Újabb uszodai szexbotrány robbant ki, ezúttal Debrecenben
Két fiatalkorú úszó szexuális aktusát vette fel telefonnal társuk, majd a videót az internetre is kitette - tudta meg a Népszava.
Az eset a debreceni országos úszóbajnokságon történt. A lap úgy tudja, hogy az úszószövetség nem tett semmit az üggyel kapcsolatban.
Hornyák Viktor, a debreceni Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely vezetőedzője a Népszavának azt mondta:
"Gyalázat, hogy ez megtörténhetett. A felvételt készítő fiúval szemben klubja fegyelmi eljárást indított, és el is küldte a versenyzőt, a magyar szövetség elnöke, Bienerth Gusztáv pedig azt állítja, hogy nem tud semmit. Neki és az elnökségnek is le kell mondani, ha ilyen a hozzáállása.
Ha nem tud egy ilyen ügyről, akkor alkalmatlan egy ilyen szervezet irányítására. Amennyiben tud róla, de nem lép, akkor is azonnal távoznia kell mindenkinek, akinek kötelessége lett volna fellépni, de inkább hallgatott.
Érdemes megnézni, mi történt az MTK úszóedzőjének, Tóth Ramónnak az ügyében (a tréner állítólag aktképeket küldött magáról fiatal versenyzőknek, Bienerth Gusztáv azt ígérte, a szövetség kivizsgálja a történteket – a szerk.). Semmi, lapít és hallgat a szövetség."
A Népszava kereste Benerth Gusztávot, de ő jelenleg Marseille-ben tartózkodik. Sajtósát sem tudták elérni.
Képünk illusztráció