MÚLT
A Rovatból

Utolérte az elnököt a média bosszúja – 50 éve robbant ki a Richard Nixont elsöprő Watergate-ügy

Egy mínuszosnak látszó rendőrségi hír beláthatatlan következményei.

Link másolása

Richard Milhous Nixon, az Egyesült Államok 37. elnöke gyűlölte a sajtót. Fóbiája akkor teljesedett ki, amikor 1960 őszén az amerikai történelem első elnökjelölti tv-vitájában hiába volt tapasztaltabb, felkészültebb ellenfelénél, John Fitzgerald Kennedy-nél, a jóképű, remekül beszélő, a kamerák előtt magát mindig feltaláló massachusetts-i szenátort a nézők meggyőzőbbnek találták, mint a „savanyú, unalmas” benyomást keltő alelnököt. Amúgy Nixon már korábban sem szívelte a „firkászokat” azóta, hogy az 1950-es kaliforniai szenátor-választás idején megkapta a „Trükkös Dicky” (Tricky Dicky) gúnynevet, arra utalva, hogy karrierje építése során nemigen válogatott az eszközökben. A médiától való rettegése megmaradt elnöksége idején: „közellenségei” titkos listáján a kor olyan neves újságírói szerepeltek, mint az oknyomozó újságírás nagymestere, Jack Anderson vagy James Reston, a New York Times publicistája. Azt azért aligha gondolta volna, hogy a sajtóból sújt le rá a végzet, és egy mínuszos rendőrségi hírnek látszó ügy miatt kell szégyenteljesen távoznia a Fehér Házból.

Pedig 1972 úgy tűnt, sikeres éve lesz a republikánus párti elnöknek: másodszor is megválasztották, megkezdődtek a tárgyalások a vietnami háború befejezésére, amellyel teljesíthette ígéretét, hogy „hazahozza a fiúkat”. Közben a szuperhatalmi politikában is enyhülés állt be: májusban Moszkvában Nixon és Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár aláírták a stratégiai atomfegyverek korlátozásáról szóló SALT-I szerződést. Megindult az amerikai nyitás a kommunista Kína felé is Nixon és Mao Ce-tung februári pekingi találkozójával. Csakhogy közben egy apró porszem került az olajozottan működő gépezetbe.

1972. június 17-én éjjel ismeretlen tettesek betörtek a washingtoni Watergate irodaház 6. emeletére, ahol a Demokrata Párt választási központjának főhadiszállása volt. Rövidesen elfogtak öt embert, akiket először „kubai szabadságharcosokként” azonosítottak a hatóságok. Ez az akció valójában már a második ilyen akció volt, amely mögött az úgynevezett „Fehér Házi vízvezetékszerelők” csapata állt. Ezt a testületet 1971 júliusában hozták létre, miután Daniel Ellsberg volt katonai elemző kiszivárogtatta a vietnami háború előkészítéséről szóló titkos Pentagon-iratokat, hogy féken tartsák a kormányzat politikai ellenfeleit. A csoport vezetője Gordon Liddy volt FBI-ügynök volt, másik kulcsfigurája pedig E. Howard Hunt egykori CIA-tiszt, akinek szerepe volt az 1954-es guatemalai államcsínyben, valamint az 1961-es sikertelen kubai, Disznó-öbölbeli inváziókísérletben. A „vízvezetékszerelők” 1972 elején nagyszabású tervet dolgoztak ki Nixon újraválasztása érdekében a Demokrata Párt lejáratására, majd ennek szellemében már május 28-án betörtek a Watergate-be, és lehallgató készülékeket helyeztek el a demokrata párti stáb tagjainak telefonjaiba. A második akció után három nappal azonban Bob Woodward, a Washington Post fiatal újságírója kapott egy fülest egy „jólértesült” informátortól, mely szerint az egyik „betörő” noteszában megtalálták Hunt telefonszámát, hogy Hunt által aláírt csekkek is voltak nála, és hogy Hunt kapcsolatban áll Charles Colsonnal, az elnök egyik legbefolyásosabb tanácsadójával. Mindez megjelent a lapban, a „betörési ügy” itt kezdett érdekessé válni.

Újabb három nap telt el H.R. Haldeman Fehér Házi stábfőnök azt ajánlotta Nixonnak, hogy utasítsa a CIA és az FBI vezetőit: a Watergate-üggyel kapcsolatos fejleményekről napi jelentést kérnek, de mielőbb zárják le az egészet. Balszerencséjükre azonban erről a beszélgetésről is hangfelvétel készült, ez lett az a bizonyos „füstölgő puska”, amely végül elsült.

Közben Woodward és kollégája, Carl Bernstein éjjel-nappal dolgoztak az ügyön, főszerkesztőjük, Ben Bradlee akkor is biztatta őket, amikor úgy tűnt, hogy hiábavaló minden fáradozásuk. Névtelen forrásuk segítségével, akit egy akkoriban szenzációszámba menő amerikai pornófilm, a Mély torok (Deep Throat) álnévvel ruháztak fel, rájöttek, hogy az ügyben Nixon közvetlen környezete érintett, hogy a lehallgatásokat és a demokrata párti dokumentumok ellopását célzó betörést illegális kampánypénzekből finanszírozták.

1972. október 10-én a Post címlapsztorija feketék-fehéren leírta, hogy „a Watergate-ügy politikai kémkedési és szabotázsakció volt Nixon elnök újraválasztása érdekében és azt Fehér Házi tisztségviselők indították.” Akkor az elnöki hivatal ellentámadásba lendült: a Post cikkeit egy „magányos liberális lap rögeszméjének és bosszújának” próbálták beállítani, és miután a választások előtt 10 nappal a CBS leadta az ügyről készült riport első részét, Charles Colson nyílt fenyegetése után William Paley, a csatorna elnöke elállt a második adástól. Miután az amerikai média nagy része Nixont támogatta, sőt, a Gallup közvélemény-kutatása szerint jobban bíztak a hivatalban lévő elnökben, mint kihívójában, George McGovernben. November 7-én Nixon földcsuszamlásszerű győzelmet aratott. Csakhogy a lavina már elindult és nem lehetett megállítani.

Már az elnökválasztás előtt megkezdődött egy szövetségi bíróság előtt a „betörők” pere, és vallomásaik nyomán vád alá helyezték Liddy-t és James McCord-ot, Nixon kampánybiztonsági főnökét, mint a betörés „elektronikai szakértőjét”. Liddy-t 1973.januárjában 20 évi börtönre ítélték, McCord novemberben 5 évet kapott, de négy hónap után szabadon engedték a hatóságokkal való együttműködése miatt. McCord márciusban levelet írt John Sirica bírónak, amelyben bevallotta: nyomás alatt tett vallomást, a betörésben kormánytisztviselők vettek részt és a szálak a Fehér Házig vezetnek.

Közben a J.Edgar Hoover halála után kinevezett, majd megerősített Patrick Gray FBI-igazgató is kipakolt: elmondta, hogy a nyomozást John Dean Fehér Házi tanácsadó elvárásai szerint folytatták, és Dean vélhetően félrevezette az FBI-t. De Gray sem öregedett meg a nyomozó iroda igazgatói székében, miután kiderült, hogy dokumentumokat semmisített meg E.Howard Hunt széfjéből.

1973. május 17-én megkezdte munkáját a szenátus Watergate-bizottsága és a meghallgatásokat a PBS köztv-csatorna közvetítette. Elnöke az a Sam Ervin szenátor volt, aki egy hasonló vizsgáló bizottság élén megbuktatta az antikommunista hisztériát irányító Joseph McCarthy-t. Akkor kezdett igazán szorulni a hurok Nixon körül, amikor Dean júniusban a bizottság előtt elismerte: „legalább 35-ször” beszélt az elnökkel az ügy eltussolásáról.

Júliusban Alexander Butterfield, az elnök volt titkára elárulta, hogy 1971 óta felvesznek minden beszélgetést és telefonhívást az Ovális Irodában. Nixon előbb elrendelte a felvevő rendszer leállítását, majd megtagadta, hogy a felvételeket átadja a bizottság különleges ügyészének, Archibald Cox-nak. Közben még alelnökét is elvesztette: Spiro Agnew-nak egy korrupciós ügy miatt kellett távoznia, helyét októberben Gerald Ford vette át. Az sem segített rajta, hogy Cox lemondásra kényszerült, miután Nixon egy „kompromisszumos” megoldást kínált fel neki, utóda, Leo Jaworski nem ismert kegyelmet.

1974. március 1-én vádemelési javaslatot adtak át Sirica bírónak hét volt elnöki tanácsadó ellen, és megemlítették benne Nixont, mint az „összeesküvés résztvevőjét”. Április 30-án a Fehér Ház átadta a Képviselőház igazságügyi bizottságának a Nixon-magnószalagok szerkesztett átiratait, ez azonban kevésnek bizonyult. Május 9-én megkezdődtek a bizottság előtt az elnök felmentésével (impeachment) kapcsolatos meghallgatások, június 15-én pedig megjelent Woodward és Bernstein könyve, Az elnök emberei (All The President’s Men) címmel, amelyben leírták oknyomozásuk teljes történetét. Július 8-án az „Egyesült Államok kontra Nixon” ügy már a legfelsőbb bíróság előtt volt, 24-én pedig a testület úgy döntött: az elnöknek át kell adnia az ominózus magnószalagokat a nyomozó hatóságoknak.

-

Ezek után a Kongresszus elkezdte az impeachment-eljárást. És augusztus első napjaiban sült el a „füstölgő puska”:

előkerült az 1972. június 23-án készült felvétel, amelyen Nixon és Haldeman a nyomozás megakadályozásának eszközeiről beszélnek. A republikánus párt befolyásos szenátorai közölték Nixonnal: elegendő szavazat várható a vád alá helyezéséhez. 1974. augusztus 8-án az Egyesült Államok 37. elnöke televíziós beszédben bejelentette lemondását. Másnap Gerald Ford vette át tőle az elnöki hivatalt.

Woodward és Bernstein könyvéből a demokrácia elkötelezettjeként ismert Alan J. Pakula rendezett nagy sikerű filmet. A Post újságíróit két hasonlóan liberális gondolkodású színész, Robert Redford és Dustin Hoffman személyesítette meg. Az 1976-os bemutató idejére azonban a Watergate-ügy „fővádlottja” már kegyelmet kapott utódától, aki nem is tagadta, hogy az elnökséget a Washington Postnak köszönheti.

Pakula filmjében a „Mély Torok” szerepét Hal Holbrook játszotta. A hosszú életű színész (2021-ben halt meg 95 éves korában) megérhette, hogy ki is volt Bernsteinék rejtélyes forrása. A 2008-ban elhunyt Mark Felt, az FBI egykori második embere ugyanis halála előtt 3 évvel maga fedte fel kilétét. Kiderültek indokai is: nem csupán igazságérzete, az amerikai demokráciába vetett hite motiválta, hanem a személyes sértettség és bosszú is: amikor ugyanis J.Edgar Hoover, aki 48 éven át volt a szövetségi nyomozó iroda rettegett főnöke, 1972. május 2-án meghalt, Felt azt várta, hogy Nixon elnök őt nevezi ki utódául. Az elnök azonban az igazságügyi államtitkár Patrick Gray-t választotta, akinek nem is volt FBI-os múltja. Feltnek megmaradt a napi operációs irányítás, így értesült első kézből az első pillanattól kezdve a Watergate-üggyel kapcsolatos minden apró részletről…

A Post – ma is aktív – két újságírója, akik már majdnem 80 évesek a közelmúltban, az évfordulóhoz közeledve arról írtak lapjukban, hogy évtizedeken át abban a meggyőződésben éltek, Amerikának nem lesz még egy olyan elnöke, aki ennyire lábbal tiporja a nemzeti érdekeket és aláássa a demokráciát saját személyes és politikai érdekeiért. Egészen addig, amíg nem jelent meg a színen Donald Trump. Nixonnal ellentétben, Trump egész pályafutását a modern médiára építette, végül azonban éppen ez okozta az ő vesztét is és leplezte le véglegesen mesterkedéseit 2021. január 6., a washingtoni Capitolium ostroma után.

A Watergate-ügy legfőbb tanulsága 50 év után is: ha egy jogállamban jól működik a nyilvánosság, ha vannak olyan független médiumok és bátor újságírók, akik leleplezhetik a közélet visszaéléseit, bármilyen magasra is vezetnek a szálak, egyetlen vétkes közszereplő sem érezheti magát biztonságban. Éppen ezért érvényes Amerikában és másutt is a Washington Post jelmondata: „A demokrácia meghal a sötétségben” (Democracy dies in darkness).

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Videó: Erzsébet királynő 1993-ban járt Magyarországon
Mutatjuk az archív felvételeket a csütörtökön elhunyt uralkodó és néhai férje magyarországi látogatásáról.

Link másolása

Csütörtökön délután meghalt II. Erzsébet brit uralkodó. A királynőt nemcsak az Egyesült Királyság, hanem az egész világ gyászolja most.

Talán sokan nem tudják, hogy Erzsébet Magyarországon is járt 70 évig tartó uralkodása alatt. 1993-ban utazott előbb Budapestre, majd az ország több különböző pontjára, például Kecskemétre és a Hortobágyra.

A királynőt és férjét, Fülöp herceget többek között Göncz Árpád akkori köztársasági elnök fogadta, aki díszvacsorát is adott a párnak a Parlament Vadásztermében. Az eseményen a korabeli hazai politikai és szellemi élet színe-java részt vett - emlékeztet az nlc.hu. Ekkor Erzsébet királynő méltatta Magyarországot és a magyar népet:

"Mindig szerettem volna Magyarországra jönni, így hát különleges pillanat számomra, hogy itt lehetek Budapesten. Bár a történelem nem mindig állította egyazon oldalra Nagy-Britanniát és Magyarországot Európa tragikus háborúiban, azt hiszem, népeinkben mindig eleven maradt a közös reménység. Csodálattal és örömmel figyeltük mindazt, amivel a magyarok a tudomány, a zene, a művészetek és az irodalom világát gazdagították".

A királynő halálhíre után az Országos Széchenyi Könyvtár is megosztott néhány archív felvételt arról, amikor II. Erzsébet ott volt férjével. Mint írják, "a királyi pár a könyvtár megtekintése mellett egy kifejezetten a tiszteletükre összeállított kiállítást nézett meg".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
Videó a Titanicról: az eddigi legjobb minőségű felvételeken a 110 éve elsüllyedt hajó roncsa
Most először készült 8K felbontásban videó az utasszállító óceánjáró roncsáról, amelyeken eddig nem látott részletek is láthatóvá váltak.

Link másolása

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket sikerült elkészítenie egy expedíciós csapatnak a Titanicról - számolt be róla a Science Alert.

Az 1912-ben, első útján elsüllyedt utasszállító óceánjáróról most először készült 8K felbontásban videó, ami elképesztő részletességgel mutatja be a roncsot.

Ennek köszönhetően pedig újdonságokat is felfedeztek a kutatók: például láthatóvá vált a kikötő horgonyon a gyártó neve.

"Évtizedek óta tanulmányozom a roncsot, több alkalommal is lemerültem, és nem emlékszem, hogy láttam volna bármilyen más felvételt, amely ennyire részletes lett volna. Izgalmas, hogy annyi év után egy olyan új részletet fedezhettünk fel, amely a régebbi kameratechnológiákkal nem volt látható"

- mondta Rory Golden, az OceanGate Expeditions Titanic-szakértője.

Azt is kiemelte, hogy a felvételeken látszik az a kazán is, amely az óceán fenekére merült, amikor a Titanic kettévált. Ez volt az a kazán, amelyet először megtaláltak, amikor 1985-ben azonosították a hajó roncsát.

A felvételeken jobban láthatóvá vált részletek segítségével a tengeri régészek tovább tanulmányozhatják a Titanic bomlási sebességét, de a roncsban és környékén élő tengeri élőlények azonosítását is megkönnyítik a tudósok számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Egész életét a férjének, majd a hagyatéka gondozásának szentelte – a legodaadóbb feleség volt Hertelendy Margit
A híres Afrika-vadász és író, Széchenyi Zsigmond özvegye szinte társszerzőként segítette férjét, aztán hagyatékát is évtizedekig, tíz körömmel óvta és gondozta.

Link másolása

Minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő” – tartja a mondás. Ez Széchenyi Zsigmondra, a magyar vadászirodalom ikonikus világutazó-írójára mindenképp igaz volt. Hiába vadászott Európában, Afrikában, Indiában és Alaszkában, itthon bukkant a legértékesebb „trófeára”, Hertelendy Margitra.

Mangika, ahogy mindenki hívta, egész tevékeny életét a férjének, majd annak halála után a hagyatéka gondozásának szentelte. Kitartó szerelmük kalandosan indult, és úgy is folytatódott.

A nemesi birtokos családból való Margit nyelvmesteri diplomát szerzett német, francia és magyar nyelvből és művészettörténetet is tanult, de hiába minden álmodozása, a világháború, majd a Rákosi-korszak üldöztetése minden számítását keresztülhúzta. Különféle megpróbáltatások után az államosított, keszthelyi Festetics-kastélyban lett végül a nemes hölgyből egyszerű takarítónő és fűtő. 1955 őszén azonban rámosolygott a szerencse, és megismerkedett (az addigra pár éve Budapestről vidékre telepített, a közeli Balatongyörökön élő) Széchenyi Zsigmonddal. Mivel akkoriban egyikőjüknek sem volt stabil háttere, földönfutóvá tette őket az élet, csak 1959-ben házasodhattak össze, de abban az évben már vissza is költözhettek Budapestre, a VI. kerületi Jókai utca 36. szám alá.

Hatalmas horderejű munka következett: az ifjú feleség gyakorlatiasan és energikusan vetette bele magát 27 évvel idősebb férje könyveinek korrektúrázásába, legépelésébe és megjelentetésébe. Akkortájt szokatlan módon Zsigmond utolsó afrikai vadászútjára is elkísérte 1964-ben, amely már a második expedíció volt.

A vadászikon ugyanis kijelentette, hogy a felesége nélkül nem megy sehova. Rengeteget fotóztak is együtt az állatvilágban. Ezeknek az utazásoknak az volt a célja, hogy pótolhassák az ’56-os budapesti harcokban leégett Magyar Természettudományi Múzeum állatpreparátumait.

Széchenyi korai halála után a Művelődési Minisztérium a fegyvereit, majd – a II. világháború után megmaradt hatalmas, élete végéig gyarapított – könyvtárát is megvásárolta a múzeum számára. Mangikát pedig munkatársként alkalmazták, sőt: ő lett a Széchenyi Vadászati Könyvgyűjtemény jogos és lelkes kezelője. Szerette felemlegetni, hogy élete során hányszor költöztette ezt a hiánypótló gyűjteményt, amely az egyik legnagyobb és legértékesebb vadászati könyvgyűjtemény Magyarországon.

Olyan gazdag régi anyagokkal van tele, mint Mária Terézia és II. József vadászati rendeletei, 18. századi vadászati kézikönyvek és vadászati szótárak, valamint egy 1696-os kötet, a könyvtár legrégebbi darabja. Mangika gyakran járt oda, és állandóan érdeklődött, hogy rendben van-e a 4-5 ezer darabos gyűjtemény. Mindig azt mondta, kezeljék őt úgy, mint a könyvtár egyik kötetét.

A szerencsére a gyönyörű kort, 96 évet megélt özvegyasszony már az 1998-ban – férje születésének 100. évfordulójára – megrendezett Széchenyi Zsigmond kiállítás szervezésében is aktívan részt vett. Ahogyan a gróf születésének 120. évfordulójára készült nagyszabású dokumentumfilm forgatócsoportját is elhalmozta rengeteg segítséggel, naplóbejegyzésekkel és pontos információkkal, méghozzá 93 évesen. Rá következő évben ott volt természetesen a Lerner János rendezte „Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában” című mozifilm bemutatóján is.

Külön érdekesség, hogy e cikk írójának volt szerencséje ellátogatni ahhoz a szenvedélyes gyűjtő-restaurátorhoz, Vágvölgyi Imréhez, akinek 1992-ben Hertelendy Margit eladta a „kacsáját”, azaz az 1969-es Renault 4-esét (a fenti fotó nála készült). A szépen karbantartott, eredeti színében pompázó relikvia – rengeteg old timer motor, traktor és egyéb ínyencség társaságában – máig a mesterember garázsában pihen, és nem eladó, pedig akadna rá vevő bőven.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Amikor még Budapest – sőt, Ferihegy is – szőlőtermesztő vidék volt
Sok utcanév őrzi az emlékét annak, hogy a budai hegyek lankáin rengeteg szőlőt termesztettek. A Budapest Gyűjtemény képei pedig azt mutatják meg, milyen volt a szüret.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével. Címkép: szüret Jókai Mór házában, 1910-ben - szmo.hu
2022. szeptember 17.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy négyszázezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

Szüret utca, Vincellér utca, Badacsonyi utca, Ménesi út, Nagyszőlős utca, Somlói út, Tarcali utca, Villányi út. A Gellérthegy környékén jó néhány utca őrzi történelmi borvidékek és a szőlőtermesztéshez kapcsolódó fogalmak nevét.

Úgy kellene kezdeni, hogy „már a rómaiak is” ismerték Buda vidéke szőlészeti adottságait, ám erről csak erős feltételezések vannak.

Ami azonban biztosan tudható: a középkortól kezdve a város egész Duna-jobbparti részének határait szőlők borították. Jobbára a pesti - túlparti - szomszédok birtokai, hiszen emitt, Cinkotát és Rákoscsabát leszámítva nemigen termett meg a szőlő.

Nem sok idő kellett a török hódoltság után hogy a Várnegyed illetve a Víziváros dombocskáin is holdszámra telepítsék a szőlőket. Jobbára vörösbort adó fajtákat. Az egyik ilyen vörös alapja a Szerémség felől a rácok közvetítésével elterjedt kadarka lehetett, ez volt a nemzetközi hírnevet is szerzett sashegyi vörös.

A XVIII. századtól aztán mégiscsak betelepítették - szőlőhegynek füllentve - a pesti oldal lankás határait is, Káposztásmegyertől Szentlőrincig.

Az akkoriban Puszta Szent Lőrincznek nevezett területen vett birtokot Mayerffy Ferenc birtokos és telepített majorságában egyebek mellett szőlőt. Ennek a gazdaságnak a helyén terül el az hegynek csak fejcsóválva nevezhető sík, amit Ferihegynek ismerünk. Természetesen Mayerffy Ferencről neveztetik, az utótagot pedig azért kapta, mert szőlő csak hegyen terem, pont.

Az 1869 és 1887 között készült III. katonai felmérés térképrészletén jól látható a jobb oldalon Ferihegy puszta és a szőlőültetvények.

A Mayerffy-család eleinte nem is volt annyira boros. Az atya, Franz Mayer, Bajorországból idetelepült sörfőzőmester volt, aki vagyonát ebbéli tevékenységéből szerezte. A Mayerffyaknak a Belvárosban és Lipótvárosban is több sernevelőháza volt.

Mayerffy-birtok volt még állítólag a Sashegy egész naposabbik oldala is, amiből az 1830-as években átengedett néhány hektárt bizonyos Schams Ferencnek, aki az ország első szőlőiskoláját telepítette ide. Schams a főváros története iránt érdeklődőknek elsősorban 1821-ben és 22-ben kiadott városleírása (Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn) miatt fontos, de a szőlészeti munkássága sem lebecsülendő. Annyira nem, hogy kortársai a szőlészet és a borászat apostolának is nevezték.

Szőlőtelepét aztán a Magyar Gazdasági Egyesület vásárolta meg, amely a közelben – a Gellérthegy délnyugati oldalán - vincellérképzőt, amolyan kertészképző iskolát alapított Entz Ferenc vezetésével.

A Mayerffy- illetve Schams-féle terület talajtanilag nem volt kielégítő a szőlőnemesítés céljaira, így Entz a fajta és borvidék szerint osztályozott ültetvényt is áttelepítette ide, a Somlói és Ménesi út közötti területre. A képző iskolaépülete - persze jócskán átépítve - ma is áll a Budai Arborétumban az egykori Kertészeti Egyetem, a mai MATE campusán.

Szüret Moritz Schwindt 1837-es metszetén

Rácvárosi szüret Ludwig Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Pihenő szüretelő, szintén Rohbock rajzán. Hunfalvy János, Magyarország és Erdély eredeti képekben c. munkájából

Ezen az 1852-es térképen ’Majerfis Garten’-ként szerepel a Sashegy „alatti” Mayerffy-birtok

A Budai Sashegyi cimkéje 1875-ből.

Még egy Sashegyi boroscimke az 1870-es évekből.

Ezredévi Kiállítás az Iparcsarnokban. Az előtérben Dietzl József boraival, aki ugyan budafoki, de itt a Budai Sashegyit hirdeti.

A Herman Ottó úti mezőgazdasági kutatót (valamikori szép nevén: M. Kir. Központi Szőlészeti kisérleti állomás és Ampelológiai Intézet), a peronoszpóra és a filoxéra elleni védekezés kutatására hozták létre.

A Magyar Ornithológiai Központ dolgozószobája a Herman Ottó u. 15. alatt, az Ampelológiai intézet telkének IV. pavilonjában. Ezen madártani gyűjtemény sorsát a II. világháború pecsételte meg. Az újjászervezett Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ma a Költő u. 21. szám alatt, a Jókai-kertben működik – hogy ez a kör is bezáruljon.

Erzsébetfalvi famunkások szüreti ünnepélye. 1907. szeptember 15.

Szüret u. 19. szám alatti villa. 1910 körüli felvétel

Jókai svábhegyi kertjében (II. Költő u. 21.) szüret idején. 1910.

„Közbe meg utána egy hét pohár (nem 2, hanem 7) svábhegyi karcos, parádival! Nem tudják a nagyurak, hogy mi a?” (Öreg ember nem vén ember / Első képzelt regény, VII.)

Az Auguszta-telepen így ünnepelték a szüretet 1926. szeptemberében

Útépítés a Sashegy oldalában, 1933. szeptemberében. A képen látható terület közelében lehetett a Mayerffy-birtok.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk