Másfél éves lázas beteg gyereket is ellátott a balatoni álorvos
A Siófoki Járási Ügyészség kuruzslás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt egy álorvos ellen, aki betegeket látott el, gyógyszereket írt fel, és még körbélyegzője is volt.
A férfi általános ápolói és asszisztensi, majd járványügyi felügyelői végzettséggel rendelkezett, így éveken keresztül az egészségügyben, orvosok mellett dolgozott. Munkája során
az orvosok által előre aláírt, de kitöltetlen orvosi vényeket is megszerzett, amiken előbb saját maga, majd a „betegei” részére írt fel vényköteles gyógyszereket.
Egy hamisított, mentőápolói végzettséget igazoló érettségi bizonyítvánnyal 2016 nyarán vízimentőként helyezkedett el egy Balaton parti hotelban.
A vele kapcsolatba kerülő sérülteket, betegeket megtévesztve orvosi ellátásban részesítette, orvosnak adta ki magát előttük.
A férfi – annak ellenére, hogy erre csak orvos jogosult – az egyik beteg ellátásról ambuláns lapot állított ki és vényköteles gyógyszert írt fel neki. Egy másik, fejfájásra és hányásra panaszkodó betegtől vért vett, majd mentőt hívott hozzá. A mentősök előtt is orvosnak adta ki magát és EKG vizsgálatot rendelt el, majd ennek elvégzése után injekciót akart beadni neki. Ezután az ellátásról ambuláns lapot állított ki, amit doktorként aláírt, majd a nevére „dr” előtaggal készített hamis orvosi körbélyegzővel látott el.
Az álorvos ténykedése során magát orvosnak kiadva egy másfél éves, lázas beteg gyermeket is ellátott, illetve két könnyeben sérült részére tetanusz injekciót írt fel, amiket maga adott be.
Az ügyészség vele szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.