Fennakadás van a légi és a földi közlekedésben a budapesti hóhelyzet miatt
Kifutópályákat is le kellett zárni az erős havazás miatt Budapesten: a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér is küzd az időjárással.
"A kettes pálya jelenleg zárva, az egyes pályát folyamatosan takarítjuk, emiatt az érkező repülőgépek kénytelenek a levegőben várakozni. Nemcsak a hó mennyisége a gond, hanem az erős havazásban a látótávolság is erősen korlátozott" - olvasható a reptér Facebook-bejegyzésében.
Azt írják, az utasok a honlapon tudnak friss információkat szerezni a járatokról.
A hóhelyzetről fotókat is megosztottak a posztban:
A kifutópályákon túl az utak is havasak, az autósoknak is meggyűlik a bajuk a közlekedéssel. Az M1-es autópálya például a Blikk értesülései szerint havas, csúszós, és hófúvás is nehezíti a közlekedést. A 22-es számú főúton pedig a hó miatt elakadt egy teherautó, amelynek a mentése még zajlik - írja az Index.
A BKK a Facebookon közölte, hogy a havas útviszonyok miatt nem jár a 65-ös és a 65A autóbusz. A 191-es busz pedig terelve jár, nem érinti az Apostol utca és a Mandula utca közötti megállókat.