MÚLT

A világpolitika nem is oly szürke eminenciása – 100. születésnapját ünnepli Henry Kissinger

Mindent és mindenkit túlélt, tekintélyvesztés nélkül vonult vissza a nagypolitikától, de a szavára ma is odafigyelnek.

Link másolása

A 20. századi diplomácia egyik legbefolyásosabb és legzseniálisabb alakja, és gátlástalan politikus, aki szó szerint vette példaképe, Niccoló Macchiavelli mondását, mely szerint „a cél szentesíti az eszközt”? A hidegháború enyhülésének fő kovácsa, véres puccsok bűnös háttérembere? Mindent és mindenkit túlélt, tekintélyvesztés nélkül vonult vissza a nagypolitikától, de a mai napig odafigyelnek írásaira, nyilatkozataira. Henry Kissinger egykori amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, egyetemi tanár és üzletember május 27-én ünnepli 100. születésnapját.

A sors különleges kegye, hogy rövid időn belül ő a második vezető amerikai diplomata, aki megéri a centenáriumot. Három évvel ezelőtt George Schultz, Ronald Reagan elnök külügyminisztere töltötte be a százat, de ő e ritka jubileumot csak három hónappal élte túl.

A 70-es évek belpolitikai válsága közepette egy amerikai felmérés szerint sokan szívesen látták volna Kissingert az Egyesült Államok elnökeként, csakhogy ennek alkotmányos akadálya volt: a németországi Fürth-ben született, családja 1938-ban a nácizmus elől előbb Nagy-Britanniába, majd az Államokba menekült, és a leendő politikus 1943-ban kapta meg az amerikai állampolgárságot. Márpedig a Fehér Ház egyik feltétele, hogy az elnök amerikai földön lássa meg a napvilágot. Anvar Szadat egyiptomi elnök egyszerűen csak „My dear Henry”-ként emlegette, és még a magyar kabaréba is bekerült az elnyomott „krahácsiak” révén, akik szerint ő valójában „a kis Singer” volt, a helyi csapat balszélsője. Ebből annyi igaz, hogy Kissinger már gyerekkorában is nagy futballrajongó volt és a 30-as években gyakran a náci faji törvényekkel dacolva próbált bejutni a stadionokba, ahonnan szintén kitiltották a zsidókat. De a hitlerizmus száműzte őt a gimnáziumból és tanár édesapját is elbocsátották állásából.

„Gyerekkoromban nagy rendet és nagyon kevés igazságot láttam” – vallotta be egy későbbi interjújában és bár azt állította, hogy nem Németország volt az a hely, amely ihletett adott volna neki a politikai pályához, életrajzírói szerint ezek az ifjúkori tapasztalatok tették éleslátóvá a világhelyzet reális felméréséhez.

A fiatal Kissinger, bár német akcentusát soha nem vetette le, gyorsan beilleszkedett az amerikai életbe, és már középiskolásként is kiváló eredményeket ért el. 1943-ban azonban a friss állampolgárt besorozták és 1944 őszén a 84. gyalogsági hadosztállyal átvezényelték az európai hadszintérre, ahol önkéntes felderítőként vett részt az ardennek-i csatában. 1945 tavasza már az amerikai katonai elhárításban találta őt, külön egységet kapott, amelynek feladata a szövetségesek által megszállt német területek nácitalanítása volt. E tapasztalatai sokat jelentettek későbbi előmenetele szempontjából.

Útja a háború után egyenesen a Harvardra vezetett, először summa cum laude diplomázott a Harvard College-ben politika-tudományokból, majd a neves egyetemen szerzett előbb mester, majd doktori fokozatot. Doktori disszertációjának középpontjában Metternich államférfiúi tevékenysége és a Napóleon leverését követő 1815-ös bécsi kongresszus állt. Érdemes megemlíteni, hogy a leendő politikus miként vélekedett 1954-ben a legitimitás fogalmáról:

„A legitimitást nem szabad összekeverni az igazsággal. Nem jelent más, mint egy nemzetközi megállapodást a működőképes rendezések természetéről, valamint a külpolitika megengedhető céljairól és módszereiről.”

Közben Kissingerre rábízták még diákként az egyetem nyári nemzetközi szemináriumát, amelyet egészen 1971-ig vezetett, és olyan hallgatói voltak, mint Pierre Trudeau későbbi kanadai miniszterelnök vagy Valéry Giscard D’Estaing francia államfő és egy értelmiségi lapot alapított Confluence (Összejövetel) címen, amelynek szerzői között volt a filozófus-történész Hannah Arendt, Raymond Aron és Arthur Schlesinger jr. És mindemelett fenntartotta kapcsolatait a hadsereggel, a hírszerzéssel, sőt, az FBI-nak is jelentéseket küldött az egyetemen tapasztalt „Amerika-ellenes” jelenségekről.

Kissinger politikai karrierje 1955-ben kezdődött, amikor konzultánsa lett az amerikai nemzetbiztonsági tanács titkos hadműveleteket felügyelő testületének. 1957-ben nagy felzúdulást keltett Atomfegyverek és Külpolitika (Nuclear Weapons and Foreign Policy) című könyvével, amelyben, szemben Dwight Eisenhower elnök „tömeges megtorlás” doktrinájával felvette a taktikai atomfegyverek harctéri bevetését. Miközben egyre több kormányszervezet és agytröszt mellett lett tanácsadó, egyre erősödtek nagypolitikai ambíciói. Így lett az elnökségre pályázó milliárdos New York-i kormányzó, Nelson Rockefeller külpolitikai tanácsadója 1960-ban, 1964-ben és 1968-ban egyaránt.

Bár pártfogója egyszer sem jutott el még az elnökjelöltségig sem, rajta keresztül ismerte meg Richard Nixont, akit ugyan kezdetben kifejezetten utált, még azt is kijelentette, hogy „a legveszélyesebb ember, aki valaha az elnökségért indult”, amikor felmérte, hogy csak Nixon révén juthat magasabbra, azonnal melléje állt.

A  következő években, előbb nemzetbiztonsági tanácsadóként, majd külügyminiszterként az Egyesült Államok külpolitikájának első számú kovácsa lett.

Henry Kissinger esetében felmerül az örök kérdés: a rendkívüli történelmi helyzet hozott-e felszínre egy ilyen képességű politikust, vagy pedig a személyes törekvések találkoztak szerencsés módon a világ dolgainak állásával? Tény, hogy Kissingernek elévülhetetlen érdemei vannak a vietnami háború lezárásában a Le Duc Tho észak-vietnami külügyminiszterrel folytatott párizsi tárgyalásokon – még ha sokan túlzásnak is tartották 1973-as megosztott béke Nobel-díjukat – és bár 1970-ben kezdetben ellenezte Kambodzsa bombázását, végül mégis engedett Nixonnak, 1972-ben sikerült lebeszélnie főnökét arról, hogy atombombát dobasson Hanoira. 1971-ben ő volt a kiagyalója a „pingpong-diplomáciával” kezdődő amerikai-kínai kapcsolatfelvételnek, amelyet a következő évben a pekingi Mao Ce-tung-Nixon csúcstalálkozó követett.

„Reálpolitikájára” jellemző, hogy míg a Kína felé való nyitást nem utolsósorban a Moszkva és Peking közötti, már-már háborúval fenyegető viszály motiválta, fontos szerepe volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió között hidegháborús légkör enyhítésében, Leonyid Brezsnyev és Richard Nixon csúcstalálkozóiban a két szuperhatalom között 1972-ben a stratégiai nukleáris fegyverkorlátozási egyezmény (SALT-1) megkötésében.

Innen már egyenes út vezetett a Washington részvételével zajló európai biztonsági és együttműködési folyamatnak, amelyet 1975. augusztus 1-én a Helsinki Záróokmány aláírásával pecsételtek meg. Közben Kissinger irányította az 1973-as Jom Kippur-i háború lezárását célzó amerikai ingadiplomáciát, egyaránt hiteles tárgyalópartnernek tartották Izraelben, az arab országokban és Moszkvában is. Akkoriban már körvonalazódott az 1978-as Camp David-i egyezményben kicsúcsosodott egyiptomi-izraeli különbéke, amelynek egyik célja az egyiptomi-szovjet stratégiai együttműködés végleges lezárása volt.

Golda Meir izraeli miniszterelnök, Nixon és Kissinger

Kissinger és Nixon viszonya korántsem volt feltőlen. Előfordult, hogy a főtanácsadó szándékosan késve tájékoztatta elnökét, hogy megakadályozzon egy esetleges hibás döntést. Kapcsolatukat még Kissingernek egy 1972-ben Oriana Fallacinak adott interjúja is beárnyékolta, amelyben magát a westernek magányos cowboy-ához hasonlította, aki saját belátása szerint cselekszik, de rendszerint jókor és jó helyen. Ezt az önállóságot különösen a Watergate-ügy kirobbanása után gyakorolta és az amerikai külpolitika eredményes volt az egyre szorultabb helyzetbe kerülő Nixon mellőzésével is. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a Nixon lemondása után elnökké előlépett Gerald Ford egészen 1975 novemberéig kettős funkcióban számított Kissingerre és akkor is csak a nemzetbiztonsági tanács éléről váltotta le, ráadásul alelnökének Nelson Rockefellert választotta. Külügyminiszteri tisztségét egészen Jimmy Carter 1977. januári beiktatásáig megtartotta.

E fényes és világpolitikai szempontból számos pozitív eredményt hozó karriert azért nem kevés sötét ügy árnyékolta be. Ezek közül az 1973-as, Salvador Allende elnök meggyilkolásával kezdődő chilei puccsban, Augusto Pinochet diktátor hatalomra jutásával és az ezzel kapcsolatos politikai gyilkosságokban való felelőssége kapta a legnagyobb nyilvánosságot.

Kissinger már 1970-ben, Allende választási győzelme után felhatalmazást adott a CIA-nek, hogy támogassák a chilei fegyveres erőket a baloldali elnök beiktatásának megakadályozásában. Ennek érdekében ölték meg René Schneider tábornokot, a chilei fegyveres erők főparancsnokát.

Végül az 1973. szeptemberi santiagói események megfeleltek az elvárásoknak Washingtonban, ahol szinte paranoiásan rettegtek egy „második Kubától” az amerikai földrészen. A következő években több politikai gyilkosságot is végrehajtottak a „Condor hadművelet” nevű titkos akcióterv keretében, amelyről a külügyminiszternek is tudomása volt. 2001-ben, miután Pinochetet hazájában vád alá helyezték, Schneider családja pert indított Kissinger ellen bűnrészesség címén a washingtoni kerületi bíróságnál, a törvényszék azonban nem adott helyt a keresetnek. Hasonló vádak merültek fel az Isabel Perón argentin elnök elleni 1976-os államcsíny és a Jorge Videla vezette katonai junta hatalomra kerülése, és véres diktatúrája kapcsán. Felelősségre vonására természetesen ez ügyben sem került soha sor, pedig egyes titkosság alól feloldott iratok szerint Kissinger ellenezte a Carter-kormányzat erőfeszítéseit a halálbrigádok általi gyilkosságok leállítására.

Egyes feltételezések szerint Kissinger kapcsolatban állt az olasz P2 szabadkőműves páholynak álcázott összeesküvő csoporttal is, amely a kommunistákkal kiegyező Aldo Moro volt kormányfő, kereszténydemokrata pártelnök elrablása és meggyilkolása mögött állt.

1977 után Kissinger visszatért az egyetemi katedrához, és széles körű nemzetközi kapcsolatait kamatoztatta az üzleti életben is. Amikor 2002-ben George W. Bush elnök felkérte a 2001. szeptember 11-i terrortámadások hátterét kivizsgáló bizottság vezetésére, egy hónap múlva lemondott, mert nem volt hajlandó üzleti partnereinek névsorát a testület elé bocsátani. Számos könyvet írt, köztük az 1995-ben megjelent, közel ezer oldalas Diplomácia nem csupán a szakma kézikönyvének tekinthető, hanem mindazok számára rendkívül érdekes, akik meg akarják érteni világunk hatalmi és geopolitikai viszonyait.

Henry Kissinger matuzsálemi kora ellenére ma is aktív, és véleményére odafigyelnek világszerte. 2016-ban, miután korábban ellenezte a Krím-félsziget orosz bekebelezését, azt tanácsolta Donald Trump elnöknek: ismerje el ezt a helyzetet, hogy javítsa ezzel az amerikai-orosz viszonyt.

2019-ben az Economistban megjelent cikkében például arra figyelmeztetett, hogy milyen veszélyekkel járhat, ha a nukleáris fegyverrendszereket mesterséges intelligenciákra bízzák: nemcsak az emberi tényezőt iktatják ki, hanem annak az országnak biztosítanak előnyt, amely olyan hatékony AI-val rendelkezik, amely gyorsabban tud dönteni háború és béke kérdéséről, mint bármely ember.

A koronavírus-pandémiáról úgy vélekedett, hogy az a „liberális világrendet” fenyegeti és globális erőfeszítéseket sürgetett nemzeti megoldások helyett. Néhány héttel ezelőtt egy interjúban aggodalmának adott hangot, hogy az USA és Kína rivalizálásának fokozódása akár tíz éven belül fegyveres konfliktussá fajulhat. A volt külügyminiszter kezdettől fogva figyelemmel kísérte az orosz-ukrán háborút is, és bár máig kitart a felek közötti tűzszünet és a tárgyalásos rendezés mellett, legutóbbi nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy Ukrajnát mielőbb fel kell venni a NATO-ba…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Beengedte a pilóta a gyerekeit a pilótafülkébe, ez okozta a repülőgép-szerencsétlenséget
Értelmetlen és megelőzhető okokból zuhant le az orosz légitársaság járata.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

A repülés az utazás legbiztonságosabb módja: a repülőgépszerencsétlenség miatt bekövetkező halál esélye 1 a 11 millióhoz. Ugyanez az arány közúti balesetre vetítve 1 az 5000-hez. Elvétve azért előfordulnak légibalesetek a pilóta hibája, a légiirányítás tévedése, műszaki okok vagy a mostoha időjárás miatt.

Nézzük meg apa munkahelyét!

Az Aeroflot 593-as járata azonban egy ártatlan játék miatt zuhant le 1994-ben - bár tágabb értelemben a pilóta tévedésének kategóriájába tartozik.

De tegye a szívére a kezét, aki, ha repülőgépet vezetne, nem ültetné oda a saját gyerekeit a vezérlőpulthoz!

Akkoriban még egyébként is szokványos dolog volt, hogy az utasokat beengedték a pilótafülkébe. Persze a repülőgép irányító műszereihez ugyanúgy tilos volt hozzányúlniuk. Az Aeroflot járatánál pedig pontosan ez történt.

Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia

A szinte vadonatúj, alig három hónapos Airbus A310-es 1994. március 23-án szállt fel Moszkvában és Hong Kongba tartott. A gépen Jaloszlav Vlagyimirovics Kudrinszkij volt a segédpilóta, akinek a gyerekei is a fedélzeten utaztak. A repülés teljesen problémamentesnek ígérkezett, a robotpilóta végezte a dolgát. A 15 éves Eldar és a 12 éves Jana Kudrinszkij ekkor látogatta meg az édesapját a pilótafülkében.

Ebből még nem is lett volna baj, de a vajszívű apuka megengedte, hogy a gyerekek a repülőgép irányításába is belekontárkodjanak. A robotpilóta be volt kapcsolva, ezért az úgynevezett szarvkormány kisebb mozgásai nem változtatták meg a gép irányát, a gyerekek játszhatták azt, hogy ők irányítják a gépet. Kudrinszkij fia, Eldar ugyanakkor egyszer csak úgy megrántotta a szarvkormányt, hogy a robotpilóta kikapcsolt. Az egész gép jobbra kezdett dőlni, de a pilóták ezt nem vették rögtön észre.

Egyenesbe hozták, de későn

A gép utólag feltárt feketedoboza rögzítette a pilótafülkében lezajlott párbeszédet. Először Kudrinszkij lánya, Jana kérdezte: „Apa, elfordíthatom ezt?” A segédpilóta megengedte, de hozzátette, hogy nem szabad semmilyen gombot megnyomni.

Aztán az alattuk lévő fényekről és a felettük lévő csillagokról mesélt a lányának.

Közben a fia valószínűleg kérdés nélkül megragadta a szarvkormányt, mert az apja rákiáltott. De négy perc is eltelt, mire Eldar azt kérdezte: „Miért fordul?”. „Magától fordul?” – kérdezett vissza az apja, és csak ekkor döbbent rá, hogy valami nem stimmel. A következő percekben a pilóták kétségbeesetten próbálták egyenesbe hozni a zuhanó gépet. Mintegy négyszáz méterrel a föld felett vissza tudták szerezni a kontrollt, de már túl késő volt.

Az egyébként tökéletes műszaki állapotban lévő Aeroflot 593 még a mongol határig sem jutott el, a Kuznyecki-Alatau hegységban lezuhant. A tragédiát a fedélzeten lévő 63 utas és 12 fős személyzet közül senki sem élte túl.

(Via: Grunge, Youtube)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
A halálba menők utolsó békés életképei – Hegyi Endre első világháborús fotókiállításán jártunk
Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, és a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Hegyi Endre egy bontásra ítélt épületben találta meg a páratlan gyűjteményt.

Link másolása

Nézem az évszázadnál régebbi fotókon az egyenruhába bújtatott embereket. Vannak köztük meglett férfiak és akik épp csak kinőttek a kamaszkorból. Távolabbról nézve szinte egyformának tűnnek, közelebbről azonban mindegyikük egy önálló arc, egy önálló történet, amelynek lehet, hogy utolsó lenyomata éppen az a régi fotográfia.

A magyar katona az első világháborúban – képben, hangban és lélekben címmel nyílt meg Hegyi Endre hódmezővásárhelyi fotográfusnak, a vizuális és tárgyi emlékezet szenvedélyes gyűjtőjének kiállítása a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségtámogató Parancsnoksága művelődési központjában.

„Asszonyom, nyugodjon meg, férje tegnap este meghalt a hazáért” – gyerekkoromban sokszor hallottam ezt a mondatot idézni anyai Nagyanyámtól, Kiss Rozáliától, aki 22 évesen, négy hónapos várandósan özvegyült meg. Amikor Szüleim tavaly meghaltak és előkerültek 80-100 éves családi fotók, okmányok, levelek, megtaláltam egy rongyos papírszeletet, amely Munkácsról értesítette a Szabadkán élő fiatalasszonyt: Kovács János őrvezető 1915. június 21-én bekövetkezett haláláról. „Pedig hányszor mondta: ne félj, Rozikám, csak a buta emberek halnak meg” – emlékezett Nagyanyám. Eközben leendő Nagyapám, Németh János valahol Lengyelországban orosz fogságba esett, majd 4 év Szibéria után megszökött. Egy orosz özvegyasszony bújtatta, marasztalta is volna, de Nagyapám sietett haza családjához. Itthon két árva kamaszfiú várta, édesanyjukat elvitte a spanyolnátha. Nyolc évvel később Németh János és Kiss Rozália összekötötték életüket…

Párom is gyakran felemlegeti Nagyapját, Benke Jánost, aki 1900-ban született, épp csak betöltötte a 18-at, amikor már vitték is az olasz frontra. Megmenekült, de az ott átélteket soha nem heverte ki. És még 1941-ben is besorozták…

Ezek a családi emlékek jutottak eszembe, amikor a Hegyi Endre által kalandos úton, egy házbontás során megtalált képeket, amelyeket ezúttal a Magyar Honvédség megalakulása 175. évfordulójának tiszteletére állított ki Szentendrén.

Az olasz hadszintér életébe tekinthetünk be a tárlaton, de láthatunk behívó parancsokat, a családnak, ismerősöknek írt leveleket, tábori képeslapokat is. Valamennyi civil felvétel, amelyek valóságosan, a korabeli háborús propagandától mentesen mutatják be a frontkatonák mindennapjait. A nagyítások eredeti, még sohasem közölt 9x12 cm-es üvegnegatívokról készültek. Valóságos csoda, hogy ezek az üveglemezek megőrződtek ennyi évtized alatt. És ha Endre, mint megszállott gyűjtő, nem megy el arra a vásárhelyi házbontásra, és ha az intelmekre hallgatva nem nézi meg a „nagy halom üvegcserepet”, mindez az enyészeté lett volna.

A fotográfus e korszakhoz már gyerekkorában kötődött, mert otthonuk tele volt könyvekkel, képeslapokkal, háborús újságokkal, térképekkel.

„Édesapám, Hegyi László rengeteg történelmi és irodalmi könyvet vásárolt. Még olvasni sem tudtam, de a képeskönyveket nagy élvezettel lapozgattam. Nagyapám, Igaz János, mint híradós, Doberdót is megjárta, vitézséget szerzett még a háború alatt. Az ő történeteit csak Édesanyám, Igaz Gabriella elbeszéléseiből tudom, ő volt a leghitelesebb „adatközlőm”, sok háborús fotó történetét csak tőle tudhattam meg. Sajnos Nagyapám még a születésem előtt meghalt. Édesanyám keresztapja, Kőrössy Sándor, a szibériai hadifogságot is megjárta, naplóját rövidesen feldolgozom.

Édesapám nagyapja, Mihály József, a szerb hadszíntéren esett el. Feleségem kunszentmártoni nagyapját, Harangozó Istvánt sokat faggattam világháborús élményeiről, de néhány fotó maradt csak meg nála. Bizony, a Nagy Háborúban nem volt olyan család, ahol ne lett volna áldozat, vagy ne lett volna katona” – mesélte a fotográfus.

A rendkívüli lelet után Endre fáradhatatlanul kereste azokat az idős vásárhelyieket, akiktől azt remélhette, hogy segíthetnek a fotókon szereplők azonosításában.

És voltak egészen hihetetlen találkozásai. A háborús képek között volt egy fotó, amelyen egy fiatal nő volt látható csecsemőjével. Amikor egy 90 éves asszony ezt a felvételt meglátta, zokogásba tört ki: önmagát látta viszont és édesanyját, akit hároméves korában veszített el.

De szívszorító volt annak a Tóth Ernő nevű katonának a levele is, amelyben így írt asszonyának, Pál apostolnak a korinthusbéliekhez szóló gondolatait idézve: „A szeretet soha el nem múlik”. „De értsd meg, drága hű feleségem, néköm most a hazát fegyverrel kell kell szolgálnom. Fényképeitek a szívem fölött a zsebemben mindig velem vagytok, s ha kell, a hazáért halok!”

A fotográfusnak birtokába került egy olyan levél is, amelyen egy furcsa rozsdafoltot vélt felfedezni. Rájött, hogy szerettei ezt a levelet felszögelhették a falra, mint férjük/apjuk/gyermekük utolsó üzenetét…

Ahogyan végigjártam a tárlatot, amelyet eredeti filmfelvételek és egykori világháborús katonadalok is gazdagítottak – ez utóbbiakból néhány ismerősen hangzott, Nagyanyám énekelte őket - bele-belenéztem a katonák arcába, csak az járt az eszemben, hogy vajon hányan tértek vissza egészségesen, hányan rokkantak bele testileg-lelkileg a háborúba és hányan vesztek oda örökre és talán még azt sem tudják róluk, hogy hol nyugszanak földi maradványaik? Pedig a fotók között nincsenek lövészárkos jelenetek, nem látunk halottakat, sebesülteket. A katonák élik a harcok közti mindennapokat, esznek, isznak, várják a postát, tréfálkoznak, pózolnak, vagy csak merengenek. Sokak vonásai végtelen békéről, nyugalomról árulkodik, de azért sokan vannak, akikről le lehet olvasni a félelmet, a harc előtti feszültséget. Van egy kinagyított tábori képeslap, amelyre egy egész Vásárhelyről bevonult szakasz, a „46-os bakák” csoportképét tették a városnak szánt üdvözlésül.

Közülük kik sétálhattak végig még egyszer „a híres promenádon”? Számomra talán a legmegrázóbb fotó egy temető-részlet volt. Három egyforma fakereszt, 1915 októberéből.

Az elsőn egy név: Kornsee József. A második felirata: Ismeretlen hős. A harmadiké: egy olasz katona. Carlo, Mario, Giovanni, akárki... A magyar és a talján is megkapta „a szuronyt szegezz!” parancsot, szembe kerültek egymással és az maradt életben, aki előbb szúrt.

Hegyi Endre 20 éve rendszeresen tart kiállításokat azóta is gyarapodó archívumából Hódmezővásárhelyen és azon kívül is. Az első világháború kitörésének 100. évfordulója kapcsán kezdett el rendhagyó történelemórákat tartani általános és középiskolákban egyaránt. Célja a hazafias érzés és a hazaszeretet ápolása, a történelmi emlékezet erősítése a felnövekvő generációknak. És e felbecsülhetetlen értékű dokumentumok ma, amikor még mindig nem szabadultunk meg Európában sem a háború rémétől, örök mementóként szolgálnak az áldozatokról, a hátrahagyottak pótolhatatlan veszteségeiről. Arról, hogy ideje lenne végre már tanulni a történelemből, ahelyett, hogy újra és újra ugyanazt kelljen átélnünk…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Az „esti fények heroldjai” voltak egykor a budapesti lámpagyújtogatók
A Pesti Hírlap Vasárnapjának újságírója illette ezzel a költői megnevezéssel a fővárosi utcák csendesen dolgozó, tovasuhanó árnyalakjait, a lámpagyújtókat.
A FSzEK Budapest Gyűjteményének engedélyével - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Hétről hétre Budapest

2014-ben volt száz éve, hogy létrehozták a Budapest Gyűjteményt, a főváros könyvtárának várostörténeti különgyűjteményét, ahol a főváros helyismereti, helytörténeti anyagait találjátok meg. Folyamatosan gyarapodó gyűjteményükben százezer kötetnyi könyvet, kéziratot, hírlapot és folyóiratot, köztük számos régi, ritka dokumentumot tanulmányozhat bárki.

A fotótárban pedig mintegy százhetvenezer fényképet őriznek, amelyek bemutatják a városkép, az infrastruktúra változásait, a hétköznapok és történelmi fordulatok jeleneteit, a hírességek és mára elfeledett városlakók arcvonásait. Facebook-oldalukon ezeket mutatják be olyan történetekkel, amikről csak nagyon ritkán hallani.

A hivatalos nevén lámpakezelői mesterség története a pest-budai közvilágítás történetével egyidős. A 18. század elején a lakosság esti harangszó utáni kószálásának (és a sötétben való eltévelyedéseinek) Pest és Buda magisztrátusa is záróra-rendeletekkel, lényegében kijárási tilalommal igyekezett elejét venni (az első pesti dokumentum e tárgyban 1715. szept. 9-én kelt), a gyarapodó és öntudatos polgárokat azonban nem igen sikerült otthonaikban tartani. A lakosság saját fáklyákkal, kézilámpákkal indult esti ügyei intézésére, a sötétben téblábolókat pedig - néhány krajcár fejében - a „lámpáshordó gyerekek” kísérték útjaikon. (A lámpáshordás intézménye az időközben megnövekedett Budapest gyéren világított részein - pl. a Tabánban - a 20. század elején is élt még.)

Ilyen előzmények után Budán 1777. november 9-én, Pesten pedig 1790. január 1-jén indult meg a rendszeres, időhöz kötött közvilágítás: sorra gyúltak ki a repceolajjal táplált, falra erősített vagy facölöpök tetejére rögzített lámpások. Számuk a kezdeti 300-ról 1815-ben 860-ra, 1827-ben 1500-ra nőtt.

„A petróleumlámpa 1864-ben Pest utcáin is megjelent. De amikor megjelent, már itt találta - a gázvilágítást.” (Forrás: Pásztor Mihály: A közvilágítás alakulása Budapesten/Budapesti Statisztikai Közlemények 60/1, 1929) 77.) Pásztor Mihály lebilincselően érdekes közvilágítás-történeti áttekintéséből tudhatjuk azt is, hogy bár az első belvárosi gázlámpákat 1856 karácsonyán helyezték üzembe, Kappel Frigyes kereskedő Bálvány (ma Október 6.) utcai házát, és az előtte lévő utcaszakaszt már 1826-tól gázlámpákkal világította ki.

A Millennium idején kb. 10.000 közvilágítási láng égett a magyar fővárosban.

Utolsóként az utcai villanylámpák gyulladtak fel, 1909-ben, a Rákóczi út Kis- és Nagykörút közötti szakaszán. A gyújtóbotos (hivatalos neve „gyújtógép” volt) és lajtorjás lámpagyújtogatók nemcsak kezelték, felügyelték, de tisztították, javították is a lámpákat. Életük - a róluk alkotott futó benyomásokkal és az alakjukat megörökítő irodalmi, képzőművészeti ábrázolásokkal ellentétben - a legkevésbé sem volt romantikus. A Pesti Hírlap Vasárnapja névtelen szerzője is részvéttel ábrázolta hőseit, miközben írásában végigkísérte napnyugtától napnyugtáig tartó, hosszú, fáradságos munkájukat.

Eszerint a lámpagyújtók este 7 órakor gyülekeztek őrhelyükön (a 12 „közvilágítási őrhely egyikén), majd botjaikat magukhoz véve szétszéledtek az utcákon, és nagy sietséggel végiggyújtották a lámpákat (2 óra alatt fejenként kb. 70-100 gáz- és villanylámpát), ezután megtértek szegényes őrhelyükre, ettek és lepihentek. Két társuk maradt csak ébren. Egyikük 10 óra körül újra körbejárta a lámpákat, és lejjebb vette a világítást, a másik őrködött az alvók felett, kitakarította a helyiséget, majd 1 órakor ébreszteni kezdte társait, akik fél 2-től újra az utcán voltak, és sorban kioltották a pislákoló fényeket. Hajnali 4 körül érkeztek vissza, ekkor jöhetett a vacsora, kis közös dohányzás, beszélgetés, és az „igazi” alvás.

Hajnalban újra talpon; néhány szabad óra következett, mindenki hazatérhetett családjához, de a déli ebéd után, 1-kor újra az őrhelyen volt gyülekező. Délután keskeny létráikat vállukra véve indultak lámpát tisztítani. Igyekeztek, hogy este 7-re mindennel végezzenek, mert ekkor már újra menni kellett gyújtani... A napok egymásba értek, pihenőnap és szabadság nem volt. A méltatlan körülmények között dolgozó, űzött munkásokat sokszor többévtizednyi szolgálat után sem becsülték meg.

Bő fél évszázaddal később, 1986 decemberében a lámpagyújtó szakma utolsó képviselője, Barnabás Tibor is nyugdíjba készülődött. Barkas-szal járt, az utolsó, Márton utcai „közvilágítási őrhely” volt a bázisa. Ekkor már csak alig 200 gázlámpára felügyelt; ahol szükséges volt, búrát, izzót cserélt, oltania-gyújtania már régen nem kellett a lángokat. Végezetül egy cikk részlete az Esti Hirlap korabeli számból (Kőbányai György: Lepkelángok katonája. Esti Hírlap 1986. december 23.):

– A Császárkertben még kilenc lámpám van, a SZOT-üdülőnél, a Rózsadombon hét, a Hunyadi János utcában tizenegy, a Szabó Ilonka utcában huszonhat. (…)

A mesterség jelképe, fegyvere, a lámpagyújtó rúd, van-e még?

– Az utolsó két rúd az Állatkertben tűnt el, a telefonfülke mellett állt évekig. Ki vitte el, kinek kellett?

A lámpagyújtó a[z Állat-]Kertbe is jár, ott is vannak lámpái.

– 120 új oszlopunk a gepárd ketrecébe van betárolva. Innen állítjuk majd fel.

– Miért kell az Állatkertbe a gáz lepkelángja?

– A vadak is — de az ember is — szeretik a csendes, békés világot.

Petrich András: Buda és Pest ünnepi kivilágítása, 1814. október 24. (a bécsi kongresszus résztvevőinek - I. Ferenc osztrák császár és magyar király, I. Sándor orosz cár és III. Frigyes Vilmos porosz király - tiszteletére) Gouache. MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. T. 118.

A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között

A holdfényben fürdő Lánchíd, amelyen 1859-ben helyezték el a gázlámpákat. (vö. hozzászólás!) A hídon Pest és Buda között [Grafika] = auf der Brücke zwischen Pesth & Ofen. Joseph Maximilian Kolb színezett acélmetszete Ludwig Rohbock nyomán [1850 k.]

Az Országút (ma Múzeum körút) - Magyar utca sarkán dolgozó lámpagyújtó.

Pest : Nemzeti Muzeum = Pest: Das National Museum. Heidenhaus Ede felvétele, Osterlamm Károly kiadása, [1858-59]

Lámpák a Nereidák (Najádok) kútja előtt. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca a kiszélesítés előtt. Klösz György felvételének részlete. [poz. Kiscelli Múz.], [1888-1897 között]

A főváros utcai lámpáinak bemutatója a Millenniumi Kiállításon [balról jobbra: három Auer-égős, két Agrand-égős és két lepkeégős gázlámpa; mellettük petróleumlámpák]. Klösz György felvétele, 1896.

Életkép a Niedermayer / Gül Baba utcából. Erdélyi Mór felvételének részlete, 1900-as évek.

“Lámpagyújtás rendőri oltalommal” - a gázgyári sztrájk idején. Alföldi Ferenc felvétele az Ország-Világ 1908. november 22-i számából.

Díszes gázlámpák egy jól ismert helyszínen. - A Wenckheim-palota épülete a Reviczky és Baross utca találkozásánál, a mai Szabó Ervin téren. Klösz György felvételének részlete, 1910 körül.

Lámpagyújtó munkában a Szarvas ház előtt. Ismeretlen felvétele, 1910-es évek

“A feminizmus diadala a külvárosok peremén. Az első szoknyás lámpagyújtó”

Kép Székely Vladimir és Tábori Kornél „Az utca bűnei és erényei" című, az Uránia Tudományos Színházban bemutatott [vetítettképes] előadásából. (bemutató előadás: 1913. január 26.) In: Uj Idők 1913. február 2.

Villanylámpa a Rákóczi úton (a túloldalon a Palace Szálló (1911)). Ismeretlen felvétele, 1915 körül. Az 1911-ben megnyílt szálloda Komor Marcell és Jakab Dezsõ tervei alapján épült szecessziós stílusban. A hatemeletes, 150 szobás szállodában a vendég kis villamos lámpákkal hívhatta a személyzetet.

Tabán, a Bocskay tér behavazott házai. Ismeretlen felvétele, 1920-as évek. Elõtérben a Bocskay tér 2. sz. ház az empire kapuval.

Székely Aladár (1870-1940) A lámpagyújtó című felvétele az 1920-as évekből. Petőfi Irodalmi Múzeum; Művészeti, Relikvia- és Fotótár, ltsz. F.11110

“A lámpagyujtogató éneke”. Gózon Gyula (1885-1972) a Blaha Lujza Színház (Fővárosi Operettszínház) egyik előadásában. (Színházi Élet 1924/41.)

“Kosztolányi Dezső gyönyörű versét szcenirozták Kreisel Béla, Kaesz Gyula, Ujházy György. Egészen uj jelentőséget ad ennek a három ötletes művészembernek a munkája a költő minden szavának, sőt minden a szavak között érezhető hangulatnak is. Gózon Gyula mély művészettel adja elő az irodalmi értékű és a műsor csemegéjét kitevő jelenetet.”

Lámpagyújtogató [a Róna utcában]. Kinszki Imre felvétele (részlet), 1931.

Munkában a Blaha Lujza téren, Ism. felv. Pesti Hírlap Vasárnapja. 1931. július 12.

A lámpagyújtók egyik őrhelye. Pesti Hírlap Vasárnapja. Ism. felv. 1931. július 12.

Esti hangulat a Hess András téren. Bohanek Miklós felvétele a Képes Újság 1969. november 22-i számából.

Még több régi fotót a Budapest Gyűjtemény képarchívumában találtok

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
Máig nem tudnak a végére járni a két zöld kisgyerek rejtélyes felbukkanásának
Két történelmi feljegyzés is említést tesz róluk, a tudomány és a science fiction is foglalkozik velük.

Link másolása

1150 körül egy átlagos napon két apró gyerek jelent meg egy angliai falu határában. A woolpitiek még nem láttak hozzájuk hasonlót: zöld színű volt a bőrük, fura nyelvet beszéltek, és viszolyogtak az emberi tápláléktól.

Csak egy dolgot ettek

A woolpiti zöld gyermekek histórája két középkori történetíró feljegyzéseiben is szerepel. A 13. században élt Newburghi William és a 12. századi Coggeshalli Ralph ciszterci szerzetes is írt róluk, nagyon hasonlóan.

Eszerint a két gyerek éppen egy farkascsapdából mászott ki, amikor a falusiak észrevették őket.

„Aratás idején, amikor a kaszások a termést gyűjtötték be a földeken, két tetőtől talpig zöld gyerek, egy fiú és egy lány, felbukkant a farkasveremből. Fura ruhát viseltek, és halandzsa nyelven beszéltek. – írta Newborghi William.

Egy gazdag előkelő, Sir Richard de Calne magához vette őket, és zöld színű ételekkel kínálta őket, de a gyerekek egyáltalán nem voltak hajlandóak enni. Pár napig éheztek, majd felfedezték a veteményeskertben a zöldbabot, és azt mohón falni kezdték. Egy ideig kizárólag zöldbabon éltek.

Az örök alkony hona

A kislány idővel megtanult angolul, és különös történetet mesélt a szülőföldjükről. Azt állította, hogy a távoli Szent Martin földjéről érkeztek, ahová alig süt a nap, és minden zöld.

„A napsugarak kevéssé vidítják fel a földünket. Beérjük az (örökös) alkonnyal, ami nálatok megelőzi a nap kelését, és követi a lenyugvását” – magyarázta a kislány, akit később Agnes Barre-nek neveztek el.

Arról, hogy hogyan kerültek a suffolki Woolpitbe, azt mondta: megijedtek egy erős hangtól, ami harangszó lehetett, bebújtak egy barlangba, egyre beljebb mentek, és Woolpitban másztak ki belőle.

Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia

A gyerekek idővel elkezdtek rendes ételeket is enni, és lassacskán eltűnt a zöldes árnyalat a bőrükről. A kislány beilleszkedett a falusi életbe, a kisfiú azonban hamar megbetegedett és meghalt.

Tudomány és fantázia

Tudományos magyarázatként szóba jöhet, hogy a gyerekeket arzénnal megmérgezték, majd magukra hagyták őket, ez magyarázatot adhatna a zöld bőrükre. A szokatlan színt egyfajta vérszegénység, hypochrom anaemia is okozhatja, ami az alultápláltságból fakad. Ez egyben megmagyarázhatná, miért tűnt el a zöld árnyalat, amint elkezdtek rendesen enni.

A fura ruházatot és halandzsanyelvet pedig az magyarázhatná, hogy a gyerekek flamand bevándorlók leszármazottai, és valójában hollandul beszéltek. Az „alkony” pedig, amit említettek, a közeli Thetford erdő lombsátraira utalhatott. A holland nyelvet ugyanakkor, az a művelt előkelő, aki befogadta őket, felismerte volna.

Mások szerint a gyerekek zöld bőre, fura ruházata és halandzsázása nem jelenthet mást, mint hogy a világűrből érkeztek.

A teóriával kapcsolatban elgondolkodtató, hogy a mai napig „kis, zöld lényekként” jellemezzük a földönkívülieket. Vannak, akik azt gondolják, hogy a woolpiti zöld kisgyerekek egyenesen a mennyországból pottyantak le, hogy véletlenül, vagy küldték őket, abban megoszlanak a vélemények.

(Forrás: ATI, Weird History Facts)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk