Túszejtés Franciaországban: megöltek egy papot
Egy papot, két apácát és két hívőt ejtettek foglyul a késekkel felfegyverzett támadók az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt. Az Iszlám Államhoz köthető fegyveresek mise alatt a hátsó bejáraton át mentek be a templomba. Az egyik apácának sikerült elmenekülnie, ő riasztotta a hatóságokat. Miután a rendőrség kivonult, több lövést lehetett hallani, a környéket lezárták, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthon.
Végül - egy negyvenperces akció után - a túszejtőket megölték a rendőrök. Az egyik túsz, egy 84 éves pap, Jacques Hamel is meghalt, a Figaro szerint átvágták a torkát. Három másik túsz is megsebesült, méghozzá annyira súlyosan, hogy élet-halál között van - ezt a belügyi szóvivő nyilatkozta. A Le Monde szerint
a rendőrség speciális egysége azután lőtt a támadókra, hogy azok elvágták a pap torkát.
A Le Parisien című francia lap két évvel ezelőtt írt olyan francia fiatalokról, akik a régióban éltek, radikalizálódtak, majd Szíriába mentek harcolni. Volt köztük olyan, aki Saint-Etienne-du-Rouvray egyik mecsetében radikalizálódott. A Figaro pedig azt írja, hogy ismert dzsihadista, Sid Ahmed Ghlam korábban már kinézte magának azt a templomot, ahol most a túszejtés volt, meg is akarta támadni, de terve meghiúsult. Ghlam jelenleg egy francia börtönben ül gyilkossági kísérlet miatt.
A templom környékét kiürítették a rendőrök
Nombreux tirs entendus sur places prise otage saint etienne du Rouvray pic.twitter.com/FsqAKAaj2C
— frederic veille (@fredveille) 2016. július 26.
Forrás: Index, BBC