Csend, madárcsicsergés és kísérőnknek szegődött erdei vadak: végig az Országos Kékkörön
A Kéktúráról valószínűleg még a legmegátalkodottabb otthonülők is hallottak. Közismert, hogy Magyarország “körbejárható” egy kék sávval jelzett útvonalon. A 2580 kilométer hosszan kanyargó turistaút három nagy szakaszból áll. Az első Írottkőtől Hollóházáig vezet végig az északi hegyvonulaton (ez a legendás “másfélmillió lépés”), a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra értelemszerűen a Dunántúl déli részén, illetve az Alföldön halad.
Megsüvegelendő teljesítmény az egészet egyben (minél rövidebb idő alatt) magunk mögött hagyni, de a “kéktúrázók” azzal is tisztában vannak, hogy akár egy-egy kisebb szakasz megtétele, végigsétálása is óriási élmény, nem kell feltétlenül sportteljesítménynek felfogni a Kéktúrát. Sokkal inkább olyasféle testi-lelki regeneráció, ami mindezek mellett még kitűnő lehetőség arra, hogy sokkal mélyebben és behatóbban megismerjük Magyarországot. A évtizedek óta “kéktúrázó” Csernus-Lukács Gábor szavaiból ez derül ki.
Gábor a klasszikusnak számító északi szakasszal kezdte a Kékkört, aztán következett a Rockenbauer Pálról elnevezett rész. Az Alföld a végére maradt, ettől sokáig húzódozott, de aztán (egy nagy adag, ismerősöktől érkező “fülrágás” eredményeként) rájött, hogy a gyaloglásnak sík területen is megvan a maga szépsége. Jellemzően nem több napra megy, hanem egy-egy szakaszt csinál meg egyszerre, már nem sok kilométer (és lépés) hiányzik ahhoz, hogy meglegyen a második teljes köre.
A pandémia kitörése óta különösen népszerű szabadidős elfoglaltság lett a túrázás, a külföldi utazás lehetőségének hiányában sokan az erdőtől-mezőtől várják a kikapcsolódást, a különlegességet, az addig nem tapasztalt szépséget. Gábor szavai megerősítik, hogy az “elvárás” teljesen reális.
A táj szépségén felül még ott vannak azok a különleges pillanatok, mint például, amikor a túrázó az éjszaki erdőben gyalogolva rádöbben, hogy egy mások – az erdei állatok – által lakott, birtokolt területen jár. “A kéken vezetett egyik teljesítménytúrán az éjszakai szakaszon csatlakoztam be. Fejlámpával világítottam, és azt vettem észre, hogy millió szem néz vissza rám. Rájön az ember, hogy nincs egyedül az erdőben, a vadak ott élnek. Érdekes érzés, hogy ott megy az ember, és az állatok mintha követnék.”
A sokáig halogatott alföldi táj szintén tartogat “csodákat” az arra nyitottak számára. Gábor sokáig azt hitte, hogy sík terepen túrázni egész egyszerűn unalmas. Rá kellett döbbennie, hogy ez nem így van. “Nem gondoltam, hogy ennyire élvezetes szakaszok lesznek arrafele, hogy ennyi szépséget találok. Nagyon sokszor vízparton vezet el az út, vagy olyan élőhelyek mellett, amik az autóútról nem látszanak. Van egy hangulata, amikor az ember a tavaszi repce vagy napraforgó mezők mellett gyalogol, a réteken meg minden virágba borul.”
De nem csak az Alföld teljesen más, mint a hegységek. Hazánk hegyes-dombos vidékei nagyban különböznek egymástól, aki pedig rendszeresen járja őket, az egy idő után képes megkülönböztetni a Göcsejt a Budai-hegységtől, vagy a Bakonyt a Börzsönytől. “Minden hegységnek megvan a hangulata, nem lehet összetéveszteni őket. A domborzat és a hegyek anyaga teljesen más, hol vulkáni, hol mészköves, máshol meg üledékes.
A budapesti nyüzsgés után csodálatos, hogy egész nap csak egy-két vaddal találkozik az ember. Aztán kiül egy szirtre és két órán keresztül leköti a látvány. A Budai-hegység vagy a Pilis teljesen más ebből a szempontból.”
A Kéktúrát járva nem csupán természeti szépségeken megy keresztül az ember, a mozgalom már a legelején célul tűzte ki, hogy megismertesse a túrázókkal hazánk kulturális örökségét. Mindezt nagyon hatékonyan teszi, olyan érdekes-értékes helyekre hívja fel a figyelmet, ami más úton nem igazán kap “publicitást”. Nagyon egyszerű okból: az útvonal jellemzően kisebb településeken “tér be civilizált” területre. Ezen falvak látnivalói (kevés kivételtől eltekintve) általában nem közismertek, nem érkeznek nagy tömegben a turisták, hogy megtekintsék őket.
Ezeket a falvakat nem érinti a tranzitforgalom, de talán van egy kastélyuk, amit megnéz az ember, ha már ott halad el előtte a Kéktúra.” Ezek az alkalmak pedig ritkán végződnek csalódással, a nagybetűs nevezetességeken felül rengeteg szerethető és szép látnivaló zsúfolódik hazánkban, közülük nem egy a kék jelzésű turistaút mellett. Gábor pedig hangsúlyozza: “máshogy nézel az országra, ha ennyi sok mindent megismersz.”
Könnyű feltételezni, hogy egy budapesti lakosnak nem, vagy nem olyan mértékben “dagad a keble” a büszkeségtől, amikor azt látja, hogy egy turista elragadtatott arccal fényképezi a Halászbástyát vagy a Parlament épületét, mint egy kis falu lakosának, amikor az arra “tévedő” túrázó elámul, hogy milyen szép kastélyt vagy templomot rejt a település. Gábor számtalanszor érezte útja során, hogy a “kék” által érintett kistelepülések mindig lelkesek, amikor egy “idegen” megnézi az ottani nevezetességet. De ez az “emberközelibb” látásmód más dologban is tetten érhető.
Talán nincs is olyan kéktúrázó, akinek le lenne egy-egy “sztorija” az emberek segítőkészségéről. “Szakadó esőben értünk Telkibányára, igazából nem is akartunk ott megszállni, de annyira zuhogott, hogy nem tudtunk továbbmenni. Beértünk a faluba, és öt perc múlva már volt szállásunk. Csak megszólítottunk valakit az utcán, ő meg elkezdett telefonálni, és azonnal volt is tető a fejünk felett.
A börzsönyi vagy mátrai falvakban már megszokták az ottaniak, hogy túrázok jönnek-mennek az utcáikon, viszont az Alföldön még kuriózumnak számíthat egy bakancsos, hátizsákos “vándor.” “Sokszor csak néznek, hogy miért megyek gyalog, kérdezik, hogy miért jó ez magának. A leggyakrabban az után érdeklődnek, hogy mit kapok én ezért? Amikor megtudják, hogy emléklapot és jelvényt, akkor elcsodálkoznak.” Persze ez nem azt jelenti, hogy alföldi ember nem túrázik. Csak ha igen, akkor elmegy a hegyek közé. Az Alföldi Kéktúra “létjogosultsága” úgy tűnik még az ottaniak előtt sem mindig egyértelmű.
Aki több mint harminc éve járja hazánk hegyeit, dombjait, sík vidékeit, az nem csak térben, hanem időben változó arcát is megismeri az országnak. Az átalakulás hol szomorú, hol melegséggel tölti el az ember szívét. Gábor mindkettőre tud példát mondani. “Mindig érdekes látni, hogy egy falu hogyan változott a nyolcvanas évek óta, mi történt vele. Nagyon átalakult a vidéki élet, hol előre, hol hátra haladt. Arka egy kicsi zsákfalu Boldogkőváralja mellett, azt lehetett hinni, hogy hamarosan el fog néptelenedni. De mostanra kinőtte magát, egy gondozott üdülőfalu, ahol a nyíregyháziak és a debreceniek vesznek maguknak hétvégi házat.” A másik irányú változásra sajnos bőven akad példa, és néha egész tájegységeket érint.
Aki már túrázott egyszer (vagy kétszer) az tapasztalta, hogy az emberek az erdőben köszönnek egymásnak. E miatt (sem) lehet meglepő, hogy a “kéktúrások” közösséget alkotnak, ha találkoznak a fák között vagy épp az Alföldön egy napraforgómező mellett, akkor megállnak, beszélgetnek.
A közösség online is létezik, a heyjoe.hu platformon a túrázók megoszthatják másokkal a tapasztalataikat. Olyanfajta gyakorlati szempontból nagyon hasznos dolgokról van szó, mint hogy hol nehezítik kidőlt fák a haladást, vagy hol kell vigyázni a pecsételődobozba költözött darazsakkal.
A közösség pedig (mint már írtuk) a koronavírus-járvány kitörése óta csak bővül, a korlátozások miatt itthon rekedt emberek az erdő felé vették az irányt. Vannak köztük, akik rájönnek egy idő után, hogy a hátizsákos gyaloglás nem az ő világuk, vagy számukra túl fárasztó a helyszínre utazás és az onnan való hazajutás megszervezése. Mások viszont maradnak, megtalálják az élvezetet az erdők-mezők felfedezésében. “Sokan a kezdeti nehézségek után megszeretik. Egészen más élmények érik őket, mint például a Rákóczi úton.
Egy régi földvár helyére építették, az egész vidéket védte
Károly nyaralóházai szépen eltartják a családot. Ebben a házban maga a király is megszáll időnként
A helyesírás változott ugyan az elmúlt 371 év alatt, de a lényeg változatlan
Gránitszilárdságú adósságlevél
Lostwithiel, az ősi főváros
Machu Picchu Fotó: Pixabay
Disneyland Fotó: Pixabay
