MÚLT

9 szélhámos vagy gyilkos nő, aki mindenkit félrevezetett

Gyilkosságok, hamis személyazonosság, kamu gyógyítás - ezek az esetek évekig sokkolták a közvéleményt.
Listverse - szmo.hu
2017. április 28.


Link másolása

Jessica Vega: Rákos betegséget hazudott az álomesküvőértvega

2010-ben Jessica Vega rövidre nyírt hajjal beállított egy esküvői ruhaszalonba. Azt állította a tulajdonosnak, hogy halálos beteg, rákban szenved, és minél előbb szeretne férjhez menni. A tulajdonos megsajnálta, és adott neki ingyen ruhát, cipőt, sőt, még parókát is.

Jessica történetét hamarosan felkapta a sajtó, és egymás után érkeztek az önzetlen felajánlások.

Hamarosan lett ingyen helyszín, ennivaló, fotós, még egy nászutat is ajándékoztak neki.

Négy hónappal később a nő férje, Michael O’Connell közölte egy újsággal, hogy szerinte a levél, amiben az orvos közli Jessicával, hogy leukémiás, hamisítvány. Jessica váltig állította, hogy az orvos személyesen tudatta vele a betegséget, de vízzel, diétával és testmozgással legyőzte a kórt.

A pár hamarosan elvált, és bár Jessica ártatlannak vallotta magát, csalással és lopással vádolták. Két hónapot töltött börtönben, és összesen 13000 dollárnyi kár megfizetésére kötelezték.

Rachel Dolezal: Az ál-feketedolezal

Rachel Dolezal afro-amerikai kultúrát tanított a Kelet-Washingtoni Egyetemen, és a Spokane NAACP emberjogi szervezet elnöke volt, amely a feketék jogaiért küzdött.

Rachel számos esetben hazudott a faji hovatartozásáról. 2015-ben több esetben is feljelentést tett a rendőrségen, amiért gyűlölködő leveleket talált a civil szervezet postaládájában. A hatóságok azonban megállapították, hogy csak olyan személy helyezhette őket az elzárt helyen lévő postaládába, aki hozzáférhetett. Dozeal váltig állította, hogy legalább nyolc gyűlöletbűntényt követtek ellene és a gyermekei ellen.

Más esetben, amikor szeretett volna bekerülni a rendőrség ombudsmani bizottságába fehér, fekete és indián identitásúnak vallotta magát.

A civilszervezet Facebook-oldalán pedig közölt egy képet, amelyen egy fekete férfi mellett áll, azt állítván, hogy ő az apja.

Az igazi szülei azonban hamarosan leleplezték. A házaspár mindkét tagja egyértelműen fehér. Két saját gyermekük van, az egyik Rachel, és négy afro-amerikai örökbefogadott gyermekük. Dolezal most transzfajúként azonosítja magát, vagyis fehér testbe született feketeként.

Linda Taylor: A segélykirálynőtaylor

1976-ban, amikor Ronald Reagan indult az elnökválasztáson, a kampányában sokat beszélt a szociális rendszer élősködőiről. Külön kiemelt egy 47 éves, chicagói asszonyt, akinek állítólag 80 különböző neve volt, 30 lakcíme, 12 TB kártyája, és négy kitalált, elhunyt férj után vett fel veterán járadékot. Évi 150000 dollárt (mai árfolyamon több min40 millió forint) tett ki az évi adómentes jövedelme.

A szociális visszaéléseket vizsgáló bizottság szerint Raegan vádjai túlzóak voltak. Ők legalábbis csak négy álnevet találtak, és a nő csupán 3000 dollárt (kb. 835 ezer forint) kapott az államtól, nem 150 ezret. Csakhogy nem a csalás volt az egyetlen bűn, amivel Taylort vádolták.

Gyilkosság, valamint csecsemőrablás és -kereskedés is szerepelt a bűnlajstromán.

1964-ben Paul Fronczakot egy nappal a születése után ellopták az anyjától. Egy nővérnek öltözött hölgy azt állította, az orvoshoz visz. Egy év múlva találtak egy elhagyott kisgyereket New Jerseyben. Az FBI úgy vélte, Paul az, és Fronczakék befogadták. Paul 49 évesen DNS tesztet végeztetett, és rájött, hogy mégsem ő Fronczakék biológiai gyermeke. Paulban két kérdés merült fel. Kicsoda ő, és hol lehet az igazi Paul Fronczak?

Miután a történetnek híre ment, egy 64 éves férfi jelentkezett azt állítva, hogy ő Linda Taylor fia. Emlékszik, hogy mikor tinédzser volt, az anyja egy nap hazaállított a lopott babával, de az egyik barátja hamarosan magával vitte Tennessee-be. Mint elmondta, az anyja az álcázás mestere volt. Eljátszott feketét, fehéret, Puerto Ricóit, vagy akár hawaiit. A szobája tele volt parókákkal és ruhákkal.

Idővel egyre több szemtanú került elő, de a mai napig nem tudni pontosan milyen és mennyi bűntényt követett el a „segélykirálynő”.

Casey Anthony: Megölte a saját lányát?casey

Kevés olyan felháborító bűntény van, mint Caylee Anthony halála. Utoljára 2008. június 16-án látták, de az anyja, Casey, csak július 15-én jelentette az eltűnését. A közben eltűnt egy hónapot bulizással töltötte. Összeköltözött a pasijával, részt vett egy „szexi test” versenyen, és új tetoválást csináltatott ezzel a szöveggel: „bella vita”, vagyis „az élet szép”.

Casey letartóztatták a gyermek elhanyagolásáért. A nő azt hazudta, úgy tudta, a lánya a bébiszitterrel, Zenaidával van. Részletes leírását adott a kitalált bébiszitteről, azt hazudta, hogy az Universal Studiosnál dolgozik, és sorolta a képzeletbeli barátokat, szeretőket, sőt, még barátokat is hazudott Cayleenek.

Caylee maradványait hat hónappal később találták meg egy mocsárban, nem messze Anthonyéktól. A teste olyannyira roncsolódott, hogy

a hivatalos jelentésbe csak azt írták: „meghatározhatatlan eredetű, erőszakos halál”.

Az anya csomagtartójában megtalálták a kislány hajszálait, amiből kimutatták, hogy ott volt a holtest. Az Anthony család számítógépén valaki 84-szer keresett rá, hogyan kell kloroformot készíteni.

A vád szerint Casey kloroformmal elkábította a lányt, majd szigszalaggal leragasztotta a száját és az orrát, hogy megfulladjon. A védelem viszont azt állította, hogy George Anthony a család medencéjében találta holtan a kislányt, és segített Caseynek eltüntetni a holttestet.

Casey Anthonyt végül felmentették a gyilkosság vádja alól, és csupán a hatóságok négy rendbeli megtévesztésében marasztalták el, amiért négyévnyi börtönbüntetésre ítélték.

Cassie Chadwick: Egy milliárdos lányának hazudta magátchadwic

Cassie Chadwick Elizabeth Bigley néven született Kanadában, 1857-ben. Még csak 14 éves volt, amikor bakszámlát nyitott Ontarióban egy örökösödési levél segítségével, ami egy angliai nagybácsitól érkezett.

Ám később letartóztatták csalásért, amikor a kereskedők rájöttek, hogy fedezetlen csekkeket kapnak. Szabadulása után elhagyta Kanadát, és Ohióba költözött a testvéréhez. Ohióban Madame Lydia Devere néven látó asszonynak adta ki magát. Aztán 1882-ben feleségül ment egy Wallace Springsteen nevű orvoshoz, és felvette a Lydia Springsteen nevet. Ám miután a házasságuk híre bekerült az újságokba, a hitelezői ostromolni kezdték a férjét. Hamarosan elváltak.

Ezután madame Marie LeRose néven folytatta a „látóbizniszt”, majd feleségül ment egy farmerhez, bizonyos John Scotthoz. Négy évvel később a nő beadta a válókeresetet. 1886-ban szült egy fiút, Emilt, de az apa személye nem derült ki.

Chadwick 1889-ben már Lydia Scott néven jósnőként prosperált.

Csalásért négy év börtönre ítélték. Szabadulása után Cassie Hoover néven bordélyt nyitott, majd feleségül ment egy megözvegyült orvoshoz, Leroy Chadwickhez, és így, egy köztiszteletben álló orvos feleségeként, bekerült a legelőkelőbb körökbe. Mrs. Chadwick nagy reményekkel vágott bele eddigi legnagyobb csalásába, amihez New Yorkba utazott.

A nő felkereste a kor egyik leggazdagabb emberét, az acélmágnás Andrew Carnegie-t. Egy kötelezvénnyel tért vissza, amelyben állítólag Carnegie vállalta, hogy 2 millió dollárt fizet neki, ha elhallgatja, hogy ő Carnegie törvénytelen lánya. Senki sem vonta kétségbe a dokumentum hitelességét.

A következő nyolc évben az asszony egyre több kölcsönt vett fel, adósságot adóságra halmozott, és fényűzően élt. 1904-ben bukott le, amikor egy bankár, Herbert Newton. aki 190 ezer dollárt kölcsönzött neki, beperelte. A vizsgálat feltárta, hogy Chadwick mint egy öt millió dollárnyi kölcsönt vett fel különböző helyekről, és a Carnegie féle kötelezvény hamisítvány. New Yorkban fogták el a szélhámost. 10 ezer dollárt találtak nála, a derekára kötve. Mint kiderült, egy bank csődbe is ment, miután 80 ezer dollárt adott neki. 14 év börtönbüntetésre és 7 ezer dolláros bírságra ítélték. Egy évvel később, az 50. születésnapján halt meg.

Jodie Arias: Azt állította, önvédelemből ölte meg a barátjátarias

Jodie Arias és Travis Alexander 2007-ben kezdtek járni, 2008-ban szakítottak ugyan, de továbbra is szexuális kapcsolat volt köztük.

2009. június 9-én a barátai találták meg Alexander holttestét a zuhanyzójában. 27 szúrt sebe volt, a nyakát elvágták, és fejbe lőtték – mint utóbb kiderült, egy .25 kaliberes pisztollyal. Öt nappal korábban, június 4-én halt meg.

A helyszínen megtalálták Arias ujjlenyomatait, valamint egy fényképezőgépet rajta meztelen fotókkal, amelyeken a lány Alexanderrel csókolózik a zuhanyzóban percekkel a fiú halála előtt. Az egyik fotón Alexander élettelen teste látszott, amint Arias lábánál hever.

Arias önvédelemre hivatkozott. Azt állította, véletlenül elejtette a férfi fényképezőgépét, mire az a földre lökte, ő pedig véletlenül fejbe lőtte. Aztán már csak arra emlékezik, hogy a kocsijában ül, és a pisztolyt kidobja egy bokorba. Arra egyáltalán nem emlékszik, hogy összeszurkálta volna a halottat, vagy hogy visszavonszolta a tusolóba.

Az ügyészség szerint Arias féltékenységi rohamában ölte meg a férfit,

miután megtudta, hogy találkozgat egy másik nővel. Bár a védelem megpróbálta úgy beállítani, hogy Alexander volt az erőszakos kettejük közül, aki nem volt képes elengedni a nőt, az esküdteket nem győzték meg. 2013-ban bűnösnek találták, és életfogytiglani büntetést kapott.

Iva Toguri D’Aquino: „Tokió Rózsája”iva

Iva Toguri D’Aquino 1916-ban született Los Angelesben egy középosztálybeli amerikai családban, ahol kizárólag angolul beszéltek. 1941-ben amerikai útlevél nélkül Japánba hajózott, hogy egy beteg nagynénjét ápolja, és orvosnak tanuljon. Még abban az évben Japán megtámadta az USA-t, és Iva úgy döntött, Japánban marad a háború végeztéig.

Rádióbemondó lett egy „Nulladik Óra” nevű japán adónál. 20 perces műsora volt amiben népszerű zenéket játszott. Viszont hamar bajba jutott a műsorban elejtett „propagandaszerű” kijelentéseiért.

A Tokió Rózsája nevet az amerikai csapatok találták ki. A rádióműsorban soha nem hangzott el. Elsőként egy amerikai újságban írták le.

Egy titokzatos, angolul beszélő rádióbemondót neveztek el így, aki japán propagandát folytatott.

1945-ben, a háború befejeződése után D’Aquino még mindig Japánban volt. Miután azt állította magáról, hogy ő Tokió Rózsája, a Cosmopolitan egyik szerzője 2000 dollárt kínált neki a történetéért. Nem sejtette, hogy a történetét beismerő vallomásnak fogják tekinteni. Letartóztatták, és az amerikai hatóságok börtönbe zárták Tokióban, hogy majd bíróság elé állítsák Amerikában. Ám az FBI nyomozása végül arra jutott, hogy D’Auino „bűnei” nem érnek vádemelést, és szabadon engedték.

D’Aunio ezután amerikai útlevelet kérvényezett. Az amerikai közvélemény azonban már elkönyvelte árulóként, és az általános vélekedés az volt, nem volna szabad vissza engedni az USA-ba. Ezért a CIA újra indította a nyomozást ellene.

Miután a korabeli rádiófelvételek nagy részét megsemmisítették, az igazságügy minisztérium amerikai katonákat kérdezett, hogy miket hallottak Tokió Rózsájától. Előkerült egy koronatanú is, és végül 1949-ben a nőt 10000 dollár bírságra és tíz év elzárásra ítélték, valamint megfosztották amerikai állampolgárságától. Ő volt a hetedik az Egyesült Államok történetében, akit hazaárulásért ítéltek el. 1956-ban, hat év letöltése után szabadlábra helyezték.

Miután bebizonyosodott, hogy a legsúlyosabb vallomásokat tevő koronatanúk hazudtak, 1977-ben Gerald Ford elnök elnöki kegyelemben részesítette D’Auniót.

Anna Anderson: Azt hazudta, hogy ő Anasztázia Romanov, a családjával együtt meggyilkolt utolsó orosz cár életben maradt tagjaanna anderson

1920-ban egy öngyilkosságot megkísérlő nőt húztak ki a Landwehr-csatornából, Berlinben. Nem volt hajlandó felfedni a személyazonosságát. 1922-ig a Dalldorf Elmegyógyintézet lakója lett. Ekkor hirtelen közölte, hogy ő Anasztázia Romanov, a meggyilkolt orosz cár lánya.

Sokan hittek neki, annyira szép volt, és még hegek is voltak a testén, amikről azt állította, a bolsevik katonák kései okozták.

Az évek során egyre több hódolója és támogatója akadt. Különösen közeli viszonyba került Gleb Botkinnal. Botkin apja a cár orvosa volt, akit a cári családdal együtt kivégeztek 1918-ban. A Romanov család számos rokona is igazolta, hogy a nő valóban nagyon hasonlít Anasztáziára. Ugyanakkor kételkedők is akadtak bőven, mivel a nő nem emlékezett Anasztázia életének apró részleteire.

Az igazi Anasztázia nagybátyja végül magánnyomozót fogadott, hogy derítse ki a különös hölgy valódi személyazonosságát.

Így jöttek rá, hogy valójában Franziska Schanzkowskának hívják, akinek 1920-ban veszett nyoma. 1916-ban egy gyárrobbanás áldozata volt, ez okozta a hegeket.

1928-ban a szélhámos nő New Yorkban tűnt fel, ahol sajtótájékoztatót is tartott. Azt állította, az állkapcsát akarja helyrerakatni, amit a bolsevikok törtek el. A később Anna Andersonként ismerté vált nő szakadatlanul harcolt az igazáért, de sorra vesztette el a pereket. 1968-ban feleségül ment egy történelem tanárhoz és Amerikába költözött. 1970-ben az utolsó nagy perét is elvesztette, és 1984-ben halt meg.

A DNS-ét összevetették az Edinburgh-i hercegével – aki a Romanov család élő rokona –, valamint Alexej cárevics nem rég megtalált maradványaival. Nem egyeztek. A végső döfést Anna Anderson történetének az adta, hogy a DNS-e egybeesett Karl Maucherével, aki Franziska Schanzkowska nővérének az unokája.

Rosemary Crossley és az autistákcrossley

Az 1990-es évek elején sok családnak jelentett óriási örömet, hogy egy új eljárásnak köszönhetően, melynek a neve „facilitated communication”, vagyis támogatott kommunikáció (rövidítve FC), autista gyermekeik végre képessé váltak kommunikálni a környezetükkel. Az eljárást Rosemary Crossley fejlesztette ki, és a lényege, hogy egy képzett segítő fogja az autista kezét, miközben ő egy billentyűzeten gépel. A kezdeti lelkesedést azonban némileg visszavetette, hogy ahogy terjedt a módszer,

egyre több és több családtagra vetült a szexuális zaklatás vádjának árnyéka.

2014-ben az akkor 14 éves Aislin Wendrow azzal vádolta az apját a támogatott kommunikáció segítségével, hogy szexuálisan abuzálta őt és öccsét. A férfit letartóztatták és Aislin öccsét kikérdezték. A fiú folyamatosan azt bizonygatta, hogy sosem történt ilyesmi, az apja nem volna képes ilyen szörnyűségre. De a rendőrség a hosszas kihallgatás során addig erősködött, míg a fiú elbizonytalanodott.

Wendrowék ügyvédei felkérték Howard Shane-t, a bostoni gyermekkórház autista nyelvprogramjának igazgatóját, hogy segítsen nekik. Shane 1994-ben már sikerrel tanúskodott egy hasonló ügyben. Akkor a Whaton családnak kellett hasonló zaklatási vádakkal szembenézniük a lányuk, Betsy részéről. Abban az ügyben Shan egy kísérlettel vizsgálta az FC megbízhatóságát. Betsy támogatójának, Janyce Bontonnak mutattak egy képet, de Betsy egy másik képet kapott. Ezután megkérték a lányt, hogy írja le a billentyűzet segítségével mi volt a képen. Betsy leírása érdekes módon arról a képről szólt, amit csak a támogató látott. Ráadásul mint kiderült, Betsy soha nem is tanult meg írni-olvasni.

Végül a '94-es ügyben, és Wendrowéknál is ejtették a vádakat. Csak 1990-1994 között 60 szexuális zaklatási vádat emeltek hasonló ügyekben az USA-ban. 126 esetből csupán 4 alkalommal bizonyultak a vádak helytállónak. Máig nem bizonyított egyértelműen, hogy az FC módszer valóban hatásos, vagy az egész csupán egy ügyes csalás.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk
Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Link másolása

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának
Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Link másolása

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

„A napsugarak kevéssé vidítják fel a földünket. Beérjük az (örökös) alkonnyal, ami nálatok megelőzi a nap kelését, és követi a lenyugvását” – magyarázta a kislány, akit később Agnes Barre-nek neveztek el.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

Mások szerint a gyerekek zöld bőre, fura ruházata és halandzsázása nem jelenthet mást, mint hogy a világűrből érkeztek.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk