Igazán ránk férne már egy rendes karácsony
Egyik este a minap azon morfondíroztam, hogy a gyerekkoromból egyetlen karácsonyt sem tudok felidézni. Rémlenek karácsonyfák, de azok is másoknál álltak. Tény, hogy az életem elég sajátos körülmények között indult és normális családi események szinte nyomokban sem voltak benne. A fahéjas-narancsillatú karácsony, a várakozás lélekmelengető időszakával, a derűs fadíszítéssel, a szolid ajándékozással, a bensőséges együttlétekkel – mindez számomra csak fantázia volt. Magának az ünnepnek semmi nem adott különösebb jelentőséget, csak az, hogy a téli szünetben volt.
Arra viszont elég jól emlékszem, amikor egy vendégségben fél napot egy fotel mögött bújkálva töltöttem, mert egy rokonom mindenáron Jézuskáról akart engem tanítani. Belém viszont otthon azt sulykolták és azt is tapasztaltam, hogy nincs isten, szóval ha lehetne, kerüljük már ezt a témát, nénikém, végülis ünnep van.
A helyzet kicsit változott, amikor apám újra nősült, és megszületett a testvérem.
Akkor – 15 évesen – tapasztaltam meg először azt, nagyjából miről is szólhat ez az ünnep.
Került sok csomag a fa alá, az asztalra finomságok, és a sandán lappangó feszültség ellenére még némi derűt is fel lehetett fedezni. Egy lényegében sosem létezett család megmaradt képviselőjeként csak kívülálló lehettem apám új famíliájában, így az ünnepeken is inkább éreztem magam vendégnek, mint családtagnak. És bár számomra ezek nem voltak kellemes együttlétek, mégis közelebb álltak az ideális karácsonyozáshoz, mint bármi, amit addig láttam.
Később persze igyekeztem mindent bepótolni – legalábbis azt hittem. Minden évben bőszen díszítettem, egyre több gyertyát gyújtottam, mézeskalácsilag sütögettem, személyre szabott ajándékokat készítettem, dekoratíve csomagoltam, jött az ollájvántforkrisztmasz meg a többi – valahogy azonban mégsem volt sosem az igazi az ünnep.
Tudod, ahogy szeretnénk. Bizsergető ráhangolódással. Illatos finomságokkal. Kevesebb fénnyel és villódzással. Együtt készített díszekkel. Kacagásba fajuló vicces vitákkal. Közös földre telepedéssel. Puha nyugalommal. Kakaómeleg reggelekkel.
Mióta gyerekeim vannak szerencsére sokat javult a helyzet, de a többszöri költözés, a felújítás, a családbővülés mindig megnehezítette ezt az időszakot is, és sosem álltunk még igazán készen az ünneplésre. De idén már igen. Szóval ezt a karácsonyt már lehetne jól csinálni.
A kérdés már csak az, hogyan legyen jó.
Ugyanis furcsa kettősséget érzékelek ezen a téren a környezetemben. Egyrészt mindenki várja a karácsonyt, másrészt a többség utálja a decembert.
Úgy tűnik, hogy korunkban az advent bizarr módon egyet jelent az idegbeteg rohangálással, az elkerülhetetlen tömeggel, a megtelt parkolókkal, a feszített évvégi munkával, a dugóba szorulással, a kötelező jellegű és sokszor pánikszerű ajándékvásárlással, a rengeteg szatyorral, a fájó túlköltekezéssel, a kínos évvégi összejövetelekkel.
A valóságban maga a „szeretet ünnepe” is inkább nagy zabálásokat, újrahasznosíthatatlan csomagolópapírokat, gyorsan lepergő tűleveleket, ajándékok feletti kényszermosolyokat, gonoszul odaszúrt megjegyzéseket, könnyfakasztó veszekedéseket, ajtócsapkodással kísért elvonulásokat, emelkedett alkoholfogyasztást, cukorba fulladást hoz magával.
Hogyan ússzuk meg az egyáltalán nem kívánt látogatásokat, a karácsonyi kilókat, a felesleges ajándékokat, a beszerzési halálvágtát? Hogyan lehet elkerülni a megfeleléskényszeres konzumkarácsonyt?
Szerencsére vannak, akik ebben is tudnak segíteni. A Jólétre nevelés projekt anyaangyalai például azért küzdenek, hogy kirángassanak minket a fogyasztói társadalom dzsungeléből.
Decemberi missziójuk célja pedig kifejezetten az, hogy megmutassák, hogyan lehet hajsza helyett lelassítani az advent alatt és lélekben is megérkezni karácsonyra.
Meg is kérdeztem egyik szakértőjüket, Himer Csilla pénzpedagógust, hogyan érhetjük el, hogy az ünnepet ne a belénk ivódott elvárások határozzák meg, hanem valóban rólunk és a szeretteinkről szóljon. A beszélgetés lényegét ebben a 10 pontba gyúrtam össze. Íme tehát a recept a jóléti karácsonyozáshoz:
1. Tervezés
A karácsony az egyik legtervezhetőbb ünnep, hiszen mindig pontosan tudjuk, mikor lesz. Csilla szerint ez tökéletes kiindulási alap arra, hogy kellőképp tudjunk rá készülni. Hát igen. Tulajdonképpen ez a legkínosabb az egészben: az ember tudja, hogy jön, de addig nem fogja fel, amíg meg nem hallja az első dzsinlbellszt a plázában. A tervezéshez azonban ez még abszolút nem késő, hiszen októberben már simán az arcunkba tolják az első hirdetéseket, szóval már akkor lehet agyalni.
2. Keretek
Igen praktikus, ha egy általunk meghatározott keretben gondolkodunk. Ez lehet anyagi keret, aminek a feltöltését akár már januártól el tudjuk kezdeni. Így nem egyszerre terheli meg a kiadás a családi kasszát, és az elköltött összeg sem lesz olyan nyomasztó. A keret persze lehet időbeli is, hiszen mi határozzuk mire mennyi időt kell, tudunk vagy szeretnénk fordítani.
3. Odafigyelés
Az anyagiakon már túlmutat és megalapozza a hangulatos karácsonyt, ha egész évben odafigyelünk egymásra. Ha a családtagjainkban, barátainkban nem csak az életünk szereplőit, hanem az érző embert is látjuk. Vegyük észre és hallgassuk meg őket. A gondoskodás, a törődés alapfeltétel a meghitt karácsonyhoz, de még haszna is van. Így ugyanis jóval nagyobb eséllyel költjük a pénzüket olyan ajándékra, ami udvarias mosoly helyett valódi örömöt vált ki. A tuti meglepetést akár már hónapokkal korábban is beszerezhetjük, csak aztán el ne felejtsük, melyik dugihelyre rejtettük el…
4. Fékezés
Semmiképp ne hagyjuk a vásárlást az utolsó pillanatra, mert abból csak kapkodás, vészmegoldások és többletkiadások várhatóak. És ne felejtsük el Csilla mondását se:
„Nem azért maradunk le valamiről, mert nem kapkodunk, hanem pont azért megy el mellettünk az élet, mert kapkodunk.”
5. Élmény
Csilla következő tanácsa, hogy az élményre, és ne a látványra koncentráljunk. Ez már igaz az advent idején is, karácsonykor meg főleg nem az a lényeg, hogy minden csillogjon-villogjon. Közös munkával olyan körülményeket kell teremteni, amelyben mindenki kellemesen érzi magát, de a karácsony nem lesz attól emlékezetesebb, hogy még a dédi sosem használt eszcájgját is kipolírozzuk és minden ajtókeretet színkódos girlanddal dekorálunk.
6. Saját hagyományok
Csilla többször hangsúlyozta azt, hogy nem kell félni új hagyományokat teremteni. Csak mert az elődeink így vagy úgy karácsonyoztak, bennünket az semmire sem kötelez. Nem kell erőn felül fényesre sikálni mindent, vagy ötfogásos ebéddel kényeztetni a vendégeket – sőt, egyáltalán nem is kell vendégeket hívni, ha nekünk az ilyenkor teher.
7. Saját elvárások
A karácsony lényegétől igencsak távol áll az, hogy igyekezzünk mindenkinek megfelelni. Ha erre figyelünk, az egész ünnepen úgy fogjuk magunkat érezni, mint aki tojásokon táncol, nehogy valakit véletlenül megbántsunk. Érezzük jól magunkat, és az ünnep idején olyanokkal töltsük az időnket, akikkel ezt valóban meg is tehetjük.
8. Ráhangolódás
Az advent lényege a készülődés, hogy díszbe öltöztetjük a lelkünket. Ez tehát abszolút nem azt jelenti, hogy fejveszetten rohanunk egyik üzletből a másikba. A közös kézműveskedés, díszítés vagy mézeskalácssütés például remek alkalom erre, feltéve hogy tényleg az örömteli együttlétről szól, és nem valami külső elvárásból fakadó, kipipálandó feladat.
9. Jelenlét
A fárasztó évvégi napi robot után sokan másra sem vágynak, minthogy lerogyhassanak a képernyő elé, és ott bamulhassanak. Ez azonban nem igazi lelassulás, nem valódi pihenés. Az advent ebből a szempontból is fontos lecsendesedési időszak, ami alkalmassá tesz bennünket arra, hogy megéljük a karácsony pillanatait, és ne csak testben legyünk jelen az ünnepen, hanem fejben is.
10. Csoda
Sokan érzik úgy, hogy karácsonykor a gyerekek több, nagyobb vagy értékesebb ajándékra számítanak. Pedig nem. Amire viszont vágynak, az maga a karácsonyi csoda, vagyis a teljes kizökkenés a hétköznapokból. Az ünnep tehát ne a kompenzálásról szóljon, hanem a közös élményekről, a jól együtt töltött időről. Erre fognak ugyanis emlékezni, és nem a cuccokra...