A roswelli UFO-baleset, az amerikaiak egyik kedvenc konteója
Mielőtt Bill Clintont 1992-ben megválasztották az Egyesült Államok elnökévé, ígéretet tett arra, hogy egyszer s mindenkorra tisztázni kívánja a „roswelli UFO-baleset” néven elhíresült ügyet, hogy ország-világ előtt kiderüljön: valóban meglátogattak-e bennünket 1947 júliusában földönkívüliek, vagy pedig tényleg csak az amerikai légierő meteorológiai léggömbje esett-e le, ahogyan azt annak idején hivatalosan állították.
A nagy „feltárásból” semmi sem lett, sem Clinton, sem pedig a hasonló ígérettel előálló Barack Obama elnöksége idején.
2016-ban Hillary Clinton is, Donald Trump elnökjelölt riválisaként megpróbálta kijátszani a Roswell-kártyát, és valószínű, hogy nem emiatt bukta el a Fehér Házat. A 75. évforduló előtt néhány héttel azonban Bill Clinton egy tévés talk show-ban elmondta, hogy elnöksége idején egy szakértő csoportot küldött a szupertitkos nevadai körzetbe, az Area 51-be, ahol a közhiedelem szerint a lelőtt UFO-t és utasainak maradványait őrzik, és bizton állíthatja, hogy ott nincsenek földönkívüliek. Ezt azonban elnökként nem mondhatta el, mert a közhangulat nem ezt várta. Azt azonban elárulta, hogy a csoport vezetője egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger volt, aki viszont 2015-ben elhunyt. Tehát az összeesküvés-elméletek gyártói és hívei háromnegyed évszázad után is elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket: a Roswell-ügy rendíthetetlenül őrzi helyét az amerikaiak konteó top 10-jében, John F. Kennedy meggyilkolása, a „hamisított” Holdra szállás, 9/11 és Elvis Presley halála között.
Ezt követően több mint 800 hasonló bejelentés érkezett a hatóságokhoz. 1947. július első napjaiban a Roswelltől 50 km-re lévő Foster farm gondnoka, William Brazel ismeretlen eredetű romokat talált a birtokon. Ezt jelentette a roswelli seriffnek, George Wilcoxnak, aki a helyi légibázis hírszerző tisztjét, Jesse Marcel őrnagyot értesítette. Július 7-én Brazel elvezette a ranch-re a bázis különítményét, amely összeszedte az ominózus roncsokat, és elvitte azokat Roswellbe. Másnap Walter Haut tájékoztatási tiszt sajtóközleményt adott ki, amely szerint a 8. légi hadosztály 509. egységének tűzszerészei egy ”repülő csészealjat” találtak egy Roswell közeli farmon. A hírre azonnal lecsapott a sajtó, de a hadsereg gyorsan megállj parancsolt.
A 8. hadosztály parancsnoka, Roger M. Ramey tábornok elrendelte a tárgy maradványainak a texasi Forth Worth-i főhadiszállásra való szállítását, és első véleménye az volt, hogy olyan, mint egy meteorológiai ballon, földi radar reflektorával. Az FBI-nak adott július 8-i tájékoztatás szerint egy 6 méter átmérőjű ballonhoz volt kötve egy hatszög alakú „lemez”. Másnap a lapok a tábornokot idézték, aki egy sajtótájékoztatón a maradványok bemutatásakor megerősítette: egy meteorológiai ballon zuhant le.
Úgy tűnt, a „roswelli incidens” története ezzel le is zárult, és csak 1978-ban bukkant fel újra, amikor Stanton Friedman UFO-kutató interjút készített Jesse Marcellel, az egyetlen személlyel, aki végigkísérte a maradványokat a ranch-től Forth Worth-ig. 1979 novemberében mutatták be ezt a beszélgetést Friedman UFOs Are Real című dokumentumfilmjében.
Igazi visszhangja három hónappal később lett, amikor a National Enquirer bulvárlap felhívta rá a figyelmet. A nagy bomba azonban 1980 szeptemberében robbant, amikor tv-s dokumentumsorozatban Marcel elmesélte, hogy részt vett azon a bizonyos 1947-es sajtókonferencián, de nem hagyták szóhoz jutni.
Egy hónappal később megjelent Charles Berlitz és William Moore könyve, a Roswelli incidens, benne Marcel nyilatkozatával és első ízben esett szó benne „testmaradványokról”, amelyet egyébként Marcel élete végéig tagadott. A könyv szerint egy földönkívüli gép repülte át az Új-Mexikói sivatagot, hogy megfigyelje az amerikai hadsereg nukleáris fegyvereit, de villámcsapás érte, lezuhant és a fedélzetén lévő összes lény meghalt. Mindezt a kormány természetesen eltitkolta. Ez a felfogás uralkodott a témában egészen a 80-as évek végéig.
A könyvben a roncsokat Marcel és Brazel fia úgy írják le, hogy azok „semmi földön készült dologra nem hasonlítanak”, sőt, arra is történik utalás, hogy a Marcel által összegyűjtött anyag „különleges erővel rendelkezett” és hogy az első fotókon látható törmelékeket „kicserélték és elrejtették”. A hadsereg ugyanis mindenképpen le akarta állítani a repülő csészealjak körüli hisztériát. Voltak, akit állítólag megfélemlítettek, Brazelt pedig még egy időre őrizetbe is vették. A szerzők 7 tanúja jelentette ki, hogy látta a roncsokat, és ötüknek az volt a véleménye, hogy manipulálták azokat.
1991-ben Kevin Randle és Donald Schmidt UFO-baleset Roswellben című könyvükben már olyan tanúkat is találtak, akik szerint a Foster-ranch körül szigorú katonai kordont építettek a roncsok összegyűjtése idején, és hogy egy közel 150 méter hosszú „mélyedést” láttak a farm területén. Ekkortájt szólalt meg Thomas DuBose, a légierő nyugalmazott tábornoka, aki 1947-ben a roncsokkal pózolt a sajtónak, és elismerte, hogy valóban kicserélték az eredetieket. Ez a könyv azt is állítja, hogy Brazel a ranchen a balesetnek egy másik helyszínére is elvezette a katonákat, akik megdöbbenve tapasztalták, hogy ott már civilek is nézelődnek.
Randle és Schmidt felidézi, hogy 1989-ben az Unsolved Mysteries (Megoldatlan rejtélyek) című tv-műsorba, amely éppen Barnett sztorijával foglalkozott, élő adásban betelefonált egy Glenn Dennis nevű temetkezési vállalkozó, és azt állította, hogy több hívást is kapott akkoriban a légibázisról. Ezek során a holttestek konzerválásáról, valamint kis méretű, hermetikusan zárható koporsókról érdeklődtek tőle. Azt is elmondta, hogy egy helyi ápolónő beszámolt neki egy „földön kívüli boncolásáról”. Dennis 1991-ben az egykori sajtótiszt Walter Hauttal UFO-múzeumot is alapított Roswellben és több dokumentumfilmben is szerepelt. Randle viszont megkérdőjelezte a temetkezési vállalkozó szavahihetőségét, miután kiderült, hogy általa említett ápolónő nem is létezik. Ennek ellenére ez lett a legnépszerűbb elbeszélése a feltételezett UFO-balesetnek.
Ezután egyre vadabb elméletek láttak napvilágot. Friedman 1992-ben arról írt, hogy két repülő csészealj zuhant le, a nyolc földön kívüliből ketten életben maradtak, de őket a kormány őrizetben tartja. Randle és Schmitt 1994-ben már úgy tudták, hogy az idegenek holttesteit egyenesen a Fehér Házba szállították.
Mindez nem nyugtatta meg sem a közvéleményt, sem a kutatókat, akiknek többsége úgy vélekedett, hogy a lezuhant gép valójában az akkortájt kezdődött szovjet nukleáris kísérletek megfigyelésére szolgált.
A Time magazin és a CNN 1997-ben készült felmérése szerint a megkérdezettek többsége úgy vélte: valóban leszálltak „földön kívüliek” Roswellben, csak a tényeket a kormány hétpecsétes titokként kezeli. A 75. évforduló előtt néhány héttel készült egyetemi kutatásból pedig az derült ki, hogy az amerikaiak egyharmada ma is hisz az „idegenek” látogatásában.
Közben újabb világszenzációt okoztak Ray Santilli brit videóvállalkozónak 1995-ös felvételei, amelyeket állítása szerint egy amerikai katonai vezető készített egy földön kívüli boncolásáról. Santilli 2006-ban beismerte, hogy a film nagy része rekonstrukció, de kitartott amellett, hogy eredeti, azóta többségükben elveszett felvételek alapján készült.
2007-ben egy újabb könyvben a két évvel korábban elhunyt Walter Haut „eskü alatt tett vallomását” tették közzé, mely szerint ő látta a földön kívüli testeket. Ennek hitelességét viszont az tette kérdésessé, hogy a „vallomás” idején Haut már súlyos demenciában szenvedett és aligha lett volna képes a látottak részletes és pontos felidézésére.
Bár semmi sem bizonyítja a mai napig a roswelli UFO-incidenst – sem pedig az ellenkezőjét –, hívei máig hangoztatják, hogy Washington rejtegeti az igazságot. A legkisebb „jelet” is bizonyítékként könyvelik el, miközben a városi legendák nyomán egyre szaporodik azoknak a helyszíneknek a száma, ahol a „leleteket” megtalálták.
Az idők során arra is fény derült, hogy az évtizedek során felkutatott több száz „tanú” többsége másoktól hallott történetet adott elő sajátjaként. Ez különösen a földön kívüliekkel való találkozásokra igaz. Az egyik szakértő, Karl T. Pflock meg is állapította, hogy mindössze négy olyan ember van, aki első kézből láthatta őket, ha egyáltalán léteztek, az összes többi vallomás az események után több mint 30 évvel hangzott el.
Három évvel ezelőtt a közösségi média is bekapcsolódott. A Facebookon indult el a Storm Area 51 mozgalom, amelyre alig egy hónap alatt 1,9 millióan jelentkeztek. Az ufológiai és a katonai titkok iránt érdeklődők 2019. szeptember 20-án találkoztak volna a nevadai sivatagban a földönkívüliek felkutatására. A kezdeményezés mögött egy magát vallási szervezetnek nevező csoport, a Shotposting állt, amely 87 ezer tagot mond magáénak és mindenben a természetfelettiséget keresi. A poszt elindítója végül feladta magát, mert félt, hogy az FBI is rászáll, és azt állította, hogy viccnek szánta az egészet.
Természetesen a moziban (A függetlenség napja, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága) és a népszerű tv-sorozatokban (X-akták, Űrszekerek) is rendszeresen felbukkant Roswell. A szerzők gyakran folyamodtak az „időutazás” fogásához, például a Futurama sorozat egyik epizódjában, ahol a 31.századból visszatérők okozzák a balesetet, de például az 1999-es Roswell: Támadnak az idegenek című tv-ben az incidens túlélői pusztítják el a Földet. Mindez azonban csak fikció, a teljes igazságot valószínűleg soha nem tudjuk meg.
Mindenesetre Roswell a mai napig jól megél a sztoriból: immár a város címerében hivatalosan is benne van egy „kis zöld ember”, és évtizedek óta vonzza a tántoríthatatlan ufológusokat. Ezekben a napokban a 75. évforduló kapcsán tudományos előadásokkal, gyermekprogramokkal, űrlény-vadászattal, koncertekkel és lézer show-kkal tarkított fesztivállal vonzza a város a látogatókat. Közben Nick Pope, a brit védelmi minisztérium UFO-kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik helyi, ma már megszűnt lap, a Roswell Morning Dispatch akkori számaiban, ha figyelmesen olvassuk, benne lehet a rejtély megoldása. Kérdés, hogy minek örülnének jobban a rajongók: a mítosz fenntartásának vagy esetleg végleges lerombolásának?
Ez a gép zuhant le 1994. március 23-án Fotó: Wikipedia 
A kép megjelent Hunfalvy János: Bp. és környéke 1859 c. könyvében p. 78-79. között
Woolpitban a mai napig él a gyerekek legendája Fotó: Wikipédia