8-szor mellkason szúrta a főnökét, majd kiesett az ablakon és meghalt egy munkás Győrben
Meghalt egy férfi egy győri munkahelyi verekedésben csütörtökön - közölte a rendőrség. Egy üzem telephelyén alakult ki szóváltás egy 43 és egy 54 éves férfi között. Összeverekedtek, a dulakodás során a 43 éves férfi egy késsel megszúrta vitapartnerét, utána viszont kiesett az iroda ablakán, és meghalt.
A Kisalföld.hu úgy tudja, hogy az EON győri telephelyén történt az eset, ahol
a férfi többször mellkason szúrta főnökét, majd a második vagy harmadik emeletről kizuhant.
Jelenleg is tart a délelőtt fél 10 körül elkezdett életmentő műtét a győri Petz-kórházban. Oláh professzor tájékoztatása szerint az operáció a vége felé tart. A mellkasi vérzéseket, amelyeket a nyolc késszúrás okozott, úgy tűnik sikerült elállítani. Az áldozat rengeteg vért vesztett, ami a későbbi esetleges komplikációk miatt nem mindegy, de fiatal szervezetről van szó, ezért mindenki bízik a felépülésében. A megszúrt férfi állapota továbbra is kritikus.
A rendőrség emberölés kísérlete miatt vizsgálja az eset körülményeit.