Becsődölt a Flybe brit légitársaság, a koronavírust is okolják az összeomlás miatt
Ma éjjel végleg összeomlott az amúgy is csőd szélén álló Flybe brit légitársaság, aminek következtében 2000-nél is több állás, és többezer kifizetett repülőút került veszélybe – írja a BBC.
Az utasok hajnali 2-kor kaptak sms értesítést az esetről, amiben a Flybe arra kérte őket, hogy ne utazzanak ki a repülőtérre, hacsak nem foglalnak maguknak helyet egy másik légitársaságnál.
A cég törölte a további járatait, a meglévő éjszakai járatokról pedig percekkel az indulás előtt szállították le az utasokat. A már levegőben tartózkodó gépeket a legközelebbi reptérre terelték, hogy kiüríthessék őket.
Frank McCready, az utolsó Flybe járatok egyik utasa Birminghamből tartott volna Glasgow-ba, de végül Manchesterbe irányították a járatát, ahol kiderült, hogy a légitársaság csődöt jelentett. Elmondása szerint a személyzet is csak itt szerzett tudomást a történtekről, és arról, hogy elvesztették a munkájukat.
„Mindenki nagyon türelmes volt, és gyűjtést is szerveztünk a személyzetnek. Nem idegeskedtünk, mert tudtuk, hogy a késés, amit ez nekünk okozott, össze sem hasonlítható azzal, mintha a munkánkat vesztettük volna el.”
A cég részben a koronavírus-járványt okolta az összeomlásért, ami szerintük jelentősen kihatott a légiközlekedés iránti keresletre.
A légitársaság vezérigazgatója egy levélben értesítette a dolgozóit, hogy minden igyekezetük ellenére nem voltak képesek biztosítani a megfelelő működéshez szükséges tőkét, ezért nem maradt más alternatívájuk.
Az exeteri légitársaság éppen csak elkerülte a csődeljárást januárban, de akkor még sikerült rövidtávú megoldást találniuk az anyagi összeomlás visszafordítására. De a jelenlegi koronavírus-helyzetet az egyébként is gyenge lábakon álló cég már nem tudta átvészelni.
A kialakult helyzetben több társaság, sőt, a kormány is segítséget ígért az érintetteknek. A Blue Islands légitársaság külön járatot indít Jersey és Exeter között, ahol a Flybe gépei is repültek volna, illetve több vasúti társaság is ingyenes utazást biztosít az érintett utasoknak, illetve a személyzetnek a következő egy hétben.
A kormány mindent megtesz, hogy segítsen az állásukat elvesztett dolgozóknak új munkahelyet találni, illetve, hogy más légitársaságokkal együttműködve biztosítsa a kieső járatok pótlását.
Az utasok természetesen nem fogadták könnyen a helyzetet, sokan a Twitteren nevetségesnek nevezték a koronavírussal való magyarázkodást. Mások szerint a cég vezetői ürügyként használták a járványt arra, hogy kiléphessenek egy veszteséges vállalkozásból, hiába nehezítik meg emberek ezreinek a mindennapjait a döntésükkel.