MÚLT

Ilyen is volt Budapest: Földalatti Vasút

A két(!) év alatt elkészült földalattin még Ferenc József is utazott.
Forrás: Ilyen is volt Budapest és Budapest Lexikon - szmo.hu
2014. február 07.


Link másolása

Az egykori közlekedési vállalat a Siemens céggel társulva 1894-ben hozzákezdett a Gizella (ma Vörösmarty) tér és a Városliget közötti, az Andrássy út forgalmát is ellátó, földalatti vasút építéséhez. Ugyanis az Andrássy úton nem engedélyezték sem lóvasút, sem villamosvasút építését, az omnibusz pedig már nem felelt meg a kor igényeinek. A Millenniumi ünnepségek helyszínét, a Városligetet viszont valahogyan össze kellett kapcsolni a Belvárossal.

A földalatti vasút építését - két(!) évvel az építkezés megkezdése után - 1896. május 2-án fejezték be és át is adták a forgalomnak. Mivel Ferenc József is utazott rajta, tiszteletére a Ferenc József Földalatti Villamosvasút nevet kapta. A kontinensen ez volt az első földalatti vasút, a világon pedig az első olyan, ami motorkocsikat használt.

1970-ben nevezték el Millenniumi Földalatti Vasútnak és 1973-ban a nagy rekonstrukció alatt hosszabbították meg az útvonalát is. Ekkor fordították meg az irányát, hiszen addig "balra hajts" szerint közlekedett. Ma már a budapesti metró rendszerének a része és egyre kevesebbszer említik Földalattiként.

Névjegy: Ilyen is volt Budapest blog

A szerkesztő, Popovics András 14 éves kora óta járja Budapest utcáit. Akkor, 1970-ben kapott szüleitől egy Verhovina motort, amit régesrég autó váltott fel, hiszen András taxisként dolgozik. Ő a City Taxi 424-es munkatársa és tulajdonostársa, aki Budapestet örökre a szívébe zárta.

Eleinte csak gyűjtötte a fotókat, majd szenvedélyévé vált, hogy minden képről, minél több információt szerezzen. Innen pedig már csak egy ugrás volt, hogy gyűjteményét nagyon sok Budapest rajongóval megossza, és ezekkel a szavakkal ajánl a figyelmetekbe:

"az oldalamat nem csak a nosztalgiázni vágyóknak ajánlom, hanem azoknak is akik szeretnék tudni, szeretnék látni, hogy milyen is volt Budapest egyik-másik pontja, tere, útja, utcája, kereszteződése, háza, hídja, épülete, egyéb nevezetessége, stb. 20,30,50,70,100, vagy akár 130 évvel ezelőtt!"

Ebből a fantasztikus és kiapadhatatlan gyűjteményből válogatunk mi is és portálunkon időről időre találkozhattok majd a különböző válogatásokkal.

1894. A Földalatti építése

16_andrássy_1894

Fotó: ismeretlen

Az Andrássy úton az Oktogonnál minden ember fején van valamilyen fejfedő. Mint a szocializmus korában: senki nem dolgozik, de a Cucc megépül. Az a cseléd intézet felirat se kutya. :)

1894. A Földalatti építkezése a Vörösmarty utcánál

Ebédidő a földalatti vasút építése közben. A majd 100 emberből senki nem dolgozik!

4_andrassy_1894

Fotó: budapestmania.hu

Nincs az a kozmetikai, vagy divat cég napjainkban, amelyik nagyobb védelmet tudna ajánlani napszúrás ellen, mint az itteni öltözetet viselő emberek (kubikosok)! Mindenki fejfedőben, és maximum a csuklóik vannak szabadon. Figyelemre méltó még a hagyományos kubikos talicska és mellette az újabb fajta!

10_gizella_1895

1895. A Gizella téren "A" Földalatti építését láthatjuk. Fotó: Ismeretlen

1896. Gizella tér

A Földalatti gyönyörű lejárói! Ezek olyannyira csodaszépek, hogy számomra felfoghatatlan, miért nem építették újjá őket valahol valamikor!? A gázlámpa a kandeláber tetején se kutya!

1_vorosmary_1896

Oldalt látható a Szálloda a Magyar Királyhoz. Szemben pedig a Pesti Kereskedelmi Bank épülete, amelynek átépítéséből lett később a Gerbeaud ház.

1896, Nyolcszög tér

1877-től 1879-ig épült fel a tér négy eklektikus épülete Szkalnitzky Antal tervei szerint. A négy épület teljesen egyforma volt, nagyrészt még ilyen ma is. Csak észre kell venni!

2_nyolcszogter_1896

Fotó: Facebook

Nyitott peronú, alsószedős villamosok iramlanak baloldalt előre a kockaköves Nagykörúton. Itt még megvan az eredeti, gyönyörű Földalatti lejárók egyike, amit egy másik képnél a világ legszebbjének tituláltam!

Valamint felfedezhetünk még konflist és egyszerű lovaskocsit is. De ennél a képnél is elcsodálkozom, hogy mindenkinek a fején van valamely fejfedő! Lehet, hogy ezek az emberek jobban tudták, hogy miként kell védekezni a Nap káros sugárzásai ellen?

7_foldalatti_kocsi

1900-1968, Földalatti kocsi fabetéttel kívülről szegecselve: piros, 11-es típusú, négytengelyű motorkocsi. Csodaszép! Fotó: ismeretlen

1955. Engels tér

Az orrunk előtt a Földalatti. Hangsúlyozni szeretném: Földalatti, ami egy szép magyar szó. NEM kellett volna lecserélni metróra. Főleg, mivel ez volt a kontinens első földalatti villamos vasútja.

Hál' Istennek a lejárókon ma is ez díszeleg!

11_deakter_1949

Fotó: Fortepan

A lejáró feliratán látjuk, hogy balra-előre haladhatunk a vonalon, ami, mint tudjuk 1973-ig tartott! Manapság a baloldali épület mögött van a Gödör, sőt, azóta már Akvárium nevű szórakozóhely, ahol nagyon sokáig a vidékre irányuló autóbuszok pályaudvara volt. A háttérben az Anker-palota.

1957. Népköztársaság útja

Az Andrássy és a Dózsa György út kereszteződésében a következőket vehetjük szemügyre: A Dózsa György út ekkor és még nagyon sokáig kockaköves, az 1-es Ikarus 60-as a megállójában, ami kb.: 4 méterre található a Földalatti (nem Metró!) lejárójától!

Mellette a kandeláber a régi időket idéző míves darab. Középen pedig mindenkinek a keze ügyében a korabeli fém szemétgyűjtő még csikktartó nélkül.

8_foldalatti_forditva

Fotó: Fortepan

Ám a legérdekesebb a Földalatti lejáró felirata: A Vörösmarty tér felé! 1973-ig a Földalatti volt az utolsó előtti, ami "fordítva" (balra előre) közlekedett!

1960-as évek, Vörösmarty tér

Baloldalt a Gerbeaud ház és az aljában a cukrászda. Előtte (ahol ma csak gyalogosok mutatkozhatnak), akkora a járműforgalom, hogy az szinte elképzelhetetlen. A Földalatti lejárója sokat változott az eredetihez képest (nem előnyére).

Négy sáv a Gerbeaud cukrászda előtt és mindez egyirányban! Nyitható tetőablakos 9-es járatszámú Ikarus 620-as autóbusz (aminek ekkoriban itt volt a végállomása) csatlakozik a Földalattihoz. (NEM metróhoz!)

3_vorosmarty_60

Fotó: családi archívum

Ezen a képen is úgy tűnik, hogy a téren körforgalom van érvényben. Érdekes még a két elárusító bódé (pardon: pavilon)! Létezik még a fém szemétgyűjtő. A nagy kérdés pedig a fekete autó a kép közepén...

17_szechenyi

1960-as évek. Zugló. Állatkerti körút. A földalatti végállomása a Széchenyi fürdő mellett. Fotó: Tildy Tibor

1960-as évek, Belváros

A Vörösmarty tér és a Vigadó mögötti üres telek parkolóként működött. A Dorottya utcából három sávon özönlik a forgalom a Vörösmarty téren keresztül a Váci utca felé! Az itt látható autók megfejtése egy külön fejezetet igényel.

13_vorosmarty_60

Fotó: egykor.hu

A járdaszigeten négy szemétgyűjtő is fellelhető. A közvilágítást adó eszköz ugyanitt, számomra rejtély. A téren ott a Gerbeaud ház az aljában ekkoriban a Vörösmarty cukrászdával. A cukrászda előtt a Földalatti lejáró, ami ugyebár már nem az "igazi"! És itt vannak a míves kandeláberek is.

1960-as évek. Hősök tere, a szobrok mögött.

A Millenniumi Földalatti Vasút a felszínen! A háttérben a háború emlékműve, és a béke emlékműve. A kép magaslatán a Gábriel arkangyal szobra.

18_bizonyitek

Fotó: ismeretlen

Figyelem : A forgalom itt még balra hajts! És a két Földalatti kocsi az ékes bizonyíték: A jobb oldali kocsinak világít a "tompítottja", mivel éppen a sötétből jön ki! A a mellette lévőnek nem világítanak ugyanezen lámpái, lévén befelé megy és akkor hátul meg minek. 1973-ban fordult jobbosra. Ekkortól már csak egyetlen kivétel maradt

1960-as, 1970-es évek, Állatkerti körút

Itt pedig egy csodaszép Földalatti szerelvény. Mit ad Isten, éppen Wünsch Róbert hídja alatt. Kisebb csoda, hogy még napjainkban is látható.

6_allatkertikrt_1970

Fotó: villamosok.hu

A Városligetben sétáló emberek többségének talán fogalma sincs arról, hogy ennek a hídnak micsoda történelme van. Ez talán érthető, ha figyelembe vesszük, hogy az emléktáblát sikerült jól eldugni.

De kicsivel többet is megtudhat róla a tisztelt látogató itt.

1970-es évek. Az Állatkerti körúton a Bagolyvár étterem

14_bagolyvar_65_70

Előtte egy történelmi pillanat. Földalatti szerelvény MUKI-val az elején egy "újabb" és mögötte egy régi, "igazi" Földalatti kocsival. Fotó: ismeretlen

1970-es évek, Dózsa György út

A Millenniumi Földalatti Vasút remíz az igen-igen kockaköves Dózsa György út és az Állatkerti körút kereszteződésében. A földalatti kocsik pihenő helye volt itt sokáig. Ahová a sínek vezetnek.

5_dozsagyorgy_1970

Fotó: Tildy Tibor

Ma itt van a MÁV kórház "új" épülete. A háttérben a remíz kerítése nem is egy, fém szemétgyűjtővel.

Az autó (Lenkei Gábor kedves látogató segítségével) egy Renault R16. Köszi.

1972. Vörösmarty tér

A háttérben az ORI székház. Jobboldalt, némileg a fa takarásában a Gerbeaud ház. A járműforgalom itt is jelen van, nem is csekély mértékben. De a csúcs: a három + egy sáv (egy irányban!) a Vörösmarty téren!

12_vorosmarty_1972

Fotó: egykor.hu

A valaha díszes-míves Földalatti lejáró 1972-ben már csak ilyen egyszerű lejáró. Az autók haladási irányából úgy tűnik, mintha a téren körforgalom lenne.

Ha pedig ellátogattok az Ilyen is volt Budapest oldalra, a fotókat kinagyítva, minden apró részletet szemügyre vehettek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk
Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Link másolása

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának
Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Link másolása

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

„A napsugarak kevéssé vidítják fel a földünket. Beérjük az (örökös) alkonnyal, ami nálatok megelőzi a nap kelését, és követi a lenyugvását” – magyarázta a kislány, akit később Agnes Barre-nek neveztek el.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

Mások szerint a gyerekek zöld bőre, fura ruházata és halandzsázása nem jelenthet mást, mint hogy a világűrből érkeztek.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk