanem olyan dolgokat, amikre egy átlagember kíváncsi lehet: mekkora a tisztaság és a választék az adott helyen, milyen az összbenyomásom az ételről, jó-e a kiszolgálás, illetve megéri-e ár/érték arányban. Ez is nagyon népszerű az olvasóim körében – olyan is volt már, hogy elmentem az egyik kedvenc helyemre, amit már megírtam és a szomszéd asztaltól odaszóltak, hogy „szia Travellina, miattad jöttünk!”travellina3

A híres 66-os út vége, Egyesült Államok
travellina4
Feröer-szigetek

– Mik a bakancslistás úti céljaid, ahová még nem jutottál el?

– Elvileg az a célom, hogy minden országba eljussak, jelenleg 112-nél tartok a 190-valahányból. De ebből azért nem űzök sportot, amikor a következő utat tervezem.

"
Nem az a fő szempont, hogy mindenáron új helyre menjek, inkább az, hova vágyom éppen legjobban.

Kolumbia például ilyen most, illetve Alaszka által megihletve Kanada nyugati része is elkezdett vonzani. Szeretném a belföldi országjárást is folytatni: a Dunántúl nagy része már megvolt, nagyon alaposan bejártam és mindent részletesen dokumentáltam a blogon, a régi templomromoktól a kastélyokon és múzeumokon át a többi látnivalóig. Ennek is megvan a maga szépsége, és szintén nagyon sok visszajelzést kapok arról, mennyire hasznos mások számára.

A Világutazók kézikönyvéről bővebb infót ITT TALÁLSZ.

Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


UTAZZ
Ágyúcsövek szemeznek az átutazókkal egy Veszprém vármegyei faluban
Nem sok helyen lehet testközelből szemügyre venni a legendás, több mint 40 évig gyártott MiG–21-es vadászrepülőgép-típus egy példányát, de a magyargencsi hadiparkban igen – egy letűnt kor több más klasszikus harcászati masinája mellett.

Link másolása

Húsz darab, főként a második világháború utántól egészen az ezredfordulóig használt harci gép van kiállítva a magyargencsi Széll-kastély udvarán. Némelyik a Veszprém vármegyei kis falun átvezető útról is jól látható, persze a tankok és légvédelmi lövegek impozáns mérete miatt nehéz is lenne rejtegetni ezeket.

Márpedig rejtegetésről szó sincs, sőt,

a cél a közelmúltban a magyar hadseregnél használt tüzérségi és légvédelmi harci eszközök egy meghatározó részének bemutatása az érdeklődők számára.

Ezért kötött együttműködést a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Múzeuma a magyargencsi önkormányzattal a hadipark létrehozására a mintegy 600 fős településen – tudtuk meg Boros Tamás polgármestertől. Mint mondta, a Széll-kastély udvarán kialakított nem mindennapi kiállítás 2009 nyarán nyílt meg, nyáron és ősszel különösen népszerű. Rendszeresen érkeznek iskoláscsoportok a helyszínre, de a hadipark természetesen bárki által megtekinthető.

Néznivaló pedig bőven akad. Egyrészt

nem találkozni minden sarkon 50-60 éves harci gépekkel, például páncéltörő és légvédelmi ágyúkkal, tankokkal, katonai teherautókkal,

másrészt még az itt kiállított darabok között is vannak igazán különlegesek. Ilyen a T–55A harckocsi, a 2SZ3 Akácija önjáró tarack és a MiG–21bisz vadászrepülőgép.

A szovjet fejlesztésű T–55-ös tank (elődjével, a T–54-essel együtt) máig a legnagyobb példányszámban gyártott harckocsi, közel 100 ezer darab készült belőle. A T–55A modellt fejlett nukleáris védelemmel és erős páncélzattal építették, könnyen kezelhetőnek és mozgékonynak számított.

T–55A harckocsi

A T–54-est 1947-ben kezdték gyártani, a végső továbbfejlesztésének számító T–55A-ból az utolsó darab 1962-ben gördült le a gyártósorról. Érdekesség, hogy a T–54-est harci körülmények között az 1956-os magyar forradalom vérbe fojtása során próbálták ki először, ahol kiderült, hogy a Molotov-koktélra igencsak érzékeny. Számos, a Szovjetunióval szövetséges országban, így Magyarországon is nagyszámú állományt alakítottak ki belőle, és a hidegháború idejének legtöbb regionális konfliktusában bevetették. Hazánkban a rendszerváltás után vonták ki a forgalomból a külsőre szinte teljesen megegyező T–54-eseket és T–55-ösöket.

A 2SZ3 Akácija nevű, szovjet gyártmányú önjáró tarackból mindössze tizennyolc darab állt szolgálatban a magyar honvédségnél.

2SZ3 Akácija önjáró tarack

Ezt a páncélozott harci eszközt 1971-ben rendszeresítették a szovjet haderőnél, elsősorban a harckocsik távolról való tűztámogatására fejlesztették ki. Teljes körű atom-, biológiai és vegyi védelemmel rendelkezett, miközben harcászati atomlőszer kilövésére is alkalmas volt. A 2SZ3 Akacija népszerű fegyvernek számított, több országba is exportálták, a Magyar Néphadseregben az 1980-as évek elején állították hadrendbe. Magyarországon 1993-ban vonták ki a szolgálatból ezeket a 152 milliméteres önjáró lövegeket.

Az ugyancsak szovjet fejlesztésű MiG–21-es vadászrepülőgépet 1959-től 2002-től gyártották. A típus sok módosításon, fejlesztésen ment keresztül, mialatt kora egyik legendás, a Varsói Szerződés tagállamainak elsődleges vadászrepülőgépévé fejlődött.

A 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz

A katonai repülés egyik meghatározó mérföldkövének számító MiG–21-es 1961-ben jelent meg Magyarországon, összesen 261 darab érkezett a Szovjetunióból, és 2000 nyarán történt kivonásukig szolgálták a magyar légtér védelmét. A MiG–21-es a legnagyobb darabszámban gyártott gázturbinás sugárhajtóműves vadászrepülőgép a repülés történetében. Magyargencsen a 4025-ös oldalszámú MiG–21bisz van kiállítva. A típus bisz-változatai átalakíthatók voltak nukleáris atombombázó feladatkör betöltésére.

Páncéltörő ágyúk
Katonai teherautók

A magyargencsi hadiparkban kiállított gépek hatástalanítottak, mindenben megfelelnek a vonatkozó törvényi előírásoknak, egy részük pedig belülről is szemügyre vehető. Boros Tamás elmondása szerint állapotukat évente ellenőrzik a Hadtörténeti Múzeuma illetékesei.

ZSZU–57–2 önjáró légvédelmi gépágyú

A Széll-kastély belső tereiben egyébként egy, az 1848–49-es szabadságharchoz, a huszárokhoz, továbbá az első és a második világháborúhoz kapcsolódó tárlatot, valamint egy helytörténeti kiállítást is kialakítottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
Biztosra ment: háromezer évre lízingelt egy házat, 4652-ben jár le a szerződése
Walter Kendal nem bízta a véletlenre családja jövőjét: 1652-ben három évezredre szóló szerződést kötött Cornwallben. A helyen, ahol az ingatlanpiac néhányszáz éve beállt, eladó házat nemigen találni.

Link másolása

A cornwalli hercegség Anglia egyik legkülönlegesebb területe, nem csak azért, mert ide kötődik Arthur király legendája és itt játszódik Trisztán és Izolda romantikusan szomorú sztorija, de a terület viszonylagos elmaradottságának köszönhetően szinte háborítatlan itt a múlt. Nem zavarta meg az elmúlt évszázadok máshol nagy átalakításokat létrehozó építési mániája, nem égette tűzvész, és az utolsó néhány száz évben tapasztalt pénzhiány következtében az itt élők inkább őseik házában húzták meg magukat ahelyett, hogy új, nagy épületekkel szórták volna tele a vidéket. A kétoldalt kőkerítések közé szorított utak lovakra és nem hatalmas terepjárókra vannak méretezve, nem csoda, ha a gyakorlatlan sofőr még akkor is halálra rémül a szembe száguldó helyiektől, ha Angliában tanult vezetni.

Ha itt valaki bérelni szeretne egy lakást, ne lepődjön meg, amikor az ingatlanügynök olyan épületbe tessékeli be, ahol egy 178 centis ember feje már koppan az ajtófélfában, ahol a plafont kényelmesen eléri kézzel, és ahol a keskeny lépcsők miatt azt mutatják meg először, hogy melyik deszkákat kell kiemelni a mennyezeti részen, ha ágyat akar feljuttatni valahogy az emeletre.

Mellesleg azt is elárulják, hogy a halottakat is ott engedték le, ha az élet úgy hozta.

Tessék csak borzongani.

Egy régi földvár helyére építették, az egész vidéket védte

Az ősi települések sorában előkelő helyet foglal el Lostwithiel, a hercegség első fővárosa, még abból az időből, amikor nem is hercegség, hanem egyenesen királyság volt ez a terület. A városka szélén a régi vár romja áll, valamikor az 1200-as években épült, egy még sokkal régebbi kör alakú erődítmény, földvár helyére. Innen kényelmes sétával érkezik az ember a településre, aminek ősi magjában nem nagyon találni 400 évnél fiatalabb épületet, de régebbit rengeteget.

Az egyik legszebb az egykori hercegi palota, melyet 1272-ben kezdtek építeni, és 20 évvel később fejezték be. Az eredeti épületben helyet kapott a kincstár, a törvényszék, az adók beszedéséért felelős hivatal, és Cornwall parlamentje, mely a Nagyteremben ülésezett.

Ennek a parlamentnek a XIII. században akkora hatalma volt, hogy felülbírálhatta (és valószínűleg még mindig felülbírálhatná) a Westminsterben hozott törvényeket.

Ha újra összeülne.

Károly nyaralóházai szépen eltartják a családot. Ebben a házban maga a király is megszáll időnként

Az épületet Károly király még hercegként hozatta rendbe a helyi nyaralóházai bevételéből. De nem ez a ház a legizgalmasabb látnivaló ebben a csendes, és a múltat nagy szeretettel őrző kisvárosban. Van valami, ami sokkal kevésbé nagyszabású, de mégis inkább megragadja a fantáziánkat. Talán mert olyan kevés információ áll csak rendelkezésünkre róla.

A helyesírás változott ugyan az elmúlt 371 év alatt, de a lényeg változatlan

Nem messze a North Street és a Queen Street kereszteződésétől áll egy ház, amelynek sarkába egy gránitkő épült be, körbeölelve a kétszintes épület egyik csücskét. Rajta gránitba vésve ez a felirat:

„Walter Kendal Lostwithiell-ből volt e ház alapítója 1658-ban. Háromezer évre szóló lízing szerződése van, amely 1652. szeptember 29-én kezdődött.”

Első pillantásra az ember csak dörzsöli a szemét, én is azt tettem. Itt valamit rosszul láttam, elnéztem,

hiszen 3000 évre lízingelni valamit, amikor a Brit Birodalom még Hongkongot is csak 99 évre…

De nem, a táblán valóban 3000 év áll. Micsoda előrelátás, micsoda magabiztosan nagyszabású tervek! Vajon mit gondolt Walter, mi fog történni 4652-ben, amikor a bérleti szerződése lejár? Ahogy a törvény engedi, megvásárolja Francis Bullertől, aki bérbe adta neki? Aligha, hacsak nem időutazó volt. Erre egyébként még esély is van, mert a férfi azonosítása nem egyszerű.

Maga a ház egy 3 szobás, átjárós alaprajzú épület volt, a North Street felé néző nappali frontot a XIX. század közepén üzletté alakították át, a lakás bejárata a másik irányból maradt meg.

Angliában nem ritka az olyan ház, aminek a telke nem a ház építőjéé, hanem megmarad az eredeti tulajdonos birtokában.

Általában 99, néha 125 évre adják lízingbe, és annál többet ér az épület, minél több idő van még hátra a bérleti szerződésből. De senkinek nem ajánlják, hogy ez az idő 80 év alá essen, mert akkor rohamosan veszít értékéből az ingatlan.

Walter Kendal háza ebből a szempontból kiváló befektetés, az ő lízingjéből még most is 2629 év van hátra!

De ki volt ez a figura, aki nemcsak hogy leszerződött a háza területére 3000 évre a környék egyik legbefolyásosabb parlamenti képviselőjével, de annyira biztos akart lenni a dolgában, hogy mindezt kőbe is vésette? Ki volt Walter Kendal?

Gránitszilárdságú adósságlevél

Az első információk azonnal képbe teszik az embert,

Walter, úgy tűnik, egy lenyűgözően jómódú család tagja volt a kisvárosban.

Ősei II. Richárd uralkodása óta képviselték a várost, a Kendal család tagjai az évszázadok során számos alkalommal a plébánosi tisztséget is betöltötték.

A család 1601-ben építette a Pelyn-házat a város közelében, és a mai napig ott élnek.

Walter rokonai szintén parlamenti képviselők, a királypárti hadsereg hősei és a legnagyobb kikötők urai voltak. De nem Walter, aki a sokadik ezen a néven. Egyes források szerint a városban lakó Thomas Kendal idősebb testvére lehetett, aki 1642 és 1687 között hét cikluson át volt polgármester.

A férfi Thomas Kendal és Elizabeth Arscott gyermekeként született 1608-ban, nyolc gyerekük közül ő volt a legidősebb. A Szent Bertalan-templom falán található emléktáblán mindannyian szerepelnek, ott imádkozva a domborművön. Feltételezhetjük, hogy a mi Walterünk az, aki térdre borul, közvetlenül a jóval nagyobb apja mögött. Walter 1642-ben vette feleségül Margaret Symont, és három gyerekük született, Richard, Walter és Elizabeth. Sajnos annak semmi nyoma, hogy pontosan mivel is kereste a pénzt élete során, bár

amikor a St Winnow-i templomban feleségül vette Margaretet, a vőlegény foglalkozása rubrikába az ‘úriember’ (gentleman) szó került.

És ahhoz, hogy valaki úriember legyen, remek kiindulásnak számít, ha befolyásos, nem frissen meggazdagodott család sarja.

De miért ilyen hosszú időre vette bérbe a területet? A bérbeadó maga sem volt ágrólszakadt, és amije volt, attól nem akart megválni (kivéve, amikor hazaárulással vádolták és elkobozták minden vagyonát, de az 10 évvel később történt). A kérdéses időben a környék tengerparti városai a kereskedelem vezető brit kikötői voltak. A hatalmas bevételek nyomán fellendültek az ingatlanbefektetések.

A 3000 éves bérleti díjról szóló kő is azt mutatja, hogy a Kendalok jelentős bevételeiket városi ingatlanokba fektettek be.

A Lostwithielről fennmaradt birtoklevelek sora szerint a XVII. században igen aktív volt az ingatlanpiac.

Lostwithiel, az ősi főváros

A település kis méretéhez és Cornwallhoz képest is figyelemre méltóan jómódú volt, rendesen kitömve jó minőségű földekkel. A dicső múlt valahogy most is érzékelhető a kisvárosban, ahol megállt az idő, mégis vonzza a művészeket, kreatív embereket. A gyerekek komolyzenét és balettet tanulnak a helyi iskolában, a nagy ünnepeket középkori mutatványokkal dobják fel, és a koronázásra is úgy készültek, hogy a 800 éves normann híd melletti folyóparton egész hétvégén tartott a buli.

Utána pedig ki-ki hazament a maga öreg épületébe, kicsit összehúzta magát, hogy beférjen az ajtón, kiszellőztette a régi házak szagát, és közben nagyon büszke arra, hogy ahol él, ott élt már a dédapja is.

És nem, a házak nem eladók. Az ingatlanpiac néhányszáz éve már beállt. Itt, ahol mindenki ismer mindenkit, hamar kiszúrják az idegent. Legyen hátra bárhány év a lízingből, az épület nem tud olyan keveset érni, hogy eladják neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Vannak helyek, amik fölött soha nem fogsz átrepülni, mert messze elkerülik a repülők
A repülésmentes zónák kialakulása mögött környezetvédelmi, biztonsági, de akár hiedelmi okok is lehetnek. Ezért nem szállnak át a repülők a Machu Picchu, a Bermuda-háromszög, és számos más hely fölött.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 02.


Link másolása

Medina és Mekka

A szaúd-arábiai Mekkában és Medinában van az iszlám vallás néhány legfontosabb, szentnek tartott helye. Minden évben több millióan zarándokolnak el Mekkába, ami hitük szerint Mohamed próféta születési helye. Nem mindenki léphet be azonban a szent városba, kizárólag az iszlám követői. Az emberek mellett a város légterét érintő repülőket is hasonlóan korlátozzák, és az idegeneket onnan is távol tartják.

Emellett repülésmentes zóna a mekkai nagymecset és a medinai próféta mecset, és ez már muszlimokra és nem muszlimokra egyaránt vonatkozik. Kivételt képeznek a tilalom alól a helikopterek, amelyeket olykor biztonsági vagy híradási célból engednek be ezekbe a légterekbe.

Machu Picchu Fotó: Pixabay

Machu Picchu

A perui Machu Picchu (vagyis „öreg csúcs”), a 15-16. százai inka romváros rajta van az UNESCO világörökségi listáján, egyben a világ „új” hét csodájának egyike is. Itt a repülésmentes zónát az alacsonyan szálló turistahelikopterek miatt vezették be, mert azok a környezetvédők szerint károsítják a terület ősi állat- és növényvilágát. Sem helikopterek, sem repülők nem szállhatnak át a területen, hogy a perui történelmi szentély épségben megmaradhasson az eljövendő generációk számára.

Bermuda-háromszög

Az elmúlt mintegy száz évben bekövetkezett bizarr és megmagyarázhatatlan eltűnések miatt a Föld egyik legtitokzatosabb helye az Atlanti-óceán déli részén lévő Bermuda-háromszög. A rejtély 1945-ben indult, amikor az amerikai légierő 27 embere tűnt el zavarba ejtő körülmények között. Egy délután négy torpedóbombázó szállt fel Floridában gyakorlórepülésre, de soha nem tértek vissza. A rádiójelekből ítélve megpróbáltak visszafordulni, de az óceán felett eltűntek. Két mentőrepülőt indítottak a felkutatásukra, de az egyik ugyancsak nyomtalanul eltűnt.

Azóta is számos legenda kering a háromszög természetfeletti és talányos mivoltáról. Hivatalosan nem tiltott repülési zóna, de a legtöbben azért messze elkerülik. Észszerűbb magyarázatok szerint a háromszögben uralkodó extrém időjárás okolhatja az eltűnéseket, amelyek így már egyáltalán nem mondhatók titokzatosnak.

Disneyland Fotó: Pixabay

Disneyland és Disney World

A 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadások óta Disneyland és Disney World is felkerült a hivatalos repülésmentes övezetek listájára. A tilalmi övezet a parkok 5 kilométeres körzetére, mintegy 900 méteres magasságig érvényes, és egyaránt vonatkozik ember által vezetett repülőalkalmatosságokra és drónokra. A kaliforniai Disneylandet és a floridai Disney Worldöt évente milliók keresik fel.

Washington DC

A Fehér Ház, az amerikai kongresszus épületei, valamint számos más kormányzati szerv található itt, ezért nem csoda, hogy ez a világ egyik legszigorúbban korlátozott légtere. Egy 25 és egy 50 kilométeres sugarú kört jelöltek ki, amelyek központja a Ronald Reaganről elnevezett repülőtér. A kisebb körben a drónok használata sem engedélyezett, a reptérre érkező kereskedelmi gépek átrepülhetnek rajta, más azonban csak kivételes esetben. A Fehér Ház fölött viszont kizárólag az amerikai elnök, esetleg a hivatalosan hozzá érkezők haladhatnak át.

Vulkánok

Hihetetlenül hangzik, de a Smithsonian Intézet szerint bármely adott pillanatban legalább tíz vulkán van működésben a világon.

Nem kell túlmagyarázni, miért szörnyű ötlet egy működésben lévő tűzhányó felett átrepülni. Az pedig, hogy mikor lép működésbe egy vulkán, többnyire kiszálíthatatlan, ezért jobb félni, mint megijedni.

(Forrás: Grunge, Smithsonian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
Fotók: virágban, aranyban, harsogó zöldben pompázik a nógrádi táj
Egy kiadós séta a természetben csodákra képes.
Fotók: Harmath Bea - szmo.hu
2023. május 19.


Link másolása

Miért érdemes a vidéket járni? A nyugalomért, a természet csendjéért, az illatokért, no és persze a színekért. Májusban pedig különösen igaz ez, hiszen minden növény a legszebb arcát mutatja. Élénkek, szépek, hívogatóak... Tartsatok velünk most a nógrádi vidék romantikus tájára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk