Megerőszakolta a kiskorú gyerekeket, majd szíven szúrta az anyjukat egy pilisi férfi – élete végéig börtönben maradhat
Élete végégig börtönben maradhat az az idős férfi, aki a vád szerint még 2019-ben megerőszakolt két kisgyereket, majd egy késszúrással megölte az anyjukat. A Tények beszámolója alapján az idős pilisi férfi keze és lába is meg volt bilincselve, amikor pénteken megjelent a bíróság előtt.
Ferenc évekig jó barátságot ápolt a családdal, de idővel megromlott a viszonya Gyöngyivel, akivel sokat veszekedtek. A rokonok szerint nem minden előjel nélkül történt végül a tragédia. Az ötgyerekes nőt akkor szúrta szíven, amikor négy éve egy újabb vita volt kettejük között, amit a nő élettársa telefonon hallgatott végig.
– idézte a történteket az ügyész a tárgyaláson.
Ferenc sokszor vigyázott a gyerekekre, rendszeresen ajándékokkal halmozta el őket. A vád szerint ilyenkor zaklatta a kiskorú kislányt és kisfiút. A nemi szervüket fogdosta és szexuális kapcsolatot létesített velük. Ezután megtiltotta nekik, hogy erről beszéljenek a szüleiknek. Rajmund a saját szavaival mondta el a vádlottról, hogy ez a férfi pedofil, beteg ember. Szemtanúja volt, hogy
Az idős támadó korábban is tagadta a molesztálást. Most a férfi védője nemcsak a gyerekek zaklatását cáfolta, hanem indítványozta, hogy a férfit mentsék fel az emberölés vádja alól. Az ügyészség azonban aljas indokból elkövetett emberölés és más bűncselekmény miatt életfogytig tartó szabadságvesztést kért a férfire.
A bírósági tárgyalásról készült összeállítást itt lehet megnézni: