/kekhirek/kiderult-eddig-hany-kilakoltatas-tortent-2018-ban/
hirdetés

KÉK HÍREK

Kiderült, eddig hány kilakoltatás történt 2018-ban

A kilakoltatási moratórium áprilisban járt le.
hirdetés

Július óta összesen 919 kilakoltatás történt az országban – írja az atv.hu a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar honlapján közölt adatokra hivatkozva.

A kilakoltatási moratórium áprilisban járt le, május óta összesen több mint kétezer esetben jártak el a hatóságok. Az egész évet tekintve 2405 az ingatlannal kapcsolatos végrehajtások száma.

Az adatokból az is látszik, hogy a július és október közötti kilakoltatások 65%-át (601) az ingatlanok sikeres árverését követő birtokbaadási eljárások tették ki. Lakásügyben hozott határozat végrehajtása miatt 191, önkényesen elfoglalt lakás kiürítése miatt 38, bírósági végrehajtáson kívüli értékesítést követően 7, a Nemzeti Eszközkezelő kérelmére elrendelt eljárás során pedig 82 kilakoltatás zajlott le - írja az atv.hu.

Az idei év végleges adatai egyelőre nem ismertek. Tavaly 3600 családot, két éve pedig 3100-at tettek az utcára. Néhány évvel korábban, 2012-ben mindössze 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően, 2013-ban pedig még ennél is kevesebb, 550 esetben jártak el. 2014-ben a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján kilakoltatási moratórium lépett életbe.

hirdetés

A címkép egy 11. kerületi kilakoltatásról készült videóból lett kivágva.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk