hirdetés

MÚLT
A Rovatból
hirdetés

Volt nálunk még egy forradalom 1848-ban, csak erről senki nem beszél

A soproni diákok robbantották ki, és a márciusi ifjakhoz hasonlóan ők is megfogalmazták követeléseiket - a tanáraikkal szemben.
Kertész Botond történész írása a Kötőszó blogon - szmo.hu
2017. március 15.

hirdetés

Feloldhatatlan ellentétet éreztek 1848 márciusában a soproni evangélikus líceum diákjai. Öt nappal a márciusi ifjak fellépése után ők is népgyűlést tartottak és megfogalmazták a maguk tizenöt pontját a líceum gyökeres megreformálására. Nem kímélték sem iskolájukat, sem tanáraikat, sem az intézmény fenntartóit.

"
Nincs a hazában főiskola, mely az ifjúi lélek fejlesztő mívelésében hátrább állana a soproni ev. főiskolánál! Ki az, ki az ifjúi kebel ily panaszos feljajdulásában a nemzet halálharangjának rémes zúgására ne ismerne?"

Mivel tanáraikat alkalmatlannak tartották az oktatásra, egyből sztrájkba léptek, amíg jobbakat nem kapnak. Az oktatási rendszer teljes átszervezésére vonatkozó javaslataik egy része azonban helytálló volt.

Követelték a szakrendszerű oktatás (azaz az osztálytanárok helyett szaktanárokra épülő rend) bevezetését, a humán órák (leginkább a végtelen hosszú latin biflázások) csökkentését a több gyakorlati haszonnal kecsegtető reáltárgyak javára. Szorgalmazták "testgyakorló intézet", sőt vívóiskola alapítását – ez utóbbi létrehozására még gyűjtést is indítottak.

Az iskola felügyeletét ellátó dunántúli egyházkerülettől új házirend bevezetését várták, amely engedélyezi részükre az "ártalmatlan szórakozásokat".

Úgymint a színházba és kávéházba járást és a szolid táncmulatságok megrendezését. A tanulók fegyelmi ügyeit a tantestület helyett az igazgatóból és választott diákokból álló választmány kezébe adták volna. Ezen felül szolidaritást vállaltak a soproni katolikus gimnázium és a győri főiskola diákjainak követeléseivel is.

hirdetés
haubner

Haubner Máté püspök

A válasz nem maradt el: a cenzúra megszűnését kihasználva a diákok kinyomtatott követeléseire a tanárok is nyomtatványban reagáltak.

Bár a kritika jogát és részben jogosságát is elismerték, természetesen nem tudtak azonosulni azzal a gondolattal, hogy a soproni líceum lenne az ország legrosszabb iskolája. Úgy vélték, hogy a követelések valójában csak néhány bajkeverő diák gondolatait tükrözik.

"
A beteget gyógyítani kell, nem megfojtani"

– foglalták össze véleményüket. A válasz után elszabadultak az indulatok. Mintha egy mai kommentfolyamot olvasnánk, úgy lett a vita egyre hevesebb és személyeskedőbb.

A diákok egyik írásukban már így fogalmaztak: "Kérdi Müllner tanár: oly kevés bizodalmunk van e tanárainkban? Mint vezetőknek bármely iskolai ügyek javításában semmi, - mint csupán tanárokban, szintannyi." Az indulatokat 1848 őszén csak a dunántúli egyházkerület konventjének és püspökének, Haubner Máténak sikerült valamelyest lecsillapítania.

A vita nem állt meg a város határainál. A messzi Késmárk líceumának igazgatójához, a tudós Hunfalvy Pálhoz is eljutottak a diákok követelései. A tekintélyes professzor, jogász, akadémikus a sajtó útján adott hangot felháborodásának. Leginkább az bőszítette fel, hogy a diákok nem átallottak a "nemzet" képviselőiként fellépni:

"
S kinek képében követelik azon gyors intézkedéseket? természetesen a nemzet képében és nevében »mert ki ne ismerne az ifjúi kebel panaszos feljajdulásában a nemzet halálharangjának rémes zúgására?«- mert Pesten is egypár ember, ki azzal dicsekszik, hogy semmit sem tanult, s hogy a sok szamár professzor neki szekundát adott, szintén a nemzettel identifikálja magát!

Aki tudott a sorok között olvasni, értette, hogy Hunfalvy nemcsak a soproni tanulókat, hanem egyben a márciusi ifjakat is kiosztotta. Egészen pontosan Petőfi Deákpályám című versére utalt: "Diligenter frekventáltam oskoláim egykoron / Szekudából pónált mégis sok szamár professzorom." (Mai magyarra fordítva: Szorgalmasan tanultam az iskolában egykor, egyest adott mégis a sok szamár professzor.)

Hunfalvy Pál

Hunfalvy tanári pályájának összes keserű tapasztalatát az olvasókra zúdította:

"

A magyar tanulóság nagy része közt rossz szellem uralkodik, mert csak élvezet és szenvedély után kapkodik, valódi míveltség és tudományosság nem ingerli, szorgalom, komolyság és vallási kegyelet távol van tőle. (...) Tagadhatlan tény, hogy a magyar ifjúság nagyrésze kevés hajlamot mutat komoly tanulásra s hogy eszerint az értelmetlenség és tudatlanság mindinkább elharapózik. (...) A tanulóság, kevés kivételekkel, engedelmetlen, rakonczátlan.

Mi már tudjuk, amit Hunfalvy 1848 tavaszán még nem sejthetett: ezek az "engedelmetlen és rakonczátlan" ifjak a nemzetőrségben, majd a honvédségben harcolva soha el nem évülő érdemeket szereztek a szabadságharc sikereiben. De ne legyünk igazságtalanok a soproni diákok ügyét intéző dunántúli püspökkel, vagy a szigorú késmárki professzorral sem. 1849 után Haubner Máté püspök a szabadságharcot támogató körleveléért Kufstein börtönében szenvedett várfogságot, Hunfalvy Pál pedig soha nem kaphatott katedrát azért, mert tagja volt a trónfosztást is kimondó országgyűlésnek.

A katedra két oldalán álló tanárok és diákok a szabadságharcban már a barikád ugyanazon oldalán találták magukat.

Kötőszó evangélikus közéleti blog

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk