11 NATO-tagállam vádolja a magyar kormányt a szervezet érdekeinek megsértésével
A magyar diplomácia eddig elsősorban uniós fórumokon hangoztatta, hogy felül kellene vizsgálni az ukránok társulási megállapodását, mert a kijevi kormány súlyosan és tartósan megsérti a szerződés kisebbségi jogokat garantáló rendelkezéseit.
Később a magyar külügyminiszter Brüsszelben, még a NATO külügyi tanácsülése előtt világossá tette, hogy a kormány nem enged semmiféle nemzetközi nyomásnak. „Amíg az ukránok nem adják vissza a magyar kisebbség oktatáshoz fűződő jogait Ukrajnában, addig blokkolni fogunk minden NATO–Ukrajna miniszteri formátumú ülést. Mindet” – idézi Szíjjártó Pétert az mno.hu.
Így most már a NATO-ban is téma lett a magyar–ukrán konfliktus, miután Magyarország jelezte, hogy „nem aktuális” számára a külügyminiszteri szintű NATO–Ukrajna-tanácsülés - ezt ma tartották volna a NATO külügyi tanácsülésével párhuzamosan.
Lényegében a NATO érdekeinek megsértésével vádolják a magyar kormányt: a Magyar Nemzet szerint 11 tagállam, közöttük Németország közölte, nem ért egyet a döntéssel. Szerintük nem kellene az ukrán oktatási törvény miatti magyar-ukrán konfliktust behozni a NATO-ba. Sőt, a tagállamok magát a problémát sem értik igazán, legalábbis nem tartják olyan fajsúlyúnak, hogy emiatt egy ilyen stratégiai témában ne tudjunk a katonai szövetséggel előrehaladni.
Nyitókép: nato.int