5 különleges hagyományos hazai hiányszakma
Magyarország egykor tele volt kézműves mesterekkel és olyan szakmák jeles képviselőivel, amelyek az évtizedek, évszázadok során visszaszorultak. A 19. században még jól megfértek egymás mellett az ipari termékek a hagyományos termékekkel. A huszadik század közepétől azonban egyre kevesebben űzték ezeket a mesterségeket, egyre kevesebb helyen oktatták (oktatják) őket, és bizony a diákok közül is egyre kevesebben képzelik el az életüket mondjuk fafaragóként vagy órajavítóként.
Ezek a munkák időigényesek, művelőiktől kézügyességet, precizitást, önfegyelmet, türelmet követelnek, és nem hoznak azonnali, látványos sikert. Talán ez az egyik oka annak, hogy állnak hosszú, kígyózó sorok mondjuk a kékfestést oktató intézmények előtt. Pedig ezek a szakmák azért ilyen fontosak, mert évszázados magyar hagyományokat közvetítenek, és értékes termékeket állítanak elő. Mivel nagy sikere volt az előző cikkünknek, amely veszélyeztetett szakmákat mutatott be, kérésetekre bővítettük a listát.
1. Kerékgyártó, kocsigyártó
A középkortól kezdve egész Európában híres volt a magyar kocsigyártás; évszázadokon át szállítottak a magyar mesterek járműveket külföldre. Nem véletlenül, a kocsiszekér, illetve a hintó magyar találmány. „Első írásos említése az István herceg (később V. István magyar király) által 1267-ben kiadott oklevélben bukkan fel: ...Ad nos properare debeas apparatibus bellicis super totidem cochy ingalibus vehendis et bene vasatis. (Hozzánk kell sietned ugyanannyi hadi fölszereléssel jól megvasalt vontatott igás kocsikon.)” Forrás: http://mek.oszk.hu/03300/03370/03370.pdf">Bödők Zsigmond: Magyar feltalálók az automobilok történetében.
A szekerekhez, kocsikhoz, hintókhoz a kerékgyártók készítették a nélkülözhetetlen alkatrészeket, szorosan együttműködve a kovácsokkal. Ennek oka az, hogy a kerékre még izzó, megmunkálható vasból készített abroncsot kell húzni. (A lehűlt vas pedig egyben tartotta és ellenállóbbá tette a küllős szerkezetű kereket.) Szinte minden hazai településen dolgozott kerékgyártó, vagy a kocsik és hintók elkészítéséhez szükséges valamennyi munkát elvégző kocsigyártó.
VIDEÓ: Dávida Pál kerékgyártó, kádár mester:
2. Kékfestő
A hazai kelmefestés is több évszázados tradíció, bár a kékfestés csupán a 17. században honosodott meg a történelmi Magyarország területén. A festés során a szövet erőteljes kék színt kap, míg a kelmén megjeleníteni kívánt mintázat fehér marad. Ehhez a technológiához úgynevezett nyomódúcokat használnak. A Wikipédia szócikkében írtak szerint a kékfestés két fontos fázisból áll: az első, hogy a szövetre a mintának megfelelően egy gátlószert nyomnak, amely az ezután felvitt színezéket elszigeteli a szövettől (hogy a festék csak a gátlószerrel nem fedett részeket fogja be), a második pedig a színezés indigós színezőfürdőben.
A tradicionális viseletbe is beszivárgott a kékfestő technológiával készült kelmék divatja, ezért az 1970-es, 1980-as években, amikor a táncház-mozgalom és a népi iparművészet reneszánszát élte, sok helyen bukkantak fel a jellegzetes kék ruhák. Ma is tovább él e mesterség, több kékfestő műhely is működik hazánkban. Az egyik leghíresebb a tiszakécskei Kovács családé; 1878 óta foglalkoznak kékfestéssel.
A Kovács család kékfestő műhelye - Fotó: a Kovács Kékfestő Üzlet Facebook-oldala, Somogyvári Bálint fényképe
VIDEÓ: Ilyen a kékfestő múzeum Pápán:
3. Órásmester
A kvarcórák nálunk az 1980-as években terjedtek el, és megjelenésük miatt bizony erősen megcsappant a mechanikus órákat készítő, illetve javító műhelyek száma. A klasszikus óraszerkezetek azonban újra divatba jöttek. A magyar órakészítők közül legutóbb Becsei Áron vált világhírűvé PRIMUS márkájú saját órájával.
Bár újra felmerült az igény az újonnan vásárolt vagy a dészülőktől, nagyszülőktől örökölt mechanikus órák javítására, nincsen olyan sok órásmester, mint azt gondolnánk. A képzéssel foglalkozó intézmények és az ezzel foglalkozó szakemberek szerint is hiányszakmának tekinthető az órásmester. A képzésekre nincsen túljelentkezés, a kis számú végzett diáknak pedig bizony hosszú gyakorlati időre lenne szüksége ahhoz, hogy e mesterség fortélyait alaposan elsajátítsa. Sajnos a munkavégzéshez szükséges felszerelés (mint általában a kézműves, kisiparos foglalkozások esetében) jelentős összegeket emészthet fel, ez sem teszi ma túl vonzóvá az órásmesterséget.
VIDEÓ: Kovács József tiszafüredi órásmester az 5. perctől beszél a szakmájáról
4. Csizmadia
A magyar népviselet, illetve a tradicionális falusi, mezővárosi öltözék kötelező darabja volt a hagyományos csizma. 310-40 éve még megtalálhattuk a falusi vásárokon e klasszikus csizmákat, mára azonban, mivel a népviselet lassan kikopott a hétköznapokból, úgy kell nagyítóval keresni a hazai csizmadiákat.
A csizmadiák maguk készítik (az egykor a tímártól elhozott) bőrből a felsőrészt és a talpat. Rendszerint e magas szárú lábbeliket állították elő, ám bőrcipőket is "gyártottak". A csizma szó nyelvünkben török eredetű, először a XVI. században fordult elő írásban, bár a mesterség már a török hódoltság ideje előtt is jelen volt. A csizmadia kaptafa alapján készíti el a lábbelit. A kemény szárú, varrással, díszítéssel ellátott csizma előállítása akár több napot is igénybe vehet. Manapság leginkább tánccsoportok vásárolnak tradicionális magyar csizmát.
Csizmát viselő férfi olvas a kertben (1925) - Fotó: Fortepan.hu, tulajdonos: Saly Noémi
Vásár 1916-ban - Fotó: Fortepan.hu, tulajdonos: Veszprém Megyei Levéltár
VIDEÓ: Egy régi, hagyományos csizmadia műhely története
5. Kesztyűkészítő
Dédimama egykor ki sem lépett az utcára kesztyű és kalap nélkül, nem tartotta úriasszonyhoz méltónak. A kesztyű olyan szerves és evidens része volt valamikor a polgári és főúri öltözéknek, mint a cipő. Ma már azonban jobbára színpadi kellékként, bálokon vagy esküvőkön találkozhatunk elegáns kesztyűvel. Hétköznapi, jobbára nagyipari változatait csupán akkor használjuk, amikor a hideg ellen védjük télen a kezünket. (Bőrdíszművestől ritkán szerzünk be több ezer forint értékű kesztyűket...)
Az OKJ-ban szerepel a kalapos, sapka- és kesztyűkészítő szakma, a leírás szerint a feladata az, hogy megrendelőről vett méret alapján szabásmintát, szabásrajzot tervezzen, és ez alapján kiszabja és maga varrja meg a kesztyűket. A kézzel készült termékek iránt nő a kereslet, és fiatalok is érdeklődnek a szakma iránt, ahhoz azonban a fogyasztói igények változására lenne szükség, hogy itthon gombamód szaporodjanak a kesztyűkészítő műhelyek és azok képesek legyenek eltartani minden mestert és azok családját...
Egy hölgy fényképe 1933-ból - Fotó: Fortepan.hu, tulajdonos: Orosz Heléna
VIDEÓ: Egy újpesti kesztyűkészítő família tagja, Gáspár Lilla
Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!